Articles You Might Like

Share This Article

SZÖRNYETEG LETT A SAJÁT KÉZFEJÉT AMPUTÁLÓ HŐSBŐL

Aron Ralston 2003-ban saját kézfejét vágta le, hogy megszabaduljon egy kanyonból. A sztorijából készült filmet Oscarra is jelölték, őt magát pedig tíz évig hősként ünnepelték. Egészen mostanáig.

Ralston 2003-ban, túrázás közben esett fogságba egy Utah-beli kanyonban, ahonnan több napig nem tudott szabadulni. Végül, hogy életét mentse, saját zsebkésével amputálta kézfejét. Megdöbbentő történetéből 127 óra címmel film is készült, amiben James Franco játszotta el a férfi szörnyű megpróbáltatásait. A filmet Oscar-díjra is jelölték.

Ralstonnak a vele történtek és a nagy felhajtás miatt teljesen megváltozott az élete, valóságos hősként ünnepelték világszerte. A napokban viszont letartóztatták Denverben családon belüli erőszakért, testi sértés és kiskorúak elleni bűncselekmény gyanúja miatt pedig le is csukták. A tárgyalás hétfőn kezdődött.

85075

Nem csak Ralstont zárták be, hanem egy bizonyos Vita Shannont is, aki annak a háznak a tulajdonosa volt, ahol a férfi élt. A Denver Post szerint Ralston éppen a nő lakásában volt, mikor letartóztatták. A részletek eddig meglehetősen homályosak, és a denveri rendőrség sem túl bőbeszédű az ügyben.

Aron-Ralston-and-wife-Jessica-Trusty-arrive-on-the-red-carpet-for-the-83rd-Annual-Academy-Awards-at-Kodak-Theatre-in-Los-Angeles-on-February-27-2011

Ralston 2009-ben házasodott össze Jessica Trusty-vel, akivel egy évvel később közös gyermekük is született. Arról azonban nincsen információ, hogy jelenleg is együtt vannak-e.

A férfi korábban azt mondta, az, hogy valaha lesz egy gyereke, rengeteget segített neki akkor, mikor annak a bizonyos sziklának a fogságába esett. “Látomásom volt egy kisfiúról, ami miatt valami megmozdult bennem. Az, hogy a jövőben lesz egy fiam, segített kiszabadulni” – nyilatkozta korábban.

aron-ralston_2676028b

A 2010-es film egyébként saját önéletrajzi ihletésű könyvéből készült, ami Between a Rock and a Hard Place címen jött ki, és gyorsan bestseller lett belőle.

Ralston mostanában az Államokat járta, mint motivációs előadó. A becslések szerint több, mint 4 millió dollárt szedett eddig össze a könyvéből és a filmből befolyt jogdíjakból.

forrás: borsonline.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Érdekesség

18+ A 6 leg­fu­rább dolog, ami szex után tör­tén­het veled

Ne ijedj meg, ezek mind nor­má­lis, csak éppen na­gyon-na­gyon szo­kat­lan tü­ne­tei a ki­adós szex­nek! Eltöltöttetek egy boldog órát (na jó, egy negyedet), most pedig kezdődhet a jól megérdemelt alvás. Vagy mégsem? A tested néha nem hallgat a tankönyvekre és a boldog pilledtség helyett valami más következik. 1. Irány a… gyógyszeres

Tovább a cikkre »
Érdekesség

Brutálisan megkínozta a testvérét!

2001. Novemberében A Két testvér, Bill Morgan, és Ashley Morgan úgy döntöttek, hogy elköltöznek szüleiktől és végre megpróbálnak önálló életet élni az Angliai York városában. Találtak maguknak egy megfelelő házat, ahová költözhetnek. Egy szomszédjuk van, aki azonban munkája révén ritkán tartózkodott otthon. A testvéreknek csak este volt idejük kicsomagolni, mert

Tovább a cikkre »
Egyéb

3 bizonyíték a telepátia létezésére

A telepátia jelensége megosztja az embereket. A tudományos álláspont szerint nem bizonyított létezése, ezért sokan szkeptikusak vele kapcsolatban, pedig néhány kutatás és történelmi tény arra utal, hogy létező dologról van szó – írja a femina.hu. A telepátia két személy között az érzékszervek és hangok használata nélkül létrejövő összeköttetés. A gondolatok

Tovább a cikkre »