A 13 éves Nathan Gardiner olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett egy baleset során, hogy az orvosok közölték a szüleivel, vegyenek végső búcsút az agyhalott gyerektől. Ám a fiú egyszer csak magához tért, sőt most már újra iskolába jár.
Nathan szüleivel vakációzott Northumberlandban, amikor egy furgon elgázolta. Koponyája szinte teljesen kettényílt és súlyos agysérülést szenvedett.
Miután kórházba szállították, az orvosok egy több órás, bonyolult műtétet hajtottak végre rajta, melynek során egy hatalmas darabot eltávolítottak a koponyájából, írja a Daily Mail.
Mindent megtettek, hogy csökkentsék a kialakult hatalmas nyomást az agyában, de nem adtak sok esélyt a fiúnak az életben maradásra.
A kómában fekvő Nathan mellett összegyűlt családdal közölték, hogy vegyenek végső búcsút a fiútól, ám ő végül mindenkit megdöbbentett azzal, hogy visszatért a halálból. Napokig ugyan még mesterséges kómában tartották, ám szép lassan csökkentették a gyógyszeradagot, és Nathan egyre jobban lett.
A kisfiú élni akarása olyan erős volt, hogy három hónap után már hazaengedték szüleihez, akik egy kórházi ágyat állítottak fel a nappaliban, hogy kezelése a lehető legalaposabb legyen.
Ahogy megerősödött, egy újabb műtétet hajtottak rajta végre, és koponyacsontja helyére egy titániumlemezt építettek be.
Már újra képes járni, sőt, ha nem is minden nap, de bejár az iskolába, hogy felzárkózzon a többiekhez.
Forrás: Borsonline.hu