12 Bizarr kép arról, hogy miképp bánunk a holtainkkal…
Sokan nem gondolnak rá, talán nem is érdemes sokat rágódni rajta, de ettől függetlenül a halál is az élet része. Mindannyian eltávozunk ebből a világból idővel, és a szeretteinkre marad az a feladat, hogy ápolják az emlékünket – illetve rájuk hárul az is, hogy mit kezdenek a földi maradványainkkal. A világ különböző pontjain, különböző vallások, filozófiák miatt másképp értelmezik a halált, ezért az erre vonatkozó szertartások is mások. Az ilyen különbözőségek miatt tűnhet számunkra némelyik bizarrnak, félelmetesnek – érthetetlennek. Európa szerte jellemző, hogy a holtakat ruhában, különböző ékszerekkel temetik el. Eltekintve attól hogy a képen látható holttest tele van aranyékszerekkel, az adott korban az volt a jellemző, hogy szövetanyaggal tekerték be a testet, hogy az fogja össze. Nagyjából ugyanezt a célt szolgálta az, mikor a holttestet egy fém páncélba helyezték. Azzal a különbséggel, hogy ezeket a holtesteket olyan pózba helyezték – mintha még élne. Vagy valami gesztikulációt végezne éppen. Legfőképp nemesi családokból származó embereket, illetve szenteket preparáltak így. Legtöbb esetben viszont nem is a valódi szent holttestét preparálták, az ugyanis elveszett, nem találták – stb. Az embereknek viszont szüksége volt arra, hogy legyenek ilyen “holttest ereklyék”, hogy könnyebben tudjanak hozzá imádkozni, illetve tisztelegni az emléke előtt. Néhány múmiát a hétköznapi öltözékében hagytak, ezáltal bepillantást nyerhetünk az adott korba – jobban megismerhetjük magát az embert. Az ilyen holtak általában a templomok nevezetességei. Az egyik pap viccesen megjegyezte, hogy ha ilyen dolgok miatt sikerül becsábítani rockereket, metálosokat a templomba, és végül ott marasztalni őket, akkor már megérte. Sajnos nem minden holtnak jut kitüntetett figyelem, például akik tömegesen haltak meg valamelyik csatában, azok testét a fenti képen látható katakombákba helyezték. Végeredményben ez a rakás csontváz is emlékműként funkcionál az odaveszett emberekért. Mint ahogy a fenti képen is láthatjuk, olykor mint szobrokat használták a holtesteket – így emlékezve meg a csatákról – és egyben baljós figyelmeztetésül hagyva az utókornak – hogy egyszer mindannyian meghalunk. Persze ez így első hallásra lehet hogy túl komornak hangzik, de ezeknek a dolgoknak az volt a lényege, hogy az élet fontosságára hívják fel a figyelmet – hogy hasznosan, és szeretetben töltsünk minden percet az életünkben. Ezt a célt szolgálják a maradványok a keleti országokban is. A fenti kép Bangkokban készült, és az emberi mulandóságra próbálja felhívni a figyelmet. Emiatt rendelkezett úgy, az alábbi képen látható thaiföldi szerzetes is, hogy helyezzék el úgy a holtestét egy templomban, hogy halála után is tagja maradhasson a közösségnek. A hívek elmehessenek hozzá beszélgetni, imádkozni – megtisztulni. Indonéziában gyakori, hogy a holtesteket a helyi barlangokban helyezik el – úgy gondolják, hogy ezekben a barlangokban élnek a szeretteik tovább. Bolíviában az emberek hatalmas fesztiválokon emlékeznek meg a holtjaikról. Ez a hagyomány még azelőtti, mikor Kolumbusz Kristóf felfedezte volna eme földrészt. Az amerikai őslakosok hatalmas lakomákat tartottak az ilyen ünnepeken. Most már csak November 9.-én ünneplik a halottak napját – jellemzően egy koponyával. Bár a fesztivál hagyomány ős-régre nyúlik vissza, vannak azért modern megemlékezések is. Sok sok kultúra szokása morbid lehet számunkra. Indiában látható az alábbi kép. Egy család az otthonában tartotta a holtestet. A fotós furcsállva kérdezte őket, hogy miért tartják otthon a holtestet? A válasz egyszerű volt: – Azért mert szerettük őt. forrás: trueway.hu
Felkavaró fotók a múltból [18+]
Nehéz elképzelnünk milyen szörnyűségeket kellett átélnie ezeknek az embereknek. Ezek a szörnyű fotók megmutatják, milyen kegyetlenek is tudunk mi lenni embertársainkkal. Ez a fotó a spanyolnátha idején készült. A spanyolnátha 1918-ban mintegy 100 millió embert érintet. A képen is látszik, hogy az emberek milyen óvintézkedéseket tettek a fertőzés ellen. Atlanti-óceán, rabszolga kereskedelem A Berlini-fal: ez a német katona nem hagyja, hogy a kisgyerek el legyen választva a szüleitől, átemeli őt a szögesdrót kerítésen. Lefejezés Kínában Éhező mongol nő: Mongóliában aki bűnt követett el, egy ilyen dobozba rakták, és meghatározott ideig ott kellett maradnia. Sokan nem élték túl, éhen haltak. Ukrán éhínség: a történelem egyik legsokkolóbb időszaka. Holttestek fekszenek az utcán, a járókelők pedig köztük sétálgatnak. A második kínai-japán háború idején. A bombázások sok embert tettek földönfutóvá, már aki túlélte. Ez a baba valahogyan túlélte, bár kissé megsérült. Koncentrációs tábor – tömegsír Ez a fiú halott kisöccsét cipeli a hátán, elvesztett mindent és mindenkit. Nehéz ugyanúgy tekinteni a világra ez a képek után. Nem igaz? Oszd meg másokkal is! Forrás: gugli
12 Nyugtalanító fotó olyan emberekről akiket holtan fotóztak
A viktoriánus korszak eléggé morbid időszak volt a történelemben. AZ egyik legmegrázóbb hagyománya a kornak, hogy halottakat fotóznak. (postmortem) Mai szemmel ez eléggé megdöbbentő illetve tabu téma, de abban az időben ez teljesen normális volt. Mai szemmel hátborzongatóak ezek a képek ezért gyenge idegzetűeknek nem ajánljuk. 1. Az ilyen fotók bár hátborzongatóak, a családtagok ilyen fényképekkel mutatták ki az elhunyt iránti szeretetüket. 2. A fotósok megpróbálták úgy beállítani a holttestet, hogy élőnek tűnjön. 3. A fotósok többféle trükköt alkalmaztak azért, hogy a fotó alany életszerűen hasson. 4. A leggyakoribb módja ennek az volt, hogy a holttest mellé olyan dolgokat helyeztek amelyeket életében még szeretett. ( Mint ez az ember a kutyáival.) 5. Vagy mint ez a halott kislány a játékbabáival. 6. Néha a fotós megpróbálta azt a látszatot kelteni, mintha a halott személy csak aludna. 7. Itt a halott kislány a sor végén, egy speciális állvánnyal van feltámasztva. 8. Figyeld meg, ahogy a fotós elhelyezte a férfi karját annak érdekében, hogy támassza a fejét. 9. Feltűnhet, hogy a háttérben a függöny furán áll. Ez azért lehet, mert valaki a fejénél fogva tartja a fiút. 10. Ez a kislány, úgy van felrögzítve a székre, hogy ne essen le. 11. Erről a képről nehéz lenne megmondani, hogy halott ez a nő. 12. Látsz valami különös dolgot a háttérben? Ez a kislány valaki ölében ült, ő tartotta amíg elkészült a fotó. Folytatáshoz kattints ide
UFO és rejtélyes esetek, melyeket sosem cáfoltak meg – A brazil UFO katasztrófa
A kérdés, hogy létezik-e élet a Földön kívül, a kezdetektől foglalkoztatta az emberiséget. Az olyan megmagyarázhatatlan esetek, mint a titokzatos gabonakörök vagy az azóta is összeesküvés-elméletek tucatjainak alapjául szolgáló azonosítatlan repülő tárgyak lezuhanása 1947-ben Roswell mellett, pedig csak erősítik a kíváncsiságot – még akkor is, ha egyik-másik esetről azóta kiderült: csupán olcsó trükk volt. A tudósok nem vetik el a lehetőségét annak, hogy élnek rajtunk kívül is értelmes lények az univerzumban, de a megmagyarázhatatlan esetek legnagyobb részére van elfogadható tudományos válaszuk. Kivéve néhányat, melyeket idáig még cáfolni sem tudtak. A varginha-i UFO incidens 1996-ban egy figyelemre méltó eset történt Brazíliában. A közvéleményt megosztotta, hogy csak a média átveréséről volt-e szó vagy valami hiteles dologról, de ugyanakkor felbukkant több szemtanú és otthoni videó. Először egy UFO-t láttak az égen, majd nem sokkal később furcsa lények rótták az utcákat. Az egyik idegent a hadsereg tisztjei lelőtték és foglyul ejtették, míg a másikra három fiatal lány bukkant rá. Szerintük a lény 160 cm magas volt, hatalmas fejjel és nagyon sovány testtel, V-alakú lábbal, barna bőrrel és hatalmas vörös szemekkel. Reszketegnek, bizonytalannak tűnt, és a lányok szerint megsérült vagy beteg volt. Azt is hozzátették, hogy a lény erős, kellemetlen szagot árasztott. A fura teremtmény tetemét két nappal később találták meg. Úgy vélik, hogy a Sao Paolo-i Egyetem egyik biztosított laborjában boncolást hajtottak végre mindkét lényen, mielőtt az USA-ba szállították volna őket egy jelzés nélküli gépen. Egy katona, aki jelen volt az egyik idegen elfogása során, néhány héttel később ismeretlen eredetű bakteriális fertőzésben elhunyt. A Shag Harbour-eset 1967. október 4-én éjjel ismeretlen tárgy csapódott a tengerbe a Kanadához tartozó Új-Skócia déli partjainál fekvő apró halászfalu, Shag Harbour mellett. Legalább 11 szemtanú látta, hogy egy alacsonyan repülő, fényes objektum fejjel lefelé zuhan a kikötő felé, majd hangos robaj és éles fényvillanás kíséretében a vízbe esik. Mivel először repülőgépnek hitték, azonnal értesítették a kanadai rendőrséget, akik közül három tiszt 15 percen belül a helyszínre is ért. Így ők is szemtanúi lehettek, ahogy sárgás-fehér fény lebeg a víz felszínén, de mire segítséget kérhettek volna a tárgy kimentésére, az eltűnt a vízben. A fél óra múlva a helyszínre érkező mentőalakulatok már csak furcsa habot találtak a tenger felszínén, mely 80 méteres szélességben és közel fél mérföld hosszan lebegett a vízen, ott, ahol vélhetően a tárgy lezuhant. A baleset kivizsgálása azonnal megkezdődött. A roncsok keresésébe és az eset körülményeinek feltárásába minden fontosabb kanadai szerv bekapcsolódott, a rendőrségtől a haditengerészetig – ám eredménytelenül. Sem roncsokat, sem más maradványokat nem találtak. Mivel hamarosan kiderült, hogy egyetlen légitársaság egyetlen gépe sem tűnt el azon a napon, a kanadai katonai parancsnokság és a tengerészet ufó-ügyként kezdte kezelni a balesetet – a kanadai kormányzati dokumentumokba is mint azonosítatlan repülő tárgy balesete került rögzítésre az eset. A hivatalosan is dokumentált ügyet azóta is több hivatalos szerv vizsgálta Kanadán belül és kívül, magyarázatot azonban máig nem találtak. A Kelly-Hopkinsville Találkozás A Kelly-Hopkinsville Találkozást szintén számos dokumentum rögzíti, és máig nincs egyértelmű magyarázat az esetre. Tucatnyi szemtanúja volt, közöttük katonák és rendőrök, az eset kapcsán indult nyomozásba pedig az amerikai légihadsereg is bekapcsolódott. A különös esemény 1955. augusztus 21-én, az esti órákban kezdődött, amikor az egyesült államokbeli Kentucky egyik kisvárosában, Kelly-ben, valamint ugyanebben az időben szintén a kentucky-i Hopkinsville-ben két család is különös lények jelenlétére lett figyelmes a házuk előtt. A kelly-i Sutton-család körülbelül három méter magas, egyenes, hegyes fülű, rendkívül vékony és hosszú kezekkel, valamint lábakkal rendelkező lényekről számolt be, melyek valamilyen ezüstös színű fémet viseltek magukon, és nem hatott rájuk a gravitáció: imbolyogva mozogtak, kissé lebegve a föld felett. A házba nem léptek be, csupán az ablakon keresztül látta őket a család, ám a látvány így is hisztérikus őrjöngést váltott ki. Azonnal a helyi rendőrőrsre menekültek segítséget kérni, és rövidesen már Russel Greenwell sheriff, valamint 20 további fegyveres rendőr kíséretében tértek vissza. A házból, melyet addigra megrongáltak, különös fények és zajok szűrődtek ki. Hamarosan a rendőrök is szembesültek a félelmetes lényekkel, ám hiába próbáltak rájuk lőni, a fegyverek hatástalanok voltak velük szemben. A közeli Hopkinsville-ben a Taylor-családnak néhány óra múlva hasonló élményben volt része. Ők is, valamint a helyszínre hívott rendőrök ugyanolyan lényekről számoltak be, mint amilyeneket a Sutton-család írt le, és amelyek ellen éppen olyan hatástalanok voltak a lőfegyverek. Az Egyesült Államok légiereje komolyan vette a szemtanúk és a rendőrök állítását, és vizsgálni kezdte az ügyet, de nem talált ésszerű magyarázatot az eseményekre. Az eset máig a megmagyarázhatatlan címkét viseli a hivatalos szervek dokumentumai között. Különös esetek sora a Clapham-erdőben A Clapham-erdő az angliai Sussex megye nyugati részén található. Több haláleset és megmagyarázhatatlan jelenség helyszíne, legfőképpen az 1960-as évek óta. Ekkoriban számoltak be ugyanis először különös lények észleléséről, valamint megmagyarázhatatlan érzésekről, melyek különösen erősen a hatalmukba kerítették azt, aki az erdőben járt. Egyeseket erős hányinger fogott el egyik pillanatról a másikra, mások egy láthatatlan erőt éreztek, ami egyre csak tolta ki őket az erdőből. Olykor foltokban szürke ködöket láttak megelevenedni közvetlenül az erdei utak felett, melyek éppen olyan gyorsan el is tűntek, mint ahogy megjelentek. Egyszer egy Geiger-számlálóval térképezték fel az erdőt, ami meglepő módon rendkívül erős sugárzást mutatott ki – miközben az erdő meszes területen található, melynek sugárzása általában alacsony. Számos személy állítja, hogy különös lények körvonalait is látta már az erdőben, mely nem mellesleg több haláleset helyszíne is volt – a körülmények a mai napig nem tisztázottak. Az első 1972 júniusában történt: Peter Goldsmith rendőr az erdőben tett túrája során tűnt el, holttestét hat hónap múlva találták meg. Leon Fosterre 1975 augusztusában találtak, három hét keresés után került elő. A harmadik áldozat a tiszteletes, Harry Neil Snelling volt, Clapham egykori plébánosa, aki 1978 októberében tűnt el – testét csak három évvel később találták meg. A halottkémek egyik esetben sem jutottak egybehangzó véleményre a halálok tekintetében – és arra sincs magyarázat, hogy honnan kerülhetett elő a tiszteletes holtteste három év után. forrás:http://ujvilagtudat.blogspot.hu/
HALOTTNAK HITTÉK, ÉLVE TEMETTÉK EL 8 ÉVES FIUKAT
A gyerek kimerültség miatt ájulhatott el, de a szülők azt hitték, meghalt, ezért ástak egy gödröt, majd eltemették. Egészen érthetetlen borzalmat tettek szülei egy 8 éves kisfiúval Szaúd-Arábiában, azon belülis Mekka városa mellett. A pár és fiuk piknikezni mentek egy lakatlan területre, amikor a fiú rosszul lett, és elájult, de a család azt hitte, gyerekük meghalt. Valószínűleg azért döntöttek úgy, hogy ott helyben eltemetik, mert a nő illegálisan tartózkodott az országban, és félt, hogy a haláleset miatt lebuknak a hatóságnál – írja az Emirtes 247. Az éj leple alatt ástak egy gödröt a homokba, beletették a fiút, majd betemették. Egy arra kószáló férfinak viszont gyanús volt a család, ezért miután hazamentek, a helyszínre lopakodott. Kiásta a fiút, és elszörnyedve teli megkönnyebbüléssel látta, hogy még él. A férfit és a nőt is letartóztatták, míg a gyermek egészségesen várja, hogy valamelyik szociális központba helyezzék. forrás: borsonline.hu
HORROR: SAJÁT KEZÉVEL TEMETTE EL TESTVÉREIT ÉS ANYJÁT A KISLÁNY
Megrázó történetről számolt be egy nigériai tinédzser, aki egyike volt annak a 92 menekültnek, akik a Szaharában lelték a halálukat. Csodával határos módon a gyerek megmenekült, azonban egész családját elvesztette. A 14 éves Shafa édesanyjával és három testérével indult el Nigériából Algériába, közel száz másik menekülttel egy jobb élet reményében – írja a Mirror. A Szaharán keresztül vezető utat azonban szinte senki nem élte túl a kislányon kívül, aki megmenekülését követően a BBC-nek mesélte el horrorisztikus utazását. A gyerek elmondása szerint kezdetben egy teherautón utaztak, ami az út közepén lerobbant, hamar felélték a vizüket, ezt követően kezdtek elhullani az emberek. – Nagyjából tizenöten haltak meg második nap a kiszáradás következtében. Közel száz ember halt meg az út során. (A kép illusztráció) Shafa és családja nem adták fel, tovább mentek a sivatagban, de pár napon belül őket is elérte a végzet. A lány három testvére és édesanyja nem bírták tovább és szeme láttára haltak meg. – Egyedül, a sivatag közepén temettem el őket. Én is fel akartam adni a harcot, de mint egy csoda, megjelent egy motoros, aki megmentett – mesélte megrázó történetét a kislány. A gyereket a hatóság emberi egyetlen élő rokonához, a nagymamájához vitték és megkezdték a kutatást az elhunytak után. Mostanáig 92 holttestre bukkantak, akik Shafa társai voltak. Az eset hatalmas visszhangot váltott ki Nigériában, ahol azóta egy olyan törvényen dolgoznak, ami megtiltaná a gyerekeknek és asszonyoknak, hogy kivándorolhassanak az országból. Forrás: borsonline.hu
AZ ÓCEÁN TÖNKREMENT?
Egy ausztrál vitorlás versenyző döbbenetes beszámolója szerint tíz év alatt szinte kihalt a Csendes-óceán. Először a nyomasztó csend hökkentette meg Ivan Macfadyan newcastle-i vitorlásversenyzőt, aki nem először tette meg az utat Melbourne és Oszaka között Funnel Web nevű vitorlásán. A hullámok természetesen locsogtak, ahogy a hajótestnek ütköztek, és tompa puffanások és kopogások is hallatszottak, amikor valamilyen törmelékdarabnak ütközött a hajó. Hiányzott azonban az élőlények, elsősorban a tengeri madarak ricsaja. Nem volt madár, mert nem volt hal sem, amelyre vadászhattak volna – mesélte Macfadyan a Newcastle Heraldnak. Tíz évvel korábban ugyanezen a 28 napig tartó úton mindennap fogtak méretes halat, elég volt csak egy csalival ellátott horgászzsinórt dobni a vízbe. Most csupán két halat fogtak társával az egész úton. Nem voltak halak, nem voltak madarak, Macfadyan szerint alig látták jelét az életnek. Az Egyenlítőtől északra, Pápua Új-Guinea felett egy hatalmas halászhajót láttak, amely egész nap és éjjel lámpafénynél is dolgozott egy zátony felett. A hajóról azután egy motorcsónakot küldtek a vitorláshoz, amitől kissé meg is rémültek, mert ezeken a vizeken nem ritkák a kalóztámadások. Szerencsére csak melanéziai halászok érkeztek, akik többek közt öt nagy, halakkal teli cukroszsákot hoztak ajándékba. Mindenféle jó nagy hal volt köztük. Mikor mondták, hogy ezt ők nem tudják elfogyasztani, akkor a halászok azt válaszolták, akkor dobják a tengerbe. Ők is ugyanezt tennék velük, mert őket csak a tonhal érdekli. „És ez csak egyetlen hajó a sok közül, amely a tengert szipolyozza ki. Nem csoda, hogy a tenger halott” – mondta az utazó. A következő sokk az Oszakából San Francisco felé tartó szakaszon érte Macfadyant. „Miután elhagytuk Japánt, olyan érzés volt, mintha maga az óceán volna halott” – mondta a vitorlázó. „Egyetlen bálnát láttunk, annak is mintha egy nagy tumor lett volna a fején. Sok-sok mérföldet tettem meg már az óceánon életemben, és rendszerint láttam teknősöket, delfineket, cápákat és halakkal táplálkozó, nagy madárrajokat. Ezúttal azonban 3000 tengeri mérföldön keresztül egyetlen élőlényt sem láttam.” „Ennek egy része a Japánt néhány éve sújtó cunami következtében került az óceánba.” A szemét nagy részét azonban sárga műanyag bóják, szintetikus kötelek, halászhálódarabok és milliónyi polisztiroltörmelék tette ki. Ezenkívül mindenütt olaj- és benzinfoltok úsztak. Hawaii fölött, ahol mélyre le lehetett látni a vízbe, látták, hogy a felszín alatt is mindenféle méretű műanyagszemét úszik, a műanyagpalackoktól kezdve az autó méretű hulladékig. Ivan Macfadyan még mindig az utazás sokkja alatt áll. „Az óceán tönkrement” – mondta. A világ nagy részének azonban még mindig alig van fogalma a probléma nagyságáról. Macfadyan keresi a lehetőségeket, hogy felhívja a kormányok és a szervezetek figyelmét a part felé sodródó katasztrófára. Arra a kérdésére, miért nem küldenek flottákat a törmelék eltakarítására, eddig azt a választ kapta, hogy a tisztítóakció közben elégetett üzemanyaggal nagyobb kárt csinálnának, jobb, ha a szemetet otthagyják. Lehet, hogy a vitorlázó elbeszélése első hallásra túlzónak tűnik, de a túlhalászás pusztító hatása és acsendes-óceáni szemétsziget növekedése tagadhatatlan tény… Forrás: origo.hu
“Rám terítettek egy zöld nejlont” – felkelt a “halott” Gyula a kórházban
Halottnak nyilvánítottak egy beteget, aki egy idő után szomjas lett, vizet kért, amitől persze a kórházi személyzet ijedt ájulásig. “Két hete feküdtem a kórházban, nem épp a fénykoromat éltem. Az egyik este rosszul lettem, és a nővér riasztotta az ügyeletes orvost. Éreztem, hogy egyre vacakabbul vagyok, de még magamnál voltam, amikor a doktornő megjött. Két ujját a nyaki ütőeremhez szorította” – mesélte a Blikknek Gyula, akit felkészületlenül ért a hír a következő pillanatban. “Elbúcsúzhatunk tőle. Vége” – hangzott el a diagnózis a gyors vizsgálat után. Gyula néhány pillanatig maga sem tudta eldönteni, hogy él-e még. “Az orvos elrohant, egy másik sürgős esethez hívták. A nővérek kitolták azt a két beteget, akik még rajtam kívül voltak a szobában, majd rám terítettek egy zöld nejlont. Annyit hallottam még, ahogy a doki azt mondja az akkor már magába roskadt édesanyámnak, hogy fésülködjön meg” – elevenítette fel történetét az 53 éves Gyula, aki ezután majd egy órát feküdt az ágyban tetszhalottként. “Ahogy feküdtem az ágyon, csak annyit éreztem, hogy gyötör a szomjúság. Először csak suttogtam, hogy szomjas vagyok, aztán egyre hangosabban mondtam. Mivel senki nem reagált, felültem az ágyon, és elkurjantottam magam. Egy nővér rohant be a szobába, majd azzal a lendülettel, amellyel érkezett, el is ájult” – tette hozzá Gyula, aki elmondta: esze ágában sem volt ügyet csinálni a dologból. forrás: hvg.hu
Húsevő férgek keltek ki egy póthajból, ami egy hulláról származott!
Egy kenyai nő rossz vásárt csinált mikor műhajat vett, ugyanis az húsevő férgekkel volt tele! A hatóságok kiderítették, hogy a nő olyan műhajat vásárolt, amelyet egy holttestről vágtak le. Irene Myanogh a műhaj felrakása után nem sokkal, erős fejfájásra panaszkodott, és mivel a panaszai nem múltak a fájdalom csillapítóktól sem, ezért orvoshoz fordult. A helyi kórház vér tesztet, és agyi CT-t végzet, ami nem mutatott eredményt, negatív lett. A fájdalmai nem múltak, ezért visszament az orvosához. Az orvos ezután a fejbőrét vizsgálta meg, és nagy meglepetésére, olyan húsevő férget talált, amely akkorra már megtámadta a nő fejbőrét, és roncsolta már a koponya csontot is. A orvosi szakértők úgy vélik, hogy miután felhelyezték a nőnek a műhajat, idővel a tojásokból kikeltek a férgek. Minden bizonnyal a haj eredeti tulajdonosa is szenvedett hasonló tünetekkel – talán a halálát is a húsevő férgek okozták. Egy kifejlett húsevő férget láthatunk a képen! A fodrász szalon tulajdonosa azt nyilatkozta, hogy a teljes hajkészletét eladta abban az időben amikor a nő is vásárolt, összesen 150 darabot, de más ügyfelek nem panaszkodtak hasonló problémával. A pórul járt nő haját leborotválták, és két hétig antibiotikum kúrára írták fel. A műhajat forgalmazó cég igérete szerint, kárpótolni fogják a nőt a szerencsétlen helyzet miatt.
Halottak között ébredt fel reggel a férfi
Számos olyan hátborzongató szakma van, amely nem túl népszerű. Mégis akadnak, akik nagyon szeretnek a temetőben vagy akár a börtönben dolgozni. — Harminc éve vagyok sírásó, nagyon szeretem ezt a munkát — mondta a törökszentmiklósi Víg László. — A nagyapám és a dédnagyapám is szakmabeli volt. Mondhatnám azt is, hogy a temetőben nőttem fel. Hétéves koromban láttam először boncolást, melyet igen érdekesnek találtam. Azért is szeretek itt dolgozni a temetőben, mert senki nem beszél vissza — jegyezte meg egy fanyar mosoly kíséretében. — Hogy viccelődnek-e velem a szakmám miatt? Akik ezt tették, azokat már mind eltemettem — mondta, hozzátéve, hogy rendkívül komolyan veszi a munkáját. — Körülbelül négyezer fölött van azok száma, akik temetésén dolgoztam. Ma is meg tudom mutatni, kinek hol található a sírhelye. Jobban ismerem a temetőt, mint más a lakóhelyén található utcákat — árulta el. Mint elmondta, ő maga a református temetőben lakik és hajtja álomra a fejét esténként. A kísértetektől és szellemektől nem fél, bár eddig még eggyel sem találkozott. — Hogy stresszes-e a munka? Csak akkor, ha a szomszéd temetőben van halott, itt pedig nincs — zárta szavait a szakmában szokásos humorral. Elhunyt személyekkel akad dolga munkája során egy fiatal szajoli hölgynek, dr. Tóth Melindának is. — A patológia igazán érdekes és sokszínű — állította. — A legtöbben még mindig úgy gondolják, hogy a munkánk egyenlő a boncolással, valójában azonban manapság ez már a munkaidő alig húsz százalékát teszi ki. Annak idején már arról is nagyon nehezen határoztam, hogy az orvosin tanuljak-e tovább, hiszen én egy oltástól is rosszul voltam. Végül az emberi szervezet működése iránti érdeklődésem legyőzte az alkalmasságomat érintő fenntartásaimat. Ugyanakkor a betegek fájdalma túl közelről érint, így olyan szakterületet kerestem, ahol nem találkozom velük közvetlenül — árulta el. (részlet a Phatology c. filmből) Akadnak olyan munkavállalók, akiknek a szakmája másképpen hátborzongató. — Hosszú évek óta alkalmaznak egy húsfeldolgozó üzemben — mesélte Anikó. — Azon a részlegen dolgozom, ahol a hőmérséklet mindig fagypont alatt van. Természetesen beöltözünk védőruhába, mert ez kötelező — jegyezte meg. Anikó elmondta, hogy a hideget sokkal jobban viseli, mint a hőséget. Az előbbi ellen tud védekezni, hiszen jó melegen felöltözik. — De mit tegyek negyven fokban? Nem vetkőzhetek le alsóneműre — mondta. A szolnoki Kis István egyetemistaként többször vállalt hólapátolást. Előfordult, hogy hajnali öt órakor riasztották. — Keményen dolgoztunk, de a viccelődés elkerülhetetlen volt — árulta el. — Egyszer egy srácból, aki nem akart dolgozni, együttes erővel egy méretes hóembert készítettünk. Amikor seprű helyett a lapát is a kezébe került, egyszer csak melegséget érzett a lába szárán. Egy kóbor kutya állt meg mellette és „jelölte meg” — tette hozzá nevetve. forrás: szoljon.hu