Articles You Might Like

Share This Article

Szomorú: Meghalt a moslékon hizlalt kisfiú

Korábbi cikkünkben irtunk a kisfiúról, akit szülei az udvaron tartottak, és moslékkal etették. Az anya azzal magyarázta eme rémes körülményt, hogy nem volt a családnak pénze arra, hogy egészségesebb ételeket vásároljanak a fiúnak.

78849A kisfiú már évek óta képtelen volt a helyváltoztatásra, és szinte pucéran feküdt az udvaron, legyek hemzsegtek körülötte, amikor az Adevărul napilap újságírói meglátogatták.

Miután a média felkapta a fiú esetét, illetve embertelen körülményeit, egy bukaresti magánklinika elvállalta a kezelését, amitől Alexandru egy hét alatt 3 kilót fogyott. Sajnos miután haza szállították, megfázott, és édesanyja ekkor már hiába vitte kórházba 41 fokos lázzal, az orvosok már nem tudtak rajta segíteni.

Az orvos elmondta, ha a gyerekkel betartatták volna a diétát, illetve megfelelően étkezik, akkor nem történt volna meg a haláleset. A helyi gyámügy egyébként semmit nem tudott a fiú állapotáról, fogyatékosként volt bejelentve. Alexandru édesanyja három év alatt egyszer vitte őt dietetikushoz, mióta kiderült hogy valójában nem fogyatékos, azonban az ott kapott receptet eldobta.

image_gallery (7)

 

 

Megdöbbentő, hogy az ügy kapcsán senkit nem vontak még felelősségre, miközben egy gyermek embertelen körülmények között halt meg…

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

GIGANTIKUS VÍZÍSZÖRNYRE BUKKANT A PARTON

[dropcap]A több mint négyméteres, fej nélküli tetemet egy nő fedezte fel. A közelben szarvak is voltak.[/dropcap] Az oszladozó testet a spanyolországi Villaricos közelében fedezték fel – írja a Mirror. A helyi szakértők megvizsgálták a testet, amit aztán higiéniai okokból elégettek. Egyelőre fogalmuk sincs, mi volt ez, de annyi biztos, hogy

Tovább a cikkre »
cinkes

Márciustól nem lesz Facebook az országunkban!

Külföldi források szerint Mark Zuckerberg nem akar Magyarországon Facebookot üzemeltetni, oka ennek, hogy a Facebook Co vezetője és alapítója nem akar kiszolgálni ennyi felhasználót mint akik Magyarországon aktívak. Azok akik jelenleg Facebookon regisztráltak, törlésre kerülnek, és ingyenesen átemelhetik a profiljukat Myspace vagy más közösségi hálózat oldalaira. Johnatan James nyilatkozata: „Nem célunk ellenszenvet

Tovább a cikkre »
Életmód

HORROR: 30 ÉVET ÜLT HALÁLSORON, MIRE KIDERÜLT, ÁRTATLAN

Vélhetően a rasszizmus áldozata lett egy afroamerikai férfi, akit egy fehérekből álló bíróság halálra ítélt a ’80-as években. A rabot három évtizeddel később tisztázták, nem követett el semmit. A most 64 éves Glenn Ford élete 1984-ben változott rémálommá. A kaliforniai férfit rablás és gyíkosság vádjával letartóztatták. Bár Ford állította, hogy

Tovább a cikkre »