Próbáld ki a világ legrövidebb IQ-tesztjét!

Csak néhány kérdés. De vigyázz, mert semmi nem az, mint aminek elsőre látszik! Az IQ-tesztek a matematikai logika jellegű intelligenciát mérik, és ha valaki meg szeretné tudni, mekkora pontszámot ér el, egy legalább félórás tesztet kell kitöltenie. Viszont létezik egy mindössze 3 kérdésből álló feladványsor is, amely ugyan nem olyan részletesen nézi az agyi kapacitást, de sajátos nézőpontban vizsgálja azt. De ezt direkt nem mondjuk meg előre, mert segítene a megfejtésben. A kérdések: 1. Egy baseballütő és a hozzá tartozó labda 1,10 angol fontba kerül együtt. Az ütő pontosan 1 fonttal drágább, mint a labda. Mennyibe kerül a labda? 2. Ha 5 gépnek 5 percbe telik 5 csavart legyártania, akkor 100 gépnek hány percbe kerülne 100 csavart készítenie? 3. Egy tóban úszik egy vízililiom-levél. Minden egyes nap a duplájára nő a mérete. Ha 48 nap alatt az egész tavat befedi, mennyi időbe telik, hogy csak a tó felét takarja be? A legtöbb ember ezeket a helytelen válaszokat adja: 1. 10 penny 2. 100 perc 3. 24 nap Ez a hivatalos nevén kognitív reflexiós tesztnek hívott kérdéssor azt a képességedet méri fel, hogy egy látszólag egyszerűnek tűnő kérdésről észre veszed-e azt, hogy valójában mennyire bonyolult. A helyes megoldás: 1. 5 penny Ha a labda ára X, az ütőé pedig 1 fonttal több, akkor: X+1 Ezért Ütő + labda = X+(X+1)=1,1 Így 2X+1=1,1 és 2X=0,1 X=0,05 2. 5 percbe telne 100 csavart legyártani 5 gép 5 perc alatt 5 csavart készít el, ezért 1 gép is 5 perc alatt készít el egyet. Így ha 100 gép van, 5 perc alatt 100 csavart tud legyártani. 3. 47 napba telne, hogy a levélzet a tó felét befedje Ha a levélnek 48 napba telik, hogy az egész vízfelszínt betakarja, és közben naponta a duplájára nő, akkor a 47. napon kell megkétszereznie a méretét. Még több feladatot szeretnél?Ha számszerűsített IQ-eredményt szeretnél, látogass el a Mensa Hungariqa oldalára, ahol hivatalosan is letesztelheted logikádat. Ha érdekes volt, oszd meg másokkal is! Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu
18+ Top 10 szokatlan szexhelyszín

Néha nem árt, ha az ember feldobja valamivel a szexuális életét, az persze nem mindegy, hogy hogyan és hol teszi mindezt (a kivel kérdését most nagyvonalúan tegyük félre). Egy friss felmérés elég érdekes eredményeket hozott. Tízből nyolc ember előszeretettel hagyja maga mögött az ágyat szexuális élete felpezsdítése érdekében, közülük elég sokan egyenesen valamilyen külső helyszínt választanak egy kis légyotthoz. A legnépszerűbb helyszínek azért még mindig a lakáson belül találhatók, a legtöbben (92 százalék) ugyanis a zuhanyt választják, és nem sokkal marad le kedvencként a fürdőkád sem (89 százalék) – áll a Lovehoney által megrendelt felmérésben. Az ezer brit megkérdezésével készült felmérés harmadik helye a nem túl fantáziadús szófa, a negyedik viszont már a szabadban található, és ez nem más, mint a kert. Ha lehet hinni a résztvevőknek, akkor minden második ember (58 százalék) gondolta már úgy, hogy egy kis kerti hancúr jót tenne neki és párjának. Körülbelül ugyanennyien (57 százalék) próbálták már autóban. Ha már a közlekedési eszközöknél tartunk, vonaton 15, míg repülőn 11 százalék szeretkezett már, utóbbival kapcsolatban azért vannak bennünk kérdőjelek őszintén szólva. Érdekes módon meglehetősen népszerű egy talán kevéssé romantikus ötlet, a kerti kisház, vagy fészer, a válaszadók több mint harmada (37 százalék) került már ott tüzes hangulatba. Ha már a mellépületeknél tartunk, a garázs sem népszerűtlen, ott minden negyedik (26 százalék) hódolt már a testi örömöknek. Lássuk tehát a 10 legnépszerűbb, szokatlan helyszínt! Zuhany: 92 százalék Fürdőkád: 89 százalék Szófa: 74 százalék Kert: 58 százalék Parkoló autó: 57 százalék Kerti ház: 37 százalék Tengerpart: 35 százalék Garázs: 26 százalék Mosógép: 21 százalék Vonat: 15 százalék forrás: kivultagasabb.blog.hu
14 tulajdonság, ami a kreatív emberekre jellemző

A legutóbbi PISA-felmérés lesújtó képet mutat a magyar gyerekek komplex problémamegoldási képességeiről. De milyen is egy kreatív elme? Íme, néhány árulkodó jel. A motivator.ma egy amerikai pszichológus, Scott Barry Kaufman nyomán összegyűjtött 14 (időnként egymáshoz hasonló) tulajdonságot, ami a kreatív embereket jellemzi. A tudósok ugyanis lassan ráébrednek, hogy a kreativitás sokkal bonyolultabb annál, minthogy a jobb, vagy a bal agyfélteke dominál valakinél (az eddigi elmélet csupán az volt, hogy a bal agyfélteke a racionalizmusért felel, míg a jobb agyfélteke a kreativitásért és az érzelmekért). Persze pszichológiai szemszögből nehéz a kreatív személyiség típusokat körülírni, pont azért, mert ők kerüljék a megszokott dolgokat, a rutint. Tehát nincs “tipikus” kreatív személyiség típus, de azért, ha az alábbiak jó esetben minden kreatív elmére jellemzőek: 1. Álmodoznak A művészek tudják, hogy álmodozni igenis kell, még ha a tanárok pont az ellenkezőjét próbálják a kisiskolásokba bele sulykolni. A legjobb ötletek látszólag a semmiből jönnek, pont akkor, amikor az agyunk éppen “máshol” jár. 2. Mindent figyelembe vesznek A kreatív emberek mindenben potenciált látnak, folyamatosan megfigyelnek mindent. Ahogy Henry James író mondta: “Az igazi író az, aki semmit nem hagy elveszni”. 3. Akkor dolgoznak, amikor a leghatékonyabbak Sok nagy művész állítja, hogy a legjobb időpont a munkára a kora reggel vagy a késő este. Mivel mindenki máskor kreatív, ezért nem érdemes sablonokban gondolkodni: meg kell találnunk, hogy mikor vagyunk a legtermékenyebbek. 4. Időt fordítanak az egyedüllétre is A művészek és a legkreatívabb emberek gyakran tűnnek magányosnak a társadalom számára, pedig az egyedüllét a kreativitás egyik kulcsa. A magány valójában az a helyzet, amikor időt hagyunk magunknak arra, hogy egyszerűen csak hagyjuk az elménket vándorolni. 5. Tragédiákból építenek csodákat A pszichológia szerint az élet korai szakaszában bekövetkező traumák hatására a kreativitás jelentősen nő. A kutatók szerint a trauma több területen segíti az emberek kibontakozását, de a legfontosabb ezek közül, hogy jobban felismerik az új lehetőségeket. 6. Új tapasztalatokat keresnek A kreatív emberek szeretnek új élményeket, érzéseket és lelkiállapotokat megismerni – és ez a nyitottság fontos előrejelzője a kreatív teljesítménynek. A sok különböző oldal összekapcsolódik egymással: az intellektuális kíváncsiság, az izgalom keresése, az érzelmek felé való nyitottság, a fantázia. A lényeg, hogy a belső és a külső világ egymással szinkronba kerüljön. 7. Nem adják fel A kreatív emberek hibáznak, ráadásul gyakran. Viszont nem adják fel, amíg nem érik el a kívánt eredményt. 8. Gyakran vetnek fel nagy kérdéseket A kreatív emberek telhetetlenül kíváncsiak – folyamatosan vizsgálják az életet, és még idős korukban is hajtja őket a kíváncsiság. Függetlenül attól, hogy magányosan töprengenek, vagy éppen intenzív beszélgetésben vesznek részt, szeretnék tudni, hogy mi, miért és hogyan működik. 9. Odafigyelnek A kreatív emberek folyamatosan figyelik az emberi természetet – mert ez alapján törnek a felszínre a legjobb ötletek. 10. Vállalják a kockázatot A kreatív munka része a kockázat is, sok kreatív ember vállalja fel a kockázatok különböző aspektusait. A kreativitás az a folyamat, amikor a semmiből valamit teremtünk. Ez pedig soha nem lehet félénk cselekedet. 11. Az életet az önkifejezés lehetőségének tartják Nietzsche úgy gondolta, hogy az emberi életet és a világot úgy kell tekinteni, mint egy műalkotást. A kreatív típusok nagyobb valószínűséggel látják a világot ilyen módon, és folyamatosan keresik a lehetőséget az önkifejezésre a mindennapi életben. 12. Követik az igazi szenvedélyeket A kreatív emberek nyitottak arra, hogy inkább a belső vágyaik motivációját kövessék, mintsem a külső jutalmakat, vagy az elismerést. 13. Összerakják a részleteket Ha van olyan dolog, ami igazán megkülönbözteti a nagyon kreatív embereket a többiektől, az a “látás”. Sok nagy művész és író mondja azt, hogy a kreativitás képes összekapcsolni olyan pontokat, amelyek közt mások nem veszik észre a kapcsolódást. 14. Tudatosan éberek A “tudatos éberség” az agy teljesítményét számos módon növeli. A meditáció csökkenti a stresszt, segít koncentrálni, érzelmileg jótékony hatású, és mentálisan is segít kitisztulni – ezek pedig mind hozzájárulhatnak a kreatív gondolkodáshoz. forrás: hvg.hu