25 tonna hal tűnt el egy éjszaka alatt egy víznyelőben (videóval)

Az öt méter átmérőjű lyuk egy közeli kőbánya miatt keletkezhetett a kínai férfi farmján. Március 29-én egy hatalmas  ovális alakú víznyelő keletkezett egy tó közepén a kínai Guipingban. A tó vizével együtt 25 tonna hal is lefolyt az ismeretlen mélységbe, tönkretéve ezzel a tulajdonos életét. A víz szintje öt órán keresztül rohamosan csökkent a dél-kínai farmon, végül szinte teljesen kiszáradt a tó. A helyiek szerint a hasadékért egy közeli kőbánya a felelős.         forrás: erdekesvilag.hu

FURCSA GABONAKÖRRE BUKKANTAK KALIFORNIÁBAN

Egy hatalmas és bonyolult gabonakört fedeztek fel az egyik gazdaságban. Még a helyiek sem tudják, mikor és hogyan kerülhetett oda. Egy hatalmas gabonakör jelent meg az egyik farmon – írja a Ny Daily News. Mindezt hétfőn egy légi felvételeket készítő fotós fedezte fel, és a lap szerint ez lehet 2013 igazi és egyben utolsó rejtélye is. „Szép volt, nagyon szép” – mondta az észlelő Julie Belanger, aki talán ennek köszönhetően el is kezdett hinni az idegenek létezésben. A helyiek nem tudják, mikor és kik készíthették ezt a hatalmas és bonyolult ábrát, ezért egy kicsit meg is ijedtek. Mások szerint itt pusztán egy reklámfogásról van szó, amelyet alátámaszt egy videofelvétel is, melyen két barát szembesül a gabonakörrel, és ezért menekülni(?) kezd. forrás: borsonline.hu