Az elátkozott festmény újabb áldozatot szedett!
Újabb rejtélyes haláleset történt az „elátkozott festmény” kapcsán, miután kiállították az Ír nemzeti galériában. Az alkotást, egy 1900-as évek elején élt titokzatos művész készítette, akiről csak annyit tudnak a művésztörténészek, hogy a saját vérével festette a festményt, és miután kész lett a művel, azután öngyilkosságot követett el. Bizonyos elméletek szerint, a festő okkultizmussal foglalkozott, és úgy gondolta hogy a festményében fog tovább létezni a lelke. Mivel a festményt a rejtélyes mendemondák miatt elégé nagy népszerűség övezte, folyamatosan újabb, és újabb művészgalériák versengtek azért, hogy bemutathassák. A lelkesedés azonban hamar alább hagyott, miután folyamatosan rejtélyes halálesetek történtek az aktuális galériában ahol bemutatták a képet. Az egyik ilyen híres eset, mikor egy műkedvelő sósavat öntött az arcára otthon, miután délelőtt megnézte a festményt. Ilyen, és ehhez hasonló történetek övezik a festmény útját, amelynek legújabb áldozata egy három gyerekes anya volt. A nő megszállottja volt az okkult dolgoknak, lefényképezte a festmény, ugyanis szerette volna ha az elkészült fotót kiakaszthatja a saját lakásában. Sajnos erre már nem volt lehetősége, ugyanis miután látta a festményt, két napra rá agyvérzés következtében meghalt. Az elátkozott festményt azóta a galéria pincéjében tárolják, és egyelőre nem kívánják kommentálni az újabb halálesetet.
Ősi zsidó átoktáblát találtak
Izraeli régészek 1700 éves, mágus által írt átoktáblát találtak Jeruzsálemben, egy összeomlott római épületben. A palota önmagában legalább 2 ezer négyzetméteres, két nagy udvarral. A harmadik század végén használták, i. sz. 363-ig, amikor május 18-án vagy 19-én sorozatos földrengések lerombolták. A palotát a Israel Antiquities Authority régészei vizsgálják, egy Dávid városában (az ősi Jeruzsálem központja) található nagyszabású ásatás közelében. A területen legalább hatezer éve élnek emberek. A táblán lévő szöveget görögül írták, szerepel benne egy Kyrilla nevű nő, aki hat isten nevével átkoz el egy Iennys nevű férfit, valamilyen jogi ügy miatt. A nő változatosan átkozza el a férfit, különböző testi bajokat kér rá az istenektől. Robert Walter Daniel, a University of Cologne kutatója szerint, hogy célját biztosan elérje, négy vallás összetevőit is kombinálta átkában. Négy isten, akihez szól, görög: Hermész (az istenek hírnöke), Perszephoné (a termékenység istene), Plútó (az alvilág ura), illetve Hekaté, az éjszaka istennője. Ereskigal akkád istennő, az alvilág úrnője, Abraxas pedig a gnoszticizmus (korai keresztény irányzat) egyik istene. A szövegben ráadásul olyan mágikus szavak is vannak, mint a Iaoth, amely héber eredetű. A szöveget valószínűleg hivatásos mágus készítette a nőnek, aki kalapácsot és szögeket használhatott, hogy növelje az átok hatását. Valószínűleg az átok küldője és az áldozat is a római közép- vagy felsőosztály tagja volt. Hasonló, jogi vitáknál használt átoktáblákat már találtak Cipruson is. forrás: index.hu
Alakváltoztatás
A hiedelmekben, a népmesékben egyaránt megjelenik az archaikus gondolkodás azon eleme, hogy személyek vagy tárgyak más alakban is megjelenhetnek. Emberek állattá vagy tárggyá, állatok emberré, tárgyak szintén egyaránt állattá vagy emberré, vagy éppen más tárggyá, esetleg természeti jelenséggé tudnak változni… Ez a mágikus képesség a mitikus alakokra jellemző főként. A táltos átváltozása összefügg rejtezésével. A táltos rendszerint a beavatás, a tudásszerzés vagy a közösség javai, a falu jó időjárása érdekében változik át bikává, tüzes kerékké, lánggá, hogy ebben az alakban küzdjön meg ellenfelével. A tudós pásztorról azt tartották, hogy farkassá, a tudós kocsisról pedig hogy csődör csikóvá képes változni. Ellenkező értelmű a boszorkány átváltozása. A hiedelmek és a perek tanúsága szerint a boszorkány arról nevezetes, hogy főként állattá, többek között fekete macskává, (zöld!) kutyává, lóvá, tyúkká, libává, „varas” békává, bogárrá tud változni, de más embert is át tud változtatni, például lóvá, hogy utána nyargaljon rajta. Ugyanakkor arról is említés esik, hogy más emberek képét is képesek magukra ölteni, s így gonoszkodni. A boszorkány ebbéli hatalmát az ördöggel való szövetségből nyeri, átváltozásának közvetlen célja az ártás, például „macska képében elszívja a tehén tejét”. A rontás végett ölt tehát mindig más alakot, azt emberi alakban nem is végzi, akkor is más alakot ölt, amikor nyom, vagyis éjszaka, álmában lep meg valakit s rátelepszik, kínozza, nyomorgatja. Az is lehet, hogy nem más alakot vesz fel, hanem tetszés szerint a méretét változtatja meg, hogy átférjen a kulcslyukon (ezért kell a seprűt fordítva a kulcslyukhoz tenni), ajtóhasadékon. Átváltozott állapotban a boszorkány olykor sebezhetőbb, az ilyenkor vele történteket analógiásan jeleníti meg visszaváltozott állapotában is (pl. sebet a megfelelő testrészen), erről pedig felismerhető. Arra is történik utalás, hogy ha állatalakot vesz fel a boszorkány, hasonlóan ahhoz, ahogy a táltos a révülésében, csak a lelke távozik s ölt állatformát, a teste lélektelenül, de változatlanul ott marad. Ahhoz, hogy a boszorkány átváltozzon, valamilyen külső szerre, ún. boszorkánykenőcsre van szüksége illetve a fején kell átfordulnia, átbukfenceznie, („kecskebukáznia”, „keresztültrombuckáznia”) az át- majd visszaváltozáshoz. Ez utóbbi motívum megjelenik egyes mesékben is, ahol épp a főhős és segítőtársa tud ezen módszerrel úgy elrejtőzni az őket üldöző gonosz elől, hogy alakot vált, s az immár nem tudja felismerni őket az együvé tartozó kölespásztorban és kölesvetésben, remetében és kápolnában, stb. (Szép Palkó). Pozitív értelmű a néphit szerint az az átváltozás is, amit például a boszorkányok titkát karácsony estéjén lucaszékről kileső embernek kell a meneküléshez alkalmaznia, többek között fésűt hátrahajítania, mert az erdővé változik rögvest. Ilyet és ehhez hasonlót, amikor valamely analógia nyomán (fésű-haj, erdő, mint a föld haja) valósul meg az átváltozás (például tóvá, patakká), szintén olvashatunk a mesékben. A mesében az átváltozás szintén az ősi világlátásból fakadóan teljesen természetes jelenség, többnyire rendkívüli képességgel függ össze. Lehet azonban átoknak is eredménye, például a gonosz mostoha átkáé, amikor olyan állattá változik az egyik testvér, amilyen állat nyomából ivott az erdőben (Szép Cerceruska). Ilyenkor megtörténhet a szereplő visszaváltozása úgy is, hogy véletlenül keresztülbucskázik a fején, de legtöbbször áldozathozatal kívántatik az átok aló való feloldozás és a visszaváltozás érdekében. Így van ez akkor is, amikor a hősnek egy sovány gebét kell megtisztítania s etetnie, hogy a szegény pára aranyszőrű táltosparipává változzon (Az égigérő fa). Nemcsak a hős vagy segítői képesek a mesében az átváltozásra, hanem ellenségei is. Teljesíthetetlennek tűnő próbatétel elé állítják azzal, hogy ők változnak át például megőrzendő vagy megszelídítendő lovakká (Szép Palkó). A hős méretének megváltozása is viszonylag gyakori motívum a mesében. Akkor változik át legtöbbször, amikor csak így képes bejutni egy egyébként szokásos állapotában megközelíthetetlen helyre, de előfordul csodaként is, amikor az aprónak született hős a csodás erejű forrás vize által végre normális emberi nagyságot, sőt daliás, sudár termetet nyer (Babszem Jankó). Ide tartozik még az is, amikor az arany-, ezüst- és rézpalotát, -malmot változtatja a hős arany- (stb.) almává, s így hozza el azt a földi világba (Szalonnafa). Az átváltozás célja a képességek növelése, az erő megsokszorozása a szabadság megvalósítása érdekében, azaz az átváltozás utáni állapot – állati, emberi, kisebb, nagyobb stb. – mint szimbólum szól a tudat lehetőségéről.Az eleve szimbolikus értelmű átváltozást magát is szimbolikusan hivatott megjeleníteni az álarc, különösen farsang idején, amikor az alakoskodók az állatok, ijesztő szörnyalakok, ördöngös lények képében az alvilági erőket idézték meg, hogy szembesülve velük oldódjon a közösség tagjaiban a félelem illetve hogy maguk is benső átalakuláson, átlényegülésen mehessenek keresztül. Bizonyos szertartások során az áldozat feláldozása sem annak megsemmisítését, hanem átalakítását, átváltozását eredményezte a régiek hitében. Az átmeneti szertartások során tartott avatások, amelyek a különböző életszakaszokkal, az emberélet fordulóival járó benső és a közösségi szerepben is megjelenő átalakulást könnyítik meg, szintén átváltoz(tat)ással kapcsolatos rituális elemeknek tekinthetők. Így végezetül meg kell említeni a halált is, „az utolsó átváltozást” egy másik minőségbe, amely bizonyos szempontból szintén a szabadságot teszi lehetővé a testi nyűgök, kötöttségek alól felszabaduló szellem számára. forrás: hotdog.hu