A fejszés gyilkos

Meglehet, hogy Lizzie Borden neve sokaknak nem mond semmit. Pedig az amerikai bűnügyek történetében az egyik leghíresebb megoldatlan eset főszereplője volt. „Lizzie Borden fejszét fogott Az anyjának húszat adott, Szörnyű tettén elrémülve Az apját is agyon verte.” – gyermekmondóka, melyet minden iskolaudvaron kántálat a gyerekek. Tegyünk egy időutazást és menjünk vissza a XIX. század közepéig. 1860. Fall River , Second Street 92. Lizzie Borden megszületik. Az apjával való kapcsolata már születésekor megpecsételdött, hiszen az apa fiút szeretett volna, így a lány az Elizabeth Andrew nevet kapta. A kislány anyja 2 év múlva meghalt, az apa pedig újra házasodott. Új felesége a 37 éves Abby Durfee Gray egy közönséges, házsártos, nagydarab nőszemély. Borden úr vagyonos ember volt, aki ingatlanban utazott, mégis zsugori volt, így a család rosszabbul élt, mint sok városi munkás. A férfi szinte semmit sem költött a házukra, a gyermekeire pedig még annyit sem. Mint általában az ilyen „mesékben” Lizzie és a mostohaanyja kapcsolata sem volt felhőtlen. A lány először csak neheztelt új anyjára, később pedig megvetette. Szentül meg volt győződve róla, hogy csak is az apja pénze ami a családjukba vonzotta őt. Nem volt hajlandó egy asztalhoz ülni vele és csakis Borden asszonyságnak szólította. Lizzie csendes, befelé forduló lány volt, rendszeresen templomba járt, szabadidejében pedig horgászott vagy varrogatott. 32 éven keresztül élt így. Lizzie nővére Emma vidéki barátaihoz költözött, annyira nem bírta már az otthon szeretet nélküli légkörét és a nyomorúságos körülményeket. Lizzie gyomorrontással feküdt otthon, és az ő feje felett is csak gyűltek és gyűltek a sötét fellegek. Mikor megtudta, hogy zsugori apja a mostohanővérére akarja költeni vagyona egy részét, dührohamot kapott. Mostohaanyja szobájába rontott és elvitt pár olcsó ékszert, később pedig azt állította betörők jártak a házban. Az apja hamar rájött, hogy a lány volt a tettes. Kis idővel később valóban betörtek a telek végén álló melléképületekbe. Borden úr biztos volt benne, hogy Lizzie kedvenc galambjai miatt jöttek, ezért kegyetlenül lefejezte a madarakat. 1892. augusztus 4-én, azon a végzetes reggelen Lizzie borús lelkiállapotban ébredt. A nap a szokásos módon kezdődött; reggeli után Borden úr az üzleti ügyei után indult, Borden asszonyság takarított, Bridget Sullivan, a jólelkű ír szolgálólány pedig az ablakokat mosta. Valamivel fél 10 után Borden asszonyság négykézlábra ereszkedve takarította a vendégszobához vezető lépcsőt. Húsz alkalommal sújtottak le rá egy fejszével; ebből tizenkilencszer a fejére. Mr. Borden 11 órakor ért haza, majd ledőlt pihenni, akárcsak a szobalány. Néhány perc múlva, Bridget, Lizzie vad sikoltozására ébredt: -Gyere le! Gyere le! – kiabálta – apa meghalt! Bejött valaki és megölte! A tett színhelye A szobalány azonnal az orvosért szaladt, aki később megállapította, hogy Mr. Bordent pontosan ugyanúgy ölték meg, ahogy feleségét. A férfit tíz fejszecsapás érte, főként a fején, az orrára és a szemére célozva. Az orvos letakarta a holttestet, amikor megjelent a szomszéd; Adelaide Churcill, aki Lizzit szerette volna megnyugtatni, azonban a lány semmilyen érzelmet nem mutatott. Ezt akkor a megrázkódtatásnak tulajdonították. Mrs. Churchill megkérdezte, hogy hol a mostohaanyja, mire a lány így felelt: – Igazán nem tudom. Hagyott egy cédulát, hogy elmegy meglátogatni egy beteget. De nem tudom, hogy nem-e ölték meg őt is, mert mintha hallottam volna, hogy megjön. Néhány perc múlva rátaláltak a másik holttestre is, amely vértócsában hevert a lépcsőn. A Second Street-i ház, melyről gy tartják, kísértetjárta Az első gyanúsított John Morse volt, az első feleség bátyja, aki a gyilkosság reggelén nem volt otthon. Azt állította, hogy mikor hazaért, nem ment be rögtön a házba, hanem hátra ment a kertbe néhány gyümölcsért. Az alibi szilárdnak bizonyult. A nyomozók azonban biztosak voltak benne,hogy a gyilkosságokat házbeli követte el. A szolgálólány hamar tisztázta magát, neki nem volt semmiféle indítéka a gyilkosság elkövetéséhez; Andrew Borden végrendeletében nem szerepelt, a házban pedig nem tartottak készpénzt. Már csak Lizzie Borden maradt. Amikor Bridget megkérdezte hol volt, amikor megtámadták az apját, azt mondta, hogy kint volt az udvaron, Mrs. Churchillnek pedig azt állította, hogy a fészerben volt, ahol 3 körtét evett meg. A nyomozók viszont nem találtak körtcsutkát a fészerben. A lány állítása szerint, nem látta mostohaanyja holttestét, mikor üdvözölte hazaérkező apját. Az egyik szomszéd elmondta a rendőröknek, hogy előző nap Lizzi arról beszélt neki, hogy félti az apját, mert ellenségei vannak, azonban a nyomozók nem találtak semmit, ami erre utalt volna. Az azonban kiderült, hogy a gyilkosság előtt néhány nappal Lizzie ciánsavat (hidrogén cianid) vásárolt a patikában, aminek okára nem tudott különösebb magyarázatot adni. Lizzie Borden A gyilkosságot követő hetekben minden újság, amely meg volt győződve a lány bűnösségéről, ezen csámcsogott, hiszen nagy sztori volt; „a vénlány bosszút áll zsarnoki apján és a gonosz mostohán”. A nyomozók titokban letartóztatási végzést kértek Lizzie ellen, azonban várni akartak vele a bírósági meghallgatások végig. Abban reménykedtek, hogy Lizzie majd elszólja magát. És ez így is volt: Amikor a lány a tanúk emelvényére lépett, azt állította, hogy nem tartózkodott odafent, amikor apja hazaérkezett. Ezzel azt a kérdést próbálta meg elkerülni, hogy hogy nem vette észre a lépcsőn heverő mostohaanyja holttestét. (Más források szerint a nő holtteste az egyik vendégszobában volt) Lizzi azt mondta: – Úgy emlékeztem odafent voltam, de most már tudom, hogy a konyhában voltam. Utólag visszatekintve arra a szörnyű napra, sokkal világosabban tudom felidézni a dolgokat.” A vizsgálat után Lizzie Bordent vád alá helyezték Andrew J. Borden és Abby Borden született Gray előre megfontolt meggyilkolásáért. Azonban mire az eset a következő év júniusában bíróság elé került a kisvárosi Amerika szembefordult a sajtóval. A szívtelen apa, istenfélő, tiszta életű leányát immár együtt érzés vette körül. Az emberek hittek benne, hogy Lizzie, a jámbor vasárnapi iskolai tanítónő nem követhetett el ilyen szörnyűséget. Mr. Borden szétzúzott koponyája A lány ügyvédje George Robinson, azelőtt Massachusetts állam kormányzója volt, igazi főnyeremény Lizzie számára. Annak idején az ügyvéd nevezte ki a három törvényszéki bíró egyikét, aki Robinson kérésére úgy döntött, hogy elutasít minden ügyészi kérdést a ciánvásárlással kapcsolatban. A tárgyalás tíz napig tartott és ahogy telt az idő egyre jobban meginogni látszott a vádindítvány. Lizzie egyszer el is ájult a vádlottak padján, amivel együttérzést keltett az esküdtszékben. Az ügyvéd védőbeszédét a következőkkel zárta: „Ahhoz, hogy őt bűnösnek találják, azt kell hinniük, hogy maga
Nem tetszett a jóslat, megölte a látnokot

Szörnyű látomásokkal „kecsegtette” megbízóját egy orosz jósnő, mire az üzletember annyira megdühödött, hogy halálra szúrta egy konyhakéssel. [dropcap][/dropcap] Üzleti tanácsokért fordult egy látnokhoz a 32 éves üzletember Moszkvában, ám a jósnő önállósította magát és nemcsak azt jövendölte a tehetős üzletembernek, hogy feleségét egy másik férfival látta félreérthetetlen helyzetben, hanem egyúttal átkot is bocsátott az egész családra. A rontást csak akkor lett volna hajlandó levenni róluk, ha az üzletember egy tekintélyes mennyiségű aranyat és készpénzt ad neki. Ez azonban már túl sok volt az üzletembernek, ezért felkapott egy konyhakést és halálra szúrta vele a 61 éves nőt – számolt be az austriantimes.at című osztrák hírportál. „Hirtelen tört rá a dühroham, amit a nő szavai okoztak, hogy beleszólt a családja életébe” – mondta az ügyészség szóvivője forrás: webbulvar.hu
Botrány: Életveszélyes kínai mobiltöltők a piacon, több ember belehalt

Több olcsó után gyártott töltőt rosszul kötöttek be Kínában, már több embert agyonvágott az áram, és több milliós kárt okoztak a készülékekben. A bekötés alapján látható, hogy ez közvetlenül az USB-csatlakozóba vezeti a 230V-ot, ami kissé érzékenyen érinti a rádugott készülék elektronikáját. Tanulságként azt vonják le, hogy nem érdemes a kínai, noname töltőket használni, mert könnyen megjárhatjuk, hiszen nem látunk a belsejébe. Sok család gyászol, és érthetetlenül állnak a dolog felett. A felelősök jelenleg ismeretlen személyek, cégek, gyárak. Az biztos, hogy illegálisan került be az országba. Aki gyanús töltőt lát az jelentse! Az olcsó, után gyártott, de papírral rendelkező kínai töltők végletekig leegyszerűsített elektronikája ettől függetlenül ég és föld távlatban van egy valódi Apple töltőtől. Európai dugóval szerelve két típus is létezik a belőlük, ebből az egyik az eredeti európai kiadás másolata, míg a másik az amerikai, kocka alakú házba helyezi az egyszerű elektronikát európai dugóval.
A megkínzott házaspár története!

Egy vidéken élő házaspár élt egy kis házban. Nagyon nyugodt és otthonos környezet volt nekik ezért imádtak is ott lakni. De egy nap mindez a szép és nyugodt életük egy szörnyű tragédia miatt felborult. Melissa meg kérte férjét, hogy menjen el vásárolni a városba amíg ő otthon vacsorát készít,de Denis mondta neki, hogy most nagyon fáradt így nem tanácsos és még kedve sem nagyon van a volán mögé ülni. Melissa ezen valamiért annyira felháborodott, hogy addig nem hagyta békén férjét amíg el nem ment a városba. Kocsiba ült és elindult. Útközben az erdő mellet egy autót látott meg egy fának csapódva, oda hajtott, hogy megnézze van e sérült vagy egyáltalán mi történhetett. Zseblámpával körbe nézett a kocsiban és utána az erdőben is, de nem talált senkit. Az autó szinte annyira roncsolódott, hogy azt a csapást senki nem élhette túl, -gondolta sajnálatosan.De holttestet sehol nem látott pedig az autón rengeteg vér volt így a sérült ember nem juthatott túl messzire. Zajt hallott az erdőből. Ekkor tudta hogy ez valami csapda lehet. Fák recsegését hallotta, mintha valaki lépkedne, körülnézett de nem látott senkit. Elég furcsa volt. Majd egy perc után vissza nézett és egy ismeretlen rátámadt. Az autója kerekeit kilyukasztotta, hogy ne tudjon elmenekülni. Denist egy nagy fadarabbal tarkón vágta. Az ismeretlen ember be hurcolta Denist az erdőbe ahol egy faházban kikötözte majd kíméletlen módon megkínozta. A fogait kitépkedte aztán a feleségének egy borítékban elküldte hogy nézze meg mit tett vele. Melissa meg is kapta a borítékot egy üzenettel amiben ez állt:”A világ sötét, a világ önző és kegyetlen az önzőségednek a férjed lett az áldozata” Amint ezt elolvasta végig futott a hideg a hátán és csak a legrosszabbra tudott gondolni. Értesítette a rendőrséget. Amíg a rendőrök ki értek hozzá addig Melissa elgondolkozott, hogy ha ő nem akaratoskodik, hogy férje menjen el a városba NEKI azért, hogy magának megspórolja az utat akkor még mindig épségben mellette lehetne. Csakis saját magát okolja ez miatt. A rendőrök kikérdezték a feleséget, hogy tud e valakit aki ártani akart a férjének. De ők annyira jó emberek voltak, mindenki szerette őket ezért ilyen fel sem merült benne. Amikor a rendőrök átkutatták az eltűnt férj után az erdőt megtalálták a faházat ahová Denist vitte a gyilkos. A férj ott feküdt mozdulatlanul a földön, megnézték a pulzusát de már nem élt. A rendőrök értesítették az feleségét a tragédiáról. Körül néztek a házban nyomokat keresve, de szinte az egész faház úszott a vérben. Azonban találtak egy baltát, be vitték megvizsgálni, hogy van e rajta ujjlenyomat. Szerencsére találtak is rajta, azonosítani próbálták de folyton egy hallott sorozatgyilkost adott eredményként. -Gondolták biztos valami tévedés, de mikor már harmadszor is ugyanaz lett az eredmény nem hittek a szemüknek. Sőt még a spirituális dolgokban sem hittek, de mivel képtelenek voltak mit tenni felkeresték Melissát és közölték vele, hogy egy halott férfi lett kutatásuk során az eredmény amivel ők nem tudnak mit kezdeni. Ez még nekik is megrázó volt. Be esteledett. A feleség otthon bezárt minden ajtót, ablakot megpróbált egy kicsit aludni ami nem volt könnyű neki hiszen teljesen kimerült volt és még a férjét is meggyilkolták. Lefeküdt az ágyba. Hajnali 3:00-körül zajt hallott a konyhában kiment megnézni, és azt látta hogy folyik a csapból a víz. Nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget hiszen nagyon meg van gyötörve ahhoz hogy ő ilyenekre figyeljen. Vissza ment a szobába és leült az ágy szélére, csak nézett bambán a földre és gondolatok ezrei keringtek a fejében. Hirtelen arra eszmélt, hogy kísérteties suttogásokat hallott az arcánál. Nagyon megijedt nem tudta hogy mi történik.Pár perccel később a fürdőszobába ment, hogy kicsit fel frissítse magát hideg vízzel hátha észbe kap hogy ez a valóság. Mivel úgy élte meg mint egy rossz rémálmot. Mosakodás közben a tükörben a férjét látta vagdosott arccal és vérszemet kapva. Ettől annyira megrémült hogy ki akart menni a házból hogy kocsiba üljön és végleg ott hagyja otthonát, de valami nem engedte ki a házból, valami nagyon gonoszat érzett a levegőben. Megjelent az ajtó előtt meghalt férje és mivel ő feleségét okolta haláláért úgy érezte most bűnhődnie kell. Először késeket dobált Melissa felé, egyik el is találta a combját. Aztán a halott férj gonosz szelleme megszállta felesége testét amin keresztül elkezdte magát csonkítani. Ebbe bele is halt Melissa. Másnap mikor a rendőrök kimentek, hogy megnézzék jól van e a feleség, nem nyitott ajtót nekik senki a kopogásra, azt gondolták hogy nincs otthon. Az egyik rendőr benézett az ablakon, látta, hogy fel van dúlva az egész ház, berontottak és amit ott láttak az teljesen le sokkolta őket. Az egész ház úszott a vérben, Melissát halottnak nyilvánították. Írta: Miszisz Fira Heffner
Bell-boszorkány, a poltergeist igaz története

A „Bell-boszorkány” néven ismert poltergeist – amely az amerikai Tennessee államban élő John Bell szerencsétlen családját tisztelte meg látogatásaival – azon ritka események egyikét képezi, amikor egy ördögi tulajdonságokkal felruházott túlvilági lény egy ember halálát okozza. Bell és felesége, Lucy már kilenc gyermekkel büszkélkedhetett, amikor 1817-ben kezdetét vette házukban a nem mindennapi felfordulás. A boszorkány – ahogyan a környékbeliek nevezték – először úgy adott jelt magáról, hogy kaparászta a falakat, majd felforgatta a bútorokat, és olyan rémisztő hangokat hallatott, mintha valakit fojtogattak vagy kínoztak volna. A család gyermekei többször üvöltöttek fájdalmukban, mert úgy érezték, fejüket kavicsok és kövek találják el. Már több mint egy éve zajlottak a szörnyű megpróbáltatások, amikor a poltergeist váratlanul megszólalt, és úgy azonosította magát, mint „egy olyan szellem, aki egykor boldog volt, majd boldogtalanná vált, és mélységes csalódásában öngyilkosságot követett el a ház falai között”. A kísértet először Betsyre, a család 12 éves lányára fordította ártalmas energiáinak nagy részét, majd az apa iránt kezdett érdeklődni, és gyakran megígérte, hogy az öreg John életének hátralévő részében különböző kínzásoknak lesz kitéve. A ház urát ettől kezdve gyakran gyötörték különböző fájdalmak, bedagadt a nyelve, elmerevedett az állkapcsa, emiatt alig bírt enni. Ahogy a hang jósolta, az apa szenvedései hónapokkal később is folytatódtak. Gyakran volt olyan beteg, hogy ágyban kellett feküdnie, miközben arcának izmai reszkettek, görcsbe rándultak, és egész teste erőteljesen rángott. 1820. december 20-án mély kómába esett, amelyből soha többé nem tért magához. A családtagok másnap egy különös orvosságos fiolát találtak az éjjeliszekrényben. A „boszorkány” kijelentette, hogy előző éjjel az apának egy adagot adott át belőle, és megígérte, hogy elpusztítja. A halál beálltát követően megérkezett az orvos, és a szert egy macskán próbálta ki. A négylábú belenyalt a szerbe, és pillanatok alatt elpusztult. Amikor Bell meghalt, a jelentés szerint az egész boldogtalan házon a halált hozó szellem diadalüvöltése süvöltött végig, majd a kísértet – megfejtetlen rejtélyt hagyva maga után – örökre elhagyta az elátkozott épületet. forrás: ghosthun.gportal.hu