MINDENKIT KIAKASZTOTT A TERHESEN DIÉTÁZÓ NŐ

55 centisen, 3,94 kilóval, egészségesen jött világra az a kisfiú, akinek édesanyja a várandóssága alatt végig diétázott. A 80:10:10 étrendet tartó ausztrál bloggert sokan elítélték, mert azt gondolták, veszélyezteti a gyerekét a hülyeségével. Loni Jane Anthony március 2-án adott életet első gyermekének, aki 55 centisen, 3,94 kilóval jött világra. A kismamát nagyon sokan támadták, amíg várandós volt, mert végig diétázott – írja az ausztrál News. A nő nem áldott állapotban kezdte el az aszketikusnak tűnő étrendet, hanem két évvel korábban, de nem volt hajlandó abbahagyni terhesen sem. Az eredetileg atléta étrend azt az elvet követi, hogy minden étkezésnek 80% gyümölcsből, 10 % fehérjéből és 10% zsírból kell összeállnia. A kismama így 9 hónapig nem is vitt be mást a szervezetében, és állítása szerint egy pillanatra sem bánta meg. „Rowdy-t úgy tudom etetni, mintha egy gép lennék, rengeteg anyatejem van, ő pedig rendesen nő, alszik és boldog, illetve egészséges baba” – számolt be róla a blogján Anthony. A nőnek 12 nappal a szülés után ismét lapos volt a hasa. Korábban azért támadták rengetegen, mert nárcisztikusnak és felelőtlennek gondolták az asszonyt, aki napi 10 banánt is megevett egyszerre, de egyáltalán nem fogyasztott húst és tejtermékeket. Anthony szerint a diéta működik, erre pedig ő és a kisfia is bizonyíték, illetve az is, hogy az orvosok szerint mindketten makkegészségesek. „A terhességemet végig dokumentáltam, és soha nem kockáztattam volna a fiam életét” – írta az asszony, aki az alakját a jógának és a biciklinek köszönhetően hamar visszanyerte. Rowdy most 5 hetes és éjszaka nyolc órát alszik egyben, köszönhetően annak, hogy lefekvés előtt mindig eszik. Reggel körülbelül két órán át szopik, aztán ismét alszik a gyerek. Az anya se panaszkodott kialvatlanságra, szerinte annak köszönhetően úszta meg a szokásos kismama szívást, hogy egészségesen táplálkozik, természetes módon szült, nem kapott fájdalomcsillapítót és nem is vajúdott hosszan. „Mindig figyelek arra, hogy idénygyümölcsöt egyek, és kizárólag jó zsírt fogyasztok”- tette hozzá az asszony, majd kiemelte, a szülést követően megnőtt a kővetőinek száma, és sokkal több már a biztató és pozitív hozzászólás, mint korábban. Körülbelül 2000 gratulációt kapott mióta világra hozta a fiát. forrás: borsonline.hu

VISSZAFORDÍTHATJA AZ ÖREGEDÉST EGY ÚJ VEGYÜLET

Megállíthatja, sőt visszafordíthatja az öregedést egy új vegyület – derült ki ausztrál és amerikai kutatók állatkísérleteiből. A tudósok felfedezték a sejt egyik rejtett kommunikációs kapcsolatát, amely az idő múlásával egyre kevésbé működik, ám ezzel a vegyülettel újra helyreállítható. A kutatók az öregedés tökéletesen új mechanizmusát azonosították, majd vissza is fordították azt. A munka során a sejt “akkumulátorára”, a mitokondriumra összpontosítottak, amely a sejtműködés folyamataihoz szolgáltatja az energiát. David Sinclair, az Új-Dél-Walesi (UNSW) és a Harvard Egyetem tudósa, a kutatás vezetője elmondta: egy sor olyan molekuláris eseményt fedeztek fel, amely a mitokondruim és a sejt többi része közötti kommunikációt biztosítja. Ahogy megszakad a kommunikáció, felgyorsul az öregedés. Sinclair a most feltárt folyamatot a házaspárok életéhez hasonlította: míg fiatalok, sokat beszélgetnek, ám a sok évtizedes együttéléssel a kommunikáció egyre gyengül. “A kommunikáció helyreállítása nem csak a házasság problémáit oldja meg” – fogalmazott a tudós. A sejten belüli kommunikációt a NAD elnevezésű szállítómolekula indítja. Mennyisége az évek múlásával csökken. A NAD fogyását eddig csak a kalóriabevitel korlátozásával és intenzív edzéssel sikerült megállítani. A kevesebb szállítómolekula miatt a sejtnek kevesebb energia jut, ez pedig öregedéshez vezet. A kutatók olyan vegyületet adtak az egereknek, amelyet szervezetük NAD szállítómolekulává alakított át, és azt tapasztalták, hogy a molekula szintjének növelése újraindítja a megszakadt kommunikációt, és ezzel visszafordíthatja az idő kerekét. A szer a diéta és a testedzés hatásait utánozta. Kétéves egereknek adták egy hétig a vegyületet. Ezután megvizsgálták az izmaikat, és azt tapasztalták, hogy olyan állapotba kerültek, mintha csak hat hónapos állatok izmai lennének. A fiatalodást a mitokondrium működésén, az inzulin anyagcseréjén, az izomtömeg-veszteségen és a gyulladások csökkenésén lehetett megfigyelni. Nigel Turner, az UNSW Gyógyszerészeti Tanszékének kutatója szerint a hatás olyan volt, mintha hatvanéves emberek izmai húszévesekéhez hasonlóvá váltak volna. A kutatók most a vegyület hosszú távú hatásait vizsgálják az egereken. Azt tanulmányozzák, lehet-e a NAD termelődését serkentő szerrel ritka mitokondriális betegségeket, illetve 1-es és 2-es típusú cukorbetegséget gyógyítani, és azt is megfigyelik, növeli-e az életkilátásokat, segít-e megőrizni az egészséget. A tanulmány a Cell című folyóirat legújabb számában jelent meg. Forrás: sg.hu

22 ÉV ADATÁT FELÖLELŐ TANULMÁNY AZ ASZPARTÁM MÉREGRŐL

AZ ASZPARTÁM LEUKÉMIÁT ÉS LIMFÓMÁT OKOZ: 22 ÉV ADATÁT FELÖLELŐ TANULMÁNY. A diétás italokra jó lesz odafigyelni! Legtöbbjük tartalmaz aszpartámot, még ha valamilyen más édesítőszerrel reklámozzák is azt. A nemrég megjelent tanulmány 2012 decemberében írta le az aszpartám fogyasztása és a limfóma/leukémia közti kapcsolatot. A vizsgálatot a Network Medicine, Department of Medicine, Brigham, Women’s Hospital, Harvard Medical School, Boston, MA és a Harvard School of Public Health, Boston, MA kutatói folytatták le. A tanulmány 22 év adatgyűjtésének eredményeit tette közzé. A kutatócsoport 22 éven át figyelte a tanulmányozott csoport gyakori táplálkozási és nőgyógyászati egészségét. “Az aszpartámról több alkalommal leírtuk már, hogy károsítja az agyat”- mondták a kutatók. Valamint hozzáteszik:  ”Ez az új tanulmány arra utal, hogy mindössze egy napi 355ml-es dobozos diétás üdítő nagymértékben növeli a rák kockázatát mind a férfiak és a nők körében. Férfiaknál a myeloma multiplex és a non-Hodgkin limfóma kockázatát is növeli. A vizsgálat eredményei arra kényszerítenek bennünket, hogy az aszpartám hatását ezentúl ne vegyük félvállról. Ez előtt a tanulmány előtt sosem volt még egyetlen átfogó kutatás sem az aszpartám napi hatásáról.” AZ EDDIGI LEGÁTFOGÓBB ASZPARTÁM TANULMÁNY Ez a tanulmány  összesen 77.218 nő és 47.810 férfi életét követte nyomon 22 éven át, vagyis 2.278.396 személy adatait tartalmazza. Nem csupán a minta mérete teszi a jelen tanulmányt egyedülállóvá, hanem annak alapossága is. Értékelnünk kell azt az alaposságot, amellyel az aszpartám bevitelt értékelték összehasonlítva a korábbi tanulmányokkal. A vizsgálat során a résztvevők kétévente egy részletes táplálkozási kérdőívet kaptak. Megdöbbentően, a korábbi aszpartám tanulmányok csak egy időpontban értékelték a résztvevők aszpartám bevitelét. Ez volt a korábbi tanulmányok jelentős gyengesége. Az összesített eredmények alapján ez az új tanulmány kimutatta, hogy csak egy doboz (355 ml) diétás ital napi fogyasztásával: 42 százalékkal magasabb a leukémia kockázata férfiak és a nők esetén (összevont analízis) 102 százalékkal magasabb a myeloma multiplex kockázata (a férfiak esetében) 31 százalékkal magasabb a non-Hodgkin limfóma kockázata (a férfiak esetében) Ez a sor eredmény arra indít, hogy megjegyezzem miért beszélünk sokszor az ú.n. “hosszútávú hatásokról”. Az eredményeket többváltozós relatív kockázati modellekre alapozták, olyan kontrollcsoporthoz képest, akik egyáltalán nem fogyasztottak diétás italokat. Fontos megjegyezni, hogy az még mindig ismert, hogy miért csak a férfiak esetében mutatkozott a myeloma multiplex és a non-Hodgkin limfóma, a tanulmány folytatása a későbbiekben viszont felfedheti ezeket az eredményeket. A tanulmány pozitív kapcsolatot mutat a rák és aszpartám fogyasztás között, ami nem meglepő, alapul véve egy korábbi, 2006-os, patkányokon végzett tanulmányt, ami feltűnően hasonló eredményeket mutatott. Még aggasztóbb annak a mega-tanulmánynak a nyomon követése, amely patkány magzatok aszpartám expozíciójának eredményeit vizsgálta. Fokozott limfóma és leukémia kockázatot találtak és megerősítést nyert az is, hogy ez alkalommal a nőstény patkányoknál szignifikánsan megnövekedett a mellrákos megbetegedések aránya. forrás: tudnodkell.info

Olvadnak a kilók a maszturbálós diétától

Elképesztő fogyási technikával állt elő egy ázsiai férfi. Állítása szerint az önkielégítés hatékonyabb diéta bármi másnál. Még az orvosok érdeklődését is felkeltette egy távol-keleti blogger bejegyzése. A 28 éves, Yuichi Ito néven futó férfi állítja, két hónap alatt 5 kilótól szabadult meg maszturbálás segítségével. Az Inquisitr információi szerint, a bámulatos fogyást napi 3-4 önkielégítésnek köszönheti a férfi, aki saját bevallása szerint jobb napjain hétszer is magához nyúl. A szakemberek viszont nem ajánlják ezt a fajta diétát. Egy japán orvos szerint nem bizonyított, hogy a sok maszturbálás égetné a kilókat, viszont rendkívül kimeríti a szervezetet. – Hazugság, hogy az önkielégítés olyan hatékony mint a futás, ellenben nagyon sok erőt elszív az embertől – mondta felháborodottan a doktor. forrás: borsonline.hu