HORROR: A NŐVEL TAKARÍTTATTÁK FEL ELVETÉLT MAGZATA MARADVÁNYAIT

Rettenetes dologra kényszerítettek egy brit börtön alkalmazottai egy női rabot. Az asszony cellájában vetélt el, az őrök pedig ráparancsoltak, hogy takarítson össze maga után. A 37 éves Nadie Wright előzetes letartóztatásban volt, étellopásért. A heroninista és mentálisan sérült nőt az őrök és a fogda dolgozói kipécézték maguknak, ezért kapva kaptak minden alkalmon, hogy kegyetlenkedjenek vele – írja a Daily Mail. Az asszony terhesen került rács mögé, azonban nem tudta megtartani a gyereket és egyik nap a cella padlóján elvetélt és megszülte halott magzatát. Mindezt a fogda dolgozói, köztük egy nővérrel, végignézték, azonban nem segítettek rajta. Sőt, az eset után arra kényszerítették, hogy cellában takarítsa fel a vért, ami a vetélés következtében a padlóra folyt és a halott magzatot se vitték el. Szabadulását követően a nő feljelentést tett, a börtön vezetősége belső vizsgálatot rendelt el. forrás: borsonline.hu
587 millió forintos tartozást engedett el „a Fidesz Hagyó Miklósának” Szentendre

A Jobbik ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, amiért a helyi adókat csúcsra járató Szentendre több százmilliós tartozást engedett el egy „Fidesz-közeli oligarchának”. Simon Péterről, a szentendrei uszoda építtetőjéről korábban a hvg.hu is cikkezett. A Jobbik ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, amiért a szentendrei önkormányzat legutóbbi ülésén elengedte a Simon Péterhez köthető Quali-Team, várossal szemben fennálló 587 millió forintnyi tartozását – közölte Murányi Levente, az ellenzéki párt alelnöke kedden. Elmondta: a „Quali-Teamhez köthető” Simon Péter eredetileg csak egy telket, illetve annak 30 százalékát kérte az önkormányzattól, amelyre 3 milliárd forint hitellel – a város kezességvállalásával – felépített egy uszodát. Ennek jelenleg már a teljes tulajdonosa az önkormányzat, amely most elengedte a beruházó cégnek az önkormányzat felé felhalmozott tartozását. Pál Gábor, a Jobbik szentendrei elnöke felháborítónak nevezte, hogy miközben a városban „csúcsra járatják az adókat” és a lakosságtól a legkisebb tartozást is behajtják, addig egy „Fidesz-közeli oligarchának” több százmillió forintját elengedik. Ráadásul emlékeztetett arra is, hogy egy évvel ezelőtt ugyanezt a Simon Pétert nevezték ki a város projektmenedzsment-irodájának az élére is. Murányi Levente elmondta: a Jobbik eddig várt a helyi kormánypárti többség lépéseire, de kedden megtették a feljelentést ismeretlen tettes ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés alapos gyanúja miatt. A Jobbik azt szeretné, ha a város behajtaná az 587 millió forintot Simon Péter vállalkozásától. Mint arról az Index nyomán a hvg.hu is beszámolt, Simon Péter titokzatos háttérember, akinek a vállalkozásai összeforrtak Szentendre ügyeivel. A „Fidesz Hagyó Miklósa” üzletelt Kulcsár Attilával, és saját helyi médiabirodalma van. Nevéhez kötődik a tetemes veszteséggel működő szentendrei Vizes Nyolcas uszoda megépítése is. MTI
Lecsukták, mert megerőszakolták

Dubaj – A poklok poklát éli meg egy fiatal norvég nő, Marte Deborah Dalelv (24). A Katarban dolgozó lányt 16 hónap börtönre ítélték első fokon, mert egy Dubajban tett kiránduláson megerőszakolta egyik kollégája. Az ottani törvények szerint hiába követték el a legszörnyűbb bűntettek egyikét ellene, csak az számít, hogy ő hajadon létére szexuálisan érintkezett. Ezt pedig súlyosan büntetik az arab országban. – Márciusban elutaztunk Dubajba a kollégákkal, ahol néhány hivatalos megbeszélés után elkezdődött a céges buli. Egy plázában iszogattunk, bevallom, nem keveset. Az egyik férfikollégám felajánlotta, hogy visszakísér a szállodába. Egyszer csak berántott a szobájába, ám amikor tiltakozni akartam, azt mondta: nyugodjak meg, ő a kanapén alszik majd és csak vigyázni akar rám. Hamar elaludtam, mert hatott az alkohol. Másnap reggel arra ébredtem, hogy meztelen vagyok, és ő a hátamon fekszik. Próbáltam kiküzdeni magam alóla, de sokkal erősebb volt, mint én – mesélte megtörten a VG nevű norvég lapnak a lány, aki nem hagyhatja el az arab országot. Marte ugyanis ahelyett, hogy segítséget kapott volna a rendőröktől, vádlott lett. – Egyszer csak valaki kopogott, így vége lett a szörnyűségnek. Én azonnal felkaptam a ruhám, és rohanni kezdtem. A recepción hívtam a rendőrséget – mesélte a lány, akit azonnal az őrsre vittek, ahol egy újabb rémálom kezdődött. Hiába állapítottak meg sérüléseket intim helyeken, azzal vádolták meg, hogy csak azért találta ki a mesét, mert így akarta megúszni a büntetést azért, mert hajadon lányként szexelt. A vicc az egészben, hogy a férfit, aki az erőszakot elkövette, a rendőrség egy DNS-teszt segítségével azonosította, de szintén „csak” házasságon kívüli szex miatt ítélték el, az erőszak még csak említés- szinten sem került szóba a tárgyalásán. Marte az első tárgyalása alatt a munkáját is elvesztette, a katari lakberendezési bolt arab tulajdonosa szerint ugyanis az ügyben ő a hibás. forrás: blikk.hu