Articles You Might Like

Share This Article

Péniszeket lopkodnak Afrikában!

A profik egy kézfogással akár egyszerre két péniszt is zsebre tehetnek, hogy aztán jó pénzért túladjanak rajtuk – állítja Louisa Lombard antropológus, aki kifejezetten ezt a jelenséget tanulmányozni ment a Közép-afrikai Köztársaságba.

Nyugat- és Közép-Afrikában újjáéledőben vannak az okkult hagyományok, nem csoda, hogy a levágott férfiasságok elsősorban boszorkányoknál és fekete mágusoknál végzik – teszi hozzá Lombard, aki saját bevallása szerint több „károsulttal” is beszélgetett afrikai tartózkodása alatt. Egyikük az egész történetét megosztotta vele.

1

(illusztráció)

A szerencsétlenül járt férfi elmesélte, hogy egy piacon botlott a pénisztolvajba, amikor az megállt mellette és egy csésze teát kért. Miközben várakoztak, az ismeretlen férfi kezet nyújtott neki, ő pedig mit sem sejtve viszonozta a gesztust. Ekkor egy áramütésszerű érzés hullámzott végig a testén, s mire magához tért, a pénisze már nem volt a helyén. Kiáltozni kezdett, erre összeszaladtak körülötte az emberek, a felfordulásban csupán egyvalaki maradt higgadt: a tolvaj, aki kihasználva a csődületet, időközben még egy péniszt meglovasított.

A tolvajt egyébként később elfogták a hatóságok, és kivégezték. És hogy vajon miért volt szüksége a lopott férfiasságra? Nos, azt nem tudni, mire elkapták, már eladta őket – olvastuk a Gawkeren.

forrás: hir24.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Érdekesség

Nem a jéghegy volt a Titanic elsüllyedésének legfőbb oka

Azt hinnénk, hogy a huszadik század elejének legnagyobb közlekedési katasztrófájáról, a RMS Titanic óceánjáró elsüllyedéséről mindent pontosan tudunk. Tanulmányok, könyvek, elemzések, dokumentum-, és játékfilmek sora dolgozta már fel a történteket. Nagyjából mindenki tudja, hogy White Star Line társaság Southamptonból New Yorkba tartó, elsüllyeszthetetlenként hirdetett hajója 1912 április 14-én, nem sokkal

Tovább a cikkre »
Információ

6 trükk, hogy tökéletesen nézz ki a fényképeken

Egy fénykép örökre megtartja a pillanatot, és ezért mindenki, aki fényképező gép elé áll, vagy kerül, a lehető legjobb formáját akarja nyújtani. Az azért nagyon jó érzés, hogy ha bármikor visszanézed a képeidet, és olyan “de jól néztem ki” gondolatod támad. Úgy gondoljuk, hogy mindenki képes jó fényképarcra, vagy pózra,

Tovább a cikkre »
Egyéb

13 éves apa: a korai szex tette tönkre az életemet

“Az egyik pillanatban még a játékaiddal játszol, a másikban apa vagy. “ Alfie 12 évesen feküdt le barátnőjével. Ma 18 éves, és romokban az élete. 12 évesen feküdt le 15 éves barátnőjével. Alfie Pattern és Chantelle Stedman története 2009-ben bejárta a világsajtót. A Bors is megírta, a fiú egy hónapig

Tovább a cikkre »