Articles You Might Like

Share This Article

HAZAMEHETTEK A KISFIUKAT HALÁLRA ÉHEZTETŐ AGÁRDI SZÜLŐK

Házi őrizet­be helyezték azt az agárdi házaspárt, amelyik halálra éheztette 19 hónapos kisfiát. A szörnyű halált halt kis Benjamin ügye nagy port vert fel.

Házi őrizet­be helyezték azt az agárdi házaspárt, amelyik halálra éheztette 19 hónapos kisfiát. E. Benjámin alig nyomott többet, mint egy nagyobb újszülött: négy és fél kilósan került kórházba, keringése leállt, életét már nem tudták megmenteni.

A tragédia után a szülőket letartóztatták, most azonban hazaengedték őket erődítményszerű luxusházukba. A Bors szerette volna megkérdezni őket, miért nem adtak enni a kicsinek. Csöngetésünkre azonban egy idősebb férfi – feltehetően a kis Benjámin nagypapája – nyitott ajtót, és közölte: nem nyilatkoznak.

78221

 

A szülők hiába kerültek haza, kisfiuk, Benjámin sírjához egyelőre nem mehetnek ki, legfeljebb, ha erre külön engedélyt kapnak a bírótól.

– A bíróság mindkét személy esetében a har­mincnapos házi őrizet elrendelése mellett döntött, a határozat rögtön jogerőre is ­emel­kedett – közölte kérdésünkre Gieszné dr. Boda Orsolya, a Székesfehérvári Törvényszék elnökhelyettese.

Értesüléseink szerint az ügy­ben érintett természetgyógyász szintén házi őrizetben védekezhet.

forrás: borsonline.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Érdekesség

A Balti-tenger és az Északi-tenger találkozása

Skagen egy földnyelv és egy település Dánia északi részén, a Nørrejyske Ø legészakibb pontján.  A csúcsán egy homokos földnyelv, a Grenen található. Különleges látványossága a két tenger, az Északi-tenger és a Balti-tenger találkozása. Ha szeles az idő, ami nagyon sűrűn előfordul, lehet látni, ahogy a két tenger hullámai találkoznak, majd elkeverednek egymással. Grenen csodaszép, homokos földnyelvként kinyúló tengerpartja a

Tovább a cikkre »
Érdekesség

Híres tudósok, akik állítják hogy a Magyarok földönkívüliek.

ENRICO FERMI olasz atomfizikus (1901-1954): Amikor Fermit megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: „Már itt vannak, Magyaroknak nevezik őket!”   ISAAC ASIMOV (1920-1992) scifi író: „Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok.” NICHOLAS LEZARD – The Guardien (2004): „A magyarok tulajdonképpen

Tovább a cikkre »
Egyéb

Vajon ezt a kémrepülőgépet szokták UFO-nak látni?

Az SR-72-es pilóta nélküli repülőgép a tervek szerint repülési magasságban képes lesz a hatszoros hangsebesség – óránként 5800 kilométer – elérésére. A Lockheed Martin amerikai hadiipari vállalat új, hiperszonikus kémrepülőgép kifejlesztésén dolgozik. Az SR-72-es pilóta nélküli repülőgép a tervek szerint repülési magasságban képes lesz a hatszoros hangsebesség – óránként 5800

Tovább a cikkre »