Címke: gyerekek

10 ELKÉPESZTŐ DOLOG, AMIT GYEREKEK MESÉLTEK ELŐZŐ ÉLETEIKRŐL

Sok kisgyerek tűnik jóval bölcsebbnek a koránál vagy olyan, mintha “idősebb lélek” lenne, ám néhányan közülük olyan dolgokat mondanak, melyektől valóban úgy érezzük: vissza tudnak emlékezni előző életeikre. Azok közül a szülők közül, akik közzétették a történeteiket, sokan azt állítják, hogy a gyermekeik tragikus halállal végződő életekről meséltek, amelyeket aztán most egy boldogabb élet követ. Íme 10 elképesztő dolog, amit ők meséltek előző életeikről:   1. Amikor a kisfiam 3 éves volt, azt mondta nekem, hogy igazán kedveli az új apukáját, mert nagyon kedves. De mivel a férjem az egyetlen apukája, megkérdeztem tőle, hogy érti ezt. Erre ő: “A régi apukám nagyon gonosz volt. Hátba szúrt egy késsel és meghaltam. De az új apukámat nagyon szeretem, ő sosem tenne ilyet velem.” 2. Kislány koromban egyszer teljesen kikeltem magamból, amikor megpillantottam egy srácot a közértben. Ez elég szokatlan volt tőlem, mert általában csendes és jó magaviseletű voltam. Azelőtt még sosem kellett kivezetni sehonnan rosszalkodás miatt, de ezúttal el kellett hagynunk az üzletet. Amikor az autóhoz értünk és az anyukám megkérdezte, hogy mi ütött belém, elmeséltem neki, hogy ez a srác volt az, aki elvett engem az első anyukámtól, elrejtett a padlója alá és ott kellett aludnom jó sokáig, amíg fel nem ébredtem az új anyukámnál. Hazafelé menet pedig nem voltam hajlandó az autóülésen ülni, hanem a műszerfal alá bújtam, hogy még egyszer el ne tudjon vinni. Anyukám teljesen kiakadt az egészen, hiszen ő valóban a biológiai anyám, így nyilvánvalóan ő az“első” anyukám is… 3. Egy este, ahogy a két és fél éves kislányunkat kivettük a fürdőkádból és a feleségemmel elkezdtük neki magyarázni, hogy miért olyan fontos az intim higiénia, ő egyszer csak közbeszólt: “Á, ott aztán engem senki sem fog piszkálni. Egy éjszaka megpróbálták. Berúgták az ajtót és megpróbálták, de én szembeszálltam velük. Aztán meghaltam és most itt vagyok.”Mondta mindezt, mintha mi sem lenne természetesebb. 4. “Mielőtt ideszülettem volna, volt egy nővérem, igaz? Ő és a másik anyukám már nagyon öregek. Ők megúszták, amikor kigyulladt az autó, de én nem, az biztos.” 5 vagy 6 éves volt, amikor ezt mondta. Derült égből villámcsapás volt. 5. Kisebb korában a húgomnak az volt a szokása, hogy a dédapánkat ábrázoló képpel a kezében sírva masírozott fel s alá a házban, miközben ezt mondogatta: “Hiányzol Harvey” Harvey már jóval azelőtt meghalt, mielőtt én születtem. Ezen a mindennapos eseményen túl anyukám szerint a húgom folyton olyanokat mondott, amiket annak idején Lucy dédmamánk szokott mondani. 6. Akkoriban, amikor a húgom elkezdett járni, igazán felkavaró dolgokat mondott. Olyanokról beszélt, hogy a régi családja mindenféle tárgyat belédugott, amitől ő sírt, de az apukája aztán egyszer annyira megégette, hogy végül megtalált minket, az új családját. Kb 2 és 4 éves kora között mesélt ilyenekről. Ahhoz túl kicsi volt, hogy valaha is ki lett volna téve olyan tartalmaknak, amelyekben gyerekek vagy bárki más ilyesmit élt volna át, így a családom mindig is azon a véleményen volt, hogy egy előző élet emlékei gyötrik.   7. A fiam 2 és 6 éves kora között folyton elmesélte ugyanazt a történetet arról, hogy hogyan választott ki anyukájának. Olyasmiket mondott, hogy egy öltönyös emberrel választottak ki az anyukáját, aki majd segíteni fogja az életfeladata teljesítésében. Pedig mi aztán sosem beszélgettünk spiritualitásról és nem is vallásos közegben neveltük. Ahogy leírta, az egész olyan volt, mint amikor az ember az üzletben válogat. Egy fényes teremben felsorakozott egy csomó ember, mintha babák lennének és ő kiválasztott engem. Az öltönyös fickó megkérdezte, hogy biztos-e a döntésében, mire ő azt felelte igen és utána megszületett. A fiam kiskorában megőrült a második világháborús repülőkért is. Be tudta őket azonosítani, a részeiket is, hogy hol használták őket meg ilyenek. A mai napig fogalmam sincs honnét vette ezeket az információkat. Én egy tudományos érdeklődésű csaj vagyok, az apukája meg matekos. Mindig nagyapának hívtuk őt magunk között a békés és gondoskodó  természete miatt. Ez a gyerek biztos, hogy öreg lélek. 8. Az unokaöcsém, amikor úgy igazán elkezdett mondatokban beszélni, azt mondta a nővéremnek és a férjének, hogy annyira boldog, hogy őket választotta. Aztán azzal folytatta, hogy mielőtt kisbaba volt, egy fényes szobában sok embert látott, akik közül  az Anyukáját választotta ki, mert neki olyan kedves arca volt. 9. A nővérem abban az évben született, amikor az apám anyukája meghalt. Apukám szerint, amikor a nővérem elég nagy volt már ahhoz, hogy tudjon pár szót mondani, azt mondta: “Én vagyok az anyád”. 10. Anyukám elmesélése alapján, amikor kisebb voltam, elmondtam neki, hogy hogyan haltam meg egy tűzben egyszer réges-régen. Erre ugyan nem emlékszem, de legnagyobb félelmeim egyike, hogy leég a házam. Már az is félelemmel tölt el, ha csak szabadtéri tűz közelében kell lennem. forrás: napielemozsia.hu

Első gyermekét várta, de amikor megszült még a szülész orvos is ájuldozott

Ghazala Khamis, a 27 éves egyiptomi fiatalasszony Alexandria egyik kórházában hozta világra hét gyermekét. A négy fiú és három lány mindegyike jól van. A legkisebb súlyú közülük 1450 grammos, míg a legnagyobb 2800 grammot nyom. Az ikreket négy különböző kórházban kellett elhelyezni, mert ennyi inkubátor egy helyen nem állt rendelkezésre. Az észak-egyiptomi földműves házaspárnak már van három lánya, így mostantól tíz gyerekről kell gondoskodniuk. Jogos lehet a kérdés,hogy az ultra hangon nem látták?! Nos ennek a nemzetiségnek egyes rétegei megtagadják az orvosi ellátást, ha nőgyógyászati problémáról van szó, ugyanis azt tartják, hogy csak a férje láthatja őt olyan helyzetben, és akár az életébe is kerülhet az asszonynak, vagy a gyermekeknek, de ebből nem engednek. Ez esetben biztos volt a császár metszés, ezért került kórházba. Ahány ház annyi szokás. http://titokzatosvilagunk.blogspot.hu/

Érdekes gyermekgondozási találmányok a 20. század elejéről

Ablakpárkányra rögzíthető alvódoboz, baba-gázmaszk, sétáltató szerkezet – mindez csak néhány azok közül a találmányok közül, amelyek a XX. század elején a gyermeknevelést és gondozást voltak hivatottak megkönnyíteni. Néhányuk igencsak hajmeresztő… Alvódoboz, 1916 Az ablakba rögzíthető találmány célja az volt, hogy a kert nélküli lakásokban is elegendő friss levegőhöz jusson a baba. A szerkezetet vaskeret tartotta, továbbá megvédte a kicsit a széltől és a bogaraktól. Önműködő bölcső, 1917 Mint a legtöbb újdonsült szülő, Sheldon D. Vanderburgh feltaláló is hamar belefáradt abba, hogy folyamatosan nyugtatgassa síró babáját.  A megoldást egy házi készítésű bölcsőben vélte felfedezni, amelyet egy kis motorral kombinált, ami képes volt a babát “tartalmazó” kosarat mozgatni. Halk, ketyegő hangja még pluszban elősegítette, hogy a kicsi álomba merüljön.  Babatartó doboz, 1917 Vonaton utazni kisbabával sok szülőnek okozott fejtörést. De az emberi kreativitás határtalan. Caleb M. Prather egy “tökéletesen hangszigetelt és hermetikusan zárt” dobozt alkotott, amelyre szerencsére nem felejtett el apró lukakat fúrni, amin keresztül a baba levegőhöz jutott. Arról sajnos nincs feljegyzés, hányan vették igénybe ezt a csodálatos találmányt… Baba biciklisülés, 1938 A kormányra szerelhető biciklisüléstől a kerékpár rendkívül instabillá vált, mégis előszeretettel alkalmazták a fémkerettel a járműhöz rögzített alkalmatosságot. Baba-gázmaszk, 1938 A babák teljes egészében belefértek abba a gázmaszkba, amit a közelgő háború fenyegetésétől inspirálva alkottak meg a franciák, hiszen ekkoriban egy gáztámadás lehetősége egyre nagyobb veszéllyé vált. UV-monogramm, 1938 Senki nem szeretné véletlenül más kisbabáját hazavinni a kórházból! Az ilyen esetek megelőzésére fejlesztették ki azt az UV-fénnyel dolgozó szerkezetet, amely halványan “beleégette” a babák bőrébe nevük kezdőbetűit. A jelölés néhány héttel később nyomtalanul eltűnt. Babasétáltató, 1939 Egy svájci mérnök úgy döntött, elég a fárasztó babasétáltatásból: kitalált tehát egy hosszú falécekkel operáló szerkezetet, amelynek egyik végét saját, a másikat kisgyermeke lábára erősítette, s ezáltal saját lépéseivel irányíthatta a kicsijét, miközben néhány szíj óvta meg a gyereket attól, hogy elessen. Biztonsági öv fürdőkádba, 1939 Egy babát, kisgyereket nagy felelőtlenség egyedül hagyni a fürdőkádban, hiszen pár másodperc alatt is történhet tragédia. Carl H. Fischer mérnök egy fém rúd és néhány pánt segítségével igyekezett áthidalni a problémát. forrás: erdekesseg.hu

Afrikai gyerekek reakciója, amikor először isznak tiszta vizet

Afrikában sok millióan kelnek útra minden hajnalban, hogy 10-15 kilométeres távolságokból vizet vigyenek családjuknak. Több országnak van tiszta vize, azonban a kormányzat képtelen arra, hogy megfelelő módon eljuttassa nap mint nap az éltető vizet minden emberhez. A Word Vision szervezet célkitűzése, hogy tiszta és iható vízhez juttatja az Afrikában élő gyerekeket. Word Vision egyik kezdeményezésében, a Zambia projekt keretein belül 40.000 zambiai gyermek kaphat friss, tiszta ivóvizet. Rendkívül örömteli reakciót váltott ki egy zambiai faluban, amikor először szállítottak ivóvizet az ott lakóknak. Ezeknek a gyerekeknek a világ legnagyobb kincsét az iható víz jelenti, hiszen azzal egyenlő, hogy többé nem betegszenek meg. A vizek tisztasága és a higiéniai állapotok következtében Zambiában naponta több mint 1600 gyerek lesz beteg, súlyosabb esetekben pedig nem is élik túl. Nagyobb számban betegednek meg a víz hiánya vagy tisztasági állapotának következtében, mint ahányan az HIV vírus vagy malária miatt.   forrás: erdekesvilag.hu

Az egyik legsúlyosabb ipari katasztrófa az indiai Bhopalban (18+)

Csaknem harminc éve, 1984. december 3-án történt a történelem egyik legsúlyosabb ipari katasztrófája. Az indiai Bhopálban, a rovarirtó szereket gyártó Union Carbide üzeméből mintegy 42 tonna mérgező anyag került a levegőbe. Az elszabaduló mérges gáz, a metil-izocianát volt, ami több mint 10.000 azonnali halálos áldozatot követelt, ezenfelül pedig több százezren szenvedtek maradandó egészségkárosodást. A Union Carbide 1969-ben épített gyárat az indiai városban, ahol a rovar- és gyomirtó szerek gyártásához az erősen mérgező, de igen olcsó metil-izocianátot (MIC) használta. Óvintézkedések alig történtek, a biztonsági rendszert takarékossági okokból pedig ki sem építették. A katasztrófa leírása Hajnalban a Union Carbide üzeméből fehér felhő szállt fel. Senki nem sejtette, hogy ez a kis képződmény hamarosan emberek ezreinek halálát okozza. A mérgező felhő rövid idő alatt ráterült a város jelentős részére, és a szélcsendben kb. 40 négyzetkilométernyi területen nagy mérgezőanyag-koncentráció alakult ki. Az emberek arra ébredtek, hogy nem kapnak levegőt, fuldokolnak. Pillanatok alatt pánik tört ki, sérültek ezrei lepték el a kórházakat. Az orvosok azt azonnal megállapították, hogy mérgezéssel van dolguk, azonban a mérgező anyag mivoltáról semmit nem tudtak. Sokaknak nem volt erejük arra sem, hogy orvoshoz menjenek. Az áldozatok egyharmada gyermek volt. A hivatalos vizsgálat hónapokat vett igénybe, és egymásnak ellentmondó megállapításokat tartalmazott. Egyértelmű magyarázatot nem találtak a balesetet kiváltó okra. A gyárat a baleset után bezárták, de azóta sem történt meg a környezeti károk felszámolása. A gyár vezetőit ugyan letartóztatták, ám tényleges felelősségre vonásuk elmaradt, a cég pedig 1989-ben peren kívül, mindössze 470 millió dolláros kártérítést fizetett az indiai államnak (az eredeti követelés 3,3 milliárd dollár volt). FIGYELEM! MEGRÁZÓ, FELKAVARÓ KÉPEK! forrás: erdekesvilag.hu

Nigéria Velencéje egy lebegő nyomornegyed. Ilyen helyet még nem láttál.

A vízen fekvő Makoko az Atlanti óceán partján található. Csupán pár kilométerre van Lagostól, Nigéria legnagyobb városától, az ország ipari és kereskedelmi centrumától. Makoko egy hatalmas nyomornegyed, ami nap mint nap növekszik. Nincs pontos szám, de valahol 150.000 és 250.000 ember között lehet lakossága. Ennyien laknak szörnyű körülmények között, vízen lebegő viskókban. Makoko régen egy kis halászfalu volt. Több mint kétszáz évvel ezelőtt alapították a Beninből érkező halászok, akik több pénzt akartak keresni. Mára egy illegálisan kiépült nyomornegyeddé vált, ami körülbelül 1 négyzetkilométer nagyságú. Az olajos fekete víz már nem alkalmas a halászatra. Mindenhol szemét lebeg a vízfelszínen, ami irtózatos bűzt áraszt. A lakosok többsége Nyugat-Afrikai országokból érkezett bevándorló. 1. Diákok szállnak ki a kenuból. A faviskók egyenként 6-10 ember otthonaként szolgálnak. Keményfából épültek, és az iszapba lefúrt cölöpökön állnak. Sok viskó bérbe van adva. A kenu létfontosságú eszköz, csakis így lehet közlekedni a városban. Kenukkal járnak a férfiak horgászni, és az asszonyok a kenukból árulnak különböző dolgokat. A városban nincs elektromosság, vagy akár szennyvízhálózat. Átlagosan 15 viskóra jut egy mellékhelység, amiből a szennyvíz egyenesen az alattuk lévő vízbe folyik. Iható vizet is csak zacskózott formában lehet vásárolni, mivel vízhálózat sincs. Az állam megpróbálta ledózerolni a falut, de a médiavisszhang miatt meghátrált. Túl sok embert tettek volna hontalanná. Ehelyett megígérték, hogy 150.000 munkahelyet teremtenek az ott lakóknak, és 250.000 embernek biztosítanak rendes lakhelyet. Eddig ez persze nem történt meg. 2. A kis srác még fel sem fogja, hova született. 3. Már fiatalkorban dolgoznak a gyerekek, ha van munka. 4. Az emberek kenuval közlekednek az olajos, fekete vízen. 5. A várost a 18-ik században alapították halászok. 6. Nem így képzelték a jövőt. 7. Makoko a 10 km hosszú Third Mainland Híd mellett terül el. A távolban látható az egyre jobban fejlődő Lagos. 8. Nagy az ellentét a pár kilométerre fekvő kereskedelmi centrummal. 9. A hatóságok sok házat lebontottak, de a lakosok újra építik őket. Valahol lakni kell. 10. Az új iskola épülete, amiben több oktatóterem is található. 11. Az iskola üde színfolt Makoko látképében. 12. Szörnyű körülmények között lakik több százezer ember. 13. Van, hogy a rozoga viskó összedől, és elsüllyed. 14.  Egy mosolygó kislány, aki pont a családi kenuban közlekedik. 15. Egy férfi várja az iskolából hazatérő gyermekét. 16. Mert ők itt születtek, itt nőnek fel, és lehet hogy itt élik le egész életüket. forrás: erdekesseg.hu

Szívbemarkoló fotósorozat a magyarországi mélyszegénységben élőkről

A rettenethez szokott emberi szem már észre sem veszi őket, azokat, akik valamiért a társadalom legszélére szorultak, mocsokban élnek, éheznek, fáznak, nélkülöznek. A Magyar Református Szeretetszolgálat által meghirdetett “Nincsen számukra hely” c. fotópályázat célja az volt, hogy felhívják a figyelmet rájuk, a társadalom perifériáján élők helyzetére. Hétszázötven kép érkezett a fotópályázatára, amelyből 19 képet díjaztak. forrás: erdekesvilag.hu

Ezek a gyerekek az életüket kockáztatva jutnak el az iskolába nap mint nap. Megdöbbentő képek!

A gyerekeknek itthon az iskolába járás legveszélyesebb része az úttesten való átkelés. De ez nem mindenhol ilyen egyszerű. A világ sok részén nincsenek kiépített utak, de még földutak sem. A lenti történetek itthonról hihetetlenül hangzanak, pedig a világ sok részén, ahol a jólét egy ismeretlen fogalom, nap mint nap veszélyes, megpróbáltatásokkal teli utakon mennek iskolába a gyerekek. Mert tanulni mindenhol kell. 1. Nézd meg például ezeket a kínai gyerekeket Genguan falujából. Minden nap egy fél méter széles járaton jutnak el az iskolába, hatalmas szakadékkal a lábuk alatt. Az iskola a hegy tetején van, és 2 út vezet csak oda. A másik 2 órával hosszabb séta, így inkább erre mennek. Az osztályfőnökük is velük tart minden reggel, mind a 49 diákkal. 2. Indonéziában, Padang falujában két évvel ezelőtt leszakadt a függőhíd, így azóta minden nap így egyensúlyozva kell átkelniük 10 méterrel egy folyó felett. Azt már meg sem kell említeni, hogy utána még 11 kilométert gyalogolnak az iskoláig. 3. Egy másik indonéziai faluban, Sanghiang Tanjungban szintén leszakadt a függőhíd a 2012-es árvizekben. Itt ugyan van pár kilométerre egy híd, de az 30 perccel meghosszabbítaná az utat, így a diákok és tanáruk inkább a veszélyesebb megoldást választják. A jó hír, hogy a helyi acélgyár hamarosan épít nekik egy új hidat.   4. Újból Indonéziában vagyunk, most Javában. A gyerekek itt egy levegőben függő vízcsatornán bicikliznek át 2 hegycsúcs között, hiszen a rendes út 6 kilométerrel hosszabb lenne. 5. A Fülöp Szigeteken, Rizal tartományában a gyerekek egy felfújható gumikeréken kelnek át a folyón iskolába menet. Ha esőzés van, és megduzzad, vagy gyorsul a folyó áramlása, ismerősökhöz kéredzkednek be, ha nem tudnak hazatérni iskolából. A falu környékén nincs híd, így ez az egyetlen megoldás, ha tanulni akarnak. 6. Ezeknek a vietnámi gyerekeknek még sanyarúbb sorsuk van. Ők a folyót átúszva mennek iskolába minden nap, és persze arra is jönnek haza. Műanyag szatyorba rakják ruhájukat az úszás alatt, hogy azok ne legyenek vizesek. A folyó 15 méter széles, és 20 méter mély. 7. Nepál hegyvidékein, ahol sem utak, sem hidak nem léteznek, a gyerekek bármilyen biztonsági felszerelés nélkül kelnek át a szakadékok felett a lent látható módon. Érdekes, hogy még így is egyenruhába járnak iskolába. 8. Columbiába ilyen kábeleken csúsznak a diákok iskolába. Elsőre akár élvezetesnek is látszik, de ha megtudnánk hogy a saját gyermekünk 70 km/órás sebességgel, 400 méterrel a felszín felett, 800 métert csúszik egy kifeszített kábelen, nem biztos, hogy örülnénk. 60 másodpercig tart a csúszás. Ezen az elképesztő képen a kislány előtti zsákban öccsét viszi, aki 5 évesen még túl fiatal ahhoz, hogy egymaga csússzon. A lány jobb kezében a „fék” látható. 9. Kínába visszatérve az elsőhöz hasonló képet láthatunk, csak itt a gyerekek 160 kilométert tesznek meg iskolába menet, de ezt persze évente csak egyszer, oda-vissza. Az út 2 napig tart, rendkívül veszélyes terepeken, sziklákon, folyókon át. 10. Végezetül egy megdöbbentő kép, ahogy egy Jeruzsálem melletti menekülttáborban sétál a kislány iskolába, látszólag tudomást sem véve a körülötte zajló dolgokról. A kislány körül köveket láthatunk, amiket a Palesztin tüntetők a kislány mögött lévő katonákra dobáltak. Kész elmebaj. forrás: erdekesseg.hu