Articles You Might Like

Share This Article

HORROR: SAJÁT KEZÉVEL TEMETTE EL TESTVÉREIT ÉS ANYJÁT A KISLÁNY

Megrázó történetről számolt be egy nigériai tinédzser, aki egyike volt annak a 92 menekültnek, akik a Szaharában lelték a halálukat. Csodával határos módon a gyerek megmenekült, azonban egész családját elvesztette.

A 14 éves Shafa édesanyjával és három testérével indult el Nigériából Algériába, közel száz másik menekülttel egy jobb élet reményében – írja a Mirror. A Szaharán keresztül vezető utat azonban szinte senki nem élte túl a kislányon kívül, aki megmenekülését követően a BBC-nek mesélte el horrorisztikus utazását.

A gyerek elmondása szerint kezdetben egy teherautón utaztak, ami az út közepén lerobbant, hamar felélték a vizüket, ezt követően kezdtek elhullani az emberek. – Nagyjából tizenöten haltak meg második nap a kiszáradás következtében.

83289

Közel száz ember halt meg az út során. (A kép illusztráció)

Shafa és családja nem adták fel, tovább mentek a sivatagban, de pár napon belül őket is elérte a végzet. A lány három testvére és édesanyja nem bírták tovább és szeme láttára haltak meg. – Egyedül, a sivatag közepén temettem el őket. Én is fel akartam adni a harcot, de mint egy csoda, megjelent egy motoros, aki megmentett – mesélte megrázó történetét a kislány.

A gyereket a hatóság emberi egyetlen élő rokonához, a nagymamájához vitték és megkezdték a kutatást az elhunytak után. Mostanáig 92 holttestre bukkantak, akik Shafa társai voltak. Az eset hatalmas visszhangot váltott ki Nigériában, ahol azóta egy olyan törvényen dolgoznak, ami megtiltaná a gyerekeknek és asszonyoknak, hogy kivándorolhassanak az országból.

Forrás: borsonline.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

Hátborzongató: ugyanott halt meg, ahol anyja 3 éve

Véletlen, vagy a végzet? A 14 éves fiú ugyanazon az úton lelte halálát, ahol három évvel ezelőtt édesanyja is életét vesztette, ráadásul majdnem ugyanúgy gázolták el. Nem ez volt az első ilyen eset. Volt apa, aki pár órával fia halála után követte. Hátborzongató tragédiával vannak tele az újságok az Egyesült

Tovább a cikkre »
Egyéb

18+ 10 dolog, amit nem tud­tál a női or­gaz­mus­ról

Ne pi­rulj, a rend­sze­res or­gaz­mus egész­ség­ügyi szem­pont­ból leg­alább olyan fon­tos, mint a fog­mo­sás! Csak jóval kel­le­me­sebb. Se­gí­tünk, hogy tö­ké­le­te­sít­hesd a tu­dá­sod. 1.    Fáj a fejed? Szexelj! Bizonyított tény, hogy az orgazmus képes csillapítani az ízületi fájdalmakat, a műtét utáni tüneteket, de még a szülési fájdalmakat is. Az oka, hogy a

Tovább a cikkre »
Egyéb

39 Elképesztő indiai utcakép

Európai szemmel nézve a mindennapi élet látványa valóban felkavaró lehet az indiai nagyvárosokban. A következő képsorok a turistautakon kívüli utcaképet mutatják be, ami nem annyira színes és vidám, mint azt sok Indiába utazó gondolja. forrás: erdekesvilag.hu Ez is érdekelhet még:Katonák a háború előtt, közben és utánEz az állat 1400 évig élHIHETETLEN:

Tovább a cikkre »