Kezdőoldal / Egyéb / Igazi történetek: 7 elátkozott tárgy, amit messziről kerülj el!
Igazi történetek: 7 elátkozott tárgy, amit messziről kerülj el!

Igazi történetek: 7 elátkozott tárgy, amit messziről kerülj el!

Ha hiszed, ha nem, vannak olyan elátkozott tárgyak, melyek sok-sok éve kísérik az emberiséget.  A tudomány jelenlegi állása szerint átkok nem léteznek. Így viszont magyarázatot sem találunk a 7 legborzongatóbb jelenségre.

atok0

1. A Halál Istennője

atok1

Eredetileg Kr. e. 3500 körül készült, és 1878-ban találták meg Észak-Európában. Ez a szobor már annyi embert ölt meg, hogy a Halál Istennőjének nevezik. Az első tulajdonosa Lord Elphont volt, akinek héttagú családja 6 éven belül meghalt, mihelyt megszerezték a szobrot. Ezután Ivor Manuccihoz került, akinek négy év alatt halt ki a teljes családfája.  Lord Thompson-Noel, a következő tulajdonos ugyanarra a sorsra jutott, ahogyan az egész családja is. Ekkor a szobor egy rövid időre eltűnt, és a következő ismert gazdája Sir Alan Biverbrook, akinek a felesége és két lánya hunyt el hirtelen. Mikor már csak két fia maradt, Biverbrook bölcsen a Skót Királyi Múzeumnak ajándékozta a szobrot.

 2. Thomas Busby széke 

atok2

Van otthon kedvenc széked? Megátkoznád olyasmivel, hogy ha halálod után valaki bele mer ülni, az sokáig ne maradjon az élők sorában? Pontosan ezt tette Thomas Busby 1702-ben, közvetlenül azelőtt, hogy kivégezték volna az apósa megfojtásáért. Azóta 63 ember ült az imádott székében, és mindannyian rövid időn belül meghaltak. 1972-ben a Thrisk Múzeumnak fel kellett függesztenie a plafonra, nehogy az emberek még több “öngyilkosságot” kövessenek el.

 3. Annabelle, a baba

Egy nő 1970-ben vette egy régiségboltban Donna nevű lányának a babát. Donna nővérképzőbe járt, ahova magával vitte. A szobatársával rendszeresen találták más és más pozíciókban az ártatlannak tűnő játékot, amit egyszer véresen találtak meg. Egy jós elmondta, hogy a babát megszállta egy Annabell nevű kislány szelleme,  aki ott halt meg, ahol Donna és szülei otthonát felépítették. A lányok barátnője, Lou ragaszkodott hozzá, hogy szabaduljanak meg a babától. Egy éjszaka kiáltásokat hallottak, ami Lou szobájából jött. A lány mellkasán két hatalmas karomnyom volt látható, annak ellenére, hogy senki nem volt a szobában… csak Annabell. A lányok felhívták Ed és Lorraine Warrent, a párt, akik az Amityville-i házban nyomoztak. Két sikertelen szelleműzési kísérlet után a babát Ed Warren saját okkult gyűjteményébe zárták, ahol a mai napig is mozog.

NE4GfVkcG0Nt79_1_1

 4. A síró kisfiús festmény

atok3

Giovanni Bragolin olasz festő képe az 1950-es években nagyon népszerű lett, és sok helyen leközölték a képét. 1985-ben a mindig nagyon megbízható brit The Sun magazin hírül adta, hogy rengeteg lakástűznél találtak a tűzoltók ilyen képeket, amelyek minden esetben egytől-egyik épek maradtak. A tűzoltók annyira féltek a jelenségtől, hogy kitiltották a kópiákat saját otthonaikból is. Később kiderült, hogy a síró kisfiú egy árva, akinek leégett az otthona. Az egyetlen kérdésem már csak az, hogy mégis ki szeretné egy síró kisgyerek képét kitenni a falára.

 5. A Bassanói váza

 Képzeld el, hogy ásol az udvarodban, és egyszer csak találsz egy 15. századbeli vázát a következő üzenettel: “Vigyázz, ez a váza halált hoz!” Azonnal visszateszed, betemeted sok-sok földdel, és berúgsz utána, ugye? Hát, akárki találta meg 1988-ban a vázát, jó nagy hülye volt, mert eldobta az üzenetet, és eladta a vázát egy aukciós háznak. Később egy patikus vette meg, aki három hónapra rá meghalt. Utána egy sebész következett, és annak ellenére, hogy még csak 37 éves volt, két hónap múlva meghalt. A régész, aki a váza következő gazdája lett, szintén két hónapig maradt életben, a rákövetkező tulajdonos csak feleennyi ideig. Olasz lapok szerint a rendőrség lefoglalta a vázát, és ismeretlen helyen elásta.

 6. James Dean autója

atok4

A színész imádta az 1955-ös Porsche Spiderjét. Amikor Sir Alec Guinness együtt ebédelt vele, Dean azt mondta neki: “Ha beszállsz abba a kocsiba, egy hét múlva holtan találnak majd meg.” És igaza lett.

 De az átok nem telt be ennyivel: mikor a szerelők javítani próbáltak rajta valamit, rejtélyes módon rázuhant az egyikükre, és szétzúzta mindkét lábát.  Az autó új tulajdonosa eladta a motort és a hajtásláncot két autóversenyzőnek. Az egyik elvesztette az irányítást, egy fának hajtott és szörnyethalt, a másik akkor sérült meg, mikor az autója magától lezárt és elgurult. Két tolvaj próbált meg alkatrészeket lopni a kocsiból, de megsérültek akció közben.  Az autót később eladományozták és egy kalifoniai kiállításra vitték, ahol ismeretlen eredetű tűz söpört végig. A második kiállításán rázuhant egy diákra, aki eltörte a medencéjét. A kamionsofőr, aki szállította, meghalt. Azóta az autó eltűnt, és lehet, hogy mindenkinek jobb így.

 7. A Dibbuk doboz 

atok5

A zsidó folklórban a dibbuk egy gonosz szellem. Feltételezhetően a Holokauszt túlélői engedték véletlenül szabadjára, mikor Ouija táblával próbálták felvenni a kapcsolatot halottaikkal.  Úgy gondolják, hogy egy boros dobozba szállt bele.

Kevin Mannis vette meg ezt a dobozt 2001-ben egy árverésen, és rögtön ezután rémálmok kezdték gyötörni egy gonosz zaklatóról.  Mannis az anyjának adta a dobozt, aki még aznap stroke-ot kapott. A későbbi tulajdonosok egytől-egyik beszámolnak rémálmokról, melyekben megjelenik a Dibukk. Jason Haxton múzeumigazgató, a legutóbbi tulajdonos egy különös bőrelváltozást is észrevett, és vért kezdett felköhögni. Ennél a pontnál kereste fel a helyi rabbit, aki elrejtette a világ elől a Dibukkot. Kösz, haver!

forrás: megablog.hu

A felhasználók hozzászólásáért az oldalunk nem vállal felelőséget!

live webcam girls
Scroll To Top