Articles You Might Like

Share This Article

HAZAMEHETTEK A KISFIUKAT HALÁLRA ÉHEZTETŐ AGÁRDI SZÜLŐK

Házi őrizet­be helyezték azt az agárdi házaspárt, amelyik halálra éheztette 19 hónapos kisfiát. A szörnyű halált halt kis Benjamin ügye nagy port vert fel.

Házi őrizet­be helyezték azt az agárdi házaspárt, amelyik halálra éheztette 19 hónapos kisfiát. E. Benjámin alig nyomott többet, mint egy nagyobb újszülött: négy és fél kilósan került kórházba, keringése leállt, életét már nem tudták megmenteni.

A tragédia után a szülőket letartóztatták, most azonban hazaengedték őket erődítményszerű luxusházukba. A Bors szerette volna megkérdezni őket, miért nem adtak enni a kicsinek. Csöngetésünkre azonban egy idősebb férfi – feltehetően a kis Benjámin nagypapája – nyitott ajtót, és közölte: nem nyilatkoznak.

78221

 

A szülők hiába kerültek haza, kisfiuk, Benjámin sírjához egyelőre nem mehetnek ki, legfeljebb, ha erre külön engedélyt kapnak a bírótól.

– A bíróság mindkét személy esetében a har­mincnapos házi őrizet elrendelése mellett döntött, a határozat rögtön jogerőre is ­emel­kedett – közölte kérdésünkre Gieszné dr. Boda Orsolya, a Székesfehérvári Törvényszék elnökhelyettese.

Értesüléseink szerint az ügy­ben érintett természetgyógyász szintén házi őrizetben védekezhet.

forrás: borsonline.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

10 félelmetes történet, amit nem érdemes éjjel olvasni II. rész

Sokan emlékszünk azokra a történetekre, amiket a tábortűz felett meséltek nekünk, majd remegve bújtunk a takaró alá. Most hoztunk pár rémesen félelmetes sztorit, amelyek az interneten keringenek!  A korábbi történetek itt olvashatóak! [klikk ide]  5. Az Angyal Szobor Ez a történet egy párról szól, akik úgy döntöttek hogy elmennek éjszaka

Tovább a cikkre »
Egyéb

Az emberi élet 7 éves ciklusai! Érdemes elolvasni rólad is szól!

Hétévente egy új életszakaszba lépünk. Tulajdonképpen ezek a ciklusok alakítják az életünket, ezek határozzák meg, hogy milyen mértékű sikereket fogunk elérni, vagy hogy épp mennyire leszünk boldogak, ezért nem árt tisztában lenni ezekkel a 7 éves szakaszokkal.   A születéstől 7 éves korig Édesanyánkkal szoros a kapcsolat, ekkor fedezzük fel

Tovább a cikkre »
Egyéb

Megérkeztek a perui Nefilim koponya DNS vizsgálatának eredményei

Mi a magyarázata a több ezer éves, hosszúkás koponyáknak, amelyek „nem emberektől, főemlősöktől vagy egyéb állattól származnak”? Sokan hónapok óta várták kíváncsian az első DNS vizsgálat eredményeit, amit a híres Paracas koponyákon végeztek. Az egyik koponyán végzett vizsgálat eredményei megérkeztek és ezek szerint egy „új, emberszerű teremtménnyel” van dolgunk, amelyhez

Tovább a cikkre »