21 fotó, amikor a férfi rendezi be a lakást!

Ha lakberendezésről van szó, általában a nőkre hárul ez a feladat. Valljuk be, nekik jobb érzékük van a megfelelő bútorok és színösszeállítások kiválasztásához. Az alábbi képek után teljesen biztosak vagyunk abban, hogy ez így van. Nemcsak lakás van ám itt, van étterem, kocsma, és egyéb helyiség is, de az tuti: ezeknek a megtervezésébe nő nem szólhatott bele! 🙂 . . . cikkért köszönet a napjaink.org-nak 😉
Egy hónapig naponta 3,5 liter vizet ittam meg. Íme mit tapasztaltam!

A következőkben egy New Yorkban élő fiatalember beszámolóját olvashatjuk, aki 30 napon keresztül napi 3,5 liter vizet ivott meg. Mikor eldöntöttem, hogy egy hónapig naponta 3,5 liter vizet fogok meginni, arra számítottam, hogy szebbé válik a bőröm, több lesz az energiám, stb, és így is lett. De a vízivásban az is közrejátszott, hogy a cég, ahol dolgozom, kötelezett arra, hogy megigyak ennyi vizet naponta. Nos, nézzük, hogy mi történt velem. ELSŐ NAP Tulajdonképpen nem szoktam folyadékból, főleg vízből 3,5 litert naponta meginni, azt sem tudom, hogy hány pohár víz jön ki ennyi mennyiségből. Szóval azt találtam ki, hogy egész nap mindenhova magammal viszek egy kancsót, és addig töltöm a vizet az üvegből, míg el nem fogy. Kicsit furcsa volt, de nem volt annyira nehéz. ÖTÖDIK NAP Húsz percenként pisilnem kell. Ennek ellenére megszerettem a vízivást, habár azért nem könnyű még mindig letolni napi 3,5 liter vizet, annak ellenére, hogy a szervezetem több mint 60 százaléka vízből áll. Akarni kell! Inkább akkor iszok, mikor nem vagyok szomjas, habár szinte sosem vagyok az, mert teljesen úgy érzem, hogy tele vagyok vízzel. Kevesebbet eszem, és húsz percenként pisilnem kell. A kollégáim azt gyanítják, hogy biztosan drogproblémáim vannak, mert rengetegszer ki kell mennem a mosdóba. TIZEDIK NAP Talán sármosabb vagyok? Úgy érzem, valami történik. Inkább reggelente észlelek változást. Korábban kávét kellett innom, hogy beindítsam magam, de mostanában úgy érzem, hogy felfrissülten ébredek, és az energiaszintem is magasabb, mint volt. És ez jó! És ha a tükörbe nézek, azt látom magamon, hogy jóképű vagyok, és mintha izmosabb is lennék. TIZENÖTÖDIK NAP Egy igazi energiabomba lettem. Alig iszok kávét, pedig azelőtt 2–3 bögrével is elkortyoltam. Mikor esténként szaladok, sokkal könnyebbnek érzem magam, és tovább is bírom a tempót. Jobban alszok. Ami még fontos: nagyon szomjas tudok lenni, ha nem iszok elég vizet, tehát a szervezetem megszokta a napi 3,5 litert. HUSZADIK NAP Az emberek azt mondják, hogy boldogabbnak tűnök. Nem tudom, talán így van. HUSZONÖTÖDIK NAP Továbbra is sokat kell pisilnem, ami szinte teljesen átlátszó. A barátnőm szerint a bőröm is jobban néz ki. Be kell vallanom, hogy jobban is érzem magam a bőrömben. Mostanra már probléma nélkül legurítom a vízadagomat. HARMINCADIK NAP Vége a kihívásnak, a vízivó kúrának. Sokszor vagyok szomjas, és pisilnem is sokszor kell. Olyan vagyok, mint a nagyapám, csak annyi különbséggel, hogy sokkal jobb formában vagyok mint ő, és mint bármikor életem során. Rájöttem arra is, hogy eddig nagyon kevés vizet ittam. Azonban nem kell egyből 3,5 litert meginni, mert van akinél ez gondot okozhat, de a nap 2 liter vizet meg kell próbálni meginni. Ezt tudom tanácsolni. cikkért köszönet a napjaink.org-nak
A férfi, aki magára hímez

Mindig lesz valaki, aki valami újjal rukkol elő, ami lehet, sokak tetszését nem nyeri el, de biztosan mindenki meg fogja nézni. David Catá spanyol fotográfus és képzőművész pont ezt tette, biztos számos ember elborzad sajátos művészete láttán és fel is tehetjük a kérdést, hogy vajon miért teszi ezt magával. Mivel a férfi a tenyerébe hímez, tűvel, cérnával, és a bőrét használja vászonként. És nem akármiket, hanem portrékat a családjáról, mesteréről, barátnőjéről. Ráadásul a tenyere nem volt elég, egyszer az arcára is ráhímezte a saját képmását. Catá azt vallja, hogy mindenkivel, akivel életünk során találkozunk, megbélyegez minket, és szerinte ezt nem is tudná jobban kifejezni. Neki biztos megéri ez a minimális öncsonkítás ezért. forrás: newhorizon.hu
Négy őrületes szexpóz! Veszélyes kísértés! 18+

Forró vágytól túlfűtötten nehezen tudsz parancsolni a testednek. Megeshet, hogy túl hevesen estek egymásnak. Nem árt vigyázni ilyenkor a szexpózokkal! Elég egy meggondolatlan mozdulat és letörhet a kezdeti vágy. Ezek a pózok eszelősen jó szexhez vezethetnek, de aki a tűzzel játszik könnyen megégetheti magát. Légy észnél, mert egy rossz mozdulat és akár az ügyeleten is folytatódhat a csodás randi.A nagyon kemény szexbalesetek nem túl gyakoriak szerencsére, persze nem az olyanokra gondolunk, hogy leszakad az ágy. Elkerülheted a bajt, ha pontosan tudod, hogy mit csinálsz. 1. Amikor feldobod az asztalra! Ártalmatlan póznak tűnik, hiszen te irányítasz, az intenzitás és a behatolás mélysége is rajtad múlik. Azonban, ha a nő ülő helyzetben van, megeshet, hogy a péniszed megakad a szeméremcsontban, és ha túl heves vagy, ebbe bizony beletörhet a bicskád. A legjobb, ha csaj vízszintesbe kerül, még ha a pulton is csináljátok. (Fotó: 123RF) 2. Fordított misszionárius Ez a helyzet szintén nem optimális a pénisz számára. A nő háton fekszik, te pedig úgy helyezkedsz felé, hogy a lábad a fejénél legyen. Így a hímvessző teljesen más szögben hatol be a vaginába. Fontos, hogy figyelj a tempóra, mert ha valami félrecsúszik, az mindkettőtöknek fájhat. 3. Vajköpülő Nem egyszerű kivitelezni, de nagyon izgalmas és szenvedélyes. A hátadon fekszel, behajlítod a térdeid és a partnered nyakába rakod, ő pedig bele ül a férfiasságodba. A rizikót az hordozza magában, hogy kiadod az irányítást a kezedből. Fontos, hogy lassan mozogjon, esetleg a kezedet a térdére helyezve adhatsz neki jelzéseket. 4. Fordított cowgirl (Fotó:Pinterest) Amikor a csaj fordítva ül rád nagyon kellemes a kilátás a fenekére. Azonban azt nem szabad elfelejtened, hogy ebben a helyzetben a hüvely egészen más irányba kanyarodik, mint amit megszoktatok.Fontos a hosszú, intenzív előjáték, hogy mindketten kellően bemelegedjetek, és minden tökéletesen illeszkedjen. forrás: ripost.hu
14 eget rengető különbség a férfiak és nők között

Amíg világ a világ, addig ezek a különbségek fenn fognak állni. forrás: vilagunk.hu
Valami van a bugyiban – furcsa perverziók

Bugyi ügy Élnek a világon szép számmal olyan férfiak, akik imádják a női bugyikat, de nem ám akármilyet, hanem a használtat. Japánban vannak szex shopok, ahol a levetett bugyiért fizetnek. Persze nem valami torpedóra kell gondolni, hanem szexisre, és mindenképpen használtra. A tini lányok éppen ezért, ha elfogy a zsebpénzük, levetik a használt bugyit és eladják az üzletben. Aztán jönnek a bugyi szagot imádó férfiak és jó árat fizetnek egy-egy darabért. Sokan vannak, akiknek egész gyűjteményük van az intim darabokból. Vizelettel dobálózik Kínában egy 30 éves férfi azzal elégítette ki magát, hogy vizelettel teli poharakat dobált nőkre a kocsijából. Több lakossági bejelentés érkezett, így hamar elfogták. Saját bevallása szerint imádta eláztatni az áldozatait. A biciklinyeregre gerjed Szintén Kínában olyan férfit tartóztattak le, aki a női bicikli nyergekre bukott. Kiszemelte azokat a kerékpárokat, amelyekhez gyerekülés is tartozott, így biztos volt benne, hogy női fenék is érintette. Egy alkalmas pillanatban aztán elemelte a nyerget. A 35 éves kínainak már 200 női bicikli nyereg volt a birtokában, amelyeket előszeretettel szagolgatott. Forrás: nokorszak.hu
11 női dolog, amit egy férfi soha nem érthet meg

Összeszedtük, mik azok a hétköznapi praktikák és jelenségek, amiket egy férfi soha nem tud átérezni. 1. Mi az a fém, ami belóg a dekoltázsodba! 2. Miért kell ilyen képet vágni? 3. Hogy erre vajon miért van szükség! 4. Hogy miért hagysz lyukakat a földben magad után! 5. Hogy miért néz ki a nők kézfeje néha így! 6. Hogy két színházi felvonás közötti szünet miért nem lehet elég hosszú. 7. Hogy miért raksz fészket. 8. Hogy nap végén mennyire jó érzés ez! 9. Hogy mi a különbség tampon és betét között. 10. Hogy ez miért keletkezik. 11. Hogy miért van nálad mindig sebtapasz. Kihagytunk valamit? 🙂 forrás: nlcafe.hu
Rémisztő dolog van a férfi fülében! Nem fogsz hinni a szemednek!

Ebben a videóban egy erős kinézetű fickót kényszerít földre egy rovar,ami belerepült a fülébe. Abban az esetben, ha ez velünk is megtörténne íme pár tanács,ami a segítségünkre válhat. 1. Ne nyúljunk újjal a fülünkbe,mert azzal csak beljebb nyomjuk a rovart. 2. Forduljunk az oldalunkra,hogy az állatnak legyen esélye önmagától kimászni. 3.Öntsünk olajat a fülbe,ettől a rovar megfullad és a síkos oldat segíti kipucolni a járatból. 4. Ha ezek után sem sikerül kiszednünk a hallójáratból, mielőbb forduljunk orvoshoz,hogy ne okozzon semmiféle károsodást. Reméljük, veletek nem fog előfordulni ilyen, mert nem tűnik kellemes élménynek.
Földönkívüli nő vette el a szüzességét – videó

A művész 8 éves kora óta intenzív kapcsolatot ápol az idegenekkel, a találkozások visszaköszönnek a festményein. „Nem tudok sok mindent, de egy valamiben egészen bizonyos vagyok: egy földönkívüli nővel vesztettem el a szüzességem” – ezek a szavak a 70 éves grafikus és festőművész, David Hugginsszáját hagyták el. A neve ismerős lehet onnan, hogy a Találkoztam egy idegennel (Close Encounters) dokumentumfilm-sorozatban is feltűnt, amelyben – többek között – kifejtette, hogy egy a földönkívüliek által működtetett genetikai projektnek köszönhetően már több mint 200 gyermek apjának mondhatja magát. Egy új dokumentumfilmben, Brad Abrahams alkotásában részletesen beszél eddigi találkozásairól az idegenekkel. Huggins elmesélte például, hogy nyolcéves korában látogatták meg először a földönkívüliek: bejöttek érte a hálószobájába, majd vele együtt felrepültek az égbe. Szüzességét egy Crescent (Félhold) nevű idegen nővel vesztette el. A Hoboken városából (New Jersey) származó művész festményein ábrázolja ezeket a találkozásokat, azt mondja, megnyugtatja, ha vászonra viszi a történteket. A készülő film alábbi trailerében számos további Huggins-alkotás látható. forrás: hir24.hu
Ez a férfi éjjeli kamerát tett az ágya elé. Amit felvett, az hátborzongató.

Egy ausztrál férfi – a történet szerint – arra gyanakodott, hogy a házban ahol él, egy több száz éves szellem él, aki zaklatja őt. Ezért vásárolt egy éjjellátó kamerát, hogy hátha megtudja örökíteni azt, és vissza nézheti hogy mi piszkálja meg minden éjjel. Az eredmény sokkolta!