Articles You Might Like

Share This Article

Fejével együtt emlékeit is újranövesztheti az örvényférgek egy csoportja

A Tufts Egyetem kutatói kísérletileg igazolták, hogy egyes emlékek mindent képesek túlélni, akár a fej elvesztését is. Az örvényférgek közé tartozó planáriák közismerten kiváló regenerációs képességekkel rendelkeznek, egy nemrég megjelent tanulmány szerint azonban ez nem csupán a szervek újranövesztésének szintjén valósul meg: a kutatók által vizsgált állatok fejük levágása után képesek voltak a benne tárolt ismeretek bizonyos elemeit is regenerálni.

A szakértők a planáriák emlékezőképességét olyan módon vizsgálták, hogy lemérték, mennyi ideig tart az állatoknak egy előre elrendezett terepen az élelem megtalálása. A férgek alapvetően nem kedvelik a nyílt tereket és a túl fényes környezetet, de a kísérleti állatokat megtanították arra, hogy ezeket figyelmen kívül hagyják táplálékuk gyorsabb megtalálása érdekében. Miután az állatok fejét, és a benne található agydúcokat eltávolították, a férgek vártnak megfelelően rövidesen újranövesztették fejüket.

planaria

A kísérlet következő szakaszában a kutatók újra idomítani kezdték az állatokat az általuk kevéssé kedvelt környezetben való haladásra, és a szakértők legnagyobb meglepetésére az előzőleg betanított, majd levágott fejű egyedek sokkal gyorsabban sajátították el ezt a tudást, mint azon társaik, akik első alkalommal estek át az okításon. A levágott fejű példányok számára egyetlen lecke is elég volt ismereteik felfrissítésére, és onnantól a korábbi hatékonysággal és gyorsasággal közelítették meg a táplálékot, nem véve tudomást a környezetről.

Egyelőre senki sem tudja, hogyan lehetséges mindez. Bár a planáriák központosított dúcidegrendszerrel rendelkeznek, amelynek fő irányító szerve a fejben található agydúcpár, elképzelhető, hogy emlékeik egy része nem a fejben tárolódik. A másik felmerülő lehetőség, hogy az állatok eredeti agydúcai a tanulás hatására módosításokat eszközöltek az idegrendszer más pontjain, ezek pedig az amputációt követően visszahatottak az új agydúcok fejlődésére is.

A kutatók szerint mindenképpen további vizsgálatokra van szükség annak kiderítése érdekében, hogy ténylegesen mi történik a planáriák idegrendszerében. A szakértők azt remélik, hogy a férgek emlékezőképességének és tanulási folyamatainak alaposabb megismerése révén az emberi agy működéséről is többet tudhatnak meg. Ez első hallásra talán meglepő felvetésnek tűnhet, hiszen egy emberinél sokkal egyszerűbb idegrendszerről beszélünk, ugyanakkor bizonyítottan léteznek párhuzamok: az örvényférgeket évek óta sikeresen használják például a drogfüggőség és az elvonási tünetek idegi hatásainak kísérleti tanulmányozására.

planaria1

forrás: ipon.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

cinkes

ŐRÜLT VILÁG: FIÁTÓL ESETT TEHERBE A SZERELMES ANYA

Egy afrikai nő saját fiába szeretett bele, aki még viszonozza is az érzelmeit, hiszen teherbe ejtette az édesanyát. Senki nem áll az asszony mellé, akinek kezét férje testvére egyébként megkérte. Egy 40 éves zimbabwei asszony 12 éve özvegyült meg, azóta fiával él kettesben. A fiú szépen, lassan felcseperedett, így most

Tovább a cikkre »
Egyéb

ISZONYATOS DOLGOT TETT A SZÜLÉSZORVOS

A kínai szülésznő meggyőzte a szülőket, hogy váljanak meg gyereküktől. Emberkereskedőknek dolgozott. Tarol a gyerekkereskedelmi botrány Kínában: Senhszi tartományban lebukott egy szülésznő, aki átveréssel próbálta meg szüleitől elvenni újszülöttjeiket – írja a Xinhua News Agency. A nő 2011 óta hét csecsemőt adott át ilyen módon a tartományban kiterjedt gyerekkereskedőknek. A

Tovább a cikkre »
Horror Zone

Hátborzongatóan furcsák voltak a gyerekek 100 éve: bizarr fotók kerültek elő róluk!

A régi halloweeni jelmezek sokkal ijesztőbben voltak.   Halloweenkor Amerikában jelmezes, édességet gyűjtő gyerekek lepik el az utcákat, és a felnőttek is szívesen bújnak különböző maskarákba az ilyenkor esedékes hangulatos partik miatt. Ám a beöltözés hagyománya sok száz évre nyúlik vissza, és eredetileg egészen más célt szolgált: a lényege az

Tovább a cikkre »