17 pillanat, amiért egy fotósnak megéri élni

Mutattunk már be az oldalon véletlenül lencsevégre kapott hihetetlen pillanatokat, ekkor sokan egyből Photoshop-ot kiáltottatok. Persze, kétségkívül lehet, hogy sokan élnek a képszerkesztő szoftver használatával, azonban higgyétek el, hogy vannak olyan profi és amatőr fotósok világszerte, akik egész életükben egy ilyen pillanat megörökítésére vágynak. Mint ahogy azt is biztosan sokan tudjátok, illetve tapasztaltátok, hogy az élet a legnagyobb forgatókönyvíró, sokszor kitalálni sem lehetne olyan helyzeteket, amiket ő produkál. Mindezektől függetlenül nézzétek meg ezeket a képeket, és mindenki maga döntse el, hiszi-e, hogy ezek nem manipulált képek. Vannak köztük roppant viccesek, és olyanok is, melyek megdöbbentőek, s azt hihetnénk, hogy ezeket sosem lehetne még egyszer lencsevégre kapni. http://eszmeletlenvilag.hu/

Szívfacsaró videó egy kátrányba esett kiskutyáról, akin állatvédők segítettek

Szívfacsaró videót tett közzé egy indiai állatvédő szervezet, amelynek önkéntesei az utcán kóborló, gazdátlan háziállatok megmentését tűzték ki célul. A mostani esetben az utolsó pillanatban sikerült megmenteniük egy pórul járt kutyát. Az eb beleesett egy közeli tartályba, amibe melegen fortyogó kátrány volt és egy pillanat alatt beleragadt a kutya szőrébe. Bár az állat kimenekült a sűrű és ragacsos masszából, semmi esélye sem volt a megmenekülésre, mert a szurok gyorsan száradt, és rövidesen a kutya mozdulatlanul várta az elkerülhetetlennek tűnő pusztulást. Szerencsére egy járókelő észrevette a megszilárdult ragacs fogságába esett állatot és azonnal értesítette az Animal Aid állatmentő szervezet munkatársait, akik azonnal a kutyához siettek. Az első három órában fürge kezekkel próbáltak minél több kátrányt leszedni a kutyáról, de összességében két napig tartott, mire az utolsó kis területen is eltávolították a ragacsot: folyamatosan növényi olajjal masszírozták a kutyát, ezzel tudták annyira feloldani a kátrányt, hogy apránként képes volt mozogni a kutyus. A videó, amit a megmentésről készítettek, végül happy enddel zárul, a kölyök boldogan csóválja a farkát és eszegeti a falatkákat, amiket az egyik gondozó dobál neki, és a megható jelenet egyben azt is bizonyítja, hogy nemcsak a kutyák szívósak, de az állatmentők munkájára is mindig szükség van. forrás: erdekesvilag.hu

Ez a férfi most tudja meg, hogy nagypapa lesz – a reakciója leírhatatlan

A következő videót egy Jessica Hickey nevű hölgy töltötte fel Youtube-ra. Felvette, ahogyan elmondja az édesapjának, hogy várandós, és  végre nagypapa lesz. A reakciója minden pénzt megér, rengeteg embert meghatott és inspirált. Jessica azt írta, hogy az édesanyja 20 évvel ezelőtt meghalt, az apukája pedig azóta nyaggatja egy unokáért, amióta megházasodott. Szerencsés ez a kisgyerek, hogy máris ennyire szereti a nagypapája, ugye? 🙂 forrás: megablog.hu

Sose ítélj első látásra! – Bemutatjuk a legönzetlenebb embert a világon

A 99 éves háborús veterán férfi, Dobri Dobrev minden nap Szófiában kéreget. Tudjátok, mire költi a pénzét? Saját készítésű bőrruháiban jár, nem költ ruházkodásra. Az ételt saját, nagyon szerény nyugdíjából veszi magának. Egy fillért sem tart meg az összekéregetett pénzekből. Az egészet árvaházaknak adományozza. Nagyjából évi 12 millió forintnak megfelelő összeget. A helyiek a “Bayolói szentnek” hívják, ezzel utalva a születési helyére. Idén tölti be a 100. életévét. Ha követendő példát szeretnél, ő biztosan az. Sose ítélj első látásra. Sosem láthatsz át valakinek a zubbonyán át a szívébe… forrás: megablog.hu

23 megható fotó, ami meg fogja szorongatni a szívedet. Zsepi kötelező…

Vannak olyan pillanatok az életben, amiket sosem fogunk tudni elfelejteni, legyen az akár egy boldog, vagy egy szomorú pillanat. Ezek a képek ilyen pillanatokat örökítettek meg. 24 olyan alkalom, amikor valakinek sikerült lencsevégre kapni egy hihetetlen pillanatot. 1. Amikor ennek a lánynak megkérték a kezét. 2. Amikor Lucas, a beteg kisfiú átölelte legjobb barátját, Juno-t. 3. Amikor a földrengés után az egyik túlélő megtalálja azt a fotóalbumot, ami a földrengésben elhunyt családjának képeit tartalmazza. 4. Amikor Luka, az izomsorvadásban szenvedő kisfiú végre szabadnak érezhette magát egy fotósnak köszönhetően. 5. Amikor Meghan Vogel átvitte egyik vetélytársát, Arden McMath-ot a célon, miután ő összeesett verseny közben. 6. Amikor a hűséges kutya nem hagyta el a katona gazdit. 7. Amikor ez a katona először találkozott kislányával. 8. Amikor a paralimpián aranyérmet nyert a mexikói úszó, Arnulfo Castorena. 9. Amikor ennek az idős kutyusnak a gazdija a vízben ringatta őt, hogy enyhüljön az izületi fájdalma. 10. Amikor ez a férfi újratanította párjának az ABC-t, miután elvesztette emlékezetét. 11. Amikor ennek a 8 éves kisfiúnak adják át édesapja katonai dísztemetésén az Amerikai zászlót, miután apukája szolgálat közben meghalt. 12. Amikor ezek az önkéntes tanárok Indiában a helyi hajléktalan gyerekeket oktatják 13. Amikor ez a férfi bármit megtett volna, hogy megmentse feleségét. 14. Amikor a kisfiú először találkozott új, legjobb barátjával… …és barátságuk utolsó napján. 15. Amikor a rögbibajnok bement a kórházba, hogy a legnagyobb rajongójával együtt ünnepeljen. 16. Amikor ez a nő utolsó búcsúját vette. 17. Amikor ez a rákban szenvedő kislány legfőbb álmát felrajzolta a tükörre. 18. Amikor ez a katona eteti azt a 2 hetes kiscicát, akinek anyukáját holtan találta. 19. Amikor Nick Vujicic mindannyiunkat inspirál avval, hogy teljes életet él végtagok nélkül is. 20. Amikor ez a férfi visszagondolt a feleségével töltött életére. 21. Amikor ez a nő a férjével ment vacsorázni. 22. Amikor a haldokló anyuka Skype-on keresztül nézte, miközben lánya, esküvőjén táncol. 23. Amikor Taylor és Danielle Morris megmutatták, hogy az igaz szerelem mindenen felülkerekedik. forrás: erdekesseg.hu

Megható: reményt adott a fogyatékos kisfiúnak a 3 lábú kutya

A most nyolcéves Owen Howkins egy nagyon ritka – félszáz embert sem érintő – genetikai rendellenességében szenved. A gyerek egészen addig gyűlölte a világot, amíg apja haza nem vitt egy háromlábú kutyát, aki teljesen megváltoztatta az életét. Azóta elválaszthatatlanok és a kapcsolatukról, még könyv is született. Owen Howkins egy nagyon visszahúzódó kisfiú volt, aki gyűlölte a világot- írja a Daily Mail. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen egy nagyon ritka genetikai rendellenség teljesen megkeseríti az életét. A 8 éves kisfiú Schwartzs-Jampel szindrómában szenved, amely miatt gyakorlatilag nem tud járni, állandó kórházi kezelésre szorul, ráadásul deformáltak is a végtagjait. A folyton szomorú kisfiút másfél éve édesapja meglepte egy háromlábú kutyával, amely megváltoztatta a gyerek életét. Mióta az állattal él, van kedve élni, tud mosolyogni, és biztonságban is érzi is magát. „Ő a legjobb barátom az egész világon” – nyilatkozta minap az egyik televíziónak Owen, és azt is elmesélte, mit történt, mikor először találkoztak. „Egyből az ölembe hajtotta a fejét, így lettünk azonnal a legjobb barátok.” A gyerek már nem fél, amikor el kell hagyni a lakást, bátran beszél idegenekkel, és állítása szerint a kutya teljesen megváltoztatta az életét. Mivel a kisfiú izmai állandóan megfeszülnek, kerekesszékbe kényszerült. Már ez sem zavarja, sőt, nagyon szeret sétálni a kutyával, akit apja egy menhelyről hozott haza. Haatchit élete sem kezdődött túl egyszerű, első gazdája ugyanis kiskorában egy vasúti sínhez kötötte. A vonat az egyik lábán és a farkán átment a szerencsétlen állatnak. Mire állatorvoshoz került, kiderült, nem tudják megmenteni a végtagot és a farkat is amputálni kellett. Owen édesapja Will, és nevelőanyja Colleen Drummond a Facebookon találkozott először a kutya történetével, és azonnal tudták a fiukat ő tudja majd kimozdítani a szomorúságból. Mivel a legtöbb ember a kutyát bámulta meg nem a fiút, Owen sokkal könnyebben kezdte el viselni a nehézségeket. Nevelőanyja pedig megírta a kisfiú és a kutya történetét, amely nem csak szerint megható. Haatchit tavaly az év kutyájának választották, amely a videót nézve, nem meglepő.    forrás: borsonline.hu

Nem lehet megnézni könnyek nélkül! Meghatódik édesanyja énekén a baba

Hogy mi zajlik le egy tíz hónapos baba lelkében, csak sejthetjük. Ez a kicsi azonban nem csinál titkot az érzelmeiből.   Gyönyörű videót töltött fel egy anyuka a YouTube-ra. Tíz hónapos gyermekének énekel, aki láthatóan átéli, s a könnyeivel átitatott mosolyával  díjazza is az anyuka igyekezetét. forrás: kiskegyed.hu