13 IJESZTŐ KÍSÉRTET fotó a 19. századból

William Hope asztalosként dolgozott, de hobbija a fotózás volt. Hope élete megváltozott 1905-ben amikor ismerősét fotózta.Vissza nézte a fotót és egy szellemet látott rajta. Nemsokkal azután hogy találkozott a szellemvilággal, Hope alapított egy szellemfotósok csoportot amit úgy neveztek hogy Crewe kör. A Londoni szekhelyű csoport az 1. világháborút követő években nagy hírnévre tett szert. Kereslet leginkább a médiumok és a szellemfotózás  iránt volt azok körében, akiknek a szeretteik elhunytak a háborúban, és szerettek volna kapcsolatba lépni az elhunytakkal. Hope 1920-ban már nagyon nagy sikert aratott a Londoni közegben, ám voltak akik kritizálták őket. 1922-ben pszichikai kutatást vizsgált a crew társaságban. Arra a következtetésre jutottak hogy Hope csaló volt. Azt mondták hogy manipulált képeket jelenített meg, és igazából sosem fotózott le valódi szellemeket. Annak ellenére hogy nyilvános kritika érte Hope-ot, a leglelkesebb támogatói kitartottak mellette. A szellemfotózást azonban folytatta egészen haláláig. Elhunyt 1933-ban.