Kezdőoldal / Életmód / Élő adásban mondott fel a tévériporter [VIDEÓVAL]
Élő adásban mondott fel a tévériporter [VIDEÓVAL]

Élő adásban mondott fel a tévériporter [VIDEÓVAL]

Élő adásban mondott fel a Russia Tuday angolnyelvű, orosz állami pénzből működtetett adó riportere, Liz Wahl – írta meg a Politico.com.

Az amerikai állampolgárságú, de 56-os magyar emigráns nagyszülőkkel rendelkező nőnek erkölcsileg nem elfogadható olyan cégnél dolgozni, amelyik Putyin tetteit tisztára mossa, ezért bejelentette, hogy ezután az adás után benyújtja felmondását.


Liz elmondta, hogy az utóbbi időben rengeteg erkölcsi és etikai problémával
kellett szembenéznie ennél a csatornánál. Azt is említette, milyen ironikus, hogy nagyszüleinek a szovjetek beavatkozása miatt kellett elhagyni szülőhazájukat a magyar forradalom idején. „Büszke vagyok, hogy amerikai vagyok, és hiszek az igazság terjesztésében, ezért ezután a híradó után felmondok” – mondta.

Kedden arról számoltunk be, hogy a Russia Today másik alkalmazottja, Abby Martin is élő adásban bírálta a krími helyzetet. „Oroszország helytelenül cselekedett. Nem fogok itt ülni, és bocsánatot kérni, vagy megvédeni a katonai agressziót” – mondta. Hozzátette, hogy attól még megvan a szakmai függetlensége, hogy az RT-nél dolgozik.

Az orosz parlament közben egy olyan törvénymódosítást készít elő, ami az „az újságírók oroszellenes cikkeit“ államellenes bűncselekménynek minősítené – írta éppen szerda este az Izvestia az orosz kormánypárt egyik képviselőjére hivatkozva.

forrás: index.hu

A felhasználók hozzászólásáért az oldalunk nem vállal felelőséget!

live webcam girls
Scroll To Top