Articles You Might Like

Share This Article

Megdöbbentő: A román kisfiút megszállják a szellemek!

Érdekes események zajlanak Lupényben (Lupeni – Románia), ahol egy kisfiú, több beszámoló alapján; szellemeknek képes kölcsönözni a testét.

A gyermek szülei, korán rádöbbentek hogy fiúk, nem mindennapi képességgel van meg”áldva”. Yanko Fierar (9 éves) ugyanis képes arra, amelyet eddig csak filmekben láthattunk, miszerint holtak lelkeit képes befogadni, hogy azok ezután kommunikálni legyenek képesek az emberekkel.

A szülők eleinte féltették gyermeküket, ezért jártak több szakorvosnál is. Dr. Handler János (pszichiáter) szerint, a fiúnál nem tapasztalhatóak mentális zavarok, önmagára, illetve másra nem ártalmas, ezért elvetette a gyógyszeres, illetve terápiás kezelést. Mivel a jelenségek ettől függetlenül előfordultak Yankonál, ezért elkezdték figyelni, hogy vajon tényleg holtak szállják e meg, és ezután egy rögtönzött román kutató csoport vetette alá egy kísérlet sorozatnak.

A kísérlet abból állt, hogy a település 14 tagjától gyűjtöttek személyes tárgyakat elhunyt rokonjaiktól, ezután a kis gyerek mindegyik tárgynál más személyiséget mutatva, mesélni kezdett az adott tárgyról. Videón rögzítették eme eseményeket egyenként, hogy az adott hozzátartozók ne tudják befolyásolni Yanko beszámolóit.

 (A közeli temetőben azóta fellendült az élet úgymond, Lupény lakói sokkal többet járnak a temetőbe azóta)

A hozzátartozók elképedtek, mikor a visszanézett videóanyagon, a számukra egyébként ismeretlen kisfiú az elhunyt hozzátartozójuk gesztusaival, mimikájukkal beszélt olyan dolgokról, amelyekről egyébként nem lehetett tudomása.

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

SZÖRNYŰ KÍNZÁSOKKAL PRÓBÁLTA MEGÖLNI CSECSEMŐJÉT A NŐ

Ahelyett, hogy lemondott volna gyerekéről, inkább durván megkínozta a csecsemőt egy fiatal amerikai nő. A kisfiú életét az apa mentette meg. A 22 éves Sasha Hunt vélhetően nem akart gyereket, de mégis úgy döntött megpróbálja felnevelni – írja a Dreamin Demon. Huntban a csecsemő megszületése után sem ébredtek fel az

Tovább a cikkre »
Egyéb

GIGANTIKUS VÍZÍSZÖRNYRE BUKKANT A PARTON

[dropcap]A több mint négyméteres, fej nélküli tetemet egy nő fedezte fel. A közelben szarvak is voltak.[/dropcap] Az oszladozó testet a spanyolországi Villaricos közelében fedezték fel – írja a Mirror. A helyi szakértők megvizsgálták a testet, amit aztán higiéniai okokból elégettek. Egyelőre fogalmuk sincs, mi volt ez, de annyi biztos, hogy

Tovább a cikkre »
Egyéb

Fejen szúrt egy négyévest, mert démonnak hitte

Az 51 éves brit férfit 16 évig tartó börtönbüntetésre ítélte a bíróság. Stephen Frogg még tavaly áprilisban támadt rá a kisfiúra, mert a paranoiássá vált férfi meg volt győződve arról, hogy egy démonnal áll szemben. Az alkoholista férfi egy konyhakéssel ötször szúrta meg a fején a négyéves kisgyereket, valamint kétszer

Tovább a cikkre »