Articles You Might Like

Share This Article

Csak most vették észre: időutazó egy múzeumi fotón?

Hatalmas kavarodás támadt egy kanadai virtuális múzeum egyik fotója miatt. A képen feltűnik egy első látásra nem odaillő ember.

„A South Fork híd árvíz utáni újbóli megnyitása 1940 novemberében. 1941 (?)” – ez a felirat látható egy kanadai virtuális múzeum fotóalbumában a forgetomori.com szerint. A virtuális múzeumnak már a létezése is kérdéses, hiszen az írás szerzője nem talált kontaktszemélyt az intézményhez, a Bralorne Pioneer Museumhoz. Igaz, a szerző nem nézte meg a kanadai múzeumok honlapját, ahol feltüntetik, hogy ez az intézmény csak júniustól szeptemberig tart nyitva, és májusban is csak néhány nap akad, amíg esetleg nyitva vannak.

Bralorne egy szinte teljesen kihalt egykori bányásztelepülés Kanada nyugati részén, British Columbia államban. Viszont az utóbbi években kedvelt túracélpont lett, így időnként azért megélénkül a forgalom Bralorne környékén. A South Fork hidat pedig valóban újjáépítették egy áradás után a negyvenes évek elején.

A bralornei múzeum fotóján mindenesetre látható egy korban első pillantásra nem odaillő alak. AForgetomori először felsorakoztatta az érveket amellett, hogy mennyire lehetséges mégiscsak, hogy 1940-ben egy kanadai híd újraavatásánál feltűnjön egy napszemüveges, fiatal férfi, furcsa pólóban.

time-traveller_01

Ugyanis a szerző azt bizonygatja, hogy abban a korban is volt ilyen napszemüveg, sőt, nem is póló, hanem pulóver van a napszemüveges férfin. Márpedig a pulóveren igenis lehet olyan mintázat, amelyet a korabeli technikával felvihettek az anyagra. Sőt a férfi fényképezőgépéhez is volt hasonló 1940 táján. Vagyis nem odaretusált időutazóról lehet szó, hanem lehetett egy extravagáns kortárs is a képen – de végül nem ez a konklúzió.

szemcsi

A szerző ugyanis észrevette, hogy mintha nem lenne elég hely egy ilyen alak elhelyezésére a képen. És az is furcsa, mintha a mellette-mögötte álló másik alak tartaná a napszemüveges alak fényképezőgépét, ami mégiscsak furcsa.

Más blogok és fórumok is foglalkoznak a képpel. Ezeken azt elemzik a hozzászólók, hogy a napszemüveget mégiscsak „megphotoshopolhatták”, hiszen az oldala el van takarva, márpedig erre miért lett volna szükség 1940-ben?

[dropcap]Árnyék vetül…[/dropcap]

time-traveller_02

Egy másik szájton viszont valaki talált egy embert egy másik fotón, aki hasonlíthat az időutazóra. Egy harmadik helyen a nap beesési szögét is sokan elemzik, az „időutazó” fülének árnyékaugyanis szerintük nem a többi alaknál látható beesési szögre utal.

A vitát teljes bizonyossággal eldönteni nem lehet, mindenesetre várjuk meg, hogy májusban-júniusban bemegy-e valaki a bralornei múzeumba, és utánanéz-e az eredeti képnek.

forrás: hvg.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

Helyreigazítás: A képen látható férfi nem állatkínzó!

Anno felraktunk egy cikket egy állatkínzó férfiról, aki több kutyát is tartott embertelen körülmények között, illetve csúzlival, és légpuskával lövöldözte az állatokat kedvtelésből. A cikk mellé mellékeltünk egy képet, amin éppen a helyszínre érkezett egyik állatvédő látható. Sajnálatos módon sok ember félre értette a képet, és úgy vélte hogy a képen

Tovább a cikkre »
Érdekesség

Viktoriánus kori szado-mazo illusztrációk

Franz von Bayros (1866-1924) nagy kópé lehetett a maga idejében. Bár nem sok információnk van a viktoriánus korabeli szexuális trendekről, de az biztos, hogy ilyenbe eddig még nem futottunk bele. Ennek a zsivány fickónak a Tales at the Dressing Table illusztrációi leszbikus szeretőket, műpéniszt és visszafogottan erőszakos szexuális jeleneteket ábrázolnak

Tovább a cikkre »
Egyéb

HAZAMEHETTEK A KISFIUKAT HALÁLRA ÉHEZTETŐ AGÁRDI SZÜLŐK

Házi őrizet­be helyezték azt az agárdi házaspárt, amelyik halálra éheztette 19 hónapos kisfiát. A szörnyű halált halt kis Benjamin ügye nagy port vert fel. Házi őrizet­be helyezték azt az agárdi házaspárt, amelyik halálra éheztette 19 hónapos kisfiát. E. Benjámin alig nyomott többet, mint egy nagyobb újszülött: négy és fél kilósan

Tovább a cikkre »