SAJÁT KUTYÁJA FALTA FEL A NAGYI SZEMGOLYÓJÁT – DURVA FOTÓVAL +18

Sokkoló ébredésben volt része annak a brit asszonynak, aki egy alkoholmámoros éjszaka után arra kelt fel, hogy kutyája az arcából falatozik. A megrázó élmény után a nő elhatározta, nem nyúl többet a vodkás üveg után. Vérfagyasztó jelentek játszódtak le az 53 éves Wendy Hamriding otthonában – írja a Daily Mail. Az nagymama, aki komoly alkoholproblémákkal küzdött éveken keresztül, egyik este annyit vodkát döntött magába, hogy lezuhant otthona lépcsőjén és elájult. A nő arra ébredt, hogy kutyája ahelyett, hogy nyalogatta volna, éppen darabokat harapott ki az arcából. Mire Hamridig magához tért a kutya már felfalta szeme környékét és szemgolyói nagy részét. Az asszony kritikus állapotban került kórházba, ahol az orvosoknak sikerült ugyan megmenteniük az életét, arca azonban egy életre eltorzult. Az orvosok 100 műtétet hajtottak végre rajta az elmúlt két évben, hogy viszonylagosan helyreállítsák a látását. Hamriding elmondása szerint bármennyire is borzalmas volt, ami vele történt, hálás kutyájának. – Soha nem lettem volna képes abbahagyni az ivás, ha ez nem történik meg. Jelenleg azzal foglalkozom, hogy hozzám hasonló alkohol- és drogfüggőknek segítsek. Az én példám remélem elég elrettentő lehet számukra – nyilatkozta az asszony. forrás: borsonline.hu
Hihetetlen: Lakott bolygót találtak egy emberi sejtben!

A mikrobiológusok felettébb érdekes dolgot fedeztek fel, mikor egy emberi sejtet vizsgáltak – a kutatások azt igazolták, hogy a mikrovilág épp olyan kozmoszt tartalmaz, mint az általunk eddig ismert univerzum. Dr. Eric Meyers a vezető kutató orvos, vonakodott bejelenteni az eredményeit az évente megrendezett biológusok konferenciáján, azonban miután előhozakodott a bizonyítékokkal, mindenkinek tátva maradt a szája. A vizsgált emberi sejtek egyikében felfedeztek egy olyan bolygót, amely olyan jeleket mutat, mintha valamiféle élet lenne rajta. A vizsgálatok még zajlanak azt illetően, hogy milyen életforma is lakik ezen a bolygón, illetve civilizáció ki alakulhatott e rajta. Amennyiben igen, akkor az mindenképpen az évszázad felfedezése lenne. Néhány elborultabb elmélet szerint, talán valamiféle kommunikációt is ki lehetne építeni az ott lakó élőlényekkel.
Memóriakártya buktatta le a verekedő fiatalokat!

A Németországi Lippstadt-ban él a 23 éves Frank Weisser akit egy Nikon fénygépező gép miatt vertek agyon. Mikor a férfi egy mezőre ment, hogy készítsen pár szép természet képet, arra lett figyelmes hogy pár vandál fiatal gyerek kínoz egy kutyát. Amikor A férfi nem hagyhatta ezt szó nélkül, oda ment hozzájuk hogy megmondja nekik nem szép dolog az amit csinálnak és sürgősen abba kéne hagyni. De amikor a fiatalok észre vették a Férfi nyakában lógó Nikon fényképezőgépet, felcsillant a szemük és addig verték amíg mozgott, majd leszedték róla a fényképezőgépet és elfutottak. Az ellenük szóló bizonyíték az volt, hogy az újonnan szerzett fényképezővel megörökítették a támadás végső mozzanatait. Egy kutyát sétáltató ember hívta a férfihez a rendőröket, akinek súlyos koponya és borda törései voltak. A rendőrség úgy tudta megfejteni a nyomozást, hogy a később egy műszaki-bizományiba megtalálták a sorozat száma alapján a fényképező gépet. A fiatalok bár le formatálták a memoria-kártyát, a rendőrség informatikai részlege mégis vissza tudta nyerni a törölt adatokat.
Halálra cigiztették a szülők a gyermeküket!

Jonathan, és Mary Wallsh elképesztő bizarr módon próbálta leszoktatni gyermeküket a dohányzásról. Sajnos nem jártak sikerrel, a gyermek belehalt a szigorba. A Colorado állambéli Englewoodi bíróság 10 év börtönre ítélte a két szülőt, aki azzal próbálta leszoktatni a 13 éves fiúkat, hogy 4 óra alatt három doboz cigarettát szívattak el vele. A két szülő nem volt tisztában azzal, hogy ekkora nikotin dózis már életveszélyes mennyiség, ezért mikor a fiúk már hányni kezdett, még mindig folyattatták a cigaretták fogyasztását. Mikor a fiú már nem lélegzett, ekkor ijedtek meg, és azonnal mentőt hívtak. Sajnos már későn, mire kiérkeztek a fiúhoz, annak már nem volt pulzusa, és nem sikerült újra éleszteni. A szülőket gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vád alá helyezték.
Halálos kór terjed világszerte!

Brit tudósok hosszas kutatás után felfedeztek egy olyan örökletes DNS mutációt, amely által az emberi szervezet bizonyíthatóan leépül. A kór latin elnevezése senescentia, és eddig minden megfigyelt beteg elhalálozott akit a kutatók megvizsgáltak. A senescentia-ban szenvedő embereknek a tünetei gyakran 60-70 évig is lappanghatnak, de minden esetben halálos kimenetelű a kór. A tünetek között szerepelhetnek ráncos bőr, feledékenység, szellemi leépülés, csontelmeszesedés, és legvégső esetben a halál. Az orvostudomány egyelőre nem tud megoldást kínálni a problémára, ezért egyelőre minden ember veszélyeztetett. Senescentia = Öregedés
Szexi bugyit kaptak ajándékba, tragédia lett belőle

A két 17 éves lány az anyjuktól sexy tangát kaptak ajándékba, a születésnapjukra. A lányok nagyon örültek, ám az apa ku*vásnak találta az ártatlan ajándékot, és teljesen kiborult. Úgy gondolta, hogy az ártatlan lányaik már nem is ártatlanok. Próbálta magát nyugtatni, kevés sikerrel. Végül megparancsolta a lányoknak, hogy előtte próbálják fel a bugyit. Az egyik lánynak fazonra volt nyírva, még a másik lánynak csupasz volt. Üvöltözni kezdett, szó-szót követett, és levetkőztette az asszonyt is, hogy megmutassa, milyennek is kell lennie egy nem k*rva nőnek ott, lent. Majd a sajátját is megmutatta hogy bebizonyítsa kell a szőr. Valamelyest lenyugodott az apa, ám nem hagyta nyugodni a gondoltat, hogy a lányai szüzek-e még. Pucérra vetkőztette őket, és elkezdődött vizsgálódni. A lányok már voltak férfival, állapította meg az apa. Baseball ütővel mindkettőjüket félholtra verte, az egyik lány életét sikerült csak megmenteni. Jelenleg előzetes letartóztatásban ül az apa, akár 18 évet is kaphatForrás: http://webhir.com/
A gyerek zsúron gyilkolt a bohóc!

Egy Amerikai kertvárosban a 6. születésnapját ünnepelte egy kisfiú, ahová a szülei meglepetésként hívtak egy bohócot, hogy dobja fel a fiú születésnapját. De ez nem éppen úgy sült el ahogy ők azt gondolták. A dühös bohóc mérget tett a tortába, amit nyájasan végig kínált az ünneplők között. Bűntette után sietve távozott a helyről, az anya ekkor még nem is gyanította hogy hamarosan tömeges tragédia szemtanúja lesz. Az anya el mondása szerint amikor megérkezett hozzájuk a bohóc, akkor még vidámnak és szimpatikusnak tűnt, de amikor a fiúk elkezdték húzni a haját, és leszedni az bohóc orrát arra eléggé agresszívan reagált. „- Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ilyen kis „gyerekcsíny” miatt ilyet fog tenni.. Ha tudtam volna el sem hívom!” Mondta az anya, aki cukorbetegsége miatt nem ehetett a tortából, és ennek köszönhetően maradt csak életben.
Rejtélyes férget találtak a 4-es metró építkezésén!

Érdekes, és rejtélyes lényt, illetve féregnek látszó élőlényt találtak a munkások a 4-es metró Keleti Pályaudvari építkezésénél. A furcsa lényre K. József építésvezető lett figyelmes, mikor éppen kiakarta jelölni hogy hova helyezzék az újonnan hozott mobil wc-ket. Munkatársai is értetlenül álltak a teremtményt látván, egyikük sem látott még hasonlót. A „féreg” nagyjából 30 centiméteres, és jelenleg egy biológiai kutatóteremben vizsgálják. További aggodalomra ad okot, hogy mielőtt kiérkezett egy speciális kutató csapat az élőlényhez, addig az egyik munkás hozzányúlt, és a kezén keletkezett egy zöldes fekélyszerű duzzanat. Órákkal később hasonló férgek keltek ki a sebből, ezért a munkást S. Elemért kórházban vizsgálják.
MEGMENTETTE AZ ÉLETÉT, HOGY KÉPET POSZTOLT MAGÁRÓL

A Facebookra töltött fel egy szétvert, véres arcú fotót magáról egy Kentuckyban élő asszony a következő üzenettel: Kérem segítsenek, akárki. Ha nem teszi, ma talán már nem élne. A NY Daily News beszámolója szerint Susann Stacyt a férje verte véresre egy kézifegyverrel, és a nő az életéért rettegett. Hogy ne tudjon segítséget kérni, a férfi kitépte a vonalas telefonjukat a falból, és a mobilkapcsolat sem működött, így nem tudta hívni a rendőrséget. Az életveszélyben lévő nőnek egyetlen lehetősége maradt: mivel wifi kapcsolat volt az erdőszéli házban, villámgyorsan lefotózta magát és egy segélykérő üzenettel feltöltötte a képet a Facebookra. Szerencséjére az ismerősei azonnal értesítették a rendőrséget, akik még időben érkeztek. A férfi elmenekült otthonról, de hamarosan elfogták a környéken és letartóztatták. Az asszony elmondta, biztos benne, hogy ha nem képes külső segítséget kérni, ma már nem élne. „Nem akartam egy vértócsában végezni a konyhakövön, ezért az utolsó szalmaszálba kapaszkodtam, hogy segítséget kérjek. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, az isten áldja meg azokat, akik megmentették az életemet” – írta Susan egy későbbi posztjában. forrás: borsonline.hu
MEGTALÁLTÁK A HALÁLT A MARSON

Az életet keresték, de a halált találták meg az amerikaiak a Marson. Az amerikai Rover hónapok óta járja a bolygó felszínét. Talajmintákat vesz, elemzi a levegőt, képet rögzít, és természetesen ezeket elküldi a Földre. Eddig csupán értelmezhetetlen adatsorokat küldött (ezekre azért van szükség, hogy azt higgyük, a tudósok nagyon okosak), de most megjöttek a képek is, amelyek új lendületet adhatnak a földön kívüli élet kutatásának, ugyanis a fotókon szerepel a halál. Lassan vonszolja magát a megfáradt halál a fagyott kősivatagban Közzétettek egy közelebbi felvételt is. Ezen tisztán látszik, hogy a halál majdnem pontosan úgy néz ki, amilyennek eddig is hittük, kissé görnyedt emberalak, kinek alapfelszereléséhez tartozik a fekete köpeny, kaszát hord magánál, és megy. A hajnal első sugarainak gyöngyöző fényében élelem után kutat a halál Viszont szerencsére csak 20 centis, úgyhogy különösebben nem kell félni tőle. A biztonság kedvéért azért megfigyelési célokra visszaszállítják a Földre. A tudósok szeretnék a halál viselkedését természetes életkörnyezetében is megvizsgálni, ezért a gyerekei közül majd néhányat visszatelepítenek a Marsra. Jó lenne például megtudni, hogy mire használja a kaszáját a Marson. Az idegen bolygón talált halál több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Továbbra sem tudjuk, hogy van-e élet a halál mellett a Marson, vagy esetleg volt, csak már kihalt a halál miatt. Van-e halál más bolygókon is? Kell-e a halálhoz élet vagy az élethez halál? Mi van, ha a Földről került a halál a Marsra? És egyáltalán, mi volt előbb, az élet vagy a halál? Hogyan zajlott a halál evolúciója? Mi a halál értelme? Megannyi kínzó kérdés. Ő láthatott először földön kívüli halált A mars járó tovább folytatja útját, és talán az élet nyomaira is rábukkan majd egyszer. Addig meg érjük be a halállal! forrás: kozpontujsag.hu