Karácsonyi ajándék volt a családi fotó, ami után megölte hat gyerekét és a feleségét

Charlie Lawson négy hónapos csecsemőjükkel is végzett, aztán öngyilkos lett. Egyedül Arthur nevű fiának kegyelmezett. De vajon miért pont neki? Tényleg azért kellett meghalni az egész családnak, mert saját lányát ejtette teherbe? Mekkora bizniszt lehetett csinálni 1929-ben egy hétszeres gyilkosból? Charles Lawson 1886-ban született Lawsonville-ben, felnőttként dohánytermesztéssel kezdett el foglalkozni, 1911-ben pedig elvette Fannie Marningot, akitől nyolc gyereke született. Egyikük hatévesen tüdőgyulladásban halt meg. 1927-re elég pénzt spórolt össze, hogy vegyen egy telket az észak-karolinai Germanton közelében, közel a bátyja farmjához. A területen egy 200 éves, rozoga parasztház állt, de az istállók tökéletesek voltak a dohány tárolására. Pár héttel 1929 karácsonya előtt feleségével és hét gyerekükkel autózott be a városba ruhákat venni és egy családi portréfotót csináltatni. A ruhavásárlásnál még azt is hozzátette, nem számít, mennyibe kerül, a fotót pedig karácsonyi ajándéknak szánta. Ez akkoriban ritka volt egy vidéki parasztcsaládnál, és egyes vélemények szerint pont ezért is lehet magyarázat arra, ami aztán december 25-én délután történt a családi farmon. A rozoga családi ház, amiben Lawsonék laktak Charlie Lawson aznap elment vadászni a fiával, a tizenhat éves Arthurral, de elfogyott a lőszer, ezért beküldte a mindössze tizenöt perc járásnyira lévő Germantonba utánpótlásért, ő pedig hazament és kiirtotta az egész családját. Először két lányával, a tizenkét éves Carrie-vel és a hétéves Maybell-el végzett. A két gyerek éppen a rokonoktól jött hazafelé, apjuk a dohánypajtánál várta őket, amikor pedig megfelelő távolságra voltak, tüzelt. Hogy biztos legyen a dolgában, agyonverte őket, majd a pajtában rejtette el a holttestüket. Aztán bement a házba, ahol a verandán álló felesége, Fannie következett. A házban tartózkodó három másik gyerekük, a négyéves James, a kétéves Raymond és az éppen a karácsonyi tortát sütő, tizenhét éves Marie is hallották a lövést, mire utóbbi sikoltozni kezdett, a két kisebb fiú pedig megpróbált elbújni. A családapa Marie-vel is végzett, aztán megtalálta a bujkáló fiúkat is és őket is lelőtte. Utoljára Mary Louval végzett, aki akkor mindössze négy hónapos volt. A kislányt egyszerűen agyonverte. Ezután a közelben levő fás részre ment, ahol pár óra múlva öngyilkosságot követett el. A mészárlást egyedül legidősebb fia, Arthur élte túl, aki akkor még a városban volt, ott hallotta, hogy a családi birtokon valami szörnyűség történt. A holttesteket Lawson bátyja és annak fia fedezte fel, miután hazafelé menet be akartak ugrani kellemes ünnepeket kívánni. Charlie Lawson utolsó lövését – amivel magával végzett – már többen is hallották, ugyanis gyorsan híre ment a tragédiának, sok kíváncsiskodó akkor már a háznál volt. Lawson holtteste mellett egy szüleinek írt levelet is találtak, a fa körül, a hóban lévő lábnyomokból pedig arra következtettek, hogy mielőtt öngyilkos lett, körbe-körbe járkált. Az a bizonyos családi fotó, amit karácsonyi ajándéknak szánt. A gyerekeke közül egyedül a bal oldalon álló Arthur élte túl. Mellette Marie és maga a családfő, nekik állítólag vérfertőző viszonyuk volt (wikipédia) A meggyilkolt családtagokat keresztbe tett karral és egy sziklával a fejük alatt találták meg. Vérfertőző viszony miatt kiirtani az egész családot? A 43 éves családfő indítékát nem sikerült kideríteni, ezért több, pár teljesen abszurd teória is van azzal kapcsolatban, hogy Lawson miért tette, amit tett. Hónapokkal a tragédia előtt fejsérülést szenvedett, miközben árkot ásott a farmon. A hozzátartozók szerint ez okozott nála mentális zavarokat. Ennek viszont ellentmond a boncolás eredménye, ugyanis semmiféle abnormális elváltozást nem találtak az agyában. Egy olyan fájdalmas kinövés volt a mellkasán, ami már elviselhetetlen fájdalmat jelentett, ezért döntött úgy, hogy végez magával és a családjával is. A családnak azért kellett meghalnia, mert Charlie Lawson szemtanúja volt egy szervezett bűnözéshez köthető bűncselekménynek. Eszerint nem ő ölte meg családját és végzett magával, hanem mindannyiukat megölték, hogy még véletlenül se tudjanak beszélni az apjuk által korábban látottakról. Lawson és tizenhét éves lánya, Marie vérfertőző viszonyban voltak egymással. Erről többek között Marie egyik korábbi barátnője is meg volt győződve, azt állította, hogy Marie pár héttel azelőtt a bizonyos karácsony előtt mondta el neki, hogy terhes, méghozzá a saját apjától. A barátnő szerint erről Lawson felesége is tudott. Azért irtotta ki az egész családot, mert félt, hogy kiderül a szégyenteljes viszony. Három fontos kérdésre viszont a mai napig sincsen válasz: Mi volt abban a búcsúlevélben, amit Charles Lawson írt a szüleinek? Miért helyezte abba a bizonyos pozícióba az összes holttestet? Miért pont Arthur életét kímélte meg? Lemészároltak egy családot, de nem baj, vigyen haza egy mazsolát! Az üzlet akkor is üzlet, ha nyolc ember meghal, nem volt ez máshogyan a húszas években sem. Charlie Lawson egy másik testvére, Marion nem várt túl sokat azzal, hogy megnyissa az érdeklődők előtt a Brook Cove Roadon található családi házat. A túrán még annak a tortának a maradékát is meg lehetett csodálni, amit Marie Lawson sütött, mielőtt apja hidegvérrel kivégezte. Sőt, aki akart, ajándékkal távozhatott, mert még a mazsolákat is ki lehetett szedni a tortából (később egy üvegbe tették és úgy tárolták, hogy minél tovább megmaradjon). A házat öt évig lehetett látogatni, a belépő 25 cent volt. Természetesen ballada is született az esetről, a Stanley Brothers dalának eredetijét viszont nem találtuk meg, helyette egy feldolgozás:   Lawsonékat az 1908-ban létrehozott családi sírboltban, Germanton mellett temették el, a szertartáson állítólag ötezren gyűltek össze. A családi házat azóta már lebontották, de természetesen többen is láttak már arrafelé szellemeket, hol a meggyilkolt gyerekek, hol maga a családfő tér vissza kísérteni. Ha ez még nem lett volna elég, a Lawson-család tragédiája itt még nem ért teljesen véget. Az egyetlen túlélő Arthur 1945-ben egy kamionbalesetben vesztette életét, nem messze Germantontól. Ugyanabba a családi sírba temették, négy gyereket hagyott hátra.                                                                                                      A Lawson család sírja forrás: reset.hu

A XX. század egyik leghidegvérűbb sorozatgyilkosa: John Wayne Gacy, a Bohóc

John Wayne Gacy a XX. század egyik leghidegvérűbb sorozatgyilkosa. 33 áldozat vére tapad a kezéhez, akiket sorra meg is erőszakolt, megkínzott. Megbánást sosem tanúsított, gyilkosságai sokáig felderítetlenek maradtak. Bűneiért 1994-ben kivégezték.   John Wayne Gacy 1941-ben született, és középosztálybeli családban nevelkedett- Szülei katolikus hitben nevelték őt és lánytestvéreit, iszákos apjával való rossz kapcsolata ellenére nem volt egyéb lelki problémája. A cserkészmozgalomnak is tagja volt. Gacy úgy döntött, nem fejezi be középiskolai tanulmányait, helyette Las Vegasba költözik, természetesen nem járt szerencsével, még munkát sem talált végzettségek hiányában. Miután az elszegényedett férfi hazautazott, sikerült elvégeznie egy üzleti iskolát, melyet kiváló eredménnyel végzett el. Sikerült állást találnia egy cipőtársaságnál, majd előléptették és a springfieldi ruhaipari részleg vezetője lett. Munka mellett polgárőr is volt és a katolikus egyletnek is tagja volt. 1964-ben feleségül vette a nála fiatalabb Marlynn Myerst. Apósa a Kentucky Fried Chicken Iowában lévő hálózatát birtokolta, és nemsokára veje is vezető beosztásba került. Gacy fáradhatatlan munkája révén az étteremlánc forgalma növekedett, és a család is gazdagodott. Felesége gyermeket szült; először egy fiút, majd egy évre rá egy lányt. A fordulópont  1968-ban Gacy-t szodómia vádjával bíróság elé citálták. A vád szerint a férfi egy állásinterjú során egy Mark Miller nevű fiatalt megkötözött és megerőszakolt. Gacy azzal védekezett, a fiú kínálta fel magát pénzért, de kiderült, hogy felbérelt viszont egy férfit, verje össze Millert, hogy ne tegyen vallomást.   Tíz évet kapott, de jó kapcsalatai és magaviselete miatt mindössze 18 hónap után szabadon engedték. Felesége elvált tőle, és apja halálhírét is megtudta. Chicagóban, egy étteremben vállalt munkát szakácsként, majd 4 hónappal később elköltözött a családi házból. Ismét az emberek bizalmába férkőzött, szintén társadalmi munkákat vállalt, de közben tovább molesztálta a fiatal fiúkat. 1971-ben újfent bíróság elé került egy fiú megerőszakolásáért, a sértett fiú azonban nem jelent meg a tárgyaláson, így ejtették a Gacy ellen felhozott vádakat. 1972. június 1-jén megkötötte második házasságát Carole Hoff-fal. A kétgyermekes családanya ismerte jövendőbelije múltját, ám abban a hiszemben volt, hogy a férfi letett perverz szokásairól. A szomszédok arra panaszkodtak, hogya háza felől kellemetlen szagok terjengtek. Lilli, a szomszédasszony meggyőzödése az volt, hogy biztos a padló alatti döglött patkányok bűzlenek annyira. Gacy a kerti mulatságok alkalmával szívesen öltötte magára Pogo bohóc szerepét: piros, kék és fehér színekkel festve ki arcát, hatalmas parókát viselve szórakoztatta a környékbeli gyerekeket. Volt olyan parti is, amelyen kétszázon felül volt a vendégek száma. John Wayne Gacy vállalkozást alapított, ami festéssel, dekorálással foglalkozott. Fiatal fiúkat alkalmazott, akiket rendszeresen molesztált. 1976-ban második felesége is elvált tőle, miután a férfi bevallotta, hogy a fiatal fiúkhoz vonzódik és homoszexuális magazinokra is rábukkant a felesége. Az áldozatok Gacy beteges vágyai kielégítéseképp fiatal fiúkat és férfi prostituáltakat gyilkolt meg. Nem egy alkalommal saját beosztottjait gyilkolta meg, például mert nem akart nekik bért fizetni. Gacy gyilkosságai sokáig felderítetlenül maradtak, mert a fiúk és férfiak rendszerint nyom nélkül tűntek el. Összesen 33 áldozata volt. Két férfi élte túl a találkozást: David Daniellel 1977-ben akart kikezdeni Gacy. Felajánlotta, hogy kiviszi a buszpályaudvarra, de Daniel hétszer utasította el, pedig Gacy marihuánát is felkínált. A másikuk Jeffrey Ringall, aki beszállt Gacy autójába, aki kloroformmal tette ártalmatlanná. Mikor felébredt, kikötözve feküdt egy házban, ahol a kéjenc különböző módszerekkel kínozta és erőszakolta meg. Elájult, de mikor felébredt, ruháiban találta magát egy parkban. Hibába értesítette a rendőrséget, a kevés információval nem tudtak mit kezdeni. A titok feltárul A sorozatos panaszok miatt egyre jobban felfigyeltek Gacy-re. Házkutatást tartottak nála 1978-ban, lakásában több jogosítványt, gyűrűt, drogot találtak, nem beszélve a számos késről, bilincsről, fegyverről, és szexuális segédeszközről. Három autót foglaltak le tőle. Miután közölték Gacy-vel ezeket, ő mindent megtagadott, és semmit sem írt alá. Mivel egyéb bizonyíték nem volt ellene, hazaengedték. Később a rendőrség visszatért házába és felásták a pincét, ahol egy holttestre bukkantak. Gacy vallomást tett, hogy legkevesebb 30 embert ölt meg és ásott el a ház környékén. Volt, akiket egyszerűen a közeli folyóba dobott be. Kiderült az is, volt, mikor egy nap több gyilkosságot is elkövetett. 1979 februárjára előkerült az összes holttest. A per   1980 februárjában kezdődött a tárgyalás. Az ügyvéd azzal próbálta menteni a menthetőt, hogy Gacy beszámíthatatlan volt a gyilkosságok elkövetésekor, viszont a tanúk ezt rendre megcáfolták. A vállalkozása beosztottjai is ellene vallottak végig, mondván rendszeresen zaklatta őket. Gacy annyit mondott a vádakra, az egyetlen bűne, hogy engedély nélkül temetőt üzemeltetett. Március 13-án az esküdtszék bűnösnek ítélte a férfit. Méreginjekció általi halálra ítélték, amit 14 siralomházban töltött év után végeztek el. Utolsó szó jogán ennyit mondott csak: „nyaljátok ki a seggem!”. Halála előtt sokat festett, később ebből 24 képet nyilvánosan, az túlélő áldozatok és azok hozzátartozói jelenlétében égettek el.   Forrás: alfahir.hu

20 kép a múltból amit érdemes megnézni

A Vörös hadsereg össze graffitizte a Reichstag-ot miután elfoglalták 1945-ben. Gyerek munkások 1910-ből Hatalmas sor Moszkvában mikor megnyitották az első McDonald’s-ot  Oroszországban. (1990) Mickey Mouse klub a korai 30-as években. Egy Saigon-i rendőrfőkapitány le lő egy Vietcong-ot, (1968) Ez a fénykép Einstein asztaláról készült a halála másnapján. Egy nemest cipel a nép szolgája Koreában 1900 körül. Az első atombomba 1945-ben Paul Tibbets kapitány pár perccel a felszállás előtt, miután ledobta az atombombát Hirosimára. 1945 Anya és gyermeke Hirosimában, 1945 december Ópium barlang, Szingapúr, 1941 Akkor amikor végetért a szesztilalom 1933-ban Amerikában. Rudolf Heß parancsnokot felakasztják az Auschwitzi koncentrációs táborban a krematórium mellett. (1947) Számi család Észak-Norvégiában, 1900 körül Californiai favágók kivágtak egy óriás fenyőt a 20. század elején. Brit és Német csapatok együtt ünnepeltek egy karácsonyi fegyverszünetben. (1914A ) A 17 éves Yamaguchi meggyilkolja egy késsel a szocialista politikus Asanuma-t Tokioban. (1960)

10 Bizarr kép, a rendőrség múltjából! [Csak erős idegzetűeknek!]

Régen a nyomózoknak nem volt egyszerű a munkájuk. Nagyjából csak akkor kapták el a tettest, ha azt a helyszínen elkapták, vagy beismerő vallomást tett saját magáról. Azóta a techonlógia sokat változott, de lássuk hogy melyek is voltak azok a dolgok, amelyek a mai bünügyihelyszínelők munkáját elősegítették. Az alábbi képet arra használták, hogy megmutassák a rendőrőknek, hogy miképp lehet kiszámítani, hogy milyen irányból történt a fejlővés. Ezt az állványt használták akkor, ha felülről szerették volna lefotózni a holtestet. Ruha a nyak körül, feltételezhető hogy azzal ölték meg az áldozatot. Ezt az áldozatot 1912-ben találták meg egy park bokorjában. A személyazonosságát azóta sem sikerült megfejteni. A képen egy nőt láthatunk, késsel a kezében. Első látásra öngyilkosságnak tűnik. Azonban a korabeli ujjlenyomat vizsgálatok alapján kiderült, hogy a nő szeretője volt a gyilkos. A holtesten az elszíneződés arra utal, hogy jó pár nap eltelt, mire megtalálták a testet a gyilkosság óta. A helyszín csupa vér, az áldozatnak azonban nyoma veszett. Később sem találták meg. A vér mennyiség arra utal, hogy biztosan gyilkosság történt. Ezt az idős hölgyet így találták meg a saját lakásában. A gyilkos úgy hagyta el a helyszínt, hogy elötte még letakarta a holtestet. Ez arra utal, hogy a tettes nem képes szembe nézni a tettével. Rejtélyes haláleset: Ezt a nőt, a kádban találták meg holtan. A gyilkosság módjára nem derült fény a későbbiekben. Ez volt az egyik első bünügyi helyszín fotó. Sajnos épp egy 6 éves fiú van a képen, akig megkötöztek, és meggyilkoltak. Mielött a számítástechnika odáig fejlődőtt, hogy pillanatok alatt meglehet találni bárki ujjlenyomatát, több ezer ilyen kartont kellett össze vetniük a rendőröknek, amíg megtalálták a tettes ujjlenyomatával egyezző dossziét.  

HORROR: DOBOZOKBAN TARTOTTA MEGGYILKOLT CSAJA DARABJAIT

Egy michigani férfit a napokban gyilkosság vádjával ítélt életfogytiglani börtönre a bíróság. William Dhondt miután megölte barátnőjét, kis darabokra szabdalta a nő testét. Mindössze három óráig tartott az esküdtszéknek döntést hozni az amerikai Farmingtonban élő William Dhondt ügyében. A 29 éves férfi három éven keresztül rendszeresen kínozta kedvesét, Kaitlin Hehirt, mielőtt kegyetlenül megölte és kibelezte majd apró darabokra szabdalta. A beteg gyilkos a nő testének darabjait műanyagdobozokban tárolta a lakásában – írja a New York Daily News. – El tudják képzelni, milyen ember az, aki szikével darabol fel egy másik embert? Aztán amikor a csonthoz ért, akkor fűrésszel folytatta a borzalmat. Úgy koncolta fel az állítólagos szerelmét, mintha csak egy elejtett vadállat lenne. És minderről úgy beszélt a kihallgatáson, mintha az egész semmiség lenne – mesélte a tárgyalás során Tricia Dare ügyész. A kegyetlen Dhondt büntetése tényleges életfogytiglan lett, és még óvadék ellenében sem szabadulhat a rácsok mögül. forrás: borsonline.hu

GYEREKGYILKOS: AZ ELSŐ LÖVÉSEMTŐL NEM HALT MEG A LÁNYOM

Kétszer lőtte fejbe kislányát H. Tóth Mihály, majd a féltékeny férfi saját homlokába is golyót repített. Azt mondja: a túlélés az ő legnagyobb büntetése. Eddig senkinek sem nyilatkozott, most megrázó interjút adott a Borsnak. H. Tóth Mihály lelkét a legsúlyosabb bűn nyomasztja, amit ember elkövethet. Az abonyi férfi a saját kislánya életét oltotta ki. A tízéves Kiara békésen szundikált, amikor édesapja az ágya mellé lopódzott, és kétszer meghúzta a ravaszt. Mihály utána magát is főbe lőtte, de csodával határos módon életben maradt. Hetekig feküdt kómában, a fejét örökre elcsúfította a sebhely. Most a Maglódi úti börtönben őrzik. Milyen családban nőtt fel? Önt bántották valaha a szülei? Szeretetteljes környezetben nevelkedtem, soha nem emeltek rám kezet édesapámék. Három nővérem van, én voltam a legkisebb gyermek. Az iskola után gépszerelőnek tanultam, sikerült is elhelyezkednem, szerettem a munkámat. Hogyan ismerte meg a feleségét, Renátát? Egy barátomnál dolgoztam, Renáta szúrt ki engem. A barátnőjével üzente meg, hogy szívesen megismerne. Találkoztunk, majd épp azokban az időkben munkát kaptam Szíriában, és egy évet ott töltöttem. Leveleztünk Renátával, és miután hazatértem, össze is házasodtunk. Szerelem volt első látásra? Részemről nem. De aztán a házasságunk éveiben, főképp az utolsó esztendőkben már én ragaszkodtam jobban hozzá. Tervezték Kiara születését? Igen, mindenképp szerettünk volna gyermeket, sokáig azonban hiába próbálkoztunk. Mindegy volt számunkra, hogy kisfiú vagy kislány lesz, csak az volt a fontos, hogy egészségesen jöjjön a világra. Aztán 2002-ben megérkezett Kiara. Melyikük választotta a nevét? A feleségemmel közösen néztük ki a családi utónévkönyvből. (Itt a férfi heves sírásban tört ki.) A születését a kórház folyosóján vártam, aztán szólított az orvos és végre a kezembe vehettem. Mire gondolt, amikor először megpillantotta a kislányát? Tett valamilyen fogadalmat? Nem tíz évre terveztem az életét. (Mihály újra sírva fakadt.) Óvni, védelmezni akartam mindentől. Igaz az, hogy ön több időt töltött a gyermekével, mint a felesége? Igen. Renáta ápolónőként hol reggeltől, hol estétől dolgozott 12 órát, így én többet voltam együtt Kiarával. Gyakran ápoltam, amikor beteg volt. Kiskorában gyakran befulladt, később, ovis korában is könnyen elkapta a betegségeket. Hogyan romlott meg a házasságuk? Derült égből villámcsapásként ért, amikor Renáta bejelentette, hogy el akar válni. Persze utólag már látom, hogy akadtak gyanús jelek. Renáta örökké a Facebookot bújta, vagy néha nem tudott magyarázatot adni rá, hogy ki telefonált. Bosszúból ölte meg Kiarát? Nem. És az sem igaz, hogy terveztem a gyilkosságot. Az, hogy a feleségem el akart hagyni, olyan állapotot idézett elő, amelyet szavakkal nehéz leírni. Szerintem olyan hormonok szabadulhattak fel bennem, amelyek arra késztettek, hogy tegyem meg. Emlékszik a gyilkosság pillana­taira? Csak arra emlékszem, hogy elővettem a pisztolyt, bementem a kislányom szobájába és rálőttem Kiarára. Kis kaliberű pisztolyt használtam, sajnos Kiara nem halt meg az első lövéstől, ezért újra meghúztam a ravaszt. (Újra zokog.) Utána fejbe lőttem magamat is. Arra még emlékszem, hogy kitámolyogtam a fürdőszobába és lefeküdtem a földre, egy törölközőt tettem a fejem alá. A kórházban tért magához? Nem emlékszem az ébredésemre. Heteket feküdtem kómában. Aztán többször hallucináltam, azt képzeltem, hogy a nővérem lakásában vagyok. Újra meg kellett tanulnom járni és beszélni. A bal kezemet ma sem igazán érzem. A hozzátartozói látogatják? Igen, a szüleim és két nővérem látogat. Imádták Kiarát. Nem bocsátottak meg nekem, inkább azt mondanám, hogy nem tagadtak meg, nem taszítottak el maguktól. A felesége elvált öntől és azóta újra férjhez ment. Mit mondana neki, ha találkoznának? Beletörődtem, hogy új életet kezdett. Ha neki jobb így, akkor legyen így. De azt megkérdezném tőle, hogy megérte-e ezt csinálni. Ő indította el ezt az egészet, nem én kerestem új kapcsolatot. Ön még szereti Renátát? Vagy inkább gyűlöli? Nem gyűlölöm. Ő és Kiara volt az a két ember, akiket a legjobban szerettem. De a történtekért Renáta a hibás. Maradtak tervei, céljai? Szeretnék teljesen meggyógyulni. Azt nem tudom, mihez kezdek a szabadulásom után. Kétlem, hogy valaha is újra családot alapíthatnék. Szerintem egy asszony sem tudna megbízni bennem, és én sem bízom többé a nőkben. Szokott álmodni Kiarával? Nem. De mindennap gondolok rá. Imádta a madarakat és a rajzfilmeket. És nagyon sokat segített nekem. Mindig ez ugrik be róla először. Odajön hozzám és kérdezi: Apa, segíthetek? 18 évet kapott elsô fokon Február közepén első fokon 18 év börtönre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék H. Tóth Mihályt, aki 2012 augusztusában egy éles lőfegyverré átalakított gázpisztollyal fejbe lőtte alvó kislányát. A Szegedi Gyöngyvér vezette bírói tanács a 45 éves férfit előre kitervelten, aljas indokból, 14. életévét be nem töltött személy ellen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője fellebbezett. forrás: borsonline.hu

SOKKOLÓ MÓDON KÍNOZTÁK MEG 16 ÉVES TÁRSUKAT A TINIK

A csinos szőke kamaszlány elhagyatott helyre csalta egy iskolás társát, mintha randira hívná. Aztán három társával iszonyatos módon megkínozták és meglázták a szerencsétlen áldozatot. Hátborzongató kegyetlenségre vetemedett négy, az amerikai Portlandben élő tinédzser. Egyikük, a 15 éves Jenna Montgomery, egy fészerbe csalta a nála egy évvel idősebb Dustin Murraint, akit az iskolából ismert. A fiú örömmel követte a csinos szőke lányt, csakhogy amint belépett az elhagyatott épületbe, előugrott három másik tinédzser srác. Először fejbe vágták a csapdába csalt szerencsétlent, majd ráparancsoltak, hogy vegye le az ingét, és az egyik 15 éves egy légpuskával gyakorlatilag célba lőtt rá: mellkason, herén és kézen lőtte a kamaszt – részletezi a történteket a dreamindemon.com. Ezután sniccerrel egy horogkeresztet véstek a vérző fiú homlokára, és arra kényszerítették, hogy macskaürüléket egyen. Miután ellopták az I-Pod-ját, magára hagyták áldozatukat, aki elvonszolta magát egy autószerelő műhelyig, ahol segítséget kért. Mint kiderült, a csapat előző este tervezte meg a támadást, és azért bántak el így a fiúval, mert az állítólag szemétkedett velük a suliban. A brutális fiatalok ellen eljárás indult. forrás: borsonline.hu

Éhségsztrájkot kezd a norvég tömeggyilkos, ha nem kap egy PS3-at

Anders Behring Breivik 2011-ben 77 embert mészárolt le, amiért 21 év börtönt kapott. Most 18 hónapja ül bent, és már unja a PlayStation 2-jét és azt, hogy csak gyerekeknek szóló játékokat játszhat. Norvégiában kicsit mások a törvények, mint hazánkban. Anders Breivik 77 (azaz hetvenhét!) ember meggyilkolásáért 21 évre egy olyan börtönbe került, ami már-már egy luxushotel szintjével vetekszik. A fiatalember korábban elmondta, hogy Call of Dutyval fejlesztette célzását és aWorld of Warcrafttal igyekezett elfedni valódi terveit, belekeverve így a videojátékokat a borzalmas bűnténybe. Odabent is játszik, de kirekesztve érzi magát amiatt, hogy míg a többi elítélt bármilyen, akár felnőtteknek szóló játékokkal is játszhat, ő például csak a Rayman Revolutiont tolhatja egy PlayStation 2-n. Egy PlayStation 3-at követel és olyan játékokat, amiket ő választhat ki. Ahogy ő fogalmazott, „rosszabbul bánnak vele, mint egy állattal”, pedig ő jól viselkedik. Elzárták a többi fegyenctől, pedig több szabadságot érdemelne. „Kínozzák”, írta tavaly novemberben a börtön vezetésének címzett levelében. Véleménye szerint az olyan „emberi jogokért küzdő aktivistákat”, mint ő maga is, náci szörnyeknek titulálják, akiket az öngyilkosságba hajszolnak. Egyébként a PlayStation 3 mellett még egy jobb széket és egy PC-t is szeretne ahelyett az írógép helyett, ami jelenleg rendelkezésére áll. Norvégiában nem megbüntetni akarják a bűnözőket, hanem megjavítani, ezért nem egy 1×2 méteres lyukban görnyed. Szerintetek ha Breivik megkapja a PS3-at, jobb ember lehet belőle? forrás: gamestar.hu

FAGYASZTÓBA GYÖMÖSZÖLTE ANYJA A 3 ÉVES KISLÁNYT

Előző nap járt az anya házában a rendőrség, akik egy szomszéd riasztása alapján ellenőrizték, minden rendben van-e család háza táján. Egy nappal később a nő kislánya halott volt, testét a fagyasztóba tuszkolták. Felkavaró gyilkosságról számolt be a NY Daily News: egy kaliforniai anya és barátja halálra verte a nő hároméves kislányát, Kayleigh-t. A gyermek holttestét először egy bőröndben rejtették el, majd begyömöszölték a fagyasztóba, és még három ott laktak a lakásban, mielőtt végül menekülőre fogták. A 23 éves Sara Krueger és 26 éves pasija, Ryan Scott Warner nem jutottak messzire, hamar elfogták őket, miután a rendőrök megtalálták a halott kislányt. Mint kiderült, a gyermeket szexuálisan is bántalmazták. A pár bevallotta a gyilkosságot, azt azonban egyelőre nem tudni, mi történt pontosan a kaliforniai Napában található családi házban. Annyi bizonyos, hogy a pár mindkét tagjának többször akadt már dolga a rendőrséggel. A nő drogfüggő volt, idegenek jöttek-mentek az otthonában, és többször érkezett feljelentés a pár ellen hangoskodás, családi balhék miatt. A szomszédok aggódtak a gyerek miatt is, aki állítólag nem kapott rendesen enni, de a vizsgálatok mindig azzal zárultak, hogy bár veszekedések valóban voltak, a kislány jól van. Az ügyben a gyermekvédelem felelősségét is vizsgálják. forrás: borsonline.hu    

MEGÖLTÉK ANYJUKAT A TESTVÉREK, MAJD ETTEK BELŐLE 18+

Több napig rájártak anyjuk tetemére azok a fiúk, akik vélhetően azért gyilkolták meg az asszonyt, mert azt hitték, megszállta egy rossz szellem. A szomszédoknak vették észre, hogy eltűnt az anya, és furcsa hangok szűrődnek ki a házból. A rendőrség szerint három testvér megölte az anyját, majd ettek belőle a rituális gyilkosság után. A Fülöp-szigeteki család kegyetlen tettére a szomszédok figyeltek fel, mert furcsa zajok szűrődtek ki a a család házából ráadásul az anya is eltűnt – írja a Daily Mail. A kiérkező rendőrök az asszony már úgy találták meg, hogy hiányzott pár belső szerve, meg volt csonkítva, és a vérét is lecsapolták. A hatóságok szerint a férfiak machetével gyilkolták meg asz asszonyt, majd a nyers húsából, szerveiből többször fogyasztották. Mindhárom fiú, Dante (35), Paroy (21) és a legfiatalabb, Ibrahim (18) is tagadja a gyilkosságot, de a halálát nem tudják megmagyarázni. Állításuk szerint az asszony beteg volt azért, mert megszállta egy rossz szellem, de hogy miért hiányoznak testrészei, arra nem válaszoltak. A gyilkosság még múlt hét szerdán történt, de a férfiak több napig titokban tudták tartani anyjuk halálát. A testvéreket most pszichológus is vizsgálja, hogy ki lehessen zárni a mentális zavart, illetve azt is ellenőrzik, fogyasztottak-e kábítószert mostanában.   forrás: borsonline.hu