Rémisztő, mire bukkantak a horrorerdőben!
Fából összetákolt ágy, embernagyságú ketrec és régóta bolyongó emberek arcképe díszelgett a fák közt. Vajon mi célt szolgálhatott a szörnyű tábor? Félelmetes dolgot vett videóra egy kiránduló az egyik New Yorkhoz közeli erdő mélyén. Mintha egy horrorfilmbe csöppent volna! Békésen sétált a fák között, amikor hirtelen arra lett figyelmes, hogy eltűnt személyek arcképei díszelegnek a fákon. Összesen 25-öt számolt meg, ahogy egyre mélyebbre hatolt az egyre sűrűbb erdőben. Ám nem csak ez érte meglepetésként… Egy szabályos körbe rendezve egy embernagyságú ketrecet, egy roskadozó ágyat, sátrakat és mocsokkal teli gödröket vett észre. Azonnal meghűlt ereiben a vér, de érezte, hogy videóra kell vennie a döbbenetes látványt. Kést rántva kezdte kamerázni a horrorisztikus tábort, közben pedig remegő hangon kommentálta a látottakat. Majd a film különös véget ér. A bátor túrázó ugyanis különös hangokat hallott, ezért inkább úgy döntött, hogy elmenekül a helyszínről. forrás: ripost.hu
Az öngyilkosok erdeje
A japán mitológiában a démonok lakhelyeként számon tartott sűrű rengeteg, Aokigahara a valóságban is létezik, és a San Francisco-i Golden Gate híd után a világon második helyen áll az ott elkövetett öngyilkosságok számát tekintve. A mintegy 35 négyzetkilométer területű, hírhedt erdőség a Fuji-hegy lábánál fekszik. Látványosságokban gazdag, gyönyörű természeti kincs, különleges szikla- és jégbarlangjai és az érintetlen zöld szépsége sok látogatót vonz magához. Azonban Aokigahara (jelentése: megfelelő hely a halálhoz) nem elsősorban a fenséges látványról, vagy a burjánzó növényzetről ismert széles körben. A japán mitológiában a démonok lakhelyeként emlegetett vadon a valóságban is rengeteg szörnyűségnek volt már helyszíne. A múltban ez az erdő az egyik legnépszerűbb hely volt az úgynevezett „ubasute” véghezvitelére. Ez a szó azt a régi japán szokást takarja, amikor az idős, legyengült, a társadalom számára már „hasznavehetetlen” embereket a rokonaik kikísérték egy elhagyatott helyre, majd otthagyták őket. Az idősek aztán hamarosan éhen, vagy szomjan haltak. Sokak szerint ezek a magukra hagyott lelkek azóta is a fák között kísértenek. Legalább ennyi halál oka volt azonban az öngyilkosság is Aokigaharában. Az állatok igen alacsony létszáma miatti síri csend közkedveltté tette az erdőt az életüktől szabadulni kívánók körében. Az ’50-es évek óta több mint ötszázan követtek el itt öngyilkosságot! Az évek előrehaladtával egyre többen és többen döntöttek úgy, hogy a misztikus rengeteget választják haláluk helyszínéül. A megdöbbentően nagy szám miatt a 70-es évektől kezdve tartanak amolyan „holttest-keresést” rendőrök, újságírók és civilek részvételével, melynek során megkeresik, összegyűjtik a hullákat, hogy aztán családjuk eltemethesse őket. Emellett japán és angol nyelvű táblákat is sokfelé helyeztek el, amelyeken életigenlő, bíztató mondatok fogadják az elkeseredett látogatót. 2004-ben egy, a „Fák tengere” című, Aokigaharáról szóló japán film rendezője által elejtett mondat miatt egy új célközönsége is lett a helynek. Takimoto Tomojuki ugyanis azt állította, hogy forgatás közben egy majdnem egymillió forinttal megtömött pénztárcát talált a fák között, amelyet valószínűleg egy halálba készülő dobott el utolsó perceiben. Azóta meggazdagodni vágyók is előszeretettel próbálkoznak hasonló, pénz és értéktárgyak utáni kutatásokkal az erdőben. Érthető okokból rengeteg rémtörténet és kísértethistória kering szerte a világon, melyeknek Aokigahara a főszereplője. Több olyan elbeszélés is van, amelyben saját tapasztalataikat osztják meg az odalátogatók, akik hátborzongató élményekkel gazdagodtak a túra során… Ezek közül olvasható most az egyik legrészletesebb, ismeretlen eredetű írás, ami egy, az erdőt végső elkeseredésében felkereső ember története. A kis noteszt, amibe ezeket a sorokat alig olvasható kézírással feljegyezték, egy nagy kiterjedésű vértócsa mellett találták meg Aokigahara sűrűjében, 2012. március 31-én, egy szokásos holttest-kereső akció felderítői. „Aokigahara egekig nyúló fáinak sötét és véres történelme van. Japán és a világ különböző részeiről érkező turisták a tizenkilencedik század óta ugyanazzal a céllal jöttek ide: hogy véget vessenek életüknek a „Fák Tengerében”. Ma, 2012. március 28-án én is emiatt látogattam erre a hírhedt helyre. Nem voltam még teljesen biztos a döntésemben… régóta motoszkál a gondolat a fejemben, sokat tanakodtam rajta, hogyan kéne csinálni a dolgot. Először adta magát az ötlet: felakasztom magam egy hatalmas fa vastag ágára. De aztán eszembe jutott, mi lesz, ha nem törik ki a nyakam és hosszú percekig, akár órákig csak lógok ott szörnyű kínok között? Nem akartam sokáig szenvedni. Azt akartam, hogy hamar vége legyen… felmerült, hogy gyógyszert szedek be, de az nem biztos megoldás. Melyik gyógyszerből és mennyit kéne bevenni, hogy ne csak kihányjam, vagy rosszul legyek, aztán valaki megtaláljon és kimossák a gyomrom? Aztán bevillant, hogy halálos sebet ejtek magamon. Vettem is egy nagyon éles borotvát, amit magammal vittem az erdőbe. Azonban a következő néhány óra eseményeinek köszönhetően a terveim szertefoszlottak és sokkal inkább akartam elmenekülni és megóvni az életem, mint eldobni azt magamtól. Ha ez nem drámaian ironikus, akkor nem tudom, mi az. Mikor megérkeztem a Fák Tengerébe, közeledett a napnyugta. Arra gondoltam, megvárom, míg besötétedik, hogy elkerüljem a turisták kíváncsi pillantásait. Sötétedés után épeszű ember úgysem marad ezek között a fák között. Kivéve persze, ha hasonló céllal érkezik, mint én… Mikor már alig láttam valamit magam körül, elértem egy helyre, amit megfelelőnek találtam. Végig úgy éreztem azonban, hogy nem vagyok egyedül. Idegesített, hogy ilyen hétköznapi, cseppet sem emelkedett gondolatok járnak a fejemben, mint, hogy nem szeretném, ha valaki itt leskelődne a közelben és szemtanúja lenne annak, ahogyan véget vetek szenvedéseimnek. Nyugalmat akartam, emberi társaságot végképp’ nem. Úgy döntöttem, kicsit tovább megyek, beljebb a sűrűbe, hogy biztosan egyedül lehessek. Sötétedett már, de annyi világosság még volt, hogy a közvetlenül magam körül lévő dolgokat jól lássam. Először nagyon megrémített, amikor egy holttestet pillantottam meg, alig egy méternyire felettem, egy faágról lógni. Aztán örömtelien hamar felváltotta a félelmet a megnyugvás érzése. Ami olyan nehéznek, szinte már-már lehetetlennek tűnik, mégis lehetséges. Meghalhatok itt, ahogy elterveztem. Ahogy mentem előre, egyre beljebb és beljebb, további hullákra bukkantam, akik vagy felakasztva lógtak, vagy a fák alatt hevertek élettelenül. Hátborzongató volt, de ezért jöttem ide. Együtt éreztem velük. Furcsa kimondani, de felnéztem rájuk. Gratuláltam nekik a sikerhez. Aztán megint azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Mármint élő ember pillantását éreztem a hátamon. Ez sokkal jobban megijesztett, mint a holtak körülöttem. Lehetetlen, hogy valaki követni tudott volna a sötétben úgy, hogy ne halljam meg, hogy a közelben lépked. Kizökkentem természetellenes nyugalmamból. A következő akasztott feje, mintha utánam fordult volna… tudtam, hogy ez nem lehetséges. Nem hiszek szellemekben, meg mindenféle legendákban. Az emberek túlmisztifikálják az öngyilkosságot és úgy általában a halált. A nap teljesen lenyugodott. A Szél-barlanghoz tartottam. Szerettem volna, ha a világnak ezt az apró kis szépségét látom utoljára, mielőtt itt hagyok mindent. De a sötétben megbotlottam és elestem az ösvénynek alig nevezhető, sűrűn benőtt kis csapáson. Egyszer csak rádöbbentem, hogy az átláthatatlan rengeteg közepén vagyok, koromsötét van, és nem tudom, merről jöttem, vagy merre kéne tovább mennem, hogy a barlanghoz jussak. Nem kellett sok idő, hogy észrevegyem, a sötétben letértem a napközben is alig kivehető régi kis csapásról. Ahogy a fák sűrű össze-visszaságában vergődve próbáltam visszatalálni egy ismerős ponthoz, egyre több és több holttest került a szemem elé. Elődeim is a csendes, eldugott zugokat kereshették az utolsó percekre, vagy úgy jártak, mint én, elvesztek ezen a borzalmas helyen és nem látták értelmét további bolyongásnak, inkább minél hamarabb túl akartak esni
UFO és rejtélyes esetek, melyeket sosem cáfoltak meg – A brazil UFO katasztrófa
A kérdés, hogy létezik-e élet a Földön kívül, a kezdetektől foglalkoztatta az emberiséget. Az olyan megmagyarázhatatlan esetek, mint a titokzatos gabonakörök vagy az azóta is összeesküvés-elméletek tucatjainak alapjául szolgáló azonosítatlan repülő tárgyak lezuhanása 1947-ben Roswell mellett, pedig csak erősítik a kíváncsiságot – még akkor is, ha egyik-másik esetről azóta kiderült: csupán olcsó trükk volt. A tudósok nem vetik el a lehetőségét annak, hogy élnek rajtunk kívül is értelmes lények az univerzumban, de a megmagyarázhatatlan esetek legnagyobb részére van elfogadható tudományos válaszuk. Kivéve néhányat, melyeket idáig még cáfolni sem tudtak. A varginha-i UFO incidens 1996-ban egy figyelemre méltó eset történt Brazíliában. A közvéleményt megosztotta, hogy csak a média átveréséről volt-e szó vagy valami hiteles dologról, de ugyanakkor felbukkant több szemtanú és otthoni videó. Először egy UFO-t láttak az égen, majd nem sokkal később furcsa lények rótták az utcákat. Az egyik idegent a hadsereg tisztjei lelőtték és foglyul ejtették, míg a másikra három fiatal lány bukkant rá. Szerintük a lény 160 cm magas volt, hatalmas fejjel és nagyon sovány testtel, V-alakú lábbal, barna bőrrel és hatalmas vörös szemekkel. Reszketegnek, bizonytalannak tűnt, és a lányok szerint megsérült vagy beteg volt. Azt is hozzátették, hogy a lény erős, kellemetlen szagot árasztott. A fura teremtmény tetemét két nappal később találták meg. Úgy vélik, hogy a Sao Paolo-i Egyetem egyik biztosított laborjában boncolást hajtottak végre mindkét lényen, mielőtt az USA-ba szállították volna őket egy jelzés nélküli gépen. Egy katona, aki jelen volt az egyik idegen elfogása során, néhány héttel később ismeretlen eredetű bakteriális fertőzésben elhunyt. A Shag Harbour-eset 1967. október 4-én éjjel ismeretlen tárgy csapódott a tengerbe a Kanadához tartozó Új-Skócia déli partjainál fekvő apró halászfalu, Shag Harbour mellett. Legalább 11 szemtanú látta, hogy egy alacsonyan repülő, fényes objektum fejjel lefelé zuhan a kikötő felé, majd hangos robaj és éles fényvillanás kíséretében a vízbe esik. Mivel először repülőgépnek hitték, azonnal értesítették a kanadai rendőrséget, akik közül három tiszt 15 percen belül a helyszínre is ért. Így ők is szemtanúi lehettek, ahogy sárgás-fehér fény lebeg a víz felszínén, de mire segítséget kérhettek volna a tárgy kimentésére, az eltűnt a vízben. A fél óra múlva a helyszínre érkező mentőalakulatok már csak furcsa habot találtak a tenger felszínén, mely 80 méteres szélességben és közel fél mérföld hosszan lebegett a vízen, ott, ahol vélhetően a tárgy lezuhant. A baleset kivizsgálása azonnal megkezdődött. A roncsok keresésébe és az eset körülményeinek feltárásába minden fontosabb kanadai szerv bekapcsolódott, a rendőrségtől a haditengerészetig – ám eredménytelenül. Sem roncsokat, sem más maradványokat nem találtak. Mivel hamarosan kiderült, hogy egyetlen légitársaság egyetlen gépe sem tűnt el azon a napon, a kanadai katonai parancsnokság és a tengerészet ufó-ügyként kezdte kezelni a balesetet – a kanadai kormányzati dokumentumokba is mint azonosítatlan repülő tárgy balesete került rögzítésre az eset. A hivatalosan is dokumentált ügyet azóta is több hivatalos szerv vizsgálta Kanadán belül és kívül, magyarázatot azonban máig nem találtak. A Kelly-Hopkinsville Találkozás A Kelly-Hopkinsville Találkozást szintén számos dokumentum rögzíti, és máig nincs egyértelmű magyarázat az esetre. Tucatnyi szemtanúja volt, közöttük katonák és rendőrök, az eset kapcsán indult nyomozásba pedig az amerikai légihadsereg is bekapcsolódott. A különös esemény 1955. augusztus 21-én, az esti órákban kezdődött, amikor az egyesült államokbeli Kentucky egyik kisvárosában, Kelly-ben, valamint ugyanebben az időben szintén a kentucky-i Hopkinsville-ben két család is különös lények jelenlétére lett figyelmes a házuk előtt. A kelly-i Sutton-család körülbelül három méter magas, egyenes, hegyes fülű, rendkívül vékony és hosszú kezekkel, valamint lábakkal rendelkező lényekről számolt be, melyek valamilyen ezüstös színű fémet viseltek magukon, és nem hatott rájuk a gravitáció: imbolyogva mozogtak, kissé lebegve a föld felett. A házba nem léptek be, csupán az ablakon keresztül látta őket a család, ám a látvány így is hisztérikus őrjöngést váltott ki. Azonnal a helyi rendőrőrsre menekültek segítséget kérni, és rövidesen már Russel Greenwell sheriff, valamint 20 további fegyveres rendőr kíséretében tértek vissza. A házból, melyet addigra megrongáltak, különös fények és zajok szűrődtek ki. Hamarosan a rendőrök is szembesültek a félelmetes lényekkel, ám hiába próbáltak rájuk lőni, a fegyverek hatástalanok voltak velük szemben. A közeli Hopkinsville-ben a Taylor-családnak néhány óra múlva hasonló élményben volt része. Ők is, valamint a helyszínre hívott rendőrök ugyanolyan lényekről számoltak be, mint amilyeneket a Sutton-család írt le, és amelyek ellen éppen olyan hatástalanok voltak a lőfegyverek. Az Egyesült Államok légiereje komolyan vette a szemtanúk és a rendőrök állítását, és vizsgálni kezdte az ügyet, de nem talált ésszerű magyarázatot az eseményekre. Az eset máig a megmagyarázhatatlan címkét viseli a hivatalos szervek dokumentumai között. Különös esetek sora a Clapham-erdőben A Clapham-erdő az angliai Sussex megye nyugati részén található. Több haláleset és megmagyarázhatatlan jelenség helyszíne, legfőképpen az 1960-as évek óta. Ekkoriban számoltak be ugyanis először különös lények észleléséről, valamint megmagyarázhatatlan érzésekről, melyek különösen erősen a hatalmukba kerítették azt, aki az erdőben járt. Egyeseket erős hányinger fogott el egyik pillanatról a másikra, mások egy láthatatlan erőt éreztek, ami egyre csak tolta ki őket az erdőből. Olykor foltokban szürke ködöket láttak megelevenedni közvetlenül az erdei utak felett, melyek éppen olyan gyorsan el is tűntek, mint ahogy megjelentek. Egyszer egy Geiger-számlálóval térképezték fel az erdőt, ami meglepő módon rendkívül erős sugárzást mutatott ki – miközben az erdő meszes területen található, melynek sugárzása általában alacsony. Számos személy állítja, hogy különös lények körvonalait is látta már az erdőben, mely nem mellesleg több haláleset helyszíne is volt – a körülmények a mai napig nem tisztázottak. Az első 1972 júniusában történt: Peter Goldsmith rendőr az erdőben tett túrája során tűnt el, holttestét hat hónap múlva találták meg. Leon Fosterre 1975 augusztusában találtak, három hét keresés után került elő. A harmadik áldozat a tiszteletes, Harry Neil Snelling volt, Clapham egykori plébánosa, aki 1978 októberében tűnt el – testét csak három évvel később találták meg. A halottkémek egyik esetben sem jutottak egybehangzó véleményre a halálok tekintetében – és arra sincs magyarázat, hogy honnan kerülhetett elő a tiszteletes holtteste három év után. forrás:http://ujvilagtudat.blogspot.hu/
Földönkívüli humanoidot fényképeztek egy parkban! Videó
Befejeződtek egy titokzatos fénykép vizsgálatai Kanadában, amelyet több ufókutató, és Montreal városában lévő GARPAN központjában végeztek, amely többek között azonosítatlan repülő jelenségekkel foglalkozik. Az esetet még a rendőrség is vizsgálja. Mindez 2011 júniusára nyúlik vissza, mikor is egy család a Chauveau parkban, Quebec városában, egy séta alkalmával készített képeket a szép tájról. Mielőtt a mesés fotóalbumot megmutatták volna ismerőseiknek, az egyik képen egy megdöbbentő dolgot véltek felfedezni. Egy titokzatos alakot az egyik képen egy fa mellett.. A GARPAN kutatói elemezték a fényképet, szerintük mind a kép, és a rajta látható idegen, humanoid lénynek vélt alak valódi. A képen látni lehet egy különös öv szerűséget is az idegen dereka táján. A helyszínt alaposan megvizsgálva, pontosan ugyan azon a helyen, több fotót készítve győződtek meg az alak méretéről, eredeti helyéről, mint ahogyan a családi felvételen is van. Fémdetektoros keresés után, egy kisebb fémlabdát is találtak a kutatók, amit további elemzésre küldtek a Department of Chemistry of Montreal laborjába. Jean Morissette ismert ufológus és kutató, társával David LeBlanc-al, azon a véleményen vannak, hogy nem elképzelhetetlen dolog az, hogy egy másik világból idelátogató értelmes lény kilétét fedezték fel. Különös esetről van szó, az ilyen második típusú észlelések elég ritkák, amik ilyen nagy nyilvánosságot kapnak. További öt UFO kutatónak, és egy fotóelemzőnek is sikerült bebizonyítania, hogy a felvétel valódi, és egy idegen életforma látható a bizonyos fényképen. A közzétett kép és videofelvételeket, a vizsgálattal kapcsolatos dolgokat, jelenleg a rendőrség is elemzi, további részleteket nem tudni, hol is járnak jelenleg az üggyel kapcsolatban. Számos példa volt már arra, hogy rengetegen próbálták meg a téma iránt érdeklődő nagyközönséget becsapni, úgyszintén a mai napig is,. és félrevezetni hasonló dolgokkal. Soha nem fogjuk megtudni a valóságot? Ez esetben egy igazi földönkívülit látunk, vagy egy újabb átverés lenne az egész? Egy dologban biztosak lehetünk,. Idegenek léteznek, és nem vagyunk egyedül.. forrás: ufosonline / paranormal.hu
HORROR: ERDŐBEN ÉLT A BRUTÁLISAN MEGKÍNZOTT ÉS MEGERŐSZAKOLT LÁNY
Elképesztő borzalmakat élt át egy 25 éves kanadai lány. A fiatal nőt, egy ismerőse kegyetlenül összeverte és megerőszakolta. A lánynak sikerült elmenekülnie, ám közel két hétig nem adott életjelet, családja már lemondott róla, mikor egy erdőben bukkantak rá. Hátborzongató történetről számolt be a NY Daily News. A lap értesülései szerint életveszélyes állapotban találtak rá egy kanadai erdőben a 25 éves Stephanie Beaverbonesra. A lány egy brutális szexuális támadást követően tévedt el a fák között. Beaverbones két héttel ezelőtt barátaival és egy ismeretlen férfival autókázott együtt, mikor a kocsi lerobbant. A lány haverjai elmentek segítségér, így maradt egyedül a 36 éves Kevin Roy Gladue-dal, aki kihasználta a helyzetet. Megverte és megerőszakolta a lányt, aki kétségbeesésében az út menti erdőbe rohant. 24 óra elteltével a lány anyja jelentette az eltűnést, azonban 12 napon keresztül nem találták Beaverbonest. Ez idő alatt erdei gyümölcsökön és egy patak vízén élt, így maradt életben. Végül sikerült kibotorkálnia az autópályára, ahol a hatóság emberei megtalálták. A rendőrség szóvivője elmondta,csoda, hogy a lányra élve találtak rá, hiszen számos csontja el volt törve – köztük állkapcsa is –, agyrázkódása volt és testét elfertőződött sebek borították. Azonnal kórházba szállították, ahol sikerült stabilizálni az állapotát, támadóját pedig letartóztatták. Gladue ügyében még nem hozott ítéletet a bíróság. forrás: borsonline.hu
Rejtélyes gyilkosságok az erdőben!
A semmiből előkerülő holttestek, szétszabdalt állatok és hátborzongató jelenések színhelye volt évtizedekig az angliai Clapham-erdő, amit a mai napig nem szívesen közelítenek meg a helyiek. Megmagyarázhatatlannak tűnő fényekről, földönkívüliekkel kapcsolatos látomásokról és furcsa erők jelenlétéről már számos helyszín kapcsán születtek írásos feljegyzések a történelem folyamán. Ezen helyek egyike a Clapham-erdő Angliában, Sussex megye nyugati részén – azzal a különbséggel, hogy míg máshol az állítólagos szemtanúk bizonyítékokkal aligha tudták alátámasztani történeteiket, addig ebben az erdőben számtalan kézzelfogható, hátborzongató jelét találták annak, hogy valóban történik valami rémisztő a fák között. Érthetetlen sugárzás, holttestek és jelenések Az erdő az 1960-as években került az érdeklődés középpontjába, amikor többen is beszámoltak szokatlan fényekről, amelyeket földönkívülieknek tulajdonítottak. Mások azt mesélték, az erdőhöz érve érezték, ahogyan egy láthatatlan erő nyomja be őket a fák közé, megint másokat erős hányinger fogott el, amikor a Clapham közelében jártak. Többen azt állították, látták, amint a fák közötti ösvényen egyik percről a másikra hátborzongató szürke köd jelenik meg foltokban, mások úgy érezték, követik őket, amikor az erdőben jártak. A fényekre, az émelygésre és a ködre még lett is volna magyarázat, arra a Geiger-számlálóval mért sugárzásra azonban – amit az erdőben mértek – aligha: a mérőeszköz enyhén emelkedett háttérsugárzást mutatott ki, ami azért meglepő, mert a Clapham meszes területen található, melynek köztudottan alacsony a sugárzása. Állati és emberi áldozatok A furcsa észlelések mellé hamarosan kézzelfogható jelek sorakoztak fel, melyek arra utaltak, hogy valami valóban nincs rendjén a környéken. Miközben az 1970-es, 1980-as években számtalan bejelentés érkezett a helyi hatóságokhoz állatok eltűnéséről az erdőben, egyre szaporodtak a halálesetek is. Elsőként 1972-ben a 46 éves, kitűnő egészségi állapotnak örvendő, volt haditengerész Peter Goldsmith tűnt el túrázás közben, majd került elő 6 hónappal később, holtan. Testére egy bokorban találtak rá. 1975 augusztusában a nyugdíjas Leon Foster holtteste került elő három héttel az eltűnése után, őt 1978-ban a korábbi tiszteletes, Harry Neil Snelling követte, akinek mindenszentek estéjén veszett nyoma, miközben hazafelé tartott. 3 évvel később találták meg a maradványait, szintén a fák között. Az utolsó emberi áldozat, akit feljegyeztek, a 37 éves hajléktalan, skizofrén Miss Jillian Matthews: eltűnését követően hat héttel bukkantak rá az erdőben. Minden bizonnyal megerőszakolták és megfojtották. 1975-ben már az országos lapok is írtak az erdőben történt érthetetlen eseményekről, de egészen 1987-ig egyetlen elfogadható magyarázat sem született, és soha senkit nem gyanúsítottak az ügyben. A sátán keze A Clapham-erdő rejtélye nem csak a helyieket foglalkoztatta: a különös esetek Toyne Newton, Charles Walker és Alan Brown figyelmét is felkeltették, akik A démoni kapcsolat című könyvük kapcsán alaposabb nyomozásba kezdtek, és arra jutottak, hogy az erdőt vélhetően egy sátánista szekta vette birtokába, akik magukat Hecate barátainak (Friends of Hecate, röviden FoH) nevezik, és az erdőt rituális szertartásaikhoz használják. Ugyan bizonyítékot nem találtak, a könyv 1987-es megjelenését követően mintha elvágták volna az események fonalát: megszűntek az eltűnések, a jelenések, és bár az erdő továbbra sem volt közkedvelt kirándulóhely, érthetetlen fényekről, erőkről és ködről sem számoltak be a helyiek. Egészen 1996-ig. Máig a fekete mágia központi színtere Abban az évben ugyanis egy Hecate of Friends-szektatag – aki magát csak T-nek nevezte – kapcsolatba lépett Charles Walkerrel, és elmesélte neki, hogy valóban a szekta volt felelős a rituálisan megkínzott és megölt áldozatokért. A férfi azt is elmondta, hogy a FoH még legalább egy évtizedig kívánja használni a helyet, mielőtt újat keres magának. Charles és T találkozásai során az is kirajzolódott, hogy vélhetően magas rangú személyek is érintettek voltak a szekta tevékenységeiben, ami azt is megmagyarázza, hogy miért nem gyanúsítottak senkit hosszú éveken át a gyilkosságokkal, és miért nem avatkoztak be a hatóságok akkor sem, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy valami zajlik az erdőben. T ráadásul nemcsak mesélt a szekta tevékenységéről, de egy alkalommal megmutatta Charles Walkernek azt a helyet is, amely az otthonául szolgál az erődben. A fákból tákolt építményben két helyiség volt található, akkorák, melyekben két-három ember kényelmesen elfér a rituálék közben. A meditatív hangulatot árasztó építmény belsejében azonban volt valami rémisztő, megmagyarázhatatlan, valami, ami azt sugallta, hogy a hely rendszeresen otthont ad az okkult szertartásoknak, és használói nemcsak a fekete mágia alapos ismerői, hanem akár paranormális képességekkel is rendelkező személyek. Meglepő módon Charles és T 1996-os találkozása után ismét megszaporodtak az eltűnések, az ufóészlelések és a sejtelmes erőkről szóló beszámolók, ráadásul időről időre olyan, az okkult tudományokat gyakorlók által használt eszközökre, gyertyákra, tűzrakó helyekre bukkantak, melyek egyértelműen arról árulkodnak, hogy valakik továbbra is folytatják rettegett tevékenységüket a Clapham-erdő sötét mélyén. forrás: life.hu
Megcsonkított idegent talált a túrázó – Videó
[dropcap]Egy olaszországi erdőben akadt rá a szétmarcangolt földönkívülire…[/dropcap] Az űrlényt valószínűleg egy állat téphette szét, azután belehalt sérüléseibe. A videón jól látható hogy a tetem leginkább a rosewelli-szürkék néven emlegetett földönkívüli fajra hasonlít. Ők a Dubliánok akik rendszeresen látogatnak el bolygónkra hogy tanulmányozzanak minket. Az Olasz vadászközösség és vadőr társaság fikcióról beszél, mivel ők még nem találkoztak ilyen esettel. Viszont a helyi UFO kutatók már számtalan paranormális tevékenységet észleltek az elmúlt években. Alonso Guido a Sziciliai Alien Hunters klub elnöke és egyben alapítója elmondása szerint, ő is tapasztalt már földönkívüli aktivitást a szigeten. „2001-ben fura fényeket láttam az égen. Majd másnap rengeteg bejelentést kaptunk csészealjakról és vakító fényekről. ” A történelem folyamán számtalan bizonyíték került napvilágra, miszerint ezek a lények sok-sok éve visszatérő vendégeink. A legtöbb 3. típusú találkozást átélő személy, ilyennek írja le az idegeneket akikkel kapcsolatba került. [PA]