Articles You Might Like

Share This Article

Róka harapta le az idős nő eltűnt karját?

Az egyik karja nélkül szállítottak kórházba egy idős asszonyt Győrben. A hiányzó végtagot még nem találták meg, és egyelőre senki nem tudja, mi történhetett Magdus nénivel, akire a tyúkól mellett a földön talált rá a szomszéd. A helyiek arra gyanakszanak, egy róka lehetett a támadó.

36602

– Súlyos, életveszélyes állapotban szállítottak be hozzánk egy 86 éves nénit, akinek az egyik karja hiányzott. Ilyen esettel nem nagyon találkoztunk még mi sem, ugyanis a végtagot nem találták meg a helyszínen.

A beteg állapota kritikus, délután tudtuk csak megoperálni – mondta Oláh Attila, a Petz-kórház orvos igazgatója. Magdus nénit egyik szomszédja, József találta meg. Az idős asszony a tyúkól közelében feküdt, kihűlt, és félig eszméletlen volt, de utolsó erejével még jelezte, hogy valami történt a karjával.

Arról, hogy mi történhetett Magdus nénivel, egyelőre csak találgatások vannak. A helyi háziorvos, Szűcs-Farkas Attila szerint a néni rosszul lehetett, amikor este kiment bezárni a tyúkokat, ezért elesett, a fejét beverte egy kőkockába, és elvesztette az eszméletét.

– Valószínűleg olyan szerencsétlenül esett – s ebben a korban ez sajnos könnyen előfordulhat –, hogy a karja eltörött. Ha egy róka támadt rá, akkor az a törött kart le tudta szakítani a magatehetetlen emberről. Ez egyben válasz is arra, miért nem vérzett el az idős néni. Szakításnál ugyanis a test így tud védekezni – fejtette ki a háziorvos.

Az első orvosi vizsgálatok azonban nem erősítik meg feltétlenül a rókatámadás-hipotézist. Az orvosok inkább vágott sérüléseket láttak, nem pedig marcangolást, és az is különös, hogy máshol nem találtak harapásnyomokat a nénin. A kórház ezért a rendőrséget is értesítette.

forrás: http://www.infoveszprem.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Érdekesség

18+ Minden, amit tudni akartál a Mély torokról

A szexuális forradalmat követően, egyfajta logikus következményként robbant az a bomba az Egyesült Államokban, amely aztán alapjaiban változtatta meg a pornó világát: 1972-ben mutatták be a nagyközönségnek a Mély torok (Deep Throat) című filmet, amely abban is úttörőnek számított, hogy nem csak kéjtől lucskos zugmozikban lehetett megnézni – huszonhárom államban

Tovább a cikkre »
Egyéb

Elrettentő példa – a felismerhetetlenségig eltorzult arcú drogosok

A kábítószer különböző mellékhatásokat fejt ki a használóin. Egy valami azonban mindig közös bennük: az idő előtti öregedés. Gyakorlatilag felismerhetetlenül elcsúnyul az emberek arca néhány év alatt. Mutatunk néhány elrettentő példát. (A képek alatt a korukat tüntettük fel.) forrás: megablog.hu   Ez is érdekelhet még:Földönkívüli létformák lehettek az indiai vörös

Tovább a cikkre »