Telefonon hívogatja a halott férj az asszonyt!

[dropcap]Bizarr, és érdekes dologgal fordult a rendőrséghez egy Skóciában élő idős asszony, ugyanis minden éjszaka telefonon zaklatják.[/dropcap] Ez ebben a formában nem lenne érdekes, talán csak bosszantó, azonban a telefon hívások a három évvel ezelőtt elhunyt férje telefonjáról érkeznek. (illusztráció) A nő felkereste a telefonszolgáltatóját, hogy magyarázzák meg az esetet, azonban ők is tanácstalanul állnak az eset előtt, ugyanis a telefonszám már deaktiválva lett, azaz ki lett vonva a forgalomból. A rendőrség sem tud túl sokat tenni az ügyben, hiszen nem tudják a deaktivált sim kártyát beazonosítani, lévén hogy a telefonszám a régebben elhunyt férj nevén van még mindig. Hasonló történetek elég gyakran előfordulnak egyébként, és sokan azzal magyarázzák az esetet, hogy valószínűleg a férj valamilyen formában üzenni akar a feleségének valamit. Sokan úgy tartják, hogy a szellemek, illetve kísértetek képesek lenyomatot hagyni elektromos készülékeken, illetve ezen keresztül kommunikálni, feltételezhetően azért, mert eme „túlvilági entitások” olyan frekvencia tartományban rekedtek, amely kompatibilis sok elektronikai műszerek vételi frekvenciájával. Ezért használnak a kísértet vadászok gyakran diktafont a szellemgyanús helyszíneken (elektronikus hang jelenség – EHJ). Neked mi a véleményed, szerinted lehetséges az ilyesféle kommunikáció a túlvilágról?