Articles You Might Like

Share This Article

Miért van mostanában ilyen hideg?

2623812

A jelenség mely szerint azt tapasztalhatjuk, hogy az év szakok összekeveredtek, illetve el is tűntek annak köszönhető, hogy az északi sarkon lévő jégsapkák vészesen olvadnak. Pár éve még csak riogattak eme jelenséggel, azonban mára már valósággá vált az időjárás béli apokalipszis. Ennél még rémisztőbb a helyzet az északibb országokban ahol végképp nyoma nincs a nyárnak.

Vajon mi állhat eme jelenség mögött?

Mint korábbi cikkünkben már kifejtettük, a világ kormányai az emberiség létszámának csökkentse által létrehozott HAARP-rendszer okozza ezt a problémát. Számos összeesküvés született már e témáról, azonban ezt a jelenséget a bőrünkön tapasztalhatjuk jelenleg is. Még az idősebbek sem igazán emlékeznek olyanra, hogy március közepén esik a hó, vagy hogy a nyár elején vacogni kelljen hetekig.

Mit tehetünk mi ez ellen?

Ne hagyjuk, hogy az elnyomóink ilyesfélén harmadoljanak meg minket, miközben gazdaságilag is romba döntenek! Továbbra se hagyjuk, hogy bábként cselekedjük amit elvárnak tőlünk, és sulykolják belénk a különböző média butításokon keresztül.

Ha fontos neked a saját és szeretteid élete, add tovább ezt az információt, ne hagyjuk magunkat.

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

Halloween alkalmából… (Videó)

[dropcap]A HorrorZone és az N&A Corporation bemutatja a Nightmare Factory legújabb halloweeni kisfilmjét, a The Recording című minihorrort.[/dropcap] A rövidfilm kifejezetten Halloween alkalmából készült. A filmben ijesztő jelenet, jelenetek vannak melyek megzavarhatják egyes nézőink nyugalmát. Megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk.    Írta és rendezte: Pig Andreas Vágás és speciális effektek:

Tovább a cikkre »
Egyéb

Élet a Földön kívül, állítólag

Egy brit kutatócsoport azt állítja, bizonyítékot találtak a földönkívüli élet létezésére. A csoport egy léggömböt küldött a sztratoszférába, 27 kilométer magasra; a visszatérés után olyan biológiai organizmusokat találtak rajta, amikről úgy gondolják, hogy csak az űrből származhatnak (az űr határa egyébként 100 kilométernél kezdődik). Az eredményt kétkedve fogadta több kutató.

Tovább a cikkre »
Érdekesség

Monsanto: Génmanipuláció Magyarországon

Az egyik legnagyobb horrorvízióm valóságra vált: már itt a MONSANTO Magyarországon. Pillanatokon belül vége lesz a még ha romokban is heverő, de GMO (Gén Manipulált Organizmus) által nem fertőzött magyar termőföld, és mezőgazdasági termékeknek. Monsantonak nagyon ellentmondásos a múltja: tőlük származnak a valaha eladott legmérgezőbb termékek amelyeket mindig félrevezető jelentésekkel

Tovább a cikkre »