Az indiai Udaipur városában, egy út szélén találtak rá állatvédők egy beteg, csontsovány kiskutyára. A kutyát a gazdái sorsára hagyták miután megbetegedett. A kölyökkutya szopornyicás lett és rendkívül legyengült a betegség miatt. A szopornyica (distemper) a kutya és rokonai többnyire hevenyen lezajló, néha elhúzódó vírus okozta betegsége, amely lázat okoz és elsősorban a légutak, a gyomor– béltraktus megbetegedésével jár, de idegrendszeri és bőrelváltozásokat is okozhat. A betegség kezeletlen esetben könnyen halálos lehet. A kiskutya se enni, se inni, se járni nem tudott már amikor rátaláltak, csak magatehetetlenül feküdt a földön a tűző napon.

Szerencsére valaki értesítette az Animal Aid Unlimited nevű állatvédő szervezetet, amelynek munkatársai azonnal a kiskutya megmentésére siettek. Mikor az állatvédők odamentek hozzá a teljesen lesoványodott kutya utolsó erejével csóválni kezdte a farkát. A beteg kiskutyát a szervezet tagjai elvitték magukkal a központjukba ahol alaposan megmosdatták, majd két hétig erős antibiotikummal kezelték, amelynek köszönhetően sokkal jobban lett. A gyógyszeres kezelés után szerencsére gyorsan lábra tudott állni, el kezdett felerősödni, az étvágya is jó lett és már boldogan játszik megmentőivel. A szervezet videót is készített az utolsó pillanatban megmentett kiskutya megtalálásáról és felépüléséről.





VIDEÓ:
forrás: erdekesvilag.hu
Tudomány, földönkívüliek, ufo, szellemek, történetek, hihetetlen, hírek, érdekes képek, ijesztő képek, paranormális jelenségek, érdekes történetek, ijesztő történetek, hihetetlen hírek, magazin Tudomány, földönkívüliek, ufo, szellemek, történetek, hihetetlen, hírek, érdekes képek, ijesztő képek, paranormális jelenségek, érdekes történetek, ijesztő történetek, magazin, hihetetlen, hihetetlen hírek