Alig tudták leszedni a boncolás előtt a Soroksáron megölt Kardosné Gyurik Krisztina nyakáról a zsineget. A tettes ugyanis egy speciális, többszörös csomóval kötötte azt meg. A Bors úgy tudja, Krisztina végig brutális támadója szemébe nézett, miközben a zsinegelés miatt haláltusáját vívta.
Az asszony férje is hallott az információnkról, s arról is, hogy a gyilkos szemből fojtotta meg a feleségét.
– Olyan valakitől hallottam erről, aki konkrét részleteket tudott arról, hogyan találtak rá a feleségemre, de nem szeretném őt megnevezni – nyilatkozta Kardos Lajos, aki ugyanakkor elmondta, mérhetetlenül sértőnek tartja, hogy volt aki az ügy ismerete nélkül úgy nyilatkozott, hogy a felesége kapcsolatban állhatott a gyilkosával. Úgy érzi, aki ilyet állít, bemocskolja Krisztina emlékét.
Lapunk megbízható forrásból szerzett információi szerint a tettes vagy tettesek szemből támadtak a kocogó asszonyra. Először egy ütést mértek a fejére, majd kicsavarták a kezét, karjánál fogva rángatták le a bicikliútról, ahova rendszeresen kocogni járt. Durván bántalmazták, az arcát többször megütötték, majd feltehetőleg ezután kötözték meg külön-külön a kezeit és a lábait.
A gyilkos szemből, valószínűleg egy magával vitt zsineggel, néhány perc alatt végzett az asszonnyal.

Krisztina haláltusáját szemből nézte végig gyilkosa. A nőt zsineggel fojtotta
A halál oka zsinegelés által okozott oxigénhiányos agybénulás volt. Megtudtuk, szakértők szerint egy ilyen gyilkosságnál orvosi szempontból ugyanaz a mechanizmus történik az áldozattal, mint amikor egy embernek levágják a fejét. A megtámadott 30-60 másodperc alatt elájul, majd miután a zsineg ereje a nyakhoz tartozó legnagyobb verőereket teljesen elszorítja, 4-6 percen belül beáll az agyhalál.
Hírzárlatot rendeltek el
Kardosné Gyurik Krisztinát szeptember 25-én ölték meg. Férje egy órával az eltűnése után azonnal bejelentést tett a rendőrségen. Nem sokkal később találták meg a nő lemeztelenített holttestét. A BRFK hírzárlatot rendelt el az ügyben. Egyéb forrásból úgy tudjuk, hogy szemben az első hírekkel csak nemi erőszakra utaló jeleket találtak a helyszíneléskor, de a támadás során valamiért mégsem tudták megerőszakolni az asszonyt.
forrás: borsonline.hu
Tudomány, földönkívüliek, ufo, szellemek, történetek, hihetetlen, hírek, érdekes képek, ijesztő képek, paranormális jelenségek, érdekes történetek, ijesztő történetek, hihetetlen hírek, magazin Tudomány, földönkívüliek, ufo, szellemek, történetek, hihetetlen, hírek, érdekes képek, ijesztő képek, paranormális jelenségek, érdekes történetek, ijesztő történetek, magazin, hihetetlen, hihetetlen hírek
