Elég paranormális tevékenység volt ez is…
Gondosan felszerelte a kamerát és beállította, hogy ha mozgást érzékel, induljon el, majd izgatottan várta, hogy a felvételen előbb-utóbb feltűnik néhány kísértet. Csakhogy keserű meglepetés várt a szellemvadászra.
Csak paranormális jelenségeket szeretett volna videóra venni, és bizonyos szempontból végülis ez sikerült az ausztrál férfinek, ám nem egészen úgy sült el a kaland, ahogyan arra ő számított. A Tasmániai szigeten élő apa ugyanis azt várta, hogy a felvételen majd szellemeket fog látni, de mégis ő vált félholttá, amikor betette a lejátszóba a kazettát: a videófelvételen a 28 éves barátnője jelent meg a férfi 16 éves kamaszfiával, félreérthetetlen szituációban. A páros önfeledten becézgette és csókolgatta egymást, a férfi nem kis döbbenetére.

(illusztráció)
A nő az egyértelmű bizonyíték hatására megtört és bevallotta, hogy nem először fordult elő az eset, öt hasonlóról számolt be, ráadásul a hatóság előtt kellett vallania, mert tudomásával ellentétben nem 16, hanem 17 év lett volna a beleegyezési korhatár, így a fiatalkorú fiúval szemben is törvénytelenséget követett el – számolt be a Mirror című brit lap.
Persze eleinte megpróbált mindent tagadni és a kamera előtt lejátszódó jelenetet azzal magyarázta a 39 éves élettársának, hogy csak ártatlan ölelés volt, de aztán maga a kamasz árulta el az apjának, hogy előző nap háromszor is szeretkezett a nála jóval idősebb nővel. Nem sokkal később kiderült, hogy az egész akkor kezdődött, amikor a pótmami bement a kamasz szobájába, hogy megbeszéljék az autóvezetési órán szerzett tapasztalatokat, aztán a felszabadult hangulat közepette előbb némi csiklandozás kezdődött, amiből váratlanul egy csók pattant ki – és onnan már nem volt megállás.
A bíróság hétfőn börtönre ítélte a nőt kiskorú megrontása miatt.
forrás: ma.hu
Tudomány, földönkívüliek, ufo, szellemek, történetek, hihetetlen, hírek, érdekes képek, ijesztő képek, paranormális jelenségek, érdekes történetek, ijesztő történetek, hihetetlen hírek, magazin Tudomány, földönkívüliek, ufo, szellemek, történetek, hihetetlen, hírek, érdekes képek, ijesztő képek, paranormális jelenségek, érdekes történetek, ijesztő történetek, magazin, hihetetlen, hihetetlen hírek