Articles You Might Like

Share This Article

ÖSSZEESÉSIG KOLDULTATTA A KISFIÚT A NŐ

Egy lengyel asszony nem volt tekintettel – saját – gyermekeire sem, hiszen az egyiket a babakocsihoz kötött ki, úgy járta az utcákat. A kisfiúnak össze kellett rogyni ahhoz, hogy a járókelők és rendőrök is közbelépjenek.

Letartóztatta a rendőrség azt a lengyel asszonyt, aki két gyereket kihasználva koldult Kaliszban – írja a Daily Mail. A nő le fel járkált a kicsikkel, miközben a járókelőktől próbált pénzt szerezni. Mint kiderült, a már járni tudó gyereket egy madzaggal a babakocsihoz kötötte, hogy ne tudjon elmenni tőle.

89572

A szerencsétlen kisfiú akkor tűnt fel az utcán az embereknek, amikor többször összeesett a fáradtságtól. Egy járókelő ezt mobillal rögzítette is, és értesítette a rendőröket, így bizonyíték is volt ellene. A hatósági szóvivő szerint a nő valóban pénzt kért az emberektől, és hogy még inkább sajnálják és szánják, ezért vitte magával a gyerekeket. „A kisfiú valóban iszonyúan fáradt volt, vélhetően az egész napi járkálás miatt” – tette hozzá a a rendőr.

A felvételen látszik, hogy a gyereket, mint egy rongybabát rángatja magával az asszony, hogy szépen gyalogoljon a kocsi mellett, amihez rendesen hozzá van kötve. A helyi családsegítő és gyerekjóléti szolgálat elvette a nőtől a gyerekeket, és csak annyit erősítettek meg a médiának, hogy az nő valóban lengyel. Arról nem adta ki információt, hogy a saját gyerekeivel tette ezt vagy sem.

Vélhetően az előbbi, hiszen kevesen adják kölcsön koldulni a gyereküket.

forrás: borsonline.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

4 féle szellem is kísérthet az otthonodban!

[dropcap]Te melyiktől tartasz jobban?[/dropcap]   Nem csupán ódon kastélyokban, hanem akár az otthonodban is lehetnek szellemek. Szoktad azt érezni otthon, amikor egyedül vagy, hogy valójában nem is vagy egyedül? Mintha lenne valaki más is a lakásban vagy a szobában, aki azonban nem emberi lény, hanem más természetű, mondjuk egy kósza

Tovább a cikkre »
Érdekesség

Világbékét akartak földönkívüliek az ufókutató szerint

A nukleáris fegyverkezési verseny iránt érdeklődtek és békeüzenetet közvetítettek az emberiség felé az amerikai rakétabázisokat felkereső földönkívüliek – jelentette ki Robert Hastings ufókutató, aki hétfőn hat, ufóélményeket szerzett volt katona társaságában társaságában tartott sajtóértekezletet Washingtonban. Az amerikai légierő nyugállományú tisztjei – akik közül hárman a saját szemükkel sosem láttak ugyan

Tovább a cikkre »
Érdekesség

20 ELKÉPESZTŐ fotó, hogy mennyit változott a világunk! [DRÁMAI]

Egy-egy archív fotó nagyon nagy értékkel bír. Amikor megnézzük őket, kicsit visszacsöppenünk a múltba. Szerintem sokunkban felmerül a gondolat, hogy biztosan nem tudnánk abban a korban élni, mennyivel jobb, hogy ilyen fejlett technikával bír a világ. De biztosan jó ez? Biztosan jó, hogy ennyire átadjuk magunkat a technikának? A következő

Tovább a cikkre »