Articles You Might Like

Share This Article

HORROR: LEVÁGTA A LÁNY AJKÁT ÉS KIVASALTA A HÁTÁT – FOTÓ

Alig élt az a 23 éves lány, akit egy szaúd-arábiai kórházban kezeltek, miután munkaadói brutálisan megkínozták. Nem ez az első eset.

36007

Az indonéz, Sumiati névre hallgató lány esete sokkolta a világot. A Szaúd Arábiában dolgozó, 23 éves lánynak ugyanis levágták az ajkát, vasalóval sütögették a hátát, eltörték az ujjait. Mindezt munkaadója művelte vele. Hogy miért? Mert úgy gondolta, hogy megteheti.

A lány három héttel ezelőtt került kórházba, amellett, hogy vérben úszott, alultáplált volt, szinte már csak hálni járt belé a lélek. Sumiati elmondása szerint nem csak a ház ura, hanem annak lánya és felesége is bántalmazta őt.

Nem ez volt az első ilyen hír, mely Szaúd-Arábiából érkezett. Korábban már beszámoltunk arról az esetről, amikor huszonhárom, átforrósított szöget szedtek ki egy Srí Lankából érkezett, 50 éves asszony testéből. Munkaadói verték bele őket büntetésből, amiért elfáradt…

forrás: borsonline.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

KÁDBA FOJTOTTA AZ ANYJÁT, MERT NEM MOSOTT HAJAT

Egy napig feküdt halott anyja mellett, majd értesítette a feleségét. Elfogták.  a kép illusztráció Egy igazi álomfiú – így jellemezték Rudit, azt az ötvennyolc éves férfit, aki egészen keddig mindent megtett szeretett édesanyjáért. Aztán kedden eddig megmagyarázhatatlan okból valósággal kivégezte a nyolcvanöt éves asszonyt. Kedden Rudi ismét meglátogatta az anyját,

Tovább a cikkre »
cinkes

A facebook pénzt osztogat!

Megosztottam ezt a cikket, amit figyelt a Facebook, azt hittem átverés, de nem, megosztottam és pénzt kaptam, itt állok a CO vezetővel! Megkért készítsünk egy képet, hogy a megosztók  láthassák tényleg pénzt kapnak! Oszd meg te is, és lehet többet kapsz mint én! „Nem hittem volna, csak megosztom ezt a

Tovább a cikkre »
Érdekesség

Zavarba ejtő orosz illusztrációk egy kis társadalomkritikával

Ezeket a sötét hangulatú digitális festményeket az orosz Waldemar von Kazak hozta össze, kombinálva a szürrealizmust egyfajta társadalomkritikus szemlélettel és hozzácsapva bizarr karakterek szexuális frusztrációit. Bár von Kazak eredetileg designt tanult, hamar visszatért kedvenc elfoglaltságához, a festészethez és a rajzhoz. Eléggé konkrétan, közvetlenül fejezi ki magát – felhasználva ismert, általában

Tovább a cikkre »