Szenzációs animáció pár percben arról, hogyan gondolnak a nők a testükre életük során.

A négyperces film elején egy önmagát illegető kislány indul iskolába, akiből rövidesen szégyellős kamasz, majd huszonéves bombázó válik. Átéli azt is, hogy megfordulnak utána az utcán, majd a terhessége alatt felszedett kilók ejtik depresszióba. Ezután kétségbeesett testmozgásba kezd, majd kényszeresen úgy kezd viselkedni, mintha jó pár évtizeddel fiatalabb lenne. Végül aztán belátja, hogy felesleges megjátszania magát, és remekül alkalmazkodik a nagymamaszerephez.  

100 millió terhességből egyszer látnak ilyet az orvosok. Tényleg érdekes eset.

Egy brit nő , sajnos már átesett egyszer azon a borzasztó helyzeten, amikor is elveszítette a babáját, mivel elvetélt. Ettől függetlenül nem adta fel azt a tervét, hogy anya lehessen, ezért férjével újra elkezdtek próbálkozni a gyermek nemzéssel. Sikerült is elég hamar, és Klara volt a legboldogabb nő a világon. A 12. héten a kötelező genetikai ultrahangra ment, ahol az orvos a gépet bekapcsolva elkerekedett szemekkel mondta a hölgynek, hogy igazi különlegesség van a pocakjában. Az orvosok kb 100 millió terhességből egyszer találkoztak ilyennel. A 3 hímivarsejt 1 placentán osztozik, azaz a hölgy 3 egypetéjű ikret hord a szíve alatt. Általában a gyermekek ha egypetéjűek és ikrek, akkor is maximum 2-en osztoznak 1 méhlepényen, míg ha 2 petéjűek, akkor külön külön van a placenta is. A nő és a gyermekek egészségére semmilyen káros hatással nincs és nem volt ez a rendellenesség. Azt ultrahangról alább közlünk egy videót. forrás: http://mindenamikel.blogspot.hu

23 fotó, ami többet mond bármely szónál

Egy szó, egy gondolat, egy eszme. Mind-mind lehet tökéletesen megfogalmazott, azonban (ahogyan a mondás is tartja) egy kép többet árul el ezer szónál. Egy jó fénykép azonban nemcsak a készítőjét dicséri, de tökéletes korrajz is lehet egy emberi vagy éppen embertelen világról. Ezt a világot pedig mi emberek alakítjuk olyanná, amilyen. Mindenki lehet nagy ember, mert bárki képes másokat szolgálni. A szolgálathoz nem kell egyetemi végzettség. Nem kell hozzá egyeztetni az alanyt az állítmánnyal. Csak hálatelt szív kell hozzá, szeretettől áthatott lélek. 1. EGY HÁBORÚELLENES TÜNTETÉS 1967-BEN. A 17 ÉVES JAN ROSE KASMIR EGY VIRÁGOT AD EGY RÁ FEGYVERT SZEGEZŐ KATONÁNAK 2. BRAZIL RENDŐR LŐ EGY FIATALRA EGY RENDŐRI BRUTALITÁS ELLENI TÜNTETÉSEN 3. FRANK PRAYTOR ŐRMESTER KISCICÁT ETET EGY LÖVÉSZÁROKBAN A KOREAI HÁBORÚBAN 4. AMERIKAI KATONANŐ KEZÉT FOGJA EGY KÍVÁNCSI AFGÁN KISLÁNY 5. EGY DÉL-KOREAI FÉRFI SÍR, MÍG TESTVÉRÉT VISSZAVISZIK ÉSZAK-KOREÁBA EGY IDEIGLENES CSALÁDEGYESÍTÉS UTÁN 6. 1985. ANNA FISHER, AZ ELSŐ ASZTRONAUTA ANYUKA KILÖVÉS ELŐTT 7. THANIA SAYNE ELHUNYT FÉRJÉNEK SÍRJÁNÁL, EGY NAPPAL A HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓJUK ELŐTT 8. A NEPÁLI CHHETRI TÖRZS EGY ASSZONYA MUNKA KÖZBEN 9. EGY LONDONI KISFIÚ 1960-BAN, A SAJÁT 2 EMELETES JÁTÉKBUSZÁVAL 10. DONALD SPINDLER, AMERIKAI TŰZOLTÓ MEGMENTI A 6 ÉVES KISLÁNY ÉLETÉT INDIANÁBAN 11. A HEGEDŰMŰVÉSZ ELÉRZÉKENYÜL EGY A 9/11-ES ÁLDOZATOK TISZTELETÉRE TARTOTT RENDEZVÉNYEN 12. 1992. EGY KKK TAGNAK ÖLTÖZTETETT GYERMEK MEGÉRINTI A SAJÁT TÜKÖRKÉPÉT EGY FEKETE RENDŐR PAJZSÁN EGY TÜNTETÉSEN 13. 100.000 SZERZETES MEDITÁL EGY JOBB VILÁGÉRT 14. IRÁNI PUNK DESZKÁS LÁNYOK FOTÓJA 15. EGY ÍR FIATAL FARKASSZEMET NÉZ A BRIT KATONÁVAL AZ ÉSZAK ÍRORSZÁGI ZAVARGÁSOK IDEJÉN 16. EGY ASSZONY A MURSI TÖRZSBŐL ELŐSZÖR TALÁLKOZIK A VOGUE MAGAZINNAL 17. EGY PUNK ÉS EGY FEKETE KISFIÚ ELSŐ TALÁLKOZÁSA 18. A NATIONAL GEOGRAPHIC MAGAZIN EGYIK LEGELHÍRESÜLTEBB FOTÓJÁN EGY 23 ÓRÁS SZÍVMŰTÉT UTÁN AZ ORVOS FIGYELI A BETEGE ÉLETJELEIT, MÍG ASSZISZTENSE ELALUDT A FÁRADSÁGTÓL 19. AZ ELŐZŐ KÉPEN LÁTHATÓ BETEG HOSSZÚ ÉVEKKEL A MŰTÉT UTÁN 20. EGY UKRÁN TÜNTETŐ ZONGORÁZIK, MÍG MELLETTE FOLYNAK A HARCOK AZ UTCÁN 21. EGY KÍNAI BUSZON AZ UTASOK ÉPPEN MEGMENTIK EGY ÖNGYILKOSSÁGOT MEGKÍSÉRLŐ NŐ ÉLETÉT 22. A KOSZOVÓI HARCOK ALATT EGY KISFIÚT A DRÓTKERÍTÉST SZÉTFESZÍTVE ADNAK ÁT A SZÜLŐK A NAGYSZÜLEINEK 23. EGY FELDERÍTŐ KATONA EZÚTTAL ELLENSÉG HELYETT EGY LEPKÉT TALÁLT forrás: eszmeletlenvilag.hu

Itt az UFO, hol az UFO? [Érdekes felvétel!]

Érdekes videót osztott meg velünk egy kedves olvasónk, aki állítása szerint a felvételt 2013 őszén rögzítette. A felvételen jól látható, amint egy fénygömbszerű alakzat cikázik a hold előtt. A látottak alapján kizárhatjuk azt, hogy repülőgép, vagy hullócsillag van a videón. Ugyanis látható, hogy balról jobbra haladva, aztán a Hold jobb oldalát megkerülve irányt változtat az objektum. Érdekes jelenség mindenképpen. A videó többször lejátssza az eseményt, lassítva, világosítva is. Érdemes fürkészni alaposan! Ha neked is vannak hasonlóan érdekes felvételeid, akkor juttasd el hozzánk, a https://facebook.com/sosefeledd (KLIKK IDE) címen!

27 sokkoló és lenyűgöző fotó a múltból. Hihetetlen, hogy a dolgok mennyire megváltoztak

Ezeknek a fotóknak készítő valószínűleg nem is sejtették, hogy a jövőben emberek millióihoz fognak eljutni a képeik. A legrégebbi ismert szelfi. (1839) Amikor az ébresztőórák még nem voltak megbízhatóak és a legtöbben még nem is engedhették meg maguknak, akkor úgynevezett kopogtató emberek ébresztették a reggel munkába igyekvőket. Vicces porté egy nőről, ami éppen akkor készült, amikor tüsszentett. (1900) Amikor még tekebábu állító automaták helyett kisfiúk állították fel a bábukat. (1914) „Fejetlen” fotó az 1920-as évekből. Egy Harley rendőrmotor. (1921) Egy 1920-as szépségverseny győztesei, amikor a szépségideál még nagyon más volt.   A nyári melegben hűsítő zuhanyt kapnak a pingvinek egy állatkertben. (1930) A strandon mérik a hölgyek úszóruhájának a hosszúságát, hogy nem túl rövidek-e. (1920-as évek.) Félelmetes úszósapka az 1920-as évekből. A nők ezzel védték az arcukat és a hajukat a víztől és a napfénytől. Hitler a tükör előtt gyakorolja az egy beszédét. (1925) Egy 1930-as verziója a GPS-nek. A térképet kézzel kellett tekerni menet közben. T-modellekkel teli liftes garázs Chicago-ban. Arcvédő tölcsér hóvihar esetére. (1939) Egerek és patkányok elriasztására szolgáló nyávogást utánzó gép Japánból. (1963) Egy fiatal nő sétáltatja a homárját. II. világháborús katonák búcsúzkodnak a szerelmeiktől. Egy férfi beöltöztette a kutyáját és egy macskát rakott az ölébe. (1950) Egy medvebocs mézet eszik egy kávézóban. (1950) Házibuli az 1950-es években. Fritz, a híres tévés boxer egy borbélynál. (1961)   Egykerekű motorbicikli 1931-ből.   Egy kiskutya békésen alszik az orosz katonák között. (1945)   Az 1930-as években  a panelházakban lakó szülők ilyen ketrecekbe tették ki a kisbabákat, hogy elég napfényhez jussanak. Jéghideg whisky automata az 1950-es években. Egy osztrák kisfiú így örül az új cipőjének. (1946)  

10 teremtmény, amely sokkolta a Világot

Az elmúlt években tapasztalható furcsa elfajzott állatsereglet méltó helyen lenne Dr Moreau szigetén. A sci-fi regényt H. G. Wells írta 1896-ban, melyből számos hollywoodi film készült. A regény szövege  Edward Prendrick elbeszélése alapján készült, egy hajótörött emberé, akit egy arra haladó hajó mentett meg, mely doktor Moreau szigetéről indult útnak. A doktor emberszerű lényeket hozott létre élveboncolás útján. A regény számos filozófiai kérdéssel foglalkozik, többek közt a fájdalommal és kegyetlenséggel, erkölcsi felelősséggel, az emberi identitással, és a természetbe való emberi beavatkozással. Az alábbi tíz teremtmény jól árulkodik a környezetszennyezés aggasztó állapotáról, mely számos torzszülött mutáns lény megszületését okozta, és arról a jelenlegi erkölcstelen világról, mely lehetővé teszi ezt a mérhetetlen szennyezést. A guatemalai disznóember 2012-ben egy  guatemalai falu lakói úgy vélték, hogy ez az emberszerű fejjel született disznó a földönkívüliek munkája,  miután furcsa ragyogó fényeket láttak az égen lebegni a születése éjszakáján. Szegény malac, mely egyike volt a 11 lelkes alomnak, az alábbi képeken jól látszik, hogy egy ember és valami sci-fi filmből való lény keveréke. Laureano Escobar Arias helyi farmer: „Teljesen sokkolt – tényleg félelmetes élmény volt.” Majom disznó Kínából  2012-ben egy furcsa malac születése okozott szenzációt. A különös állatról az a hír járta, hogy egy eleven majom és egy nőstény disznó keveréke. Félig ember, félig birka 2012 január 22-én hétfőn a sokotoi Fakon Idi állatkórház orvosai és a személyzet elképedve látták, amint egy birkaszerű szörnyszülöttet szállítottak be hozzájuk. A félig birka, félig ember kinézetű lény Sokotoban, Nigériában született, és híre gyorsan bejárta a világot. A helyiek boszorkányságnak hitték a dolgot. Dr. Dahiru sebészorvos szerint, aki a fertőzéstől szenvedő állatot ellátta azt mondta, hogy ilyen súlyos elváltozásokat csak felesleges gyógyszerek és sugárzás okozhatott. Emeber arcú birka Félig ember, félig kecske   A nigériai Daily Post szerint, 2012 szeptemberében a jahuni helyi általános kórház egy abszurd színházzá változott, amikor egy 9 hónapos terhes nő gyermekét segítették világra, és aki emberi fejjel, de kecske lábakkal született. A nőnek, akinek nem ismeretes a személye, az orvosok csak alig merték megmutatni gyermekét, melynek nyak nélküli emberi feje volt, de lábai kecske végtagok voltak. Félig ember, félig kecske Zimbabweben   2009 szeptember 28-án számolt be a  The Daily Telegrap egy kecskéről, mely pár órával a születése után pusztult el  Lower Gweruban, Zimbabweben, melynek nagy feje és arca volt, ami nagyon hasonlított egy emberére, de kecske lábakkal és farokkal rendelkezett. A zimbabwei Guardian beszámolt arról, hogy Jason Machaya kormányzó a lényt az ember és kecske párosítása eredményének tartotta. „Az eset nagyon sokkoló. Ez az első alkalom, hogy egy ilyen ördögi dologgal találkoztam. Ez nagyon kínos – mondta Machaya.” „A feje egy emberé, a teste pedig olyan, mint egy kecskéé. Nyilvánvaló, hogy ezért egy felnőtt ember lehet csak felelős. A gonosz erők lehetnek felelősek, ha valaki így elveszti az önuralmát.” A Montauk szörnyA „Montauk szörnyet” Montauk, Lon Island térségében, egy New York városi tengerparton találták 2008-ban. Teste csupasz volt, kutyaszerű, de a feje csőrben végződött és a fogai nagyon furcsák voltak. Néhányan azt mondták, hogy a „Montauk szörny” egy partra vetett mosómedve tetemére hasonlított. A lény eredetét és a történet valódiságát illetően különböző történetek keringtek, mely aztán vita és spekuláció tárgya lett. Nem ismert, mi történt a tetemmel. William Wise, a Stony Brook egyetem tengeri erőforrások intézetéből megtekintette a lényről készült fotót egy kollégájával együtt, és azt hamisítványnak tartotta, „mintha valaki nagyon kreatív akart volna lenni a latex-el”. De a másik legjobb ötletük az volt, hogy ez egy beteg kutya lehetett, vagy prérifarkas, mely már a tngerben lehett egy jó ideje.Wise a következő lehetőségeket vette figyelembe:Mosómedve – a lábai elég aránytalanok a testéhez képestTengeri teknős – a tengeri teknősöknek nincs foguk, a testüket nem lehet úgy eltávolítani a páncéljukból, hogy ne sérüljön a gerincük, vagy a bőrük Rágcsáló – a rágcsálóknak két nagy metszőfoguk van elöl Kutya vagy kutyaféle, mint pl. a prérifarkas – a kiemelkedő szem nem összeegyeztethető a lény lábával Juh vagy juhféle – ezek az állatok párosujjú patások, nem pedig többujjú patások A Plum sziget egy állat betegségekkel foglalkozó központ Long Island peremén, ami az egyik legveszélyesebb biolabor az USA-ban a biológiai hadviseléssel és az állatokat érintő egzotikus betegségekkel kapcsolatos kutatásai és kísérletei miatt. Néhányan bizonyosak benne, hogy az állat egy kísérlet eredménye volt. Szörnyarcú vidra A bizarr kinézetű lénynek hosszú szőrös teste van, kopasz feje, a lábai és az arca is csupaszok. Egy kanadai kisvárosban tűnt fel a média szerint. Kutyasétáltatás közben fedezte fel két nővér.Az elpusztult állatot a közeli tóból az egyik kutya húzta ki a partra, lefényképezték majd otthagyták. Mire a helyiek visszamentek, hogy ők is megnézzék, addigra a test eltűnt. Az East River szörny rejtélye Denis Ginley fényképész készítette ezeket a képeket 2012 júliusában az East River partján Manhattan közelében, mialatt barátjával sétált.A hatóság szerint csupán egy disznóról van szó, de Denise határozottan állítja, hogy nem az. A disznóknak párosujjú lábaik vannak, ennek pedig minden lábán öt különálló ujj látható. Furcsa lény oroszországból 2009-ben találták ezt a furcsa lényt az Orosz Cseljabinszkben egy elhagyott épület alapjánál egy gödörben. Néhányan patkó alakú ráknak vélték.A lénynek több mint húsz apró lába volt. Chupacabra szörny kínábólA chupacabra egy spanyolországi eredetű lény, mely kecskéket öl és szívja ki azok vérét. A titokzatos szörny mítosza Puerto Rico-ból származik, ami elterjedt Észak- és Dél-Amerikában. 2010 márciusában a délkelet-kínai Suining és Sichuan provinciákban egy a Chupakabrához nagyon hasonló állatot fogtak el.Az állat megtámadta a környék csirkéit. Az egyik károsult elmondta, hogy látta, amint az állat a széttépet csirkék húsából eszik. Megpróbálta elkergetni egy bottal, de sikertelenül. Végül a szomszédok segítettek elfogni és ketrecbe zárni.Az állat úgy néz ki, mint egy egér, egy kenguru és egy kutya keveréke hatalmas karmokkal. A lény 60 cm hosszú, 30 cm-es farokkal. Mikor a helyiek megpróbálták zöldséggel és hússal etetni, az állat nagyon agresszíven viselkedett. Forrás: beforeitsnews

8 fotó amit ne nézz meg, ha félsz a szellemektől!

Sokan hisznek abban, hogy a halott emberek lelkei itt ragadhatnak a Földön, és szellem formájában felbukkanhatnak különböző helyeken, főleg ott, ahol elhunytak. Következzen 8 kép, amelyek készítésekor más emberek nem voltak jelen – vajon csak képhiba, vagy tényleg léteznek szellemek?   forrás: 2perc.hu

A 15 legijesztőbb GIF, amit nem érdemes lefekvés előtt megnézni! (+18)

1. Most már tudod, hogy nem ok nélkül félsz a sötétben! 2. Boldog születés napot! 🙂 3. Egy szép mosoly mindent elárul! 4. Ezt csináld utána ha tudod! 5. Gyertek körém híveim… 🙂 6. Ehh, ez biztos fájt… 7. Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér… 8. Így készül a hulla angyal… 9.  Nem jött be a fogkő eltávolítás 🙂 10. Ez se fog bal lábbal kelni mostanában… 11. Te mit szólnál, ha ő feküdne melletted éjjel? 12. Ha ő jönne veled szemben egy éjszakai erdő túrán? 13.  Te vagy ennyire laza? 14. Retró mami görkorizik? 15. Így kapcsolgasd éjjel a lámpát te is!

Egy rejtélyes haláleset: Elisa Lam története

Vannak néha olyan történetek, amelyek annyira hátborzongatóak, hogy az emberek képtelenek kiverni a fejükből. Elisa Lam története is ilyen. Elisa Lam egy 21 éves kínai származású kanadai lány volt, aki egyedül utazott el Los Angelesbe 2013 februárjában. A Cecil nevű hotelben szált meg, ahol végül a tragédia érte; belefulladt az épület tetején található vízgyűjtő tartályba. A holtestét egy karbantartó találta meg két héttel az eltűnése után, miután a szállodalakói panaszkodtak a csapvízre, hogy fura színe, és szaga van. A halottkém, illetve rendőrség úgy zárta le az ügyet, hogy baleset történt, Elisa testében nem találtak semmilyen kábítószert. Eddig a történet, bár tragikus, még sem rendkívüli, mindaddig amíg nem merülünk bele néhány részletbe a halálesettel kapcsolatban. Az első ilyen momentum, egy videofelvétel, amelyet a szálloda liftjének kamerája rögzített a lány halála előtt közvetlenül: A felvételt jó pár ezren kielemezték már az interneten, néhányan úgy gondolják hogy be volt drogozva (bár a halottkém szerint ez kizárható), néhányan úgy vélik hogy mentálisan zavart volt (bipoláris zavar), ugyanis később kiderült, hogy a lány gyakran panaszkodott fej, és hátfájásra, különböző gyógyszereket szedett a depressziójára. (Érdekes, hogy Elisa barátai szerint jókedvű ambiciózus lány volt, sok tervvel az életre vonatkozóan. ) Ezt támasztja alá az is, ha megnézzük a felvételt, hogy úgy tűnik mosolyog rajta, és mintha játékból bújócskázna valakivel. A rejtélyeknek itt még nincs vége! Bizonyára sok olvasónknak egyből beugrott a Fekete Víz (port.hu) című 2005-ben megjelent film, amelynek a sztorija nagyjából úgy szól, hogy egy egyedül álló anya(Dhalia) a kislányával Ceciliával(!) egy régi bérházba költözik. Ceciliát, és édesanyját egy kislány szelleme kísérti, aki a háztetőn lévő tartályba fulladt. A filmben Dhalia, hasonlóképp tántorog egyszer a liftben mint Elisa. Illetve Dhalia neve is összefüggésbe hozható a Cecil Hotellel, ugyanis Amerika történetének egyik legrejtélyesebb halálesete is itt történt, mely szerint Black Dhalia becenevű nőt, brutálisan megölték, és feldarabolták. Nem csak az amerikai filmmel találunk egyezést, hanem az eredeti Japán 2002-ben vetített Fekete Víz c. filmmel is. Az alábbi képen jól látható, hogy a filmben szereplő nő (balra), és Elisa Lam ruhája teljes-egészében megegyezik. Ez is a véletlen műve lehet?  Sokan gondolják úgy, hogy Elisa Lamot megölték, ugyanis a tartályokhoz feljutni elégé körülményes, illetve a tetőre vezető ajtó riasztóval volt felszerelve – ami még sem jelzett azon az estén. Külön probléma az is, hogy a tartályok majdnem 3 méter magasak, a tűzoltók is csak létrával tudtak felmászni a tetejére. Továbbá a lányt úgy találták meg meztelenül a tartályba, hogy a tartályfedél le volt csukva. (belülről ezt lehetetlen bezárni) Külön érdekesség, hogy a halála előtt nem sokkal, súlyos TBC járvány terjedt pár utcával odébb a hajléktalanok körében. A TBC-t kimutató tesztet LAM-ELISA-nak hívták. Sok a kérdőjel ezzel a halálesettel kapcsolatban, sok az érdekes összefüggés, amelyekre talán sosem kapunk választ.