Articles You Might Like

Share This Article

HALÁLA UTÁN LÁTOGATTA MEG GYÁSZOLÓ CSALÁDJÁT A KISFIÚ – FOTÓ

Általános iskolás fiuk egy pusztító tornádóban vesztette életét, de nem sokkal a tragédia után készült képen mosolyogva jelent meg. Apja szentül hiszi, fia lelke visszajött közéjük, hogy vigyázzon rájuk.

A gyász néha furcsa játékokat űz az emberi aggyal, de egy oklahomai család teljesen biztos abban, hogy az ő esetükben nem erről van szó. Az általános iskolás Nicolas McCabe májusban hagyta itt családját, miután a Moore tornádó olyan szörnyű pusztítást végzett, hogy a Plaza Towers nevű általános iskolában vele együtt heten vesztek oda – írja az American Daily News.

84393

A 9 éves, harmadik osztályos fiú májusban halt meg, a fényképet pedig nem sokkal azután, július 4-én készítették. A fotón Nicolas unokahúga, Madison játszik egy csillagszóróval, eredetileg ezt akarták megörökíteni. Viszont a kislány mögött jól kivehető egy másik arc is.

„Egyszerűen nem tudtam elhinni, amit látok. Nicolas imádta a csillagszórókat és a tűzijátékot” – mesélte édesapja, aki hozzátette: a háttérben nyilvánvalóan nem Madison van, úgyhogy szó sem lehet technikai malőrről. Az ott az ő fia, így a képen egy test és egy lélek látható egymás mögött.

szellem-fb(1)

Nicolas vajon tényleg visszatért családjához?

Az apa azt is hozzátette, fiát kedvenc piros pólójában temették el, ami ugyancsak jól látható a fényképen, de a fotót nézve ezzel azért vitatkoznánk. Természetesen sokan szkeptikusan fogadták a férfi állítását. A legtöbben azt mondják, ez csak egy telefonnal készített, elmosódott, rossz minőségű kép, de az apát nem érdeklik a kétkedők. „Mindenki azt mond, amit akar. Én tudom, hogy visszajött és vigyáz ránk.”

A májusi tornádó borzalmas pusztítást végzett. Letépte az iskola tetejét, de magát az iskolát is szabályosan a földdel tette egyenlővé. A hivatalos jelentés szerint a gyerekek egy leomló fal alatt fulladtak meg.

Az újjáépült iskolában azóta sincs tornádóbiztos menedék, mert nincs rá pénzük. Annak ellenére, hogy Oklahoma fokozottan veszélyes ilyen szempontból, a legtöbb iskolában még mindig nincs kialakítva menedékhely.

forrás: borsonline.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

18 dolog, amiről nem beszélnek az iskolában, pedig kellene

1. Miért nem beszélnek arról, hogy ki csomózza meg a perecet? 2. Vagy arról, hogyan hajtogatják a gémkapcsokat? 3. És azt elmondták, hogy gépek csavarják a fagyitölcsért? 4. A légi közlekedés napszakonkénti alakulásáról sem beszélnek. 5. Se a szalmabálák kötözéséről. 6. A filmkészítésről is lehetne több szó. 7. És az

Tovább a cikkre »
Egyéb

A történelem legromantikusabb gyilkosai

Igazi badass románcnak tűnik Bonnie és Clyde története, amíg az ember nem néz egy kicsit a mézesmázos szerelmes sztori mögé. Egy szerelmespár szemben a világgal, fegyverek és hajszák, micsoda vadromantika ugye? Na nézzük csak, hogy is volt ez valójában! Bonnie Parker, kedves és okos lány volt, verseket írt. Szegény családból

Tovább a cikkre »