Articles You Might Like

Share This Article

Szellemek vannak az ágyunknál?

Rettentő furcsa dolog történt 1998-ban, a Georgia állambeli Savannah-ban, Al Cobb házában. Cobb egy aukción tett szert egy, az 1800-as évek vége felé készült ágyra. Az antik darabot 14 éves fiának, Jasonnek szánta karácsonyi ajándékul.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Jason azonban nem sok örömét lelte benne. Éjszakánként olyan érzése támadt, mintha valaki a párnájába fúrná a könyökét, és hideg levegőt fújna a tarkójára. Egy láthatatlan kéz pedig rendszeresen lefelé fordította a fiú nagyszüleinek fényképét, mely az éjjeliszekrényen állt. Cobbék arra gyanakodtak, hogy egy szellem áll a különös jelenségek hátterében. Hangosan kérték a hívatlan vendéget, hogy árulja el a nevét és a korát. A kommunikációt megkönnyítendő egy papírlapot és néhány zsírkrétát helyeztek el Jason hálószobájában, majd kimentek. Danny, 7 – ezt olvasták a papíron, amikor kisvártatva visszatértek.

Al Cobb kiküldte a feleségét és a gyerekeit a házból, majd továbbra is a fenti módszert alkalmazva igyekezett többet megtudni a szellem kilétéről. Mint kiderült, Danny édesanyja ebben az ágyban halt meg 1899-ben, és a fiú kegyeletsértésnek érezte, hogy most egy idegen alszik benne.
Jason további szellemeket is látni vélt, sőt, meg is tudta nevezni őket, és egyre bizarrabb történeteket kerekített köréjük. Egyikük, bizonyos Sam bácsi a lányáért jött, akit állítólag a ház alatt temettek el. Egy másik gyakori látogató, Jill pedig partira hívta a családot a saját nappalijukba.

forrás: femina.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

6 ÉVIG ÉLTEK HALOTT ROKONUKKAL BARCIKÁN

A kazincbarcikai férfivel halála után is úgy törődtek, mintha élne. Fésülgették, ápolták és lélekgyógyász is járt hozzá. Még nem tudni, elítélnek-e bárkit. Házkutatás során bukkantak egy régóta keresett úr holttestére szerdán délelőtt Kazincbarcikán – írja a Boon.hu. A test mumifikálódott és egy ágyon feküdt szülei családi házának egyik szobájában, ahol

Tovább a cikkre »
Egyéb

A halottidézés 5 módja

Mint láthattuk, már az írott történelem hajnalán találunk beszámolókat olyan személyekről, akik megidézték a holtak szellemét és kérdéseket tettek föl nekik. Sőt, forrásainkból nagy vonalakban még az is rekonstruálható, hogy milyen szertartásokat végeztek ennek érdekében…  E téren a bibliai szöveg a legszűkszavúbb, ami nem csoda: az ótestamentumi iratok összeállítói, a

Tovább a cikkre »
Egyéb

18+ Festmények T. L.-től – elborult, groteszk tartalom!!

Az alábbi képek legnagyobb része, hogy úgy mondjam: a nyugalom megzavarására alkalmas. Tina Lugo állítása szerint gyerekkorából meríti elmeroggyant ötleteit festményeihez. Igaz lehet, ugyanis rajzfilmek, képregények és videójátékok világát ötvözi valami rendkívül mély és sötét szexualitással és perverzióval. Mindegyik festmény marha részletes, a megértéshez nem elég csak egyetlen pillantást vetnünk

Tovább a cikkre »