Kezdőoldal / Egyéb / Hűtőbe rejtette az elpusztult lényt
Hűtőbe rejtette az elpusztult lényt

Hűtőbe rejtette az elpusztult lényt

Petrozavodsk – Leginkább egy, a Kolcsak seregeinek átvonulása idején a hűtőben felejtett endíviasalátára hasonlít az a különös képződmény, amely megtalálója szerint nem más, mint egy földön kívüli lény két éve lefagyasztott holtteste.

A mindössze hatvancentis ufonautát Marta Jegorovnam a nyaralója mögötti erdőben találta 2009-ben, egy űrhajó roncsai között. Legalábbis ezt állítja az asszony, aki arra a kérdésre, hogy miért tette két évre a hűtőbe, csak annyit válaszolt: miért, mit csináltam volna vele? A különös leletet most állítólag az orosz tudományos akadémia kutatóközpontjában vizsgálják, valószínűleg némi fenntartással.

Close Encounters Of The Fridge Kind

Az utóbbi fél évben több vélt vagy még nem bizonyítottan valós idegen lény került elő Oroszország területéről. A jelek szerint elsősorban Szibéria kies tájai vonzzák a hozzánk érkező, és sok esetben lezuhanó földönkívülieket, akiket megtalálójuk vagy a hó alatt pillant meg, vagy ki is ássa, és biztos, ami biztos, jégre teszi. Úgy tűnik, a helybeliek már nem csak a jetit akarják kisajátítani maguknak, E. T.-re is fáj a foguk, s feltehetően addig próbálkoznak majd a hamisítványokkal, míg az egyik elég hihetőnek nem bizonyul majd.

forrás: blikk.hu

A felhasználók hozzászólásáért az oldalunk nem vállal felelőséget!

live webcam girls
Scroll To Top