5 átkozott baba, amiket nem tűrnél meg a lakásban

Chuky lehúzhatja a rolót, most más gyilkos baba a sztár. Annabelle-t már mindenki ismeri, hiszen még egy mozifilmben is volt lehetősége debütálni. Ám nem Ő az egyetlen baba, akit nem szívesen látnál a családi örökség vagy a gyermekeid keze között. Bizony van még Anabelle-nek 5 másik vetélytársa, akik pályáznak a ki legátkozottabb, legveszélyesebb, leghátborzongatóbb baba címre. Joliet Mit szólnál, ha a családi örökséged részét képezné egy átkozott baba? Már négy generáció óta öröklik meg a családtagok a Joliet nevű babát, így Anna sem volt kivétel. Minden lány a családban egy fiút és egy lányt szült. Csakhogy a fiúk, rendre-módra meghaltak a harmadik születésnapjukon. Állítólag Jolietet egy bosszúszomjas barát ajándékozta Anna dédnagymamájának, aki ezután nem sokra rá életet adott egy fiúnak, aki meghalt a harmadik napon. A másik kísérteties elem a történetben, hogy Jolietből éjszakánként túlvilági sikolyok hallatszódnak, feltételezések szerint az elhunyt fiúk rabul ejtett lelkei. Logikus a kérdés, hogy mi a hóhérért nem dobták még ki azt a nyavalya babát? Zombi baba A lekövethető származási helye az eredetileg New Orleans. Majd a kedves tulaj felrakta az Ebay-re, majd kitudja milyen megfontolásból – hiszen külsőre sem egy Barbie, inkább úgy fest, mint Chubakka – egy Texasi hölgy vette meg Galvestonból. A baba mellé rögvest egy szabályzatot is kapott, hogyan kell bánni vele. Az újdonsült tulaj rögtön el is fuserálta a dolgot, amikor nem tartotta be a szabályokat, ugyanis tilos lett volna kivennie a babát az ezüsttokjából. Bizonyára ekkor kezdődhettek a bajok, mivel a nő azt állította, hogy a baba éjszaka megtámadta, és álmaiban is kísértette. Gyorsan túl is akart adni rajta. Ám most jön a fordulat! Eladta, de a baba dobozostul mindig visszatért hozzá! Jelenleg egy szellemvadásznál van, aki próbálja megfejteni a „titkát”.   Mandy Mandy egy porcelán baba, ami Angliából vagy Németországból származik, az 1910 és 1920-as évekből. és amit a Quesnel Múzeumnak adományoztak 1991-ben. Mandy adományozója nyugodt szívvel bevallotta, hogy a baba egész éjszaka sír és nem volt nyugta, amíg el nem adta. Nála meg is szűntek a gondok, és valószínűleg sikerült végre kialudnia magát. Ellenben a múzeumban kezdtek el furcsa dolgok történni. A dolgozók azt állítják, eltűnik az ebédjük és egy másik helyen találnak rá az épületben. Lépések zaját hallják, mikor nincs is körülöttük senki. Az irodaszerek, a könyvek hasonló sorsra jutnak, mint az ebéd, eltűnnek, és másutt lelik meg őket. A kérdés csupán az, hogy a dolgozók ennyire feledékenyek, mindez csupán reklámfogás a múzeumnak vagy tényleg Mandy téblábol és lopkodja az ebédedet meg irodaszereket? Az Ördög Baba Vagy inkább a Sátán babája. New Orleans történelme hemzseg a vudutól és helyi folklórtól. Az 1800-as évekből származik egy legenda egy fiatal lányról, aki beházasodott egy gazdag skót családba. Semmi rendkívüli. Na igen, ámde az ex-pasija annyira féltékeny és mérges lett, hogy bosszút esküdött a volt szerelme ellen. Felkérte hát a Vudu Királynőt, Marie Laveau-t hogy működjön közre neki, aki bizonyára miután megkapta a jussát, megátkozta a menyasszonyt. Mikor életet adott elő gyermekének, belehalt a szülésbe. Ellenben maga után hagyott egy ”bájos” groteszk gyerkőcöt, aki mondhatni a Sátán mini mása volt. A Vudu Királynő ismét színre lépett, elvitte magával a gyermeket és haláláig nevelte. A pletykák szerint a gyermeket a halála után a Saint Louis temetőbe földelték el. De a népek suttogni kezdtek és félni titokzatos árnyaktól és az Ördög Babától. Ezért hamis babákat készítettek a képmására, hogy megvédjék magukat tőle. Jó néhány példány fenmaradt belőlük, amiket a 20. században felhasznált Ricardo Pustiano művészúr. A saját tehetségét és a sikeres rekonstruálást ötvözve, így került a piacra a néhai Ördög Baba tökéletes másai. Ezeken a típusú babákon ott áll a felirat „vigyázz, vásárló”, mert úgy látszik az Ördög Baba él és virul. Letta a cigány baba 1972-ben a Kerry Walton visszatért a ausztráliai otthonába, a nagyanyja temetésére. Miután hazament, gondolta rendet rak és ekkor találta meg a különleges marionett bábut. Bizonyos kutatások szerint, 1972-höz viszonyítja, elvileg 200 évvel korábban készítette a bábut egy román a fiának, aki megfulladt. Azt nem árt tudni, hogy cigányok hisznek a lélekátvitelben. A bábu haja igazi emberhajból készült, és a fejbőr alatt igazi emberagy található. Állítólag. A Letta névre hallgató bábú különlegessége, hogy azt szokta kiabálni, „Engedd ki Lettát!” Állítólag nem bántotta a tulajdonosát Letta, sőt, Walton szerencséjére felvirágozott az üzlete. De akadnak szokatlan helyzetek. Amikor elmegy hazulról, esni kezd, a képek leesnek a falról, mikor belép a szobába, a kutyák vadul ugatni kezdenek, ha Letta a közelben van. Az emberek félnek és szomorúak lesznek a bábú közelében, aki elvileg néha magától mozog és változtatat ülőhelyzetet. Szóval, tényleg megszállta egy cigány asszony lelke a babát? Vagy mindez a „véletlen” műve? forrás: noiportal.hu

Másfél milliót kapott a romagyilkos, mert brutális sorozatgyilkosnak nevezték

Másfél millió forintos kártérítést kapott első fokon jó hírnevének és becsületének megsértése miatt Kiss Árpád, írja az MTI. A romagyilkosságok ügyében megvádolt, nem jogerősen tényleges életfogytiglanra ítélt férfi a Ringier Kiadó Kft. ellen indított személyiségi jogi pert, amelyben decemberben hirdetett elsőfokú ítéletet a törvényszék. A döntés szerint a Blikk megsértette a férfi jó hírnevét és becsületét 2012. január 2-i számában közölt Nyafi retteg a halálbrigádtól című cikkének azon tényállításaival, amelyek szerint a felperes „brutális sorozatgyilkos”, valamint a „számlájára tucatnyi romák elleni támadás írható, amelyekben hat ártatlan ember, közöttük egy kisgyermek vesztette életét”. Az ítélet indoklása szerint a sérelmezett cikk megjelenésének időpontjában a felperes büntetőjogi felelősségét bíróság nem állapította meg, ennek ellenére a cikkben azt tényként kezelték. A törvényszék emiatt kötelezte a kiadóvállalatot, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül a sérelmezett cikkel azonos helyen és formában tegye közzé az ítélet jogsértést megállapító rendelkezését, és fizessen meg a felperesnek másfél millió forintot kamatostul. A romagyilkosságok büntetőperében tavaly augusztusban kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Budapest Környéki Törvényszék tényleges életfogytiglanra ítélte Kiss Árpád elsőrendű vádlottat és két társát. Az elsőfokú ítélet szerint a három vádlott 2008–2009-ben kilenc helyszínen intézett támadást lőfegyverekkel, gyújtópalackokkal romák otthonai ellen. A bűncselekmény-sorozatban hat ember, köztük egy gyerek meghalt, öten súlyosan megsebesültek. Az elkövetők 78 lövést adtak le, 11 Molotov-koktélt dobtak, 55 ember testi épségét veszélyeztették. Negyedik társuk a két utolsó támadásban vett részt sofőrként, az ő büntetése első fokon 13 év. A büntető bíróság az ítélet szóbeli indoklásában kimondta a rasszista indítékot. Az augusztusban kihirdetett elsőfokú ítélet ellen akkor a vádlottak felmentésért, illetve új eljárásért fellebbeztek, így az nem jogerős, a per másodfokon folytatódik. A vádlottak előzetes letartóztatásban maradtak. forrás: index.hu

Betiltják a ‘cigány’ szó használatát

Betiltják a cigány szó használatát Magyarországon, mert az sértő lehet a roma származású állampolgárokra nézve. Helyette két új kifejezést is bevezetnek, a roma megnevezés mellé. Betiltja a kormány a cigány szó használatát – jelentette be péntek délután a kormányszóvivő. A kifejezés ugyanis sértő lehet a romákra nézve. Helyette a hivatalos dokumentumokban-típusú állampolgárként fogják őket jegyezni, a köznyelvben és a médiában pedig hiperpigmentált jelzővel szabad majd őket illetni, a roma megnevezés mellett. Amennyiben a törvény bevezetésre kerül, olyan magyar szavakat kell majd átnevezni, mint a cigánypecsenye, vagy a cigánykerék. Az előbbit példának okáért hiperpigmentált pecsenyének kell majd hívni, amely – valljuk be – nem épp gusztusos elnevezés egy ételnek. A ‘cigányútra ment’ szófordulatot a ‘hiperpigmentáló eljárásban vett részt’ kifejezés válthatja fel. A Jobbik javasolta a fentiek mellett továbbá a réti nigger kifejezés bevezetését, ezt azonban a kormány elutasította. Az Országos Cigány Önkormányzat nem ért egyet a a cigány szó betiltásával, a romák java része ugyanis cigánynak szólítja egymást. Arról nem is beszélve, hogy nevüket így Országos Hiperpigmentált Önkormányzatra kéne módosítani, ez pedig olyan hosszú, hogy tagjainak nehezükre esne megjegyezni, így inkább be sem járnának dolgozni. forrás: szarvasember.org

(+18) sokkoló kép – Emberölés miatt 15 évet is kaphat a tulajdonát féltő gazda!

Mérgezés – V. Pál, 37 éves vácszentlászlói férfi a police.hu-n közzétett közlemény szerint október 24-én  fagyállót öntött a pincéjében található hordóba. A mérgezett borból Sz. Sándor több flakonnal is eltulajdonított, és a gyanú szerint október 27-én mérgezés miatt kórházba került, ahol november 1-jén elhunyt. – Írja a boraszportal.hu Érdekes ez a kérdés, hogy vajon mennyire hibás, az az ember aki a saját tulajdonát féltve próbálja valamiféleképpen móresre tanítani a tolvajokat. Persze, kétségtelen hogy megmérgezni a bort, tudván hogy a tolvaj azt megfogja inni, tényleg szándékos emberölésnek minősül… De vajon mit csinálhat egy gazda, aki a tulajdonát félti, és a rendőrség semmit nem tesz az ügyében? Csak akkor, mikor ő hibázik… Érdekes. Véleményem szerint, elég lett volna például hashajtót, vagy ilyesmit tenni a borba, hogy leszokjanak róla, bár kitudja hogy a tolvajok arrafelé mennyire rafináltak. Talán annyi haszna volt a gazda ténykedésének, hogy néhány tolvaj kétszer is meggondolja hogy mit lop el, és mit fogyaszt el utána. A képen látható úriember éppen áramot próbált lopni, mikor ketté vágta a feszültség… Vajon az áramszolgáltató a hibás? Azt a törvényt sem értettem soha, hogy egy betörő bemászik egy kerítésen – rablás szándékával, ezután egy házőrző kutya jól szétharapdálja, és utána még a tolvaj – rabló van felháborodva a történteken, és a tulajdonost érik szankciók, pénz bírság, a kutya megölése, stb stb… Érdekes világ ez, ahol a tolvajnak, rablónak több joga van, mint a becsületesen dolgozó embereknek… Önnek mi a véleménye erről a dologról?