ÁLLATI HULLÁKBÓL PRÓBÁLT SZÖRNYET CSINÁLNI A NŐ

Még a rendőröket is sokkolta az a látvány, ami egy lengyel asszony házában fogadta őket. A nő egy új állatfajt akart kifejleszteni, melyhez macskatetemeket használt. Két év börtönt kaphat állatkínzásért egy nő Lengyelországban, mert brutális kísérletek végzett kóbor állatokkal – írja a Daily Mail. Az asszonyt a szomszédai jelentették fel, mert nem bírták elviselni a bűzt, ami a házából áradt. A zsaruknak is sok volt, amit a nő az otthonéban rejtegetett. Az asszonynál 72 kegyetlenül megcsonkított macskatetemet találtak és néhány élő állatot. A macskák testrészei az egész házat ellepték. Az asszony elmondása szerint egy új állatfajt próbált létrehozni a halott állatokból, egyfajta Frankenstein kutyát, azonban az ebtartástól már évekkel ezelőtt eltiltották, ezért kezdett macskákkal dolgozni. A nőt a helyszínen letartóztattak, most előzetesben várja, hogy ítéletet hozzanak az ügyében. forrás: borsonline.hu
HORROR: ERDŐBEN ÉLT A BRUTÁLISAN MEGKÍNZOTT ÉS MEGERŐSZAKOLT LÁNY

Elképesztő borzalmakat élt át egy 25 éves kanadai lány. A fiatal nőt, egy ismerőse kegyetlenül összeverte és megerőszakolta. A lánynak sikerült elmenekülnie, ám közel két hétig nem adott életjelet, családja már lemondott róla, mikor egy erdőben bukkantak rá. Hátborzongató történetről számolt be a NY Daily News. A lap értesülései szerint életveszélyes állapotban találtak rá egy kanadai erdőben a 25 éves Stephanie Beaverbonesra. A lány egy brutális szexuális támadást követően tévedt el a fák között. Beaverbones két héttel ezelőtt barátaival és egy ismeretlen férfival autókázott együtt, mikor a kocsi lerobbant. A lány haverjai elmentek segítségér, így maradt egyedül a 36 éves Kevin Roy Gladue-dal, aki kihasználta a helyzetet. Megverte és megerőszakolta a lányt, aki kétségbeesésében az út menti erdőbe rohant. 24 óra elteltével a lány anyja jelentette az eltűnést, azonban 12 napon keresztül nem találták Beaverbonest. Ez idő alatt erdei gyümölcsökön és egy patak vízén élt, így maradt életben. Végül sikerült kibotorkálnia az autópályára, ahol a hatóság emberei megtalálták. A rendőrség szóvivője elmondta,csoda, hogy a lányra élve találtak rá, hiszen számos csontja el volt törve – köztük állkapcsa is –, agyrázkódása volt és testét elfertőződött sebek borították. Azonnal kórházba szállították, ahol sikerült stabilizálni az állapotát, támadóját pedig letartóztatták. Gladue ügyében még nem hozott ítéletet a bíróság. forrás: borsonline.hu
HORROR: LEVÁGTA A LÁNY AJKÁT ÉS KIVASALTA A HÁTÁT – FOTÓ

Alig élt az a 23 éves lány, akit egy szaúd-arábiai kórházban kezeltek, miután munkaadói brutálisan megkínozták. Nem ez az első eset. Az indonéz, Sumiati névre hallgató lány esete sokkolta a világot. A Szaúd Arábiában dolgozó, 23 éves lánynak ugyanis levágták az ajkát, vasalóval sütögették a hátát, eltörték az ujjait. Mindezt munkaadója művelte vele. Hogy miért? Mert úgy gondolta, hogy megteheti. A lány három héttel ezelőtt került kórházba, amellett, hogy vérben úszott, alultáplált volt, szinte már csak hálni járt belé a lélek. Sumiati elmondása szerint nem csak a ház ura, hanem annak lánya és felesége is bántalmazta őt. Nem ez volt az első ilyen hír, mely Szaúd-Arábiából érkezett. Korábban már beszámoltunk arról az esetről, amikor huszonhárom, átforrósított szöget szedtek ki egy Srí Lankából érkezett, 50 éves asszony testéből. Munkaadói verték bele őket büntetésből, amiért elfáradt… forrás: borsonline.hu
Lehetséges? 4 UFO-t filmeztek le Amerikában! – videó!

Földönkívüliek repkedtek, vagy csak kínai lampionok szállhattak el ilyen messzire? Nem tudjuk pontosan, de a szemtanú elmondása szerint semmi közük nem volt a földi élethez: ” Nagyon furcsák voltak a fények. Bár olyan volt, mint egy repülő mégsem az volt. A fények állandóan égtek. Néha villantak egyet, de nem pislákoltak folyamatosan. Ahogy távolodtak, fokozatosan gyengült a fények intenzitása. Mindenesetre eléggé félelmetes volt” – mondta el egy férfi. A fényeket egy kis városban, Andoverben filmezték le! Nézzétek meg ti is és mondjátok el véleményeteket! forrás: neon.hu
VALLÁSI SZERTARTÁS KÖZBEN CSONKÍTOTTÁK MEG AZ ÚJSZÜLÖTTET

Brutális vérengzéssel ért véget egy körülmetélés Amerikában. A rabbi véletlenül levágta a nyolcnapos kisfiú péniszét, aki ezt követően életveszélyes állapotban került kórházba. A szülők pert indítottak az ügyetlen rabbi ellen. Egyelőre nem hoztak ítéletet Mordechai Rosenberg rabbi ügyében, aki egy körülmetélés során véletlenül a fityma helyett, a gyerek egész péniszét eltávolította. A férfi okleveles mohelként – azaz körülmetélés végzésére alkalmas rabbiként – hirdeti magáz az interneten, és állítása szerint évtizedes munkája során még soha nem okozott ehhez hasonló balesetet. (A kép illusztráció) A Daily Mail információi szerint, azt követően, hogy a rabbi csonkolta az újszülöttet, a gyereket életveszélyes állapotban szállították kórházba. A kisfiú két hónapot töltött az intenzív osztályon ennek során egy nyolcórás műtétet végeztek el rajta, hogy a leválasztott testrészt visszaillesszék a testére. Orvosai elmondták, bár a műtét sikeres volt, azt, hogy még nem tudják megmondani, hogy a későbbiekben tökéletesen fog-e funkcionálni a gyerek pénisze. A szülők az estet után beperelték a rabbit, akit még nem ítélt el a bíróság, így változatlanul vállal körülmetéléseket. A rabbi, honlapján tragikus balesetnek nevezte a történteket, azonban hozzátette, nem ért egyet azzal, hogy az orvosok fejezték végül be a körülmetélést. – Ezt a spirituális műveletet rabbinak kell elvégeznie, aki érti és gyakorolja a vallást és papírja van arról, hogy mohelként tevékenykedhet – írta Rosenberg a honlapján. forrás: borsonline.hu
ISZONYÚ: KEBABKÉNT ADTÁK EL A MEGGYILKOLT TINILÁNYT (18+)

Borzalmas bűntényt idézett fel a Daily Mail egy gyászoló édesanyát ért támadás kapcsán. Egy eltűnt 14 éves kislánnyal kezdődött minden, akinek gyilkosait máig nem sikerült elfogni. Azóta pedig az anyára szállt rá egy őrült. A poklok poklát járta meg az angliai Blackpoolban élő Karen Downes, akinek éppen tíz évvel ezelőtt tűnt el az akkor 14 éves lánya. Sem a kislány, sem a holtteste nem került elő azóta sem, bár sok jel arra utalt, hogy brutális bűntény áldozata lett. Az anya egy honlapot hozott létre az eltűnt Charlene emlékére, és a nyomozás részleteinek összegyűjtésére. Ezen a weboldalon keresztül ismerkedett meg az asszony egy új-zélandi férfival, akit olyan fanatikusan elkezdett foglalkoztatni a rejtélyes ügy és maga a gyászoló anya, hogy a végén a fél világon átutazva Nagy-Britanniába érkezett. Mint kiderült, azért, mert beleszeretett az anyába, akitől azt követelte, hogy hagyja el a férjét és a családját és utazzon el vele Új-Zélandra. Amikor a döbbent asszony ezt megtagadta, az őrült férfi rátámadott és a haját kezdte tépni. Ennek mostani esetnek a kapcsán idézte fel a Daily Mail a tíz éve eltűnt Charlene borzalmas esetét. A rendőrség annak idején meg volt győződve róla, hogy a tinilány 12 évesen szexbűnözők karmaiba került, és legalább száz férfi élhette ki rajta szexuális vágyait az eltűnése előtt. A gyermekszexhálózatot működtető banda helyi gyors éttermek tulajdonosaihoz volt köthető. Állítólag ebben a gyorsétteremben adták el a kislány maradványait A rendőrök biztosak benne, hogy a lányt meggyilkolták, a holttestét pedig ledarálták, és egy helyi gyorsétteremben hozzákeverték a kebabként és hamburgerként kisütött húshoz, az ebből készült ételt pedig el is adták gyanútlan vásárlóknak. Annak idején két, az üzletben érdekelt férfit is letartóztattak, de végül nem sikerült száz százalékosan bizonyítani a bűnösségüket, így a vádat ejtették. A tettesek azóta sincsenek meg. forrás: borsonline.hu
Az emberi százlábú – az elmebeteg orvos

Ez az érdekes kép járja be a facebookot már napok óta. A történet szerint egy elmebeteg holland orvos elrabolt embereket és megalkotta belőlük az emberi százlábút. Rendőrségi bejelentések is érkeztek a képen szereplő emberekről és már nyomoznak ez ügyben. Ha megtalálják ezt az orvost, valószínűleg halálbüntetést fog kapni tettei miatt. forrás: szarvasember.org
Dihidrogén-oxid a budapesti vízben!

A Fővárosi Vízművek hétfő délutáni közleménye szerint a budapesti víz már kétszer annyi hidrogént tartalmaz, mint oxigént. Különös figyelemmel kell lenniük a fővárosiaknak, ugyanis a ivóvizek nyári szűrése – melynek eredményeit a a napokban kapta meg a vízművek – kimutatta, hogy a pesti csapvíz több, mint feledihidrogén-monoxid. Ez azt jelenti, hogy a csapokból folyó víz kétharmada hidrogén. „A vegyület eltüntetésén már dolgoznak munkatársaink – nyilatkozta Lévai Zsuzsanna, a Fővárosi Vízművek szóvivője – azonban míg biztos információkkal nem rendelkezünk, kérjük fogyasszanak palackozott vizet!” forrás: szarvasember.org
Betiltják a ‘cigány’ szó használatát

Betiltják a cigány szó használatát Magyarországon, mert az sértő lehet a roma származású állampolgárokra nézve. Helyette két új kifejezést is bevezetnek, a roma megnevezés mellé. Betiltja a kormány a cigány szó használatát – jelentette be péntek délután a kormányszóvivő. A kifejezés ugyanis sértő lehet a romákra nézve. Helyette a hivatalos dokumentumokban-típusú állampolgárként fogják őket jegyezni, a köznyelvben és a médiában pedig hiperpigmentált jelzővel szabad majd őket illetni, a roma megnevezés mellett. Amennyiben a törvény bevezetésre kerül, olyan magyar szavakat kell majd átnevezni, mint a cigánypecsenye, vagy a cigánykerék. Az előbbit példának okáért hiperpigmentált pecsenyének kell majd hívni, amely – valljuk be – nem épp gusztusos elnevezés egy ételnek. A ‘cigányútra ment’ szófordulatot a ‘hiperpigmentáló eljárásban vett részt’ kifejezés válthatja fel. A Jobbik javasolta a fentiek mellett továbbá a réti nigger kifejezés bevezetését, ezt azonban a kormány elutasította. Az Országos Cigány Önkormányzat nem ért egyet a a cigány szó betiltásával, a romák java része ugyanis cigánynak szólítja egymást. Arról nem is beszélve, hogy nevüket így Országos Hiperpigmentált Önkormányzatra kéne módosítani, ez pedig olyan hosszú, hogy tagjainak nehezükre esne megjegyezni, így inkább be sem járnának dolgozni. forrás: szarvasember.org
A katona aki női ruhában ment bajtársa temetésére

Két nagyon jó bajtárs-, katona akik Irakban szolgáltak egy igen vicces fogadalmat kötöttek egymásnak. A fogadalom lényege azt volt, hogy ha valamelyikük hamarabb meghal a másiknál, akkor a temetésen az élő fél női ruhában fog menni. Nem tudjuk ennek mi lehet a lényege, de szép gesztus. Isten nyugtassa. forrás: szarvasember.org