A férfi, aki magára hímez
Mindig lesz valaki, aki valami újjal rukkol elő, ami lehet, sokak tetszését nem nyeri el, de biztosan mindenki meg fogja nézni. David Catá spanyol fotográfus és képzőművész pont ezt tette, biztos számos ember elborzad sajátos művészete láttán és fel is tehetjük a kérdést, hogy vajon miért teszi ezt magával. Mivel a férfi a tenyerébe hímez, tűvel, cérnával, és a bőrét használja vászonként. És nem akármiket, hanem portrékat a családjáról, mesteréről, barátnőjéről. Ráadásul a tenyere nem volt elég, egyszer az arcára is ráhímezte a saját képmását. Catá azt vallja, hogy mindenkivel, akivel életünk során találkozunk, megbélyegez minket, és szerinte ezt nem is tudná jobban kifejezni. Neki biztos megéri ez a minimális öncsonkítás ezért. forrás: newhorizon.hu
Rendkívül hatásos képek újszülöttekről – egyből a császármetszés után
A legtöbb csecsemős fotó egy nagyon helyes kisembert mutat, aki alszik kedvesen, az anyukája fogja vagy esetleg sír és pisil, miközben mindenki mosolyog a háttérben. Gyereke születése után, egy Christian Berthelot nevű fotográfus belekezdett a „Ceasar” nevű projektjébe, ahol egyből császármetszés után, a köldökzsinór elvágása pillanatában fotózta le a meggyötört csecsemőket. A beállítások kifejezetten a megszokott újszülöttábrázolás ellentétei; nem idilli pozícióban mutatja a gyermekeket, hanem úgy, mint akik éppen most győztek életük legelső küzdelmében. forrás: newhorizon.hu
Szürreális erotikus fotómontázsok Pierre Moliniertől (18+)
Pierre Molinier egy 1900-ban született francia festő és fotográfus volt, aki bár tájképfestészettel kezdte pályafutását, egy éles kanyart véve elég hamar eljutott a fetisiszta erotikáig. 18 évesen kezdett fotózni, és e két művészeti ágat ötvözve képzőművészeti igényű képmanipulációkat, fotómontázsokat készített. Nagyon nem volt egyszerű figura, a művészetével a saját szexuális identitását akarta egy magasabb szintre emelni (vagy a művészetet az erotikához lehúzni?). Egyszer úgy fogalmazott, hogy a művészi alkotófolyamat igazából saját maga stimulálására van. És bár a nagy szürrealisták, így André Breton társaságának tagja volt az 50-es 60-as években, nagyon nem a „mainstream szürrealistákhoz” (már ha lehet egyáltalán ilyet mondani) tartozott. Az idejében még a nagy kultúrafogyasztók számára is nehezen voltak befogadhatók a képei, így nem véletlenül nem az ő munkái ugranak föl először a Google képkeresőjében, ha a keresőszavunk „surrealism”. forrás: newhorizon.hu