Az élet egy öreg bácsi naplójából
Egy ausztrál vidéki város kórházának idősotthonában elhunyt egy idős férfi. Mindenki azt gondolta, semmi értékeset nem hagyott maga után. Később, amikor az ápolók csekélyke hagyatékát átnézték, az alábbi verset találták. Olyan erőteljes hatással volt rájuk a szépsége, a tartalma, hogy lemásolták, és a kórház minden nővérének odaadták. Az egyik nővér Melbourne-be is magával vitte. Az öregembernek az utókor számára hagyott egyetlen öröksége az óta számos magazin karácsonyi számában megjelent országszerte, többek között mentális egészség témájú magazinokban. Egyszerű, de ékesszóló verse mellé diaporáma is készült. És ez az öregember, akinek nem volt mit hagynia a világra, most „névtelen” versével az interneten bejárja az egész világot. A fura öreg Kinek gondoltok, amikor rám néztek? Mit láttok? Kit láttok, nővérek? Egy fura öreget, nem annyira bölcset, Mit lát, mit csinál – ő nem is tudja már. Elejti a falatot. Ha hangosan szóltok, Hogy „Próbálja meg!” – választ sem kaptok. Hogy ti ott vagytok, mintha neki fel se tűnne, Eltűnik mindig a zoknija, cipője… Kénytekre-kedvtekre átadja önmagát, Fürdetés, etetés tölti ki a napját. Ezt gondoljátok? És ezt látjátok? Szemetek nyissátok: hisz’ ez nem én vagyok! Megmondom, ki vagyok: ki csendben meghúzódva Megteszem, eszem is, mint a nővér mondja… Apámnak, anyámnak kicsi fiacskája, Szerető fészkében egyik fiókája. Szárnyra kelő kamasz, jövő álmodója, Szerelmes társának boldog bevárója. Húszéves vőlegény: szívem nagyot ugrik Esküm emlékére, mit tartanom illik. Huszonöt évemmel, magam is apaként Őrzöm kicsinyeim boldog otthon keblén. Harmincéves férfi: ó de gyorsan nőnek! Téphetetlen szálak minket összefűznek. Negyven lettem: kirepültek, üres már a fészek, De marad a párom, így nem hullanak könnyek. Ötven éves lábaimnál kisbabák játszódnak, Nagyszülők lettünk már, unokáink vannak. Majd sötétség jő rám: feleségem meghalt. Jövőm eddig fény volt, mit most a rém felfalt. Gyermekeim most már nélkülem megállnak. Múlt szeretet jár át, évek, mik elszálltak. Most már öreg vagyok. Kemény a természet. Az idős ember vicces. Vicc csak az enyészet. A test, a kellem, erő széthullik, elillan, Kő maradt, ahol rég mondták: a szívem van. Ám az éltes testben ott belül fiatal Vagyok még. Tépett szívem duzzad: A múlt sok örömet és fájdalmat visszaad. Újraélem szerelmünket, hosszú életünket, Túlságosan gyorsan elszállt éveinket. Elfogadom szépen, hogy minden elmúlik. Nyisd hát ki a szemed, láss túl azon, mi vén: Nézz csak meg közelről: hát EZ vagyok én!! (Ford. Barsi Boglárka) Jusson eszedbe ez a vers, amikor legközelebb idős emberrel találkozol, akit anélkül söpörnél félre, hogy észrevennéd rejtőző, fiatal lelkét. Egy nap valamennyien ilyenek leszünk! (Szerzője Phyllis McCormack, szerkesztette Dave Griffith.) A legjobb, legszebb dolgokat a világon se nem láthatjuk, se nem érinthetjük meg… a szívünkben kell éreznünk őket!
Vérszomjas vallásként ismerték a vudut! +18!
Borzalmas gyerekgyilkosság tette hírhedtté a vudu vallást, amiről ma sokaknak a tűvel szurkált, elátkozott babák és a zombik jutnak eszébe. Emberáldozat, kannibalizmus, orgiák – ezek terjedtek a keresztény világban a vudu vallásról a 19. században. A Hispaniola szigetére látogató utazók primitív, vérszomjas és kígyóimádó vallásnak tartották, és úgy vélték, a népszerűsége egyértelmű bizonyíték arra, hogy a fekete köztársaság nem nevezhető civilizáltnak. Ezt támasztotta alá az az 1863-ban elkövetett gyilkosság, melynek a vádlottjait rövid időn belül ki is végezték. Az „affaire de Bizoton” néven elhíresült esetről jegyzőkönyvek híján kevés a megbízható információ. A legrészletesebb leírás Sir Spencer St John brit hivatalnoktól származik, ami nagy szerepet játszott abban, hogy Haitit egy brutális és elmaradott helyként ismerték. Ez a szemlélet még a 2010-es hatalmas földrengés idején is tartotta magát, egyesek ugyanis az ördöggel való szövetkezést okolták a természeti katasztrófáért. Megölték, megfőzték, megették A gyilkosság a főváros, Port-au-Prince szomszédságában lévő Bizoton faluban történt, ahol egy férfi a saját unokahúgát áldozta fel annak reményében, hogy a vudu istenek megsegítik. St John beszámolója szerint a munkásként és szolgálóként dolgozó Congo Pelé elégedetlen volt a helyzetével, ezért vudu pap bátyjához fordult segítségért. 1863 decemberében Jeanne és Congo megegyeztek, hogy az új év elején áldozatot mutatnak be a kígyóistennek. Congo azonban nem érte be egy fehér kakassal vagy egy fehér kecskével, hanem egy „szarvatlan kecskét”, vagyis egy embert szeretett volna feláldozni. Testvére a húguk 12 éves lányát, Claircine-t választotta. December 27-én meg is hívta magához a húgát és Claircine-t, akit anyja távollétében elfogtak, és egy közeli templom oltárja alá rejtettek el. A szertartásra négy nappal később, szilveszter éjjel került sor. St John beszámolója rendkívüli részletességgel írja le a hátborzongató esetet. A lányt megfojtották, majd lefejezték, a vérét pedig összegyűjtötték. Megnyúzták, húsát pedig levágták a csontokról, és a fejével együtt megfőzték. Ezt követően mindannyian ettek a húsból, és reggelig ittak és táncoltak. Az esetnek szemtanúja volt egy szomszéd helyiségben rejtőző nő és egy lány is, akiket másnap reggel áthívtak, hogy egyenek együtt a maradékból. Utólag kiderült, hogy nem véletlenül rejtőztek a szomszédban: a nő azért vitte oda a lányt, mert úgy tervezték, hogy ő lesz a következő áldozat. A lányt el is fogták, és ugyanoda rejtették, ahova korábban Claircine-t. Claircine és a másik lány eltűnése azonban felkeltette egy rendőr figyelmét, aki az elkövetők házának közelében rátalált egy koponyára, és nem sokkal később a még életben lévő második lányra is. Horror a bíróságon Összesen nyolc embert állítottak bíróság elé, a tárgyalások mindössze két napig tartottak. St John leírása szerint a kihallgatások során a vádlottakból szó szerint kiverték a vallomást, ugyanakkor a valódiságukat a szomszéd szobából leskelődő két ember vallomása és egy frissen főtt emberi koponya is alátámasztotta. Hogy pontosan mi történhetett, azt senki sem tudja. Kate Ramsey, a Columbia Egyetem történésze szerint az is lehet, hogy a maradványok egy természetes okok miatt elhunyt embertől származtak. A vádlottakat végül fegyver általi halálra ítélték, de a kivégzésük vérfürdőbe torkollt, ugyanis a végrehajtók nem tudtak célozni, és St John szerint fél óra kellett a kivégzés végrehajtásához. Tényleg kannibálok? St John leírásán kívül csupán két másik közvetlen beszámoló ismert olyan vudu szertartásokról, amelyek kannibalizmusba torkolltak – írja a Smithsonian Magazin. Az egyik 1870-ből származik egy francia paptól, a másikat pedig Joseph J. Williams írta le egy évtizeddel később. Bár egyik sem igazolt, csupán gyanú, mégis mindkettő széles körben elterjedt St John beszámolójával egyetemben, és így erőteljesen hozzájárultak a vudu vallást körbelengő misztikus legendákhoz. Haiti történetét alapvetően meghatározza a vudu. A gyökerei Nyugat- és Közép-Afrikából erednek, a cukornád- és kávéültetvényekre idehurcolt rabszolgák vallásaiból származik. A francia Saint-Domingue gyarmat rabszolgáinak életét XIV. Lajos Fekete Törvénykönyve (Code Noir) szabályozta, mely az összes afrikai vallás nyílt gyakorlását megtiltotta, továbbá minden rabszolgatartót kötelezett, hogy a szigetre érkezést követően 8 napon belül kereszteljék meg a szolgáikat. Ezért a rabszolgák titokban hódoltak ősi, afrikai isteneiknek, és a vallásuk pedig több elemet átvett a kereszténységből, míg végül a több vallás keveredéséből kialakult a vudu. Zombik nem, babák igen Ma a lakosság 80 százaléka úgy tartja magát kereszténynek, hogy közben mindenki vudu hívő. A főisten Bondye, de őt elérhetetlennek tartják, ezért nem hozzá, hanem az úgynevezett loákhoz, a szellemekhez imádkoznak. A legjelentősebbek közülük Papa Legba, Erzulie Freda, Simbi, Kouzin Zaka és a Marasák, Bondye ikrei. A szertartásokat végrehajtó vudu papok és papnők foglalkoznak gyógyítással, jóslással és fekete mágiával is. A zombik, a lelketlen holtak feltámasztása gyakran megjelenik a vidéki haiti kultúrában, de valójában ez nem tartozik a valláshoz. A filmekben látható, kézzel készített babák azonban tényleg a vudu részei, és nemcsak rontás küldésére, megátkozásra használják, de vonzalom kialakítására is alkalmasak a hívők szerint. Forrongó ország A legjelentősebb vudu szertartást 1791-ben hajtották végre, amikor egy fekete disznót áldoztak Erzulie Dantor istennőnek, és a jelenlévők elkötelezték magukat a szabadságharc mellett. A szertartás forradalomhoz vezetett, ami felszabadította a rabszolgákat a franciák hatalma alól. 1804-ben Haiti lett az első ország, ahol betiltották a rabszolgatartást. Ugyanebben az évben elszakadtak Rómától, és így volt ez 1860-ig, amikor Fabre Geffrard elnök megegyezett a katolikus egyházzal, és állami vallássá tette a kereszténységet, abban bízva, hogy ez elősegíti az ország fejlődését. Az országban azonban állandóak voltak a felkelések, mígnem 1915 és 1934 között az Egyesült Államok megszállta az országot. 1957-től a diktátor Francois Duvalier vezette Haitit, az irányítása alatt több mint 30 000 embert végeztek ki politikai okokból. Halála után a fia váltotta az ország élén, őt azonban 1986-ban elüldözték. A diktatúrát követően az első szabad választásokra 1990-ben került sor. A helyzet azonban továbbra is érzékeny, az elnökök néhány évenként váltják egymást, és ENSZ békefenntartók állomásoznak az országban. forrás: origo.hu