Hamisítvány a milliókért elárverezett maja kincs

A mexikói szakértők szerint hamisítvány az a maja harcost ábrázoló prekolumbiánus szobor, amely a héten közel hárommillió euróért talált gazdára a Drouot árverési ház licitjén Párizsban. A maja civilizáció fénykorában, 550 és 950 között készült, maszkot viselő kőfigura a legnagyobb szenzációja volt a párizsi aukciós ház hétfői árverésén. Az árverési ház katalógusát tanulmányozva a mexikói Nemzeti Antropológiai és Történeti Intézet azonban arra a véleményre jutott, hogy a relikvia hamisítvány: a pajzsot és fegyvert tartó, turbánszerű fejfedőt viselő harcost ábrázoló szobor a közelmúltban készülhetett, de figyelmesen úgy faragták, hogy antik kinézetet kölcsönözzenek neki. „Az alak próbálja felidézni a mai Mexikó délkeleti részén virágzó maja kultúra prekolumbiánus jellegzetességeit, de sem a 165,5 centiméteres magassága, sem pedig a lábak testtartása, valamint a lábbeli szíjai nem jellemzők erre a civilizációra” – fogalmazott közleményében az intézet, amely vizsgálódásai során arra jutott, hogy a hétfői liciten szerepelt tételek közül további 66 szintén hamisítvány. Jean-Claude Binoche azonban szerdán kijelentette, a szobor „tökéletesen ismert”, eredetisége „vitathatatlan” és a majákról szóló összes albumban látható. Szerinte Mexikó párizsi nagykövete háborút folytat a műkincspiac ellen, ugyanakkor nem tervezi, hogy jogi lépéseket foganatosítana Carlos de Icaza ellen, tekintettel arra, hogy a diplomata védettséget élvez. A párizsi követség ugyanakkor leszögezte, ő csak a szakértői véleményt továbbította. Binoche elmondta, kapcsolatba lépett a vevővel, egy nagy európai vállalattal. Jacques Blazy, a prekolumbiánus időszakból fennmaradt tárgyak szakértője, az árverés előkészítője „teljesen nevetségesnek” tartja a mexikói véleményt, amelynek szerinte a „legkisebb alapja” sincsen. A harcos szobra „rendkívül ismert, teljesen megismerték már”. A kérdéses eredetű maja szobor Henry Law svájci iparos magángyűjteményből került kalapács alá, a vevő 2 912 000 eurót (786 millió forintnak megfelelő összeget) fizetett érte. A Drouot-ház az év eddigi legnagyobb sikereként ünnepelte a szobor eladását, illetve az érte fizetett árat. Az árverésen összesen 200 kőszoborra licitálhattak a vevők, az összbevétel kis híján elérte a 7,5 millió eurót. A mexikói külügyminisztérium tájékoztatása szerint párizsi diplomáciai képviseletén keresztül még az aukciót megelőzően kapcsolatba lépett a francia kormánnyal, hogy felhívja a figyelmet a csalásra. forrás: mult-kor.hu

EGY EGÉSZ ORSZÁGOT VÁGOTT ÁT A KÖNNYEIVEL AZ ANYA

Cécile Bourgeon ötéves lánya, Fiona májusban tűnt el. Egész Franciaország támogatását érezhette az anyuka egészen addig, amíg be nem vallotta, ő ölte még és rejtette el gyermeke holttestét. Most mindenki gyűlöli az asszonyt. A 25 éves Cécile Bourgeon május 12-én jelentette be a rendőrségen, hogy lánya, az ötéves Fiona eltűnt a játszótérről, miközben ő elszundított. Több száz önkéntes és rengeteg rendőr, tűzoltó és katona próbálta megtalálni a gyereket egészen addig, amíg az anya meg nem tört, és múlt hét csütörtökön meglepő vallomást nem tett – írja a The Local. Mint kiderült, a kislány sosem tűnt el valójában, nem volt azon a játszótéren akkor, amikor anyja azt mondta, és esély sem volt arra, hogy élve megtalálják, ugyanis már a bejelentés napján halott volt, holttestét pedig Cécile Bourgeon és a fiúja rejtette el. A nő vallása szerint a kislány halálát barátja okozta, aki részegen halálra verte. A nő élettársa szerint azonban ez nem így történt, hanem a gyerek a saját hányásában fulladt meg, amit ők csak reggel észleltek, ezért pánikba estek és elrejtették a testet. Ebben az egy pontban, mindkettőjük vallomása egyezett. Az anya azt állítja, hogy a gyerek halálát követően napon barátjával és kisebbik lányával kocsiba ültek, Fionát meztelenül egy bőröndbe rakták és elásták az egyik közeli erdőben. Ő, amíg élettársa ásott, kislányával a kocsiban ült. Másnap jelentették a gyerek eltűnését, és azzal indokolták a figyelmetlenséget, hogy a nő elaludt a játszótéren, ugyanis a hatodik hónapban járt éppen a harmadik gyermekével. A bejelentést követően tűzoltók, katonák, önkéntesek és rendőrök keresték a kislányt, ráadásul hőkamerával felszerelt helikoptert is bevetettek a hatóságok, hátha sikerrel járnak. Cécile Bourgeon négy nappal a bejelentés után a nyilvánosság elé állt és könnyeivel meggyőzte az egész országot arról, hogy szüksége van mindenki segítségére. Három hónappal később már egyértelmű volt, hogy a kislány nem magától ment el, és ekkor az anyja arra panaszkodott, hogy még mindig nincsen értékelhető nyom, amin el tudnának indulni a rendőrök, ezért segítsenek rajta az emberek. Az egyik újság hasábjain ismét el kezdett könyörögni azért, hogy mindenképpen jelentkezzen az, aki bármi szokatlant tapasztalt lánya eltűnésének napján. Még Facebook csoport is alakult, hogy segítse az anyát lelkileg, de mint kiderült, teljesen felesleges volt minden. Az asszonyt most Franciaország legelvetemültebb anyjának tartják, aki nem csak egy egész nemzet jóindulatával és segítőkészségével élt vissza. A legtöbb francia szerint egy érzéketlen és az emberi nemhez nem tartozó lényt voltak kénytelenek megismerni Cécile Bourgeon személyében. A rendőrség még nem nyilatkozott arról, hogy a férfi vagy az anya állítása az igaz, így nem derült még ki, természetes halált halt a kislány, vagy brutális erőszak áldozata lett. Fiona teste pedig még nem került elő. forrás: borsonline.hu

KEGYETLEN MÓDON AKART PÉNZT SZEREZNI SZÜLEITŐL

Pénzt szeretett volna a családjától, ezért képeket készített saját, megrendezett elrablásáról egy birminghami férfi. Zubair Hussain nyolc hónapot tölt a rács mögött rossz vicce miatt. A 24 éves Zubair Hussain érdekes módját választotta a zsebpénzszerzésnek. A Birminghamben élő fiú ugyanis olyan fotókkal bombázta családját, amin félmeztelenül és csuklyával a fején látható, valamint olyan fenyegető üzeneteket küldött nekik, amiből szerettei azt hihették, hogy elrabolták és veszélyben van az élete. – írja a Daily Mail. Hussain a kamu emberrablással próbált meg pénzt kisajtolni szüleiből, ám pechjére a brit hatóságok minden ilyen jellegű ügyet nagyon komolyan vesznek, így a rendőrök első dolga az volt, hogy meglátogatták a fiú házát. A nyomozók megérkezésekor gyorsan kiderült, hogy Hussaint nem hogy nem rabolták el, hanem kifejezetten jó hangulatban ül és tévézik nappalijában. A hatóságok félrevezetése miatt a fiút a bíróság pénteken bűnösnek találta, és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Remélhetőleg a vicces kedvű brit ezután kétszer is meggondolja, hogy milyen módon akart zsebpénzt kiharcolni szüleitől. borsonline.hu

Létezik e aura? Hogy lehetséges ez?

Gyakran futok bele olyan hirdetésekbe, hogy bizonyos szolgáltatók auralátóként tüntetik fel magukat, illetve olyan kacifántos szolgáltatásokat kínálnak mint például az aura masszázs, aura generálozás, és hasonló vicces dolgok. – De vajon mi állhat eme dolog mögött? Semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy aura – mint valami energia – létezne. Az kétségtelen, hogy bizonyos emberek látnak, illetve látni vélnek ilyesmit. Viszont ez a jelenség könnyen magyarázható a szinesztézia tüneteivel, mikor az agyban bizonyos szinapszisok – rendellenesen – keresztezik egymást. Például ha hallasz egy hangot, beugrik róla egy szín, vagy érzel egy szagot, és ízeket érzel általa. Ugyanígy történhet meg az is, hogy bizonyos emberek színeket látnak, ha rápillantanak egy emberre. Ebben igazából semmi misztika nincs, valójában egy olyan optikai csalódásról van szó, ami fejleszthető. Az auralátók, illetve hasonló „mágusok” ténykedése ennek tükrében mind csak színjáték, tehát belemagyaráznak ebbe a jelenségbe mindenféle mondva csinált fikciót – haszonszerzés céljából. Hogy lehetséges az akkor, hogy letudják fényképezni az aurát? Úgy, hogy valójában nem az aurát fotózzák le. Az aura fotók úgy készülnek, hogy a „páciens” ráhelyezi a kezét egy elektromosságot mérő szenzorra, és számítógép segítségével rámontíroznak a sima egyszerű fényképére egy színes foltot – amit egy szoftver generál – az ember elektronikus jelei alapján. Persze, hogy mi köze az ember „szellemtest”-jének az elektromos jeleihez, arról egy auralátó sem tud érdemben nyilatkozni. Tulajdonképp az EKG gép is hasonló dolgot produkál, mikor a szívhangunkat jeleníti meg vizuálisan cikk-cakkos vonalakban. (és egy EKG gépben sincs semmi misztérium) – Fira Heffner –

Botrány: Életveszélyes kínai mobiltöltők a piacon, több ember belehalt

Több olcsó után gyártott töltőt rosszul kötöttek be Kínában, már több embert agyonvágott az áram, és több milliós kárt okoztak a készülékekben. A bekötés alapján látható, hogy ez közvetlenül az USB-csatlakozóba vezeti a 230V-ot, ami kissé érzékenyen érinti a rádugott készülék elektronikáját. Tanulságként azt vonják le, hogy nem érdemes a kínai, noname töltőket használni, mert könnyen megjárhatjuk, hiszen nem látunk a belsejébe. Sok család gyászol, és érthetetlenül állnak a dolog felett. A felelősök jelenleg ismeretlen személyek, cégek, gyárak. Az biztos, hogy illegálisan került be az országba. Aki gyanús töltőt lát az jelentse! Az olcsó, után gyártott, de papírral rendelkező kínai töltők végletekig leegyszerűsített elektronikája ettől függetlenül ég és föld távlatban van egy valódi Apple töltőtől. Európai dugóval szerelve két típus is létezik a belőlük, ebből az egyik az eredeti európai kiadás másolata, míg a másik az amerikai, kocka alakú házba helyezi az egyszerű elektronikát európai dugóval.

A belmezi arcok titka

Az egyik legkülönösebb kísértethistóriát Spanyolországban jegyezték fel 1971-ben. Egy bélmez-i kis házban furcsa arcok jelentek meg. Maria Pereira falusi háziasszony egy női arcot vett észre konyhai tűzhely kövén. Megpróbálta lesúrolni, de mintha magában az anyagban lett volna. Ezután újabb cementréteget rakatott a kőre, de az arc továbbra is látszott. Később a konyha padlóján is megjelentek az arcok,amelyek arckifejezése néha változott. A ház hamarosan turistalátványosság lett, és az asszony belépődíjat kért a látogatóktól. Szerencsére Dr. Hans Bender német professzor és parapszichológus már értesült az esetről, és úgy döntött, hogy spanyol kollégájával, Dr. German de Argumosával utánajár a dolognak. Hogy megvizsgálják az arcokat, műanyag tálcát rögzítettek a padlóra. Néhány hétig ott hagyták, és miután összegyűlt alatta a lecsapódott pára, levették a tálcát, de az arcok továbbra is ott voltak. Argumosa prof. Szemtanúja volt egy arc kialakulásának 1974. április 9-én. Le is fényképezte azt, de késöbb eltűnt. További vizsgálatok során kiderítették, hogy nincs szó hamisításról, mesterséges színezettségről. A kémiai vizsgálat eredményét közölték a Schweizerisches Bulletin für Parapsychologie című folyóiratban. A helyi lakosok közül néhányan felásták az asszony konyháját, és régi csontokra bukkantak. A szóbeszéd szerint a házat egy ősi temetőre építették, ahol azokat a keresztény mártírokat temették el, akiket a XI- században a mórok öltek meg.

Kik irányítják a világot a háttérből?

Marslakókat rejteget az amerikai kormány a híres-hírhedt 51-es körzetben? Átverés volt a Holdra szállás? Rémhír a globális felmelegedés? Ezekre és hasonló kérdésekre keresi a választ új könyvében Timothy Melley, a Miami Egyetem professzora. A könyvből a Scientific American folyóirat válogatott ki érdekes részeket. Az összeesküvés-elméleteket sok társadalomtudós szélsőséges csoportok holdkóros látomásainak tekinti, amelyeket gyakran az amerikai politika „paranoid stílusa” is inspirál, írja Melley Az összeesküvés birodalma (The Empire of Conspiracy) című könyvében. Ez a nézet sok kutatót arra ösztönzött, hogy az összeesküvés-elméletek hívőit paranoiásoknak bélyegezze. A közvélemény-kutatások szerint azonban nem csak a paranoid kisebbség hisz ezekben az elméletekben. Az amerikaiak 37 százaléka hiszi például, hogy a globális felmelegedés kacsa. 21 százalékuk gondolja úgy, hogy az amerikai kormány eltitkolja az idegen lények létezésének bizonyítékait, és 28 százalékuk meg van győződve arról, hogy egy globalista tervet dédelgető titkos elit erő sző világuralmi összeesküvést. Alig néhány órával a bostoni robbantások után már megjelentek a különféle összeesküvés-elméletek, kezdve attól, hogy a merényletek „belső munkák” voltak egészen addig, hogy a YouTube-ra feltöltött egyes videók azt állították, hogy az egész esemény csak kacsa volt. Egyesek szerint az ember nem is járt a Holdon Miért hisz tehát annyi ember az összeesküvés-elméletekben? A legújabb tanulmányok néhány figyelemre méltó megfigyelésre és lehetséges magyarázatra hívják fel a figyelmet. Ismert például, hogy azok az emberek, akik hisznek valamelyik összeesküvésben, hajlamosak hinni több másikban is. Azt várnánk, hogy kevesen hisznek egymásnak ellentmondó elméletekben, ennek azonban éppen az ellenkezője igaz. Sokan hisznek például abban, hogy Oszama bin Laden még él, de ugyanezek közül többen azt is el tudják képzelni, hogy a terrorista már a látványos kommandóakció előtt halott volt. Ebben nem sok logika van, hiszen Bin Laden nem lehet egyszerre halott és élő. Az összeesküvés-elméletekben való hitet a közelmúltban összekapcsolták a tudomány elutasításával. Stephen Lewandowsky és munkatársai a Psychological Science folyóiratban megjelent cikkükben a tudomány elfogadását és az összeesküvés-hívők gondolkodásmódját elemzik. Eredményeik arra utalnak, hogy akik több összeesküvés-elméletben hisznek, jelentős hányadban elutasítják a jelentős tudományos következtetéseket, például a globális felmelegedést vagy azt, hogy a dohányzás tüdőrákot okoz. A nevadai 51-es körzetben sokak hite szerint földönkívülieken kísérleteznek A British Journal of Psychology folyóiratban megjelent másik közelmúltbeli tanulmány azt mutatja, hogy azok, akik többet foglalkoznak az összeesküvés-elméletekkel, hajlamosak elszakadni a jelentős politikai és társadalmi témáktól. Kimutatták például, hogy akik olyan információkat kaptak, amelyek szerint a globális felmelegedés csak félrevezetés, kevésbé voltak hajlandók az egyéni viselkedésük megváltoztatására, például a szénlábnyomuk csökkentésére. Melley szerint ezek az eredmények azért riasztóak, mert azt mutatják, hogy az összeesküvés-elméletek terjesztik a társadalmi bizalmatlanságot, és elvonják a figyelmet a fontos tudományos, politikai és társadalmi kérdésekről. Nem vitás, hogy a közvéleménynek hiteles és érthető információkat kell követelnie a kormánytól, és egészséges szkepticizmussal kell kezelnie a közleményeket – írja Melley. Az összeesküvés-elméletek azonban többet is kínálnak. Igyekeznek magyarázattal szolgálni a fontos társadalmi események alapvető okára, sokszor úgy, hogy erős egyének vagy szervezetek titkos szövetségét vonják be a magyarázatba. Az összeesküvés-elméletek hajlamosak minden eseményt „szándékosnak” és „tervezettnek” beállítani, így alábecsülik a sok politikai és társadalmi megmozdulásban rejlő véletlenszerűséget. Egyszerűbb kitalációnak tartani a globális felmelegedést, mint elhinni Egyes korábbi tanulmányok (például amelyik a Political Psychology folyóiratban jelent meg) azt is kimutatták, hogy az összeesküvés-elméletekben való hit a tehetetlenség, a bizonytalanság érzésével párosul, és ezek az elméletek az összetett társadalmi folyamatokra adott egyszerű magyarázataikkal segítenek az embereknek abban, hogy értelmet kapjon számukra a világ. Ily módon helyreállítják a szabályozottság és a megjósolhatóság érzését. Jó példa erre a klímaváltozás. Míg a legújabb nemzetközi tudományos összefoglalások zöme egyetért abban, hogy az ember által kiváltott globális felmelegedés zajlik, a klímaváltozás következményei gyakran annyira aggasztóak és elszomorítóak, hogy az emberek nehezen tudnak megbirkózni ezzel mind értelmileg, mind érzelmileg. Így sokkal egyszerűbb, megnyugtatóbb és kényelmesebb ahhoz az állításhoz folyamodni, hogy a globális felmelegedés pusztán fantazmagória. Sajnos azonban az igazság nem mindig kényelmes, így ezekben az esetekben sokat ártanak az összeesküvés-elméletek, amelyek hamis biztonságérzetet keltenek, és megnyugvást adnak az emberek egy részének. Forrás: Index.hu

Lezuhant egy UFO Spanyolországban! – VIDEÓVAL

Érdekes jelenségre lett figyelmes két fiatal Spanyolországban, mikor vezetés közben megpillantottak a felhők között egy ismeretlen repülő objektumot (UFO). A felvételen úgy látszik, mintha az UFO a felhőkben szeretné álcázni magát, így bújva el a kíváncsiskodók elől. Valószínűleg valamilyen technikai hiba folytán nem voltak képesek „meglépni”. Ezt támaszthatja alá az is, hogy később furcsa fényjelenségek kíséretében le is zuhan. forrás: life.hu