Articles You Might Like

Share This Article

Halott gyerekeikkel fotózkodtak a régi európaiak

Mai szemmel nézve igen bizarr szokás működött a 19. század végi Európában: halottaikkal fotóztatták le magukat a családtagok. Az elhunyt rokonokat sokszor élőnek próbálták beállítani, de legalább úgy, mintha aludnának. Még ál-arcpírt is használtak e célra.

A 19. századi Európában nagy hagyománya volt annak, hogy a rokonok elhunyt szeretteikkel fotóztassák le magukat, és ez a tradíció, illetve a képek mai szemmel nézve igen bizarrak. A daguerrotípia 1839-es feltalálásától datálja a Daily Mail is, hogy a középrétegekhez is elérhetett a fénykép, így aztán sok nagy családi eseményen jelenhetett meg fényképész, hogy megőrizze az utókornak a jelentős pillanatokat. Ilyen volt egy-egy családtag elvesztése.

A posztmortem (azaz halál utáni) fotográfia igazán a viktoriánus Európában, a 19. század végén vált elterjedtté, ekkorról olyan képek maradtak fent, mint például a halott kisbabával pózoló idősebb testvérei, a koporsóban lefotózott kisgyerek vagy épp a (valószínűleg) halott, de nyitott szemű lányokkal fényképezkedő férfi és nő. A szokás tipikusan a kontinensen belül maradt, Amerikába már nem terjedt át.

Halott gyerekek

Mint minden fényképészeti irányzatnak, a posztmortem fotónak is kialakult a saját esztétikája. A holtakat szépen felöltöztetve ábrázolták, sokszor mintha aludnának, néha (mint az említett nyitott szemű lánynál) mintha élnének. A felnőttek gyakran ültek egy székben, míg az elhunyt gyerekeket ágyukban fotózták. Korai képeken még egy kis rózsaszín tintát is az arc környékére dörzsöltek utólag, hogy még élettel telibb legyen a halott. A 20. század elején aztán lassan kikopott a szokás.

forrás: velvet.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

Egyre többször látnak kísérteteket a digitális fotókon

[dropcap]Az elmúlt években megszaporodtak a kísértetekről és egyéb parajelenségekről készített képek Nagy-Britanniában. Mi ennek az oka?[/dropcap] Jóval több kísértetfotót küldenek be Caroline Wattnak az Edinburgh Egyetem parapszichológiával foglalkozó tanszékére, mint tíz évvel korábban – írja a New Scientist című tudományos-ismeretterjesztő lap. Ezt erősíti meg egy másféle forrás is, amely paranormális

Tovább a cikkre »
Kávészünet

7 tuti módszer, hogy úgy érezd magad a lakásodban, mintha mindig nyaralnál!

A nyaralással, kikapcsolódással a leggyakoribb “probléma”, hogy túl hamar eltelik, hiszen csak pár napig élveztük a kényelmes szobát, a tájat, a finom ételeket. Fotó: Pixabay.com Hogy egész évben “nyaralhassunk”, most elárulunk 7 remek módszert, amely segít abban, hogy a hétvégéken, vagy szabad napjainkon igazi luxusszállodává varázsoljuk otthonunkat, ahol csak lazítunk,

Tovább a cikkre »
Egyéb

Egy földönkívüli lényt találtak Budapesten

Egy budapesti házaspár egy nagyon fura lényre lett figyelmes tegnap este, földönkívüliek voltak. A házaspár azt mondta, hogy fényképet is készítettek a lényről, de ahogy meglátta a lény a fényképezőgépet, megfogta, majd lenyelte. A földönkívüliek igenis léteznek, de a FIDESZ eltitkolja az idegenek létezését, és megtiltja, hogy a tévé közzétegye

Tovább a cikkre »