BRUTÁLIS MEGLEPETÉS ÉRTE A MELLPLASZTIKA UTÁN – FOTÓVAL

Nem túl gyakori a férfiak körében hogy szépészeti célú mellműtétre jelentkezzenek, a brit Mark Jones mégis erre szánta el magát. Meg akart végre szabadulni nőies domborulataitól, amely a gúnyolódások állandó céltáblájává tette. Utólag nagyon megbánta a döntését. A 39 éves Mark Jones gyerekkora óta küzdött azzal a jelenséggel, amely a férfinépesség 15 százalékát érinti, nevezetesen, hogy hímnemű létére olyan látványos keblei voltak, mintha nőből lenne – írja a Daily Mail. Ennek az állapotnak neve is van, gynaecomastiának, magyarul ginekomasztiának hívják, és a mellizmok feletti túlzott zsírszövetállomány okozza. Hiába élt Jones sportos életmódot, irritáló mellétől sehogyan sem sikerült megszabadulnia, az edzésektől sem lett kisebb a nőies domborulat. Persze már iskolás korától folyamatosan mindenki a nőies idomaival poénkodott, hol melltartót ajánlottak neki, hol vetkőzésre biztatták, amitől olyan önbizalomhiányos lett, hogy folyton bő cuccokban rejtegette a mellkasát, a strandokat pedig messziről elkerülte. Ezért szánta el magát végül arra, hogy kés alá fekszik, és a beavatkozásra szép summát: mintegy 7500 angol fontot, azaz kis híján hárommillió forintot költött. A mellkisebbítő plasztika során eltávolítják a felesleges szövetet, és elvileg a férfi mellkasán azon túl maximum az izmok fognak domborodni. Csakhogy Mark esetében sajnos nem balul sült el a dolog, miután a műtétet az orvos elszúrta. A végeredmény láttán Jones kis híján elsírta magát: a pancser plasztikai sebész az egyik mellbimbóját gyakorlatilag eltüntette, ráadásul vonzó férfimellkas helyett egy hepehupás csúfságot látott viszont a tükörben, ami a vágásokkal és szétroncsolt mellbimbóval még sokkal rémesebben nézett ki, mint előtte a nőies mell. „Borzalmas csalódás volt, hiszen arról álmodoztam, hogy a műtét után végre normális életem lesz, visszatér az önbizalmam, és megtalálom a szerelmet”- mondta el a szerencsétlenül járt férfi, aki azóta még jobban szégyelli a testét, mint korábban. A tetejébe, mivel a félresikerült műtétet korrigálandó túl sok időt töltött kórházban, még a munkahelyét is elveszítette. Hogy a történet mégsem végződött teljes letargiával, azt egy véletlennek köszönheti: éppen a legdepressziósabb időszakában mutatta be egy barátja egy nőnek, aki – csodák-csodája – a szétszabdalt mellkasa és a sirámai ellenére is beleszeretett, és azóta is boldogok együtt. Jones pedig bízik benne, hogy a mellbimbó rekonstrukció után előbb-utóbb a testi és a lelki sebei is behegednek. forrás: borsonline.hu  

40 éve él felemelt kézzel egy indiai férfi

Az indiai saivita, azaz Síva-hívő Amar Bharti, akit már szentként tisztelnek, 40 éve felemelt kézzel él. Elmondása szerint, közel 40 évvel ezelőtt, úgy döntött, hogy elhagyja feleségét és gyermekeit, és Indiába megy szolgálni Síva istent. Sadhu Amar Bharati ma már szent embernek számít Indiában, de egészen 1970-ig átlagos közép-osztálybeli életet élt, munkába járt, lakása volt és felesége, és három gyereke. Mindez azonban nem számított, egy nap arra ébredt, hogy neki Síva istent kell szolgálnia, ezért mindent hátra hagyott. Elkezdett egyszerű öltözékben India útjain kóborolni. Három év múlva azonban úgy érezte, hogy még mindig túlságosan kötődik a földi hívságokhoz, ezért úgy döntött: felemeli és úgy is tartja a jobb karját, hogy ellenálljon a kísértéseknek. Amar Bharati ezzel a világszerte zajló háborúk ellen is tiltakozni akart. Indiában sok Síva hívő követte a példáját, van aki 7, 13, sőt 25 éve szintén felemelve tartja a jobb karját. Egy ideig szinte elviselhetetlen volt a fájdalom, de ma már ez megszűnt. A karját, ha akarná sem tudná mozdítani, ebben a furcsa, félig felemelt pózban rögzült. A körmét sem vágja ezen a karján, a kézfején levő furcsa csavarodott képződmény valójában a több évtizedes körme. forrás: szarvasember.org

ÚGY SÖRÖZÖTT A HAVERJAIVAL, HOGY KÖZBEN OTT VOLT VELE A BARÁTNŐJE LEVÁGOTT FEJE +18

Horror Madridban! Hiába számolt be barátainak egy spanyol férfi arról, hogy levágta barátnője fejét, senki nem hitte el neki. Azok után, hogy lefejezte 30 éves barátnőjét, a 34 esztendős férfi, beült egy kávézóba a barátaival és vígan sörözgetett velük. A nő fejét is vitte magával, méghozzá egy zacskóban. Az M.R.T.R. monogramú férfi be is számolt tettéről, de mivel túlságosan nyugodt volt, senki nem hitt neki, pedig még az inge is véres volt. Az iszogatás után felmászott egy villanykaróra, megütötte az áram, lezuhant, majd egy madridi kórházban meghalt. A rendőrség ezek után kezdett nyomozni az ügyben. Kiderült, minden igaz volt, mivel megtalálták az összeszurkált és lefejezett nő torzóját. forrás: borsonline.hu

Leharapta egy nő egy férfi ajkát a sörünnepen- VIDEÓ

Bár az eset még az Oktoberfesten történt, csak most került fel róla videó az internetre. A LiveLeak-en közzétett felvételen látható összecsapásban nem két német esett egymásnak a müncheni Oktoberfest egyik sátrában, hanem két turista, akik egymástól igen távoli helyekről érkeztek, hogy aztán lerészegedve jól egymásnak essenek. A harminc éves nő az Egyesült Államokból, a 23 éves férfi pedig Ausztráliából. A news.com.au cikke idézi azt az embert, aki a felvételt készítette (és felrakta a YouTube-ra, ahonnan azóta levették, mert sértette a felhasználási feltételeket). A videózó azután kezdett filmezni, hogy a páros lökdösődni kezdett, megörökítve így az utókornak az elképesztő jelenetet, ahogy a nő pár ütés után ráharap a férfi alsó ajkára. A most közzétett videón ugyan ezt nem látni, de a nő kiharapott egy darabot a férfi szájából, majd a földre köpte azt. Erről még közvetlenül az eset után, még szeptember 29-én számolt be az Abendzeitung című müncheni lap. A cikk szerint a férfi szájából kiharapott darabot sikerült visszavarrni, míg a harmincéves nőt őrizetbe vették, súlyos testi sértés miatt. forrás: hir24.hu

DURVA: MILLIÓKAT KERES A HERÉJÉVEL

Tévénézők milliói láthatták, ahogy a Las Vegas-i férfi egyik heréjét eltávolítják. Ő persze nem kevés pénzt kapott azért, hogy bevállalta. Egy Las Vegasban élő férfi majdnem nyolcmillió forintért kioperáltatta egyik heréjét, és a helyére egy mesterséges golyót ültetett. Mark Parisi féltett testrészét a tudomány hasznosítja. – Egyszerűen csak felajánlottam az egyik herémet kutatási célokra, kapok helyette egy műgömböt, majd két hét múlva kapok egy csekket 35 ezer dollárról – mesélte a férfi a Daily Mirrornak. Parisinek semmilyen egészségügyi problémája nincsen, ezért is meglepő, hogy mindössze a pénzért szabadul meg a heréjétől. És persze a hírnévért, ugyanis az egész beavatkozást tegnap élőben közvetítette az egyik amerikai televíziós csatorna. forrás: borsonline.hu

DURVA: TÖKRÉSZEGEN MENT A TÁRGYALÁSÁRA AZ ITTAS SOFŐR

Hazaküldte a bírónő az egyik vádlottat, ugyanis a férfi olyan ittasan jelent meg, hogy állni alig tudott. A 40 éves fegyverneki férfi éppen ittas vezetésért ült a vádlottak padján. A 40 éves fegyverneki férfit még szeptember 11-én kapták el a rendőrök, miközben segédmotorjával Törökszentmiklóson száguldott – olvasható a szoljon.hu-n. Kiderült, hogy a férfinek nemhogy érvényes vezetői engedélye nincs,de ezenkívül súlyosan ittas is: 2,62-2,67-es véralkohol szintet mértek nála. A férfit a Szolnoki Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt állította bíróság elé, ahol az illető meg is jelent, azonban ugyanolyan tökrészeg – hacsak nem részegebb – volt, mint amikor lekapcsolták a rendőrök. – A november 5.-i tárgyaláson olyan súlyos fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt és kihallgathatatlan állapotban volt, hogy vele szemben bizonyítási eljárást képtelenség volt lefolytatni. Dr. Deák Szilvia bírónő így az ügyet visszaküldte az ügyészségnek, hogy új vádat emeljen a vádlottal szemben – mondta a Szoljon-nak Balázsné dr. Busku Terézia, a megyei főügyészség sajtószóvivője. A férfit a bírónő hazaküldte. forrás: borsonline.hu

Sokkoló videó – A vízimentők orra előtt tépte le a cápa a férfi lábát

Hiába vitték a partra, az orvosok már nem tudták megmenteni annak a fiatalnak az életét, akit egy brazíliai strandon cápák vettek körül. VIGYÁZAT: különösen felkavaró látvány a videóban! Egy nyilvános brazil strandon úszkált a 18 éves Bruna Gobbi, amikor váratlanul fuldokolni kezdett, és saját erőből nem tudott volna a partra evickélni, ezért a vízimentők indultak a segítségére. A Sao Paolo-i fiatalembert azonban nem sikerült megmenteniük, annak ellenére, hogy a jetskivel rövid időn belül odaértek hozzá és a partra juttatták, halálát ráadásul nem a fulladás okozta. A videófelvételen, amelyet egy strandoló készített, jól látható, hogy a fiú közelében csak úgy hemzsegnek a cápák, és másodpercekkel azelőtt, hogy a fiú mellett megálltak a vízimentők, hirtelen vörössé válik a tengervíz. Ahogy a nagy hullámzásban megpróbáltak Brunához közel kerülni a mentők, a cápa újra támadott, a fiatalembernek szinte teljesen leszakította a bal lábszárát, csak egy vékony izomköteg tartotta a helyén a kettéharapott csontot. A sérülések és a vérveszteség olyan súlyos volt, hogy Bruna Gobbi életét már nem lehetett megmenteni. A férfi unokahúga, Daniele – aki szintén a közelben volt a tragédia alatt – elmondta, hogy tudták, a közelben sok van a tengeri ragadozóból, de nem gondolták, hogy a parthoz ennyire közel merészkednek és támadnak. A helyi hatóságok többször kérték a kormánytól, hogy a cápák által ellepett partszakaszokon tiltsák be a fürdőzést, ezidáig azonban ez nem történt meg. Az elmúlt húsz évben 57 cápatámadás történt az országban, közülük csaknem minden második a mostani tragédia színhelyén, a Boa Viagem strandon. forrás: ma.hu

ANYJUK DROGPARTIJA ALATT ÉGTEK HALÁLRA AZ OVISOK

A 36 éves nő hatalmas bulit rendezett, ahol a vendégek bedrogozva és részegen szórakoztak. Egy piromániás tinédzser felgyújtotta a gyerekszoba gardróbját, és a gyorsan terjedő tűzben a házigazda három apró gyereke és az őket menteni próbáló bátyjuk is odaveszett. Michelle Smith 36. születésnapját ünnepelte barátaival, és a freckletoni házibuli vendégei bedrogozva vagy saturészegen dorbézoltak. A 19 éves Dyson Allen szintén a meghívottak között volt, és a nyomozás szerint már aznap dél óta itta egymás után a feles vodkákat A fiú, aki közben füves cigiket is szívott, beült az emeleti gyermekszoba gardróbjába, és ott próbált meggyújtani egy újabb jointot, ám ekkor lángra lobbantotta a szekrényben lógó ruhákat is. Mivel Allent korábban már többször elkapták gyújtogatásért, a rendőrség nem zárta ki a szándékosság lehetőségét sem, írja a Daily Mail. A tűz gyorsan továbbterjedt a szobában, ahol három kigyerek, a négyéves ikerpár, Holly és Ella, illetve a kétéves Jordan aludt. Allen ekkor lerohant a lépcsőn, és kiabálta, hogy tűz van, ám mindössze a gyerekek 19 éve bátyja, Reece sietett a kicsik segítségére. Hiába próbálta kimenteni őket a sűrű füstből és a lángokból, végül ő maga is odaveszett. A nyomozás során Allent gyilkossággal vádolták meg, ám a bíróságon végül ezt emberölésre enyhítették, és ebben bűnösnek is találták a 19 éves fiatalt. Az ítélethirdetéskor elszabadultak az indulatok a tárgyalóteremben, sokan ugyanis a 36 éves nőt tartják felelősnek a tragédiáért. A gondatlan anya ellen azonban nem indult eljárás, Allen büntetéséről pedig szeptemberben dönt a bíróság. forrás: borsonline.hu  

Gyerekgyilkos a párom!

A gyermekvárás minden szépsége semmivé foszlott egy brit édesanya számára, mikor kiderült: új párja, akinek gyermekét a méhében hordozza, valójában egy gyerekgyilkos. A döbbent Linda Morton (25) párja, Ben Curtis (30) azt hazudta, hogy egy kisebb verekedés miatt kell bemennie a bíróságra. A tárgyalás idején Linda éppen a kórházba ment, ahol kiderült: várandós. A férfi ezzel egy időben megkezdte két éves börtönbüntetését, melyet előző kapcsolatából származó gyereke, Ocean (†2) halála miatt szabtak ki rá. Ráadásul a pontos részletekről „jóindulatú” szomszédai tájékoztatták a szerencsétlen asszonyt, mikor az a terhessége felett érzett örömtől eltelve hazatért a kórházból. – Úgy éreztem, a világ összeomlik körülöttem – mesélte Linda, aki azóta egyébként névtelen halálos fenyegetéseket is kapott. – A férfi, akit szerettem, börtönbe került, mert megölte a gyerekét, ráadásul én meg terhes vagyok az ő új gyerekével. Linda dühös és fél is egyben, hogy mi fog történni vele és a babával a jövőben. Ocean, a férfi előző kapcsolatából származó gyermeke 2007-ben 3 hónapos volt, mikor Ben úgy megrázta, hogy súlyos agysérüléseket szenvedett. Emiatt akkor 20 hónapra ítélték. Azonban a kislány 2009-ben meghalt, sertésinfluenza végzett vele. Ez a fertőzés nem lett volna halálos egy ép gyermek számára, a kis Ocean azonban az apja által okozott sérülések miatt fokozottan ki volt téve a betegségeknek, szervezete képtelen volt legyőzni a vírust. Apját ezután után emberölés miatt vonták felelősségre, mert a gyerek halála összefüggött a korábbi bántalmazással. A férfi azonban ezt az ellene indított eljárást eltitkolta új párja elől, akivel a barátaikon keresztül ismerték meg egymást, januárban. Az asszony annyira beleszeretett, hogy elhitte a férfinak, mikor az az ellene folyó bírósági eljárásról magyarázkodott. Ben azt mondta, hogy korábban részt vett egy kisebb verekedésben, amiért lehet, hogy börtönbe is kerül. A teljes igazságot azonban nem mondta el. – Szerettem. Tudtam, hogy utána kéne néznem a dolgainak, de mégsem tettem – mesélte Linda. Az elárult Linda akkor határozta el, hogy párja szerencsétlen kis kétéves áldozata után Oceannek fogja hívni a gyermekét, ha lány lesz. forrás: blikk.hu

6 ÉVIG ÉLTEK HALOTT ROKONUKKAL BARCIKÁN

A kazincbarcikai férfivel halála után is úgy törődtek, mintha élne. Fésülgették, ápolták és lélekgyógyász is járt hozzá. Még nem tudni, elítélnek-e bárkit. Házkutatás során bukkantak egy régóta keresett úr holttestére szerdán délelőtt Kazincbarcikán – írja a Boon.hu. A test mumifikálódott és egy ágyon feküdt szülei családi házának egyik szobájában, ahol a háziak gondoskodtak róla: „etették”, fésülték, mosdatták, illetve különböző kenőcsökkel ápolták. A holttesttel a teljes családja – rokkantnyugdíjas édesapja, anyja és öccse – együtt élt. Egyelőre úgy tűnik, a férfi természetes halállal vesztette életét. „A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja annak a 38 éves helyi férfi halálesetének körülményeit, akire egy eltűnés miatt folytatott eljárásban július 15-én saját lakásában találtak rá. Az ügyben idegenkezűségre, bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel. Az esetről a rendőrség részletesebb információkkal nem szolgálhat” – nyilatkozta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a lapnak. Arról nincs információ, hogy a vendégek, a lélekgyógyász vagy bárki más a családból miért nem jelentette az esetet. Az sem világos, mikor fogják a férfit végső nyugalomra helyezni. forrás: borsonline.hu