Szellemtörténetek

Három sztori, ha igazi borzongásra vágysz. Halloween és halottak napja közeledtével nem árt összegyűjteni néhány szellemtörténetet, ha azt tervezzük, hogy ráhozzuk másokra a frászt egy-egy kellően borzongató sztorival. A következő három történet ezt a célt szolgálhatja. A Kirby út szelleme: Egy fiatal nő tragédiáján alapul a félelmetes paranormális történet, amiből több városi legenda született. A kanadai Vaughn városban furcsa gyerek hangokat szoktak hallani az emberek amellett, hogy a terület elhagyatott házainak ablakából fény szűrődik ki. A jelenséghez kapcsolódó egyik legijesztőbb történet főszerelője egy Sellina nevű nő, aki 1993-ban azért utazott át a területen, hogy meglátogassa a testvérét, Morenát, valamint a barátjukat, Jennifert. A találkozóból tragédia lett, mert Sellina azonnal meghalt, amikor a vonata egy teherautóval ütközött. Ez az erőszakos halál lehet az oka annak a sok furcsa eseménynek, amit a területen lehet tapasztalni. Ilyen például, hogy nem működik a GPS és a telefon. Éjszakai látogató: „Amikor 8 éves voltam, akkor végre kaptam egy saját szobát. Korábban az idősebb testvéremmel osztoztam egy emeletes ágyon. A saját szoba miatt egyszerre éreztem izgatottságot és rettegést. Az emeletes ágy alsó része üresen maradt, de éjjel úgy hallottam, mintha mocorogna ott valaki. Igaz, ez lehetett volna egy rémálom, de biztos voltam benne, hogy éjszakai látogatóról van szó. Ahogy teltek az esték, úgy lett egyre rosszabb a jelenség. Az ismeretlen rángatta, mozgatta a matracot. Ezek az éjszakák annyira megráztak, hogy később antológiát írtam belőlük. Ennek a „Bedtime” címet adtam.” A ház, amelyet elfelejtett a halál: Ha igazán borzongató szellemtörténetet keresünk, akkor egy elhagyatott vidéki út remek kiindulási alap, főleg akkor, ha ezt egy nagyon furcsa fogadó követi, amiben semmi se az, aminek látszik. Ilyen szellemtörténetet mesélt egy Melinda nevű nő, aki egyedül utazott hajnali fél háromkor. Az eltévedt nő egy olyan helyen lyukadt ki, ahol nem volt térerő, majd hamarosan megtalálta a „Granny Grace Fogadó” nevű helyet. Melinda bement a fogadóba, amit egész kényelmesnek talált. A helyet vezető idősebb özvegy elmondta Melindának, hogy a telefonok ott sem működnek, majd felajánlotta a nőnek, hogy maradjon éjszakára. Melinda ezt először visszautasította, ám hamarosan meglátta, hogy kilyukasztották az autója kerekeit, tehát a maradás volt az egyetlen választása. A nő attól tartott, hogy ő lesz az egyetlen vendég, de Granny elárulta, hogy néhány szobában laknak. Melinda számára ez furcsán hangzott, mert egyetlen autót sem látott a fogadó előtt. A dolgokat még rejtélyesebbé tette az, amikor Granny megkérte a nőt, hogy mindenképpen maradjon addig a szobájában, amíg nem világosodik. Úgy tűnt, hogy nem Melinda az egyetlen, aki az antik épület fogságába esett, hanem Granny Royce is, aki a szellemek táborát erősítette.   Forrás: trueway.hu

Újabb rémisztő megjegyzések a gyerekektől

Megjósolta a nagypapa halálát a kislány, míg egy másik kiskorú halott babákról beszélt.   A legtündéribb kisgyerektől is kirázhatja a hideg a felnőttet, ha a fiatal teljes természetességgel beszél a közelgő halálról, szellemekről, vagy az előző életéről. Néhány felnőtt ilyen rémisztő élményről mesélt. Anyu, az ki: Amikor az egyik nap felébredtünk a lányommal, akkor szokásunkhoz híven, heverésztünk kicsit és beszélgettünk. Én az ajtónak háttal feküdtem, a lány pedig felém fordult. A szemembe nézve beszélt, de egyszer csak elhallgatott, és azt kérdezte: „Anya, az ki?” A hátam mögé mutatott. Hirtelen nem tudtam, hogy legyen-e bátorságom megfordulni. Végül rászántam magam, de nem volt mögöttem senki. Ez volt életem eddigi legijesztőbb élménye. Holnap találkozni fogsz a nagyival: 2012 februárjában meghalt a rákos nagymamám. A temetés után az egész család átment a nagyszülők házába, ahol beszélgettünk, vigasztaltuk egymást. Amikor este lefekvéshez készülődtünk, akkor a 4 éves unokahúgom odament a nagypapámhoz, és ezt mondta: „Jó éjt, papi! Ne legyél szomorú, mert holnap találkozni fogsz a nagyival!” A nagypapám másnap meghalt. Van egy testvérem, ugye: Amikor a fiam 5 vagy 6 éves lehetett, akkor a semmiből egyszer csak kijelentette, hogy: „Még mielőtt megszülettem, ugye volt egy testvérem?” Apu, már halott vagy: Az egyik nap a garázsban szereltem a család kerékpárjait, amikor nyílt az ajtó, és a 2 éves fiam bedugta a fejét, majd ezt kérdezte tőlem: „Apu, te nem meghaltál?” Rám hunyorított és lassan becsukta az ajtót. Ahol a halott babák laknak: Az egyik barátnőm a férjével és a 2 éves fiával egy több, mint 100 éves házba költözött. Amikor meglátogattam őket, akkor éppen a pincét újították fel. Mivel sok volt a dolguk, ezért én a gyerekre vigyáztam. Amikor elkészültek a pincével, akkor lementünk a kisfiúval megnézni. A kicsiről tudni kell, hogy annak ellenére, hogy tudott beszélni, inkább szavakat motyogott, mert egész mondatokat még nem alkotott. A fiú a kezemet fogva vezetett a régi kazánhoz, ahol rám nézve ezt mondta: „Itt laknak a halott babák.” Beleborzongtam. Egyfelől azért, mert tényleg alig beszélt, és nem hiszem, hogy tudta, hogy mit jelent a halál. Mivel idősebb gyerekek nem voltak a családban, ezért ők nem mondhatták neki ezt. Még most is kiráz a hideg, ha ez eszembe jut. Emlékszel rá, hogy meghaltunk: A fiam teljesen lesokkolt, amikor ezt kérdezte: „Apu, emlékszel arra, amikor meghaltunk?” Apu, ez egy szörny… El kell temetnünk: A 3 éves kislányom az újszülött kisöccse mellett állt. Egy darabig nézte, majd felém fordult, és így szólt: „Apa, ez egy szörny. Muszáj eltemetnünk.” Halott fiú a szekrényben: Amikor a lányom 4-5 éves volt, akkor az egyik este, amikor lefekvéshez készültünk, beszéd szűrődött ki a szobájából. Benéztem a résnyire nyitott ajtón, és megkérdeztem, hogy hozzám beszél-e. A lányom így felelt: „Nem. A szekrényemben lakó kisfiúhoz beszéltem. Ő már meghalt.” Teljesen lesokkolt. Miért van kés annál a férfinál: A 4 vagy 5 éves fiammal együtt mostunk fogat a fürdőszobában. Amikor végzett, akkor véletlenül leejtette a fogkefét. Lehajoltam érte. Amikor találkozott a tekintetünk, akkor a fiam megdermedve bámult rám, és ezt mondta: „Apu, miért van kés annál a férfinál?” Soha életemben nem pördültem meg ennyire gyorsan. Én vagyok az anyukád: Az idősebb nővérem ugyanabban az évben született, amikor az apám anyukája meghalt. Apu mesélte, hogy amikor a nővérem beszélni kezdett, akkor ezt mondta neki: „Én vagyok az anyukád.”   Forrás: trueway.hu

Ezen be­sírsz, meg­ta­lál­ták a Dis­ney-fi­gu­rák élő mását

Azt gon­dol­tad eddig, hogy a Dis­ney-fi­gu­rák ki­ta­lált ka­rak­te­rek? Akkor meg­mu­tat­juk, hogy ked­venc me­se­hő­seid iga­zá­ból va­lódi, hús-vér em­be­rek. A gonosz Ursula A kis hableányból igazából egy ukrajnai bíró,  Nicki Minajról a Toy Story 3. Krumplifej asszonyságát mintázták.  Nemcsak rajzfilmekből ismert emberi figurák léteznek azonban a valóságban, de az állati szereplők is ismerősek lehetnek. Szerinted hasonlítanak? Az igazi Ursula A kis hableányból Khal Drogo, mint Oroszlánkirály A Felből ismert 78 éves öregúr, Carl Fredricksen Russel, a kiscserkész szintén a Felből A Toy Story 3. Krumplifej urának felesége Nicki Minaj A L’ecsó patkánya, aki séf szeretne lenni Merida, a bátor Zootropolis – Állati nagy balhé Hiro a Hős6os-ból Jean Sarkozy (Nicolas Sarkozy, a volt francia elnök fia), mint Adam herceg a Szépség és szörnyetegből Forrás: ripost.hu

Ezt nem hi­szed el: Zon­go­rázó csir­kén ámul a fél világ!

Nem valószínű hogy Jokgu, a házityúk rántotthús formájában végzi a vacsoraasztalon. Semmi trükk, semmi káprázat, Jokgu a középkorú tojótyúk tényleg profi szinten játszik szintetizátoron! Több éves fáradalmas munka, hosszú órák gyakorlása árán tanulta meg, mikor melyik billentyűt kell leütnie. A trükk végtelenül egyszerű! Az okos-szintetizátoron van egy úgynevezett gyakorlóprogram, ami segít megtanítani egy-egy számot a kezdő zongoristáknak. Lényege, hogy az a billentyű, amit éppen le kell ütni, pirosan felfénylik. Jokgu ennek a segítségével sajátította el a zongorázás művészetét. Persze nem maga vagy más szórakoztatása miatt játszik: jutalomfalatot kap minden egyes szám után. Igazi win-win szituáció: A virtuóz tyúk jóllakik, mi meg ámulhatunk a tehetségén. A tyúk tulajdonosa, Jogku tehetségén felbuzdulva több, zenészpalánta kinevelésébe is belevágott. Végső célja, hogy egy együttest rakjon össze a szárnyasokból. Kísérleti jelleggel már össze is állt párszor a baromfibanda, de az, az alábbi videón jól látszik, hogy még némi finomhangolásra szorul az együttes. forrás: ripost.hu

Palesztina megszállása – Az igazság Izraelről – AZ ELNÉMÍTOTT TÖBBSÉG HANGJA

Az izraeli-palesztin konfliktus bemutatása, úgy ahogy azt soha nem látjuk a televíziókban, azaz a palesztinok szemszögéből. A filmben számos zsidó is megszólal a palesztinok ügye mellett és ezen felül más neves személyek is elmondják véleményüket a problémáról. A film végigveszi az utóbbi egy évszázad eseményeit, amik a jelenlegi helyzetet eredményezték, igaz csak nagy vonalakban. A film igyekszik a palesztinok minden problémájára kitérni, amik ismerete nélkül lehetetlen objektívan megítélni a szituációt.  forrás: vilaghelyzete.blogspot.hu

A Bilderberg Háttérhatalom – Interjú dr. Drábik Jánossal

Néhány kutató szerint bolygónkon már csak három ország létezik, amely saját bankrendszerük révén, függetlenek a Rothschild-ház irányításától, az egyik Irán. 9/11 előtt hét országnak volt saját központi bankja: Afganisztánnak, Iraknak, Szudánnak, Líbiának, Kubának, Észak-Koreának és…Iránnak. 2003-ban Afganisztánt és Irakot utolérte a Rothschild polipkarja, tavaly pedig láthattuk, hogy miközben a NATO Líbiát ostromolta, Bángáziban már épült az új központi-bank…hihetetlen. Az iszlám tiltja az uzsorát és ez komoly problémát jelent Rothschildéknak. Néhány száz éve a kereszténység is tiltotta az uzsorát, mert úgy vélték, hogy ez kizsákmányoláshoz és elnyomáshoz vezet. 1815-ben a Rothschildok átvették az 1694-ben alapított Bank of England irányítását. Ezáltal átvette a teljes brit gazdaság feletti kontrollt, amellyel aztán igába hajtotta az országot és később az egész világot. A módszer az volt (és jelenleg is az), hogy korrupt vezetőket juttattak az országok élére, akik hatalmas kölcsönöket vettek fel, amiknek visszafizetése lehetetlenné vált. Akik nem engedelmeskedtek a Rothschild kijelölte irányelveknek, azokat eltávolították, vagy megölték (Orbánt is jól megfenyegették) és ha ez sem sikerült, akkor megszállták az országot. A Vörös Pajzs hatalmas befolyással rendelkezik a világ irányítása felett: övé a véleményalkotás, a média, amivel becsapja az emberiséget és ez az egyik legfontosabb támadófelülete ellenünk. Övé a világ majdnem összes aranya és az arany árának szabályozása, a Bank of England, a Federal Reserve, az Európai Központi Bank, az IMF, a Világbank, a Bank of International Settlements és az MNB, amely függetlenedésének híre miatt akkora hisztériát csaptak, hogy zengett tőlük a világsajtó. A háttérhatalom szerepéről, dr. Drábik Jánost, a Szabad Európa Rádió nyugdíjas vezető programszerkesztőjét kérdezte a sokkaljobb.hu riportere. – A világ leghatalmasabb urai először 1954-ben ültek össze egy titkos tanácskozásra, a hollandiai „Hotel Bilderbergbe”. Mi rejtőzik a csoport mögött? – A Bilderberg-Csoport a világot irányító globális pénzügyi elit egyik képviselete. A pénzuralmi világrend széleskörű hálózatot működtet. Ezek közül a három legfontosabb, a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations), másodhegedűsként a Bilderberg Csoport, és végül a Trilaterális Bizottság. Tény, hogy a Bilderberg Csoport 56 év alatt nagy tekintélyre tett szert. Mégpedig azért, mert a kiszivárgott információk és tények utólag csaknem mindig igaznak bizonyultak. Onnan lehet tudni, hogy ez az egyébként erősen titkolózó társaság miről tanácskozott, hogy utólag milyen döntések születnek a világ pénzügyi, gazdasági és politikai életét irányító fórumokon. Amit a Bilderberg Csoport zárt ajtók mögött megbeszél, azokból kormánydöntések, a nemzetközi szervezetek, a NATO, az EU, az ENSZ stb. döntései lesznek. – Mit lehet tudni a sitgesi találkozóról és előzményeiről? – Spanyolországban, közelebbről: Katalóniában, a Barcelonától 30 km-re fekvő exluzív üdülővárosban: Sitgesben tartották a tanácskozást. Az eseményt ezúttal is fokozott titkolózás vette körül. A pénzuralmi világrend egyik legfőbb szabálya, hogy háttérhatalom nincs, és aki erről beszél, az összeesküvési elméleteket gyárt. A Bilderberg-tanácskozások szervezői és résztvevői nem ismerik el, hogy fontos kérdésekről nemcsak behatóan tanácskoznak, hanem döntéseket is hoznak, amelyeket aztán a Világbank, a Valutaalap, a kormányok, a nemzetközi szervezetek végrehajtanak. Fontos tudni, hogy a sitgesi tanácskozást megelőzően sor került Dublinban, a Háromoldalú Bizottság, a Trilateral Commission találkozójára. Az államok felett főhatalomként működő pénzimpériumnak ez a fontos intézménye már megtárgyalt olyan kérdéseket, mint például a pénzügyi válság kezelése, egy új globális pénzügyi rend kialakítása, s az új világvaluta bevezetése. Megvitatták, hogy az új pénzügyi rendszer irányítója a központi bankok jelenlegi központi bankja, a bázeli székhelyű Nemzetközi Fizetések Bankja, vagy pedig a Nemzetközi Valutaalap legyen. A dollár világvaluta szerepét aláásta, hogy az Egyesült Államoknak már nincs meg az a gazdasági kapacitása, amely lehetővé tenné óriási adósságának ipari termeléssel történő ellensúlyozását. Egy olyan pénz, amelynek már nincs semmilyen fedezete, nem töltheti be többé a világpénz szerepét. Hogy sorsa megpecsételődött, onnan is láthatjuk, hogy a dollár feltartóztathatatlanul gyöngül, és vele együtt megrendült az euró is, hiszen az eurónak is dolláralapja van, mert az euró-dollárból fejlődött ki. – A dollár kivezetése milyen következményekkel járna? – Ha a dollár kivezetésre kerül, akkor az euró is vele bukik. Valószínűleg az aranynak tovább fog nőni a világpénz szerepe és előbb-utóbb egy nemesfémmel fedezett világvaluta kerül bevezetésre. Mindezt nem lehet gyorsan végrehajtani, mert akkor Kína elveszítené 2.500 milliárd dollárnyi valutatartalékát. Ha a dollár túl gyorsan inflálódna el, és kerülne kivezetésre a nemzetközi kereskedelemből, akkor Kínát óriási veszteség érné, és ez nagyobb méretű háborús konfliktust is előidézhet. Mindezt megvitatták Dublinban, a Háromoldalú Bizottság ülésén, ahol a főtéma az új világrend és a hozzákapcsolódó új globális pénzügyi világrendszer létrehozása volt. A pénzügyi összeomlásnak és a nyomában járó gazdasági világválságnak nem sikerült meggyőzni a népeket arról, hogy a káoszból és az anarchiából a kiutat az egy központból irányított világrendszer, a globális unió mielőbbi létrehozása jelentheti. A válság előidézése tehát ezt a célját nem érte el. – Melyek voltak a tervbe vett célok? – Azt akarták, hogy olyan súlyos legyen a válság, amely már rákényszerítheti a világra az új világrendet, amely a történelemformáló világerők különböző struktúráinak már 250 éve a legfontosabb világstratégiai célja. E stratégiának a lényege olyan, egy központból irányított világrend, egyfajta világállam létrehozása, amelyben a nemzetközi pénzkartell tartja az ellenőrzése alatt a pénzrendszert, és a szuper-gazdag pénzdinasztiák ennek a segítségével gyakorolják a politikai hatalmat is. Olyan kétpólusú világtársadalom létrehozása a céljuk, amelyben a pénzvagyon-tulajdonosok szűk érdekcsoportja gyakorolja a hatalmat, ellenőrzi a gazdaságot, és mindenki más tőlük függő, bérből és fizetésből élő alkalmazott, vagy még kiszolgáltatottabb helyzetben lévő segélyezett. – Célba érnek? – A gazdasági világválsággal nem tudtak kialakítani olyan kaotikus viszonyokat, amelyekből természetes követelésként – a rend utáni vágyként – be lehetne vezetni az egy központból irányított világrendszert. Nem kizárt, hogy visszatérnek a történelemben már kipróbált és sikeresnek bizonyult módszerhez, egy nagyobb méretű háború kirobbantásához. Az euró-atlanti hatalmi elit számára a háború egyrészt lehetővé teszi az adósságcsapdából való kikerülést, másrészt felgyorsíthatja a világelit által régóta áhított globális integráció megvalósítását. Ennek a világstratégiának a része például a felmelegedés, és a klímaváltozás nyomán bekövetkező környezeti katasztrófával való riogatás, vagy a széndioxid-kvótákhoz kapcsolódó globális méretű spekuláció beindítása. A pénzügyi- és gazdasági válság eddig nem hozta meg a várt eredményt. Ezért merült fel egy újabb háború kirobbantása, mint megoldási eszköz a változások felgyorsítására. Irán alkalmas lehet e cél elérésére. A perzsa állam körül már felvonultak a hadseregek: óriási támaszpontok épültek Afganisztánban, Irakban már évek óta állomásoznak a hadosztályok, a

Milyenek lennének a Disney-hercegnők anyaként?

Boldogan éltek, amíg meg nem haltak, mi? A Disney-mesék általában azzal végződnek, hogy a szerelmesek egymásra találnak és ásó-kapa-nagyharang. Na de mi történik utána? Erre a kérdésre keresi a választ Isaiah Stephens grafikus és animációkészítő, aki egy magazin felkérésére rajzolta le Hamupipőkét, Csipkerózsikát, Pocahontast és más Disney-hercegnőket anyai teendőik ellátása közben. (Meg kell mondanunk, némileg kesztyűs kézzel bánt velük a művész: ezek az anyukák megússzák az etetőszékben maszatoló bébivel, sehol egy válás, egy lombikprogram, egy alkoholista férj? Úgy látszik, ők tényleg boldogan élnek, amíg meg nem halnak.) A mindenórás Mulan és Shang Belle a Szépség és a szörnyetegből egy padon szoptat Apás szülés Hajnallal (a Csipkerózsika Disney-változatában így hívták eredetileg a hercegnőt) és Fülöp herceggel. Aranyhaj (Rapunzel) és Nyálas Eugén, aki nehezen tűri a pelenkázással járó szagokat A hercegnő és a béka szerelmespárja, Tiana és Naveen most már egészen más gondokkal küzdenek, mint megismerkedésük idején. Pocahontas előbb alszik el, mint a csecsemője. Ariel a Disney-változat szerint életben maradt és emberként él azóta is — és persze hősiesen tűri, hogy a kisfia az arcába hajítsa az ételt. Jázmin, Aladdin és a Kis Pocaklakó A Jégvarázs Elsájának szuperképességét természetesen a gyermeke is örökölte. Az otthon leggingben flangáló Hamupipőke épp rajtakapja a kislányát, amint…       forrás: instyle.hu  

25 feltűnő fénykép, amin már nem segíthet a photoshop. A 3. valami félelmetes!

A bolygónk valóban egyedülálló és gyönyörű, és a csoda, amely megtörténhet bármelyik pillanatban, arra késztet bennünket, hogy megcsodáljuk a világot körülöttünk. Minden, amire szükségünk van csak az, hogy észrevegyük ezt a szépséget előttünk. Ezért összegyűjtöttünk képeket a világ minden tájáról, amin már nincs mit javítani. Csak élvezd!   1. Az ég tükörképe, amely úgy néz ki, mint egy átjáró egy másik világba 2. Kis görögdinnye 3. …És a játéknak vége 4. Egy gitár belsejében 5. Így esik a hó az Altájon 6. Egy nagyváros alulról 7. A művészek akadémiája 8. Az út, amely megállította a tüzet 9. Repülő a hold alatt 10. Egy zivatar kialakulása – egy gépről fényképezve, 11.000 méter magasan 11. Egy teknős, amelyet befedett az alga 12. Villámok Novorosszijszkban 13. Ragyogó hegy 14. Egy repülő rakéta 15. Reggeli torna katonáinak egy kínai tartományban, Heilongjiang 16. Előfordul, hogy egy kavics ilyen csodálatos felverődést okoz a szélvédőnkön 17. Egy fehér határ Olaszország és Svájc között 18. Így néz ki az eső egy repülőből 19. Mi bújt el a jéghegyek alatt 20. Naplemente a “tűzesésben” 21. Egy lenyűgöző zivatar 22. A japán szinkron úszó, Saho Harada 23. Egy repülőgép a szivárványban 24. palacsinta jég 25. Napfogyatkozás a Canyon de Chelly természetvédelmi területen, Arizona  forrás: harmonikum.co

Az emberi élet 7 éves ciklusai! Érdemes elolvasni rólad is szól!

Hétévente egy új életszakaszba lépünk. Tulajdonképpen ezek a ciklusok alakítják az életünket, ezek határozzák meg, hogy milyen mértékű sikereket fogunk elérni, vagy hogy épp mennyire leszünk boldogak, ezért nem árt tisztában lenni ezekkel a 7 éves szakaszokkal.   A születéstől 7 éves korig Édesanyánkkal szoros a kapcsolat, ekkor fedezzük fel a környezetünket, alakulnak ki az érzékeink. A kezdetben szoros kötelék az év múlásával lazulni fog, hiszen elindulunk felfedezni a közvetlen környezetünket. 7 és 14 éves kor között Szoros kapcsolat alakul ki édesapánkkal, kezdetét veszi a személyiségünk fejlődése, amelyben nagy szerep jut édesapánknak is, aki a legjobb szövetségesünk lesz. Szeretjük édesanyánkat, de édesapánkat már imádni fogjuk. 14 és 21 éves kor között A lázadás időszaka ez, amikor megkérdőjelezzük az adott társadalmi rendszert, politikai berendezkedést. Az intellektuális képességeink indulnak fejlődésnek. Összetűzésbe kerülünk a szüleinkkel, a társadalommal, mert úgy gondoljuk, hogy lehetne ennél is jobban élni. Ilyenkor anarchikus érzések dúlnak bennünk, amelyek fokozatosan alábbhagynak és megszűnnek, ha már kirepültünk a családi fészekből és saját lábunkra álltunk. 21 és 28 év között Alkalmazkodunk a társadalmi normákhoz, mert be kell látnunk, hogy a világot nem tudjuk megváltoztatni, de arra törekszünk, hogy jobban teljesítsünk, mint elődeink. Ez érvényes a munkahelyre, a családalapításra is.   Vége az első 4×7 időszaknak és kezdődik a következő 28 év 28 és 35 év között Adott a lakás, az autó, a család, de ha az elmúlt 4 ciklusban több kudarc is ért bennünk, nagy az esélye annak, hogy a házasságunk, párkapcsolatunk válással, szakítással fog végződni. Ha a szülőkkel nem volt rendezve a viszony, most konfliktus pattanhat ki emiatt. Ez egy nehéz időszak lehet az életben, bekövetkezhet a munkahely elvesztése, valamint a depresszió is kialakulhat. 35 és 42 év között Minden a nulláról indul. Tanultunk a hibáinkból, így sokkal tapasztaltabban tudjuk kezelni a nehézségeket, válságokat. Megtörténik a családunkkal való viszonyrendezés, kibékülés. A munkahely keresés során már nem az fog számítani, hogy mennyi lesz a fizetés, hanem hogy mennyi lesz a szabadidőnk. 42 és 49 év között Itt már megtörténhet a társadalmi szerepvállalás, azaz, hogy valamilyen ügy mellé állunk. Azonban gyakran krízis alakulhat ki, amikor megkérdezzünk önmagunktól, hogy kik is vagyunk valójában, mit tettünk le idáig az asztalra, és mi a jövőben szerepünk. 49 és 56 év között Ebben a korban már az érzelmeinkre kezdünk figyelni, az anyagi javak háttérbe szorulnak. Életünk új értelmet nyer, amely idős napjainkig is elkísérhet.   Vége a második 4×7-es időszaknak Következik egy újabb 7 éves ciklus, de már más szemszögből, perspektívából nézzük az életet, még akkor is, ha sokszor ugyan azokkal a problémákkal és gondokkal találkozunk.     forrás: tudasfaja.com