Magyarország egyik legbrutálisabb gyilkosságsorozata – Töbszáz áldozat
[dropcap]Több mint 10 éven keresztül gyilkoltak embereket.[/dropcap] Tiszazugon történt a múlt évszázad elején hogy a helyi bába egy beteg ápolása közben felfedezett egy halálos mérget. Vízbe áztatta a légypapírt hogy az agresszívabban fejtse ki a hatását, de nem ment sokra vele, ezért cukrot és kakaót kevert hozzá. Ám a macska ivott belőle és rövidesen el is pusztult. Majd a nő kiborította a kutyulékot amiben néhány légy úszkált. Egy kiscsibe felszedegette azokat, ezért ő is elhullott. Ez szöget ütött a bába fejébe, így elvégzett még néhány kísérletet aztán megitatta a levet a beteggel is. Pár órán belül elhunyt a férfi. Éveken keresztül beteg gyerekeket, súlyos sérülteket és nem kívánatos személyeket juttatott e módszerrel a másvilágra. Aztán lassacskán a falu asszonyai is sportot űztek a gyilkolásból. Vagy egy iszákos férj vagy egy rossz szomszéd volt az útban. Az újszülötteket is arzénnal mérgezték hogy így szabályozzák a szaporulatot, csak is a földbirtokok és az örökség szétszakadásának megakadályozása érdekében. Felnőtteknek többször több adagot kellett beadni a halálos anyagból, hogy gyorsan fejtse ki hatását, míg a gyerekeknek és a gyengébbeknek elég volt az első dózis. Nem csak Tiszazugon, de a környéken is divattá vált a férjektől való megszabadulás ezen formája. Közel egy évtizeden keresztül hódított az arzén, míg egy nap a szolnoki ügyészség pontot tett a történet végére. Több mint száz holttestet exhumáltak, de az áldozatok száma akár ezer főre is tehető. Ennek ellenére csak hat asszonyra mondták ki a halálos ítéletet, de csak kettőt végeztek ki. A bábát nem érte utol a törvény, mivel öngyilkos lett. Talán pont az arzén volt az ő végzete is? [PA]
Halottak között ébredt fel reggel a férfi
Számos olyan hátborzongató szakma van, amely nem túl népszerű. Mégis akadnak, akik nagyon szeretnek a temetőben vagy akár a börtönben dolgozni. — Harminc éve vagyok sírásó, nagyon szeretem ezt a munkát — mondta a törökszentmiklósi Víg László. — A nagyapám és a dédnagyapám is szakmabeli volt. Mondhatnám azt is, hogy a temetőben nőttem fel. Hétéves koromban láttam először boncolást, melyet igen érdekesnek találtam. Azért is szeretek itt dolgozni a temetőben, mert senki nem beszél vissza — jegyezte meg egy fanyar mosoly kíséretében. — Hogy viccelődnek-e velem a szakmám miatt? Akik ezt tették, azokat már mind eltemettem — mondta, hozzátéve, hogy rendkívül komolyan veszi a munkáját. — Körülbelül négyezer fölött van azok száma, akik temetésén dolgoztam. Ma is meg tudom mutatni, kinek hol található a sírhelye. Jobban ismerem a temetőt, mint más a lakóhelyén található utcákat — árulta el. Mint elmondta, ő maga a református temetőben lakik és hajtja álomra a fejét esténként. A kísértetektől és szellemektől nem fél, bár eddig még eggyel sem találkozott. — Hogy stresszes-e a munka? Csak akkor, ha a szomszéd temetőben van halott, itt pedig nincs — zárta szavait a szakmában szokásos humorral. Elhunyt személyekkel akad dolga munkája során egy fiatal szajoli hölgynek, dr. Tóth Melindának is. — A patológia igazán érdekes és sokszínű — állította. — A legtöbben még mindig úgy gondolják, hogy a munkánk egyenlő a boncolással, valójában azonban manapság ez már a munkaidő alig húsz százalékát teszi ki. Annak idején már arról is nagyon nehezen határoztam, hogy az orvosin tanuljak-e tovább, hiszen én egy oltástól is rosszul voltam. Végül az emberi szervezet működése iránti érdeklődésem legyőzte az alkalmasságomat érintő fenntartásaimat. Ugyanakkor a betegek fájdalma túl közelről érint, így olyan szakterületet kerestem, ahol nem találkozom velük közvetlenül — árulta el. (részlet a Phatology c. filmből) Akadnak olyan munkavállalók, akiknek a szakmája másképpen hátborzongató. — Hosszú évek óta alkalmaznak egy húsfeldolgozó üzemben — mesélte Anikó. — Azon a részlegen dolgozom, ahol a hőmérséklet mindig fagypont alatt van. Természetesen beöltözünk védőruhába, mert ez kötelező — jegyezte meg. Anikó elmondta, hogy a hideget sokkal jobban viseli, mint a hőséget. Az előbbi ellen tud védekezni, hiszen jó melegen felöltözik. — De mit tegyek negyven fokban? Nem vetkőzhetek le alsóneműre — mondta. A szolnoki Kis István egyetemistaként többször vállalt hólapátolást. Előfordult, hogy hajnali öt órakor riasztották. — Keményen dolgoztunk, de a viccelődés elkerülhetetlen volt — árulta el. — Egyszer egy srácból, aki nem akart dolgozni, együttes erővel egy méretes hóembert készítettünk. Amikor seprű helyett a lapát is a kezébe került, egyszer csak melegséget érzett a lába szárán. Egy kóbor kutya állt meg mellette és „jelölte meg” — tette hozzá nevetve. forrás: szoljon.hu
Elképesztő – Kínában már a tojást is hamisítják. (Videóval)
[dropcap]Bizarr gondolat, de már nincs szükség baromfira hogy az ember megegyen egy rántottát.[/dropcap] Kínában bármi lehetséges. Felfedezések terén ez az ország már évszázadok óta az élen jár. Ők találták fel az iránytűt, hallottunk már olyat hogy emberi ürülékből gyártottak húst és most a legújabb mánia a szintetikus tojás. „Mint két tojás.” Külsőre valóban úgy néz ki mint a valódi, de ízre és állagra azért van némi különbség, ráadásul hagy némi kívánni valót maga után. A gyártott tojás fogyasztása, extrém vegyszertartalma miatt az ember szemilissé és zavarodottá válhat. Melyik a kamu és melyik az igazi? A hamisítvány állaga viszonylag hígabb és a héj belső faláról hiányzik a fehér hártya. Ezektől eltekintve különbség csak akkor van ha az szándékos. Így készül: Állítólag a technológiával bármilyen formájú, méretű és színű tojás készíthető, de már különböző gyümölcsöket is előállíthatnak és elő is állítanak így. [PA]
UFO tetemet találtak egy orosz erdőben!
Sokan nem tudják, de a Szovjetunió megszűnése után, egy kis anyagi ellenszolgáltatásért – könnyen hozzá lehet jutni egykori KGB-s aktákhoz, illetve különböző – egykor – szigorúan titkos anyagokhoz. Így került elő az alábbi felvétel is, amelyet az Angol újságíró, Marvin Mitchell szerzett, egy egykori magas rangú KGB-s tiszttől. A mellékelt dosszié alapján, a videón látható lényt, egy erdőben találták Kryukovo-ban. A tetemet később Moszkvába szállították, és ott különböző teszteknek/kísérleteknek vetették alá. Kiderült, hogy a lény DNS szekvenciája jelentősen megegyezik az emberével, és a fennmaradó „idegen DNS” nem egyezik egy – jelenleg ismert – állatfajéval sem. Marvin Mitchell megpróbált utánajárni, hogy mi lett végül a tetem sorsa, illetve hogy jelenleg hol tárolják, de nem járt sikerrel. Az angol újságíró azonban bizakodó, és úgy véli, hogy eredménnyel járhat még a későbbiekben. Kapcsolódó videó:
RETTEGÉS: KÍSÉRTET LAKIK A SZELLEMBABÁK SZIGETÉN
Mexikó fővárosától néhány kilométerre található a rémisztő Játék babák szigete, amely a világ egyik kedvelt, ám hátborzongató turistacélpontja. A fákon több száz játék baba himbálózik – mintha csak egy horrorfilm díszletei között lennénk. Lógnak bokrokon, kerítéseken, faágakon, mosolyognak, grimaszolnak, piszkosak, sérültek, gyakran végtag nélküliek. Üvegszemeik mintha követnék az arra sétálókat, akik mindenfelől hátborzongató suttogást hallanak. Pedig ez nem mozi. Ez az Isla de las Munecas, Mexikóváros mellett. A sziget egyetlen lakója Don Julian Santana volt, aki több mint ötven éve bukkant a csatornáknál egy kislány holttestére. Mellette egy babát látott a vízen lebegni, amelyet aztán felakasztott az egyik fára. Hitte ugyanis, hogy a gyerekjáték segít majd megnyugtatni az elhunyt kislány lelkét, mely a legenda szerint nem tudta elhagyni a szigetet. Később azt mesélték, hogy a kóbor lélek a babákba költözött. A lány holtteste mellett talált játék volt az első a több ezerbôl, amelyeket Don Julian Santana később a fákra aggatott, ez ugyanis a szenvedélyévé vált. Egészen a haláláig dekorálta a sziget fáit a megcsonkított, félelmetes külsejű figurákkal. A férfi 2001-ben fulladt bele ugyanabba a csatornába, amelyben anno a holttestet megtalálta. Santana halálának körülményei csak még hátborzongatóbbá tették a helyet, mert persze azóta úgy hiszik, az ő szelleme sem hagyta el Isla de las Munecast. Egyesek úgy vélik, hogy a babák gonoszak, mások viszont úgy gondolják, csak őrzik a szigetet, mindenesetre a rettegni vágyó turistákat vonzzák. Mexikóvárosból a Cuemanco-csatornán át gondolával megközelíthető szigetre a hagyomány szerint ajándékként egy babát, gyertyákat és cukorkát kell magunkkal vinnünk, hogy megbékítsük az ott bolyongó lelkeket. Félelmetes erdők A Bács-Hója erdő egyike a világ legrémisztőbb erdőinek: akik ott jártak, állítják, hogy szorongást éreztek, és a legendák szerint voltak, akik soha nem tértek vissza a fák közül. Az erdő egy kör alakú tisztás közepén fekszik. A területen már több mint ötven éve zajlanak a paranormális jelenségekre irányuló kutatások. A németországi Fekete-erdő sem kevésbé félelmetes. A helyi legendák szerint varázslók és boszorkányok lakják. A Grimm testvérek meséiben is gyakran fordult elő rémisztő helyszínként. Az angliai Wychwood sem a szép történeteiről híres: Amy Robsartot, a leicesteri gróf feleségét 1560-ban kitört nyakkal találták ott meg, állítólag az asszony azóta kísért a fák között. A japán Aokigahara erdőről a helyiek azt állítják, hogy hallják a fák közül a szellemek sikolyát. Úgy tartják, hogy démonok lakhelye, emellett pedig az öngyilkosok is nagyon kedvelik: 1950 óta több mint ötszázan vetettek ott véget az életüknek. forrás: borsonline.hu
A halottidézés 5 módja
Mint láthattuk, már az írott történelem hajnalán találunk beszámolókat olyan személyekről, akik megidézték a holtak szellemét és kérdéseket tettek föl nekik. Sőt, forrásainkból nagy vonalakban még az is rekonstruálható, hogy milyen szertartásokat végeztek ennek érdekében… E téren a bibliai szöveg a legszűkszavúbb, ami nem csoda: az ótestamentumi iratok összeállítói, a szigorú vallási törvények értelmében, igyekeztek minél kevesebb részletet megörökíteni e kárhozatos praktikákról. Az antik Hellaszban, ahol nyilvános szentélyei voltak egyes alvilági isteneknek, jóval liberálisabb felfogás uralkodott. A rendelkezésünkre álló forrásokból mindenesetre egyértelműen kiderül, hogy a nekromantikus rítusoknak két fő összetevője volt: az áldozat és az invokáció, azaz a holtakon uralkodó istenekhez intézett könyörgés. Az áldozatnak kettős célja volt. Egyrészt mintegy „megvesztegették” vele a holtakat felügyelő isteneket, hogy rövid időre bocsássák el alattvalóikat a hatalmuk alól, és a fölöttük való rendelkezés jogát ruházzák át a rítus végrehajtójára. A nekromanta így ideiglenesen isteni hatalommal bír: képessé válik rá, hogy parancsoljon a holtaknak, és kérdései megválaszolására kényszerítse őket. Az áldozat második, nemkevésbé fontos funkciója, hogy rövid időre hasonlatossá tegye a holtat az élőhöz. Máskülönben a szellem – aki lényegénél fogva más világba tartozik, mint megidézője – nem tudna kommunikálni a nekromantával. Az így nyert hasonlatosság természetesen múlékony és felszínes. Sem Odüsszeusz, sem Aeneas nem volt képes megérinteni az elhunytak lelkét; mintha csak füstfoszlányokat akartak volna ujjaik közé ragadni. Később majd látni fogjuk, hogy a leghatalmasabb nekromanták bizonyos titkos rítusok segítségével állítólag fizikai valójukban is meg tudták idézni az elhunytakat; ehhez azonban a két hős tudománya kevés volt, hisz ők a legjobb esetben is csak afféle botcsinálta mágusoknak számítottak. A hasonlatosság elvéből következik, hogy az áldozatot valami életet hordozó, életadó anyagból kell bemutatni, hiszen csak ez kölcsönözhet a szellemnek életerőt. A nekromanta rítusokban az áldozatnak ötféle típusát különböztethetjük meg. 1. Italáldozat. Az ital lehetett víz és mézes tej is, leggyakrabban azonban a bort használták erre a célra. Csupa életet hordozó, erőt adó, tápláló folyadék. A bor kiemelt szerepe részint azzal magyarázható, hogy átmelegíti a kihűlt tagokat, mintegy életet lehelvén beléjük; részint pedig azzal, hogy hasonlatos a vérhez. 2. Ételáldozat. Odüsszeusz fehér daraliszttel köríti az áldozógödröt, de az ételáldozatra való utalást láthatunk abban is, ahogy az endori boszorkány a sikeres halottidézés után megvendégeli Sault. Mint emlékezhetünk rá, ő is fehér lisztből gyúrt lepényt süt királyi vendégének (sőt, még egy hízott borjút is levág, ez azonban már az állatáldozat témakörébe tartozik). 3. Véráldozat. Valamennyi áldozatfajta közül ez a legjelentősebb; a nekromantikus szertartások elmaradhatatlan eleme. A vér az élet ősi hordozója, és a halottak meg vannak fosztva tőle; nyilván csillapíthatatlan, mohó szomjúság gyötri őket utána. Ha a nekromanta a sikeres megidézést követően nem végzi el előírásszerűen az elbocsátás szertartását (amiről, ellentétben a hívással, alig van adatunk), a halott az élők között marad, és megpróbálja elorozni a vérüket: vámpír lesz belőle. 4. Állatáldozat. Minél nagyobb szabású a szertartás, annál több állatot kell áldozatul adni maguknak a holtaknak és a fölöttük uralkodó isteneknek. Az állatokat kivéreztetik, majd elégetik. A nekromancia alapszabálya, hogy a feláldozott állatoknak mindig feketéknek kell lenniük; a fekete szín az éjszakára és a sötétségre utal, s ezek ősidők óta a halál, az elmúlás jelképei. Számos nekromantikus szertartás meddő nőstényállatok feláldozását írja elő. Ez első pillanatra furcsának tűnhet, nyomban rábukkanunk azonban a magyarázatra, ha belegondolunk a rítus mélyebb szimbolikájába. A nekromantikus áldozatnak ugyanis az élettel kell kapcsolatban lennie, nem pedig a termékenységgel. Ez az oka annak, hogy egyes közkeletű áldozattípusok – sperma, vetőmag, rituális nemi aktus – a nekromanciában sohasem használatosak. 5. Emberáldozat. A legszörnyűbb, egyben azonban a leglogikusabb áldozatfajta. Ugyan mi adhatná vissza hathatósabban az életet egy időre a halottnak, mint egy eleven emberi lény föláldozása? Emberáldozatról direkt módon sem az Odüsszeiában, sem az Aeneisben nem olvashatunk, a szövegek gondos áttanulmányozása után azonban a szemünkbe tűnik egy aggasztó momentum. Közvetlenül a nekromantikus szertartás leírása előtt mind Odüsszeusznak, mind Aeneasnak meghal egy társa. A haláluknak ugyan semmi köze nincsen a rákövetkező rítushoz (Elpénór részegen a nyakát szegi Kirké házában, Misenus pedig a tengerbe zuhan és megfullad), a baljós egybeesés azonban sokatmondó. Aligha kételkedhetünk benne, hogy itt a rituális emberáldozat emléke sejlik föl a szövegek mögött. Közbevetőleg jegyezzük meg, hogy a holtaknak bemutatott ital-, étel-, vér-, állat- és emberáldozat az ókorban csaknem mindenütt bevett gyakorlat volt; egy etruszk sz*rkofágon még olyan jelenettel is találkozhatunk, ahol a sírjából kikelt múmiaszerű tetem együtt lakomázik a gyászolókkal! Ez azonban nem nekromancia! Az ilyen szertartásoknak mindig engesztelő jellegük volt: azért végezték el őket, hogy megakadályozzák a halott visszatérését, elhárítsák az élők iránt táplált rosszindulatát. Mivel holtában nem juthatott hozzá az ételhez, italhoz, vérhez stb., a hátramaradottak inkább önként felajánlottak neki egy keveset áldozat gyanánt, mintsem vállalják a kockázatot, hogy erőszakkal szerzi meg őket magának. A nekromanta mágikus rítusaihoz éppen azért tapad annyi sötét és blaszfém vonás, mert ő fordít egyet ezen az okoskodáson: azért áldoz az elhunytaknak, hogy megidézze őket. Ami az invokációt illeti, a nekromantának ilyenkor az alvilág sötét isteneihez kell fohászkodnia: Hádészhoz, Perszephonéhoz, Hekatéhoz és a Fúriákhoz. Ezek az istenalakok – talán az egy Perszephoné kivételével – cseppet sem kegyes szívükről és jóindulatukról nevezetesek, a nekromantának tehát ugyancsak vigyáznia kell, nehogy magára haragítsa őket. A Fúriák – görög nevükön erinnüszök – szörnyűséges banyák, akik vénebbek Zeusznál és az olümposzi isteneknél, és semmibe veszik a hatalmukat: hajukban kígyók tekergőznek, szénfekete testüket csúf denevérszárny repíti, kutyapofájukból vérben forgó szemek villognak elő, ahogy rézszöges korbácsukat csattogtatva vetik magukat az áldozataikra. Hárman vannak; a nevük Tisiphone, Alecto és Megaera. Még náluk is félelmetesebb azonban Hekaté, az éj királynője, aki elfátyolozott arccal, kezében fáklyával jelenik meg a keresztutaknál, olykor pedig alvilági kutyafalka kíséretében kóborol a holdfényes temetőkben. Ő a nekromanták patrónusa és védistene; tőle tanulták a halottidézés mesterségét Médeia és Kirké is, akik a leányai voltak. Az ilyen isteneket nem lehet hebehurgya módon, nyakra-főre szólongatni; az invokációk szövege a varázslók legféltettebb titka volt, nemzedékről nemzedékre adták tovább a tiltott igéket, s ölni is képesek voltak, hogy megakadályozzák avatatlan kézbe jutásukat. Később, a kereszténység diadala után, az antik istenek fokozatosan démonokká, alvilági lelkekké korcsosultak a közfelfogásban; és ezzel párhuzamosan egyre inkább elmosódott a határvonal a nekromanták és a fekete mágusok között. Mutatóba idézünk egy ilyen
Honnan tudhatod ha halálközeli élményed volt?
Ebben a cikkben a halálközeli élmény sajátosságairól fogok említést tenni, még pedig azért mert eme rejtélyes jelenség csak akkor válik érthetővé ha alapjaiban ismerjük annak fő aspektusait, állomásait és főbb jellemzőit. Hogyan kezdődik, hogyan megy végbe, és egyáltalán milyen folyamat játszódik le halálközeli élmény esetében? A XX. Században számos kutatás és halálközeli élményt átélt ember beszámolója került napvilágra, amelyek tükrében már biztosak vagyunk a halálközeli élmény realitásában és annak részletes folyamata hitelességében. Az első fázis a fájdalom érzete. Sokan nincsenek tudatában annak, hogy az általuk átélt halálközeli élmény a halállal függ össze. Egyszer csak azt veszik észre, hogy saját testük fölött lebegnek, bizonyos távolságból szemlélik testüket majd hirtelen félelmet és /vagy zavarodottságot éreznek. Csodálkoznak: „hogyan lehetséges az, hogy én itt fent vagyok, miközben lent önmagamat látom”? Nem értik az egészet és teljesen összezavarodnak. Ebben a fázisban az is előfordulhat, hogy nem ismerik fel saját fizikai testüket. Valaki egyszer azt mesélte, hogy mialatt a testén kívül tartózkodott egy katonai kórház termén haladt át, és meghökkentette hány vele közel egykorú s hasonló testalkatú fiatal férfit lát. Ez a látvány gondolkodóba ejtette vajon melyik test lehet az övé? Egy másik személy, aki egy szörnyű baleset következtében mindkét lábát elvesztette, azt mesélte hogy mialatt hosszasan időzött a műtőasztalon fekvő teste fölött sajnálatot érzett a megcsonkított személy iránt. Később jött csak rá, hogy az valójában ő maga! A halálközeli élményt átélt emberek ebben a fázisban gyakran éreznek félelmet, amelyet később az események tökéletes felismerése vált fel. Pontosan értik, hogy miről beszélnek egymást közt az orvosok és ápolónők (annak ellenére hogy előtte nem részesülnek orvosi képzésben), ám amikor megkísérlik megszólítani ezeket a személyeket, vagy más jelenlévőt senki sem látja vagy hallja őket. Ekkor megpróbálják a jelenlévők figyelmét magukra hívni, így hogy megérintik őket. Amikor azonban ezt teszik kezük egyenesen áthatol a személy karján, mintha az nem is léteznék. A második fázis a nyugalom és fájdalommentesség érzése. Amikor a beteg a saját fizikai testébe tartózkodik gyakran érezhet erős fájdalmat. Amikor azonban kilép testéből igazi nyugalom és fájdalommentesség alakul ki. Egyes kutatók szerint amikor az agy ilyen intenzív fájdalmat tapasztal egyfajta kémiai anyagot szabadít fel a testben, amely megszünteti a fájdalmat. A harmadik fázis a „testen kívüliség” megtapasztalása. Amikor az orvos közli a halálhírt a beteg perspektívája gyakran megváltozik. Úgy érzi felemelkedik és a magasból látja saját testét. Legtöbben arról számolnak be, hogy ilyenkor az énjük nem egyszerűen lecsupaszított tudat. Bár fizikai testükön kívül mégis valamiféle testben tartózkodnak. Azt mondják, hogy a szellemi testnek a fizikai testtől eltérő az alakja és jellege. Karja van és formája, de a legtöbben elbizonytalanodnak, ha szavakba kell foglalniuk a látványt. Vannak, akik színes felhőhöz vagy erőtérhez hasonlítják a látványt. Egyszer valaki elmondta, hogy ebbe a stádiumban megfigyelte a kezét és az úgy nézett ki mintha fényből állna benne parányi szerkezetekkel. Látta ujjlenyomatának finom örvényeit és a fénycsóvákat a karja körül. A negyedik fázis az alagútélmény. Az alagútélmény általában a testtől való elváláskor következik be. Ilyenkor egy kapu vagy alagút nyílik meg előttük, és sötétségbe kerülnek. A sötét terület végén pedig ragyogó fényáradat várja őket. Vannak, akik nem alagúton keresztül haladnak, hanem lépcsőn mennek fel. Nem ritka csigalépcső említése sem. Mások arról számoltak be, hogy gyönyörű, díszes ajtókon mentek át, s ezt egy másik világba való belépésként foghatjuk fel. Egyesek szelek fütyülését hallják, amikor belépnek az alagútba, mások elektromosan vibráló hangokat vagy halk zümmögést. Az alagutat szinte végtelen szélesnek és hosszúságúnak írják le legtöbben, amelynek végében vakítóan ragyog a fény. Az illető útja egy folyosón keresztül vezet az erőteljes fény felé. Az ötödik fázis a sugárzó lények erőtere. Az alagútban az emberek rendszerint sugárzó lényekkel találkoznak. Ezek nem közönséges fényből álló lények. Csodálatos, erős, mindent elárasztó, foszforeszkáló fényt bocsátanak ki, amelyek az embert szeretettel tölti el. Olyan ez mintha szeretet-fényzivatarban fürödne az ember. Ez a fény ugyan sokkal erősebb a földi fényeknél, mégsem bántják a szemet. Ellenkezőleg: meleg, vibráló és életteli. A halálközeli élményt átélt emberek ilyenkor gyakran találkoznak elhunyt rokonuk, barátjuk szellemével. Sokszor azt mondják, hogy olyan leírhatatlan testben tartózkodnak, mint maguk a halálközeli élményben részesülő emberek. A ragyogó fényen, a foszforeszkáló barátokon és rokonokon kívül egyesek csodálatos mezei tájakat is látnak. Voltak olyan beszámolók is, amelyek szerint fényben úszó nagyszerű városok is voltak ott! A hatodik fázis a fénylények portfoliója. A halálközeli élményt átélt ember részese általában egy felsőbbrendű Fénylénnyel való találkozásnak. A keresztény hitben nevelkedett emberek gyakran Istennel, vagy Jézussal azonosítják őt. Más vallások hívei Buddhának vagy Allahnak hívhatnák. Néhányan viszont azt tartják, hogy a fénylény nem Isten, nem is Jézus, mindazonáltal szent személy. Bárki is legyen ez a lény tökéletes megértést és szeretet sugároz. Olyannyira hogy a legtöbben vele szeretnének maradni. De nem lehet – ekkor ugyanis azt mondja nekik a Fénylény – hogy vissza kell térniük földi testükbe. Előbb azonban végigvezeti őket eddigi életükön. A hetedik fázis a visszatekintés. A visszatekintés idejére a természeti környezet eltűnik, s helyébe a halálközeli élményt átélő ember életének minden mozzanatát, visszapörgető, színes háromdimenziós, panorámaszerű képsor lép. A megjelenítés általában nem követi az időrendet, s azt élmény tanúja mindezt kívül állóként szemléli. Ebben a helyzetben nem csak látjuk életünk minden tettét, de azonnal ráébredünk arra is, hogy cselekedeteink milyen hatást gyakoroltak a bennünket körülvevő emberekre. Ez alatt a lény együtt van az élményt átélő emberekkel és megkérdezi tőlük mi jót tettek egész eddigi életükben. Segít a visszatekintésben és abban hogy az élményt átélők életének minden egyes eseménye a helyére kerüljön. Mindenki aki ezt az élményt megtapasztalta azzal a hittel tért haza, hogy az életben legfontosabb a szeretet. Legtöbbjük számára a második legfontosabb dolog az életben a tudás. A nyolcadik fázis a gyors felemelkedés az egekbe. Nem mindenki tapasztalja meg azonban az alagútélményt a halál közelében. Néhányan lebegésérzésről számolnak be, úgy érzik, hogy hirtelen felemelkednek az egekbe és a műholdak, űrhajósok távlatából szemlélik a világegyetemet. A kilencedik és egyben utolsó fázis a vonakodás a visszatéréstől nevű jellegzetesség. Ez azt jelenti, hogy a halálközeli élményt sokan annyira kellemesnek találják, hogy nem akarnak visszatérni az életbe. Ezért aztán gyakran dühösek az orvosokra, amiért visszahozták őket. A halálközeli élmény tanúi gyakran viselkednek így. Ez azonban csak rövid
Alakváltoztatás
A hiedelmekben, a népmesékben egyaránt megjelenik az archaikus gondolkodás azon eleme, hogy személyek vagy tárgyak más alakban is megjelenhetnek. Emberek állattá vagy tárggyá, állatok emberré, tárgyak szintén egyaránt állattá vagy emberré, vagy éppen más tárggyá, esetleg természeti jelenséggé tudnak változni… Ez a mágikus képesség a mitikus alakokra jellemző főként. A táltos átváltozása összefügg rejtezésével. A táltos rendszerint a beavatás, a tudásszerzés vagy a közösség javai, a falu jó időjárása érdekében változik át bikává, tüzes kerékké, lánggá, hogy ebben az alakban küzdjön meg ellenfelével. A tudós pásztorról azt tartották, hogy farkassá, a tudós kocsisról pedig hogy csődör csikóvá képes változni. Ellenkező értelmű a boszorkány átváltozása. A hiedelmek és a perek tanúsága szerint a boszorkány arról nevezetes, hogy főként állattá, többek között fekete macskává, (zöld!) kutyává, lóvá, tyúkká, libává, „varas” békává, bogárrá tud változni, de más embert is át tud változtatni, például lóvá, hogy utána nyargaljon rajta. Ugyanakkor arról is említés esik, hogy más emberek képét is képesek magukra ölteni, s így gonoszkodni. A boszorkány ebbéli hatalmát az ördöggel való szövetségből nyeri, átváltozásának közvetlen célja az ártás, például „macska képében elszívja a tehén tejét”. A rontás végett ölt tehát mindig más alakot, azt emberi alakban nem is végzi, akkor is más alakot ölt, amikor nyom, vagyis éjszaka, álmában lep meg valakit s rátelepszik, kínozza, nyomorgatja. Az is lehet, hogy nem más alakot vesz fel, hanem tetszés szerint a méretét változtatja meg, hogy átférjen a kulcslyukon (ezért kell a seprűt fordítva a kulcslyukhoz tenni), ajtóhasadékon. Átváltozott állapotban a boszorkány olykor sebezhetőbb, az ilyenkor vele történteket analógiásan jeleníti meg visszaváltozott állapotában is (pl. sebet a megfelelő testrészen), erről pedig felismerhető. Arra is történik utalás, hogy ha állatalakot vesz fel a boszorkány, hasonlóan ahhoz, ahogy a táltos a révülésében, csak a lelke távozik s ölt állatformát, a teste lélektelenül, de változatlanul ott marad. Ahhoz, hogy a boszorkány átváltozzon, valamilyen külső szerre, ún. boszorkánykenőcsre van szüksége illetve a fején kell átfordulnia, átbukfenceznie, („kecskebukáznia”, „keresztültrombuckáznia”) az át- majd visszaváltozáshoz. Ez utóbbi motívum megjelenik egyes mesékben is, ahol épp a főhős és segítőtársa tud ezen módszerrel úgy elrejtőzni az őket üldöző gonosz elől, hogy alakot vált, s az immár nem tudja felismerni őket az együvé tartozó kölespásztorban és kölesvetésben, remetében és kápolnában, stb. (Szép Palkó). Pozitív értelmű a néphit szerint az az átváltozás is, amit például a boszorkányok titkát karácsony estéjén lucaszékről kileső embernek kell a meneküléshez alkalmaznia, többek között fésűt hátrahajítania, mert az erdővé változik rögvest. Ilyet és ehhez hasonlót, amikor valamely analógia nyomán (fésű-haj, erdő, mint a föld haja) valósul meg az átváltozás (például tóvá, patakká), szintén olvashatunk a mesékben. A mesében az átváltozás szintén az ősi világlátásból fakadóan teljesen természetes jelenség, többnyire rendkívüli képességgel függ össze. Lehet azonban átoknak is eredménye, például a gonosz mostoha átkáé, amikor olyan állattá változik az egyik testvér, amilyen állat nyomából ivott az erdőben (Szép Cerceruska). Ilyenkor megtörténhet a szereplő visszaváltozása úgy is, hogy véletlenül keresztülbucskázik a fején, de legtöbbször áldozathozatal kívántatik az átok aló való feloldozás és a visszaváltozás érdekében. Így van ez akkor is, amikor a hősnek egy sovány gebét kell megtisztítania s etetnie, hogy a szegény pára aranyszőrű táltosparipává változzon (Az égigérő fa). Nemcsak a hős vagy segítői képesek a mesében az átváltozásra, hanem ellenségei is. Teljesíthetetlennek tűnő próbatétel elé állítják azzal, hogy ők változnak át például megőrzendő vagy megszelídítendő lovakká (Szép Palkó). A hős méretének megváltozása is viszonylag gyakori motívum a mesében. Akkor változik át legtöbbször, amikor csak így képes bejutni egy egyébként szokásos állapotában megközelíthetetlen helyre, de előfordul csodaként is, amikor az aprónak született hős a csodás erejű forrás vize által végre normális emberi nagyságot, sőt daliás, sudár termetet nyer (Babszem Jankó). Ide tartozik még az is, amikor az arany-, ezüst- és rézpalotát, -malmot változtatja a hős arany- (stb.) almává, s így hozza el azt a földi világba (Szalonnafa). Az átváltozás célja a képességek növelése, az erő megsokszorozása a szabadság megvalósítása érdekében, azaz az átváltozás utáni állapot – állati, emberi, kisebb, nagyobb stb. – mint szimbólum szól a tudat lehetőségéről.Az eleve szimbolikus értelmű átváltozást magát is szimbolikusan hivatott megjeleníteni az álarc, különösen farsang idején, amikor az alakoskodók az állatok, ijesztő szörnyalakok, ördöngös lények képében az alvilági erőket idézték meg, hogy szembesülve velük oldódjon a közösség tagjaiban a félelem illetve hogy maguk is benső átalakuláson, átlényegülésen mehessenek keresztül. Bizonyos szertartások során az áldozat feláldozása sem annak megsemmisítését, hanem átalakítását, átváltozását eredményezte a régiek hitében. Az átmeneti szertartások során tartott avatások, amelyek a különböző életszakaszokkal, az emberélet fordulóival járó benső és a közösségi szerepben is megjelenő átalakulást könnyítik meg, szintén átváltoz(tat)ással kapcsolatos rituális elemeknek tekinthetők. Így végezetül meg kell említeni a halált is, „az utolsó átváltozást” egy másik minőségbe, amely bizonyos szempontból szintén a szabadságot teszi lehetővé a testi nyűgök, kötöttségek alól felszabaduló szellem számára. forrás: hotdog.hu
Belejött a játékba: a nagyanyját is lelőtte a virtuális ellenfelek után
Szándékosan lőtte le a nagymamáját egy 8 éves kisfiú, miután befejezte a nem kifejezetten békés videojátékot. Azt mondja, véletlen baleset volt, de a nyomozók szándékosságra gyanakodnak. A gyermek véletlen balesetre hivatkozik, a nyomozók azonban nem részletezett indokok alapján úgy vélik, szándékosan lőtte le egy 8 éves gyermek Amerikában, Louisiana államban a nagymamáját, miközben ő tévét nézett az otthonában. A gyermek az eset előtt az erőszakos Grand Theft Auto IV. nevű videojátékkal játszott, ezt követően kapta fel a 87 éves Marie Smothers 38-as pisztolyát és lőtte tarkón az asszonyt – számolt be a Daily Mirror. A játék, amely a készítők szándéka szerint 17 évnél idősebb korban ajánlott, a rendőrség statisztikái szerint jelentősen előremozdította az erőszakos bűncselekmények számát az államban, a játékban ugyanis a gyilkosságért járnak a pontok. A szomszédok ugyanakkor nem értik, mi történhetett, mert elmondásuk szerint az áldozat és unokája határozottan jó viszonyban voltak egymással, egy szobában aludtak, semmi sem indokolta a szándékos gyilkosságot. A gyermekpszichológusok viszont nem csodálkoznak, tapasztalataik szerint az efféle játékok agresszióra ösztönöznek, miközben a gyermek nem tesz különbséget a játék és a valóság között. A kisfiú jelenleg a szülei felügyelete alatt áll, Louisianában 10 év alatt nem büntethetik meg akkor sem, ha kiderül, hogy valóban szándékosan dördült el a halálos lövés. forrás: ma.hu
Szándékosan fertőzte meg HIV-vírussal barátnőjét!
Szándékosan megfertőzött HIV-vírussal egy kétgyermekes anyát a szeretője. A bajt csak az utolsó pillanatban vették észre az orvosok, kezelés nélkül már csak hónapjai lettek volna hátra. Sarah Watson (38) egy csúnya váláson volt túl, amikor megismerkedett ghánai barátjával. Henry Assumang (35) jóképű és figyelmes volt, a nő pedig teljesen belehabarodott. Szelíd óriásnak nevezte, és közös jövőt tervezgetett a férfival. Egyik nap azonban sokkoló hírt kapott: egy rendőr közölte vel, hogy barátja, akit letartóztattak, mert illegális bevándorló, évek óta HIV-pozitív. A férfi ezt persze mindenki előtt titkolta – írja a Daily Mail. Másnap elvégezték a nőn a HIV-tesztet; az eredmények a legrosszabb várakozást is felülmúlták. Watson elkapta a vírust, sőt annyira előrehaladott stádiumban volt a betegség, hogy kezelés nélkül már csak hónapjai lettek volna hátra. „Hogy tehetett velem ilyet? Hogy tudott a gyermekeim szemébe nézni, miközben tudta, hogy meg fogok halni miatta?” – kesergett az asszony. Mint kiderült, Assumang egy másik nőt is megszédített, miután bejutott az országba, ő is elkapta a betegséget. Botrányos módon egyébként a hatóságok szabadlábra helyezték a férfit, miután megvádolták. Assumang nem vesztegette az időt, és miután kiszabadult, egy másik nővel kezdett kapcsolatot. Felelősségre vonni ekkor már nem tudták a férfit, mivel nem sokkal később egy AIDS-szel kapcsolatos szövődmény végzett vele – írja a Mirror brit napilap. Watson azóta is depresszióval és a HIV-re szedett gyógyszerek mellékhatásaival küzd. A betegség gyakorlatilag tönkretette az immunrendszerét, ezért bármikor végezhet vele egy nátha. „Csak abban bízom, hogy még látom felnőni a két gyermekem. Mindent meg fogok tenni azért, hogy velük maradjak” – mondta a nő. Blikk-információ