A halál közeli élmény megváltoztatta az életét!
Amikor egy repülőgép elkezd zuhanni, az utasok nem sok dolgot tehetnek, legtöbbjük előtt lepereg az élete, majd átértékeli azt. Így tett Ric Elias is, aki 2009 januárjában az első sorban ült azon a gépen, amelyik a Hudson folyón landolt, de a pilótának hála, a gépen utazó mind a százötven utas épségben megúszta a balesetet. Azóta ezt mindenki a „hudsoni csodaként” emlegeti, Ric pedig elmesélte: a zuhanás, majd a szerencsés földet érés hogyan változtatta meg az életét. Ő három dolgot lát másként a halálközeli élmény óta. Ezekből főleg szerettei profitálhatnak, de bárki sokat tanulhat az ő tapasztalataiból. Érdemes megnézni ezt az ötperces kisfilmet és átértékelni, mi a fontos az életben: forrás: hir24.hu
Honnan tudhatod ha halálközeli élményed volt?
Ebben a cikkben a halálközeli élmény sajátosságairól fogok említést tenni, még pedig azért mert eme rejtélyes jelenség csak akkor válik érthetővé ha alapjaiban ismerjük annak fő aspektusait, állomásait és főbb jellemzőit. Hogyan kezdődik, hogyan megy végbe, és egyáltalán milyen folyamat játszódik le halálközeli élmény esetében? A XX. Században számos kutatás és halálközeli élményt átélt ember beszámolója került napvilágra, amelyek tükrében már biztosak vagyunk a halálközeli élmény realitásában és annak részletes folyamata hitelességében. Az első fázis a fájdalom érzete. Sokan nincsenek tudatában annak, hogy az általuk átélt halálközeli élmény a halállal függ össze. Egyszer csak azt veszik észre, hogy saját testük fölött lebegnek, bizonyos távolságból szemlélik testüket majd hirtelen félelmet és /vagy zavarodottságot éreznek. Csodálkoznak: „hogyan lehetséges az, hogy én itt fent vagyok, miközben lent önmagamat látom”? Nem értik az egészet és teljesen összezavarodnak. Ebben a fázisban az is előfordulhat, hogy nem ismerik fel saját fizikai testüket. Valaki egyszer azt mesélte, hogy mialatt a testén kívül tartózkodott egy katonai kórház termén haladt át, és meghökkentette hány vele közel egykorú s hasonló testalkatú fiatal férfit lát. Ez a látvány gondolkodóba ejtette vajon melyik test lehet az övé? Egy másik személy, aki egy szörnyű baleset következtében mindkét lábát elvesztette, azt mesélte hogy mialatt hosszasan időzött a műtőasztalon fekvő teste fölött sajnálatot érzett a megcsonkított személy iránt. Később jött csak rá, hogy az valójában ő maga! A halálközeli élményt átélt emberek ebben a fázisban gyakran éreznek félelmet, amelyet később az események tökéletes felismerése vált fel. Pontosan értik, hogy miről beszélnek egymást közt az orvosok és ápolónők (annak ellenére hogy előtte nem részesülnek orvosi képzésben), ám amikor megkísérlik megszólítani ezeket a személyeket, vagy más jelenlévőt senki sem látja vagy hallja őket. Ekkor megpróbálják a jelenlévők figyelmét magukra hívni, így hogy megérintik őket. Amikor azonban ezt teszik kezük egyenesen áthatol a személy karján, mintha az nem is léteznék. A második fázis a nyugalom és fájdalommentesség érzése. Amikor a beteg a saját fizikai testébe tartózkodik gyakran érezhet erős fájdalmat. Amikor azonban kilép testéből igazi nyugalom és fájdalommentesség alakul ki. Egyes kutatók szerint amikor az agy ilyen intenzív fájdalmat tapasztal egyfajta kémiai anyagot szabadít fel a testben, amely megszünteti a fájdalmat. A harmadik fázis a „testen kívüliség” megtapasztalása. Amikor az orvos közli a halálhírt a beteg perspektívája gyakran megváltozik. Úgy érzi felemelkedik és a magasból látja saját testét. Legtöbben arról számolnak be, hogy ilyenkor az énjük nem egyszerűen lecsupaszított tudat. Bár fizikai testükön kívül mégis valamiféle testben tartózkodnak. Azt mondják, hogy a szellemi testnek a fizikai testtől eltérő az alakja és jellege. Karja van és formája, de a legtöbben elbizonytalanodnak, ha szavakba kell foglalniuk a látványt. Vannak, akik színes felhőhöz vagy erőtérhez hasonlítják a látványt. Egyszer valaki elmondta, hogy ebbe a stádiumban megfigyelte a kezét és az úgy nézett ki mintha fényből állna benne parányi szerkezetekkel. Látta ujjlenyomatának finom örvényeit és a fénycsóvákat a karja körül. A negyedik fázis az alagútélmény. Az alagútélmény általában a testtől való elváláskor következik be. Ilyenkor egy kapu vagy alagút nyílik meg előttük, és sötétségbe kerülnek. A sötét terület végén pedig ragyogó fényáradat várja őket. Vannak, akik nem alagúton keresztül haladnak, hanem lépcsőn mennek fel. Nem ritka csigalépcső említése sem. Mások arról számoltak be, hogy gyönyörű, díszes ajtókon mentek át, s ezt egy másik világba való belépésként foghatjuk fel. Egyesek szelek fütyülését hallják, amikor belépnek az alagútba, mások elektromosan vibráló hangokat vagy halk zümmögést. Az alagutat szinte végtelen szélesnek és hosszúságúnak írják le legtöbben, amelynek végében vakítóan ragyog a fény. Az illető útja egy folyosón keresztül vezet az erőteljes fény felé. Az ötödik fázis a sugárzó lények erőtere. Az alagútban az emberek rendszerint sugárzó lényekkel találkoznak. Ezek nem közönséges fényből álló lények. Csodálatos, erős, mindent elárasztó, foszforeszkáló fényt bocsátanak ki, amelyek az embert szeretettel tölti el. Olyan ez mintha szeretet-fényzivatarban fürödne az ember. Ez a fény ugyan sokkal erősebb a földi fényeknél, mégsem bántják a szemet. Ellenkezőleg: meleg, vibráló és életteli. A halálközeli élményt átélt emberek ilyenkor gyakran találkoznak elhunyt rokonuk, barátjuk szellemével. Sokszor azt mondják, hogy olyan leírhatatlan testben tartózkodnak, mint maguk a halálközeli élményben részesülő emberek. A ragyogó fényen, a foszforeszkáló barátokon és rokonokon kívül egyesek csodálatos mezei tájakat is látnak. Voltak olyan beszámolók is, amelyek szerint fényben úszó nagyszerű városok is voltak ott! A hatodik fázis a fénylények portfoliója. A halálközeli élményt átélt ember részese általában egy felsőbbrendű Fénylénnyel való találkozásnak. A keresztény hitben nevelkedett emberek gyakran Istennel, vagy Jézussal azonosítják őt. Más vallások hívei Buddhának vagy Allahnak hívhatnák. Néhányan viszont azt tartják, hogy a fénylény nem Isten, nem is Jézus, mindazonáltal szent személy. Bárki is legyen ez a lény tökéletes megértést és szeretet sugároz. Olyannyira hogy a legtöbben vele szeretnének maradni. De nem lehet – ekkor ugyanis azt mondja nekik a Fénylény – hogy vissza kell térniük földi testükbe. Előbb azonban végigvezeti őket eddigi életükön. A hetedik fázis a visszatekintés. A visszatekintés idejére a természeti környezet eltűnik, s helyébe a halálközeli élményt átélő ember életének minden mozzanatát, visszapörgető, színes háromdimenziós, panorámaszerű képsor lép. A megjelenítés általában nem követi az időrendet, s azt élmény tanúja mindezt kívül állóként szemléli. Ebben a helyzetben nem csak látjuk életünk minden tettét, de azonnal ráébredünk arra is, hogy cselekedeteink milyen hatást gyakoroltak a bennünket körülvevő emberekre. Ez alatt a lény együtt van az élményt átélő emberekkel és megkérdezi tőlük mi jót tettek egész eddigi életükben. Segít a visszatekintésben és abban hogy az élményt átélők életének minden egyes eseménye a helyére kerüljön. Mindenki aki ezt az élményt megtapasztalta azzal a hittel tért haza, hogy az életben legfontosabb a szeretet. Legtöbbjük számára a második legfontosabb dolog az életben a tudás. A nyolcadik fázis a gyors felemelkedés az egekbe. Nem mindenki tapasztalja meg azonban az alagútélményt a halál közelében. Néhányan lebegésérzésről számolnak be, úgy érzik, hogy hirtelen felemelkednek az egekbe és a műholdak, űrhajósok távlatából szemlélik a világegyetemet. A kilencedik és egyben utolsó fázis a vonakodás a visszatéréstől nevű jellegzetesség. Ez azt jelenti, hogy a halálközeli élményt sokan annyira kellemesnek találják, hogy nem akarnak visszatérni az életbe. Ezért aztán gyakran dühösek az orvosokra, amiért visszahozták őket. A halálközeli élmény tanúi gyakran viselkednek így. Ez azonban csak rövid
Halálközeli élmények: a tudományos magyarázatok
A klinikai halál állapotából visszatért emberek gyakran számolnak olyan érzésekről, hogy kiléptek a testükből, békesség öntötte el őket, egy sötét alagúton haladtak keresztül, amelynek végén fényesség várta őket. Német kutatók úgy vélik, hogy a halálközeli élmények kialakulásában jelentős szerepe lehet egy ingerületátvivő anyagnak, a szerotoninnak, mely többek között a hangulatszabályozással áll kapcsolatban. Alexander Wutzler kutatócsoportja ezt a feltevést állatkísérlettel tesztelte. Patkányoknál túladagolták az altatót, és úgy találták, hogy mire az állatok elpusztultak, agyukban háromszorosára nőtt a szerotonin szintje. Wutzler véleménye szerint a klinikai halál állapotában ugyanez történhet az emberi agyban is, és a megemelkedett szerotoninszint állhat a halálközeli élmények hátterében. „Korábban nem vizsgálták ezt a kérdést, de megítélésem szerint az eredmény gyakorlati jelentősége nem túl nagy. A szerotonin rendkívül sok élettani folyamatban vesz részt, például az alvás és az ébrenlét, a hangulat, az étvágy vagy a szexualitás szabályozásában. Semmi meglepő nincs abban, hogy szerepet játszik egy olyan bonyolult folyamatban is, mint a halál. Ami a halálközeli élmények során az agyban történik, azt minden bizonnyal igen sok ingerületátvivő anyag együttesen idézi elő” – kommentálta az [origo]-nak a kutatás eredményét dr. Pilling János pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tanára, akinek egyik kutatási területe a halálközeli élmény. Nincs egységes elmélet a halálközeli élmények biológiai hátteréről Egy időben igen elterjedt volt az az elgondolás, hogy a halálközeli élmények oka az agy oxigénhiánya. „Ennek kísérleti alátámasztásaként önként jelentkezőkkel oxigénben szegény és szén-dioxidban gazdag levegőelegyet lélegeztettek be, és ezzel sikerült a halálközeli élmény egyes elemeit előidézni. Másokat viszont nem. A vizsgálatban részt vevők közül senki nem élt át például testenkívüliséget, ami a halálközeli élmény egyik gyakori összetevője. Továbbá valamennyien rendkívül álmosnak, kábultnak, tompának érezték magukat. Ezzel szemben a halálközeli élményt átélők valamennyien azt állítják, hogy kristálytiszta volt az érzékelésük, gondolkodásuk, tudatuk. Van egy másik probléma is ezzel az elmélettel, gyakran élnek át emberek halálközeli élményeket olyan helyzetben is, amikor bizonyíthatóan nincsenek oxigénszegény állapotban, például műtétek során. Ezeket az ellentmondásokat azzal lehet feloldani, hogy a halálközeli élménynek sokféle elindító tényezője lehet, viszont a folyamat nem fog lejátszódni, ha később újabb tényezők nem kapcsolódnak be” – mondja a pszichiáter. A halántéklebenyben keletkezhetnek az élmények Az 1990-es években született az az elképzelés, hogy az endopszichozin nevű molekula (polipeptid) jelentős szerepet játszik a halálközeli élményekben. Az elmélet szerint az endopszichozin az oxigénhiány hatására szabadul fel az agyban, és az a feladata, hogy megakadályozza az agykárosodást, ugyanakkor ingerli azokat a területeket, ahol megkötődik. „Ma már inkább úgy gondoljuk, az oxigénhiány csupán az egyike azoknak a tényezőknek, amelyek elindíthatják az endopszichozin felszabadulását. Az eredeti elképzelés egyébként egy véletlen felismerésnek köszönhető. Egy műtéti altatószer, a huszadik század közepén szintetizált ketamin hatására sokan élnek át halálközeli élményeket a nélkül, hogy klinikai halálban vagy oxigénhiányos állapotban lennének. Így elkezdték kutatni, hogy a ketamin miként válthatja ki ezt a hatást. A válasz az, hogy van az agyban egy ingerületátvivő anyag, az endopszichozin, melynek szerkezete rendkívül hasonlít a ketaminéhoz, így a ketamin egyszerűen becsapja az endopszichozin receptorát, és elindít bizonyos folyamatokat” – mondja Pilling. Ez után a kutatók azt kezdték vizsgálni, hogy hol kötődik meg a ketamin, és azt találták, hogy jelentős részben a halántéklebenyben. „Ez az agyterület már azóta gyanús volt a halálközeli élmény kutatóinak, hogy agyműtétek során véletlenül kiderült: az ingerlésével előidézhető a testenkívüliség élménye. Úgy tűnik, a halálközeli élmény összetevőinek jelentős része a halántéklebenyben keletkezik, például az életút áttekintése is, mivel a halántéklebeny tárolja az emlékképek nagy részét. A halálközeli élmény más összetevői, például az eksztatikus boldogság érzése a limbikus rendszerhez kapcsolódik, ami az agy ősi területe, és nagy szerepe van az érzelmek szabályozásában. Többek között itt is vannak olyan receptorok, amelyek megkötik a ketamint és az endopszichozint” – mondja a pszichiáter. A halálközeli élmények kutatása három megközelítésből (természettudományos, pszichés és spirituális) történhet, ma már egyre több kutató úgy véli, hogy a jelenséget komplexen érdemes vizsgálni. Forrás: origo