Brutálisan megkínozta a testvérét!

2001. Novemberében A Két testvér, Bill Morgan, és Ashley Morgan úgy döntöttek, hogy elköltöznek szüleiktől és végre megpróbálnak önálló életet élni az Angliai York városában. Találtak maguknak egy megfelelő házat, ahová költözhetnek. Egy szomszédjuk van, aki azonban munkája révén ritkán tartózkodott otthon. A testvéreknek csak este volt idejük kicsomagolni, mert napközben rengeteget dolgoztak. Minden úgy zajlott ahogy szerették volna, nyugalmasan. Eljött az este, a testvérek vacsora után elkezdtek pakolgatni, díszítgetni szobájukban. Ashley szobájában volt egy régi, 1805.-ben készített szekrény, benne egy poros naplóval. Az ágyon ülve elkezdte olvasgatni a naplót, amit egy kislány (Emma Smith) írt, 1912.-ben. Ashley olvasott csak olvasott, egyre jobban belemerült, amikor a szekrény magától becsukódott.. Ashley nagyon megijedt azonnal szólt is bátyjának, hogy nézze meg mi lehet a szekrény baja. Bill nem talált rajta hibát, egy kicsit nyikorgott ha kinyitották de különösebb baja nem volt. Lefekvéshez készülődtek, mikor az egész házban a lámpák pislogni kezdtek.. Azt hitték valami baj van a biztosítékkal oda kint Nem foglalkoztak vele, szobájukba mentek és alváshoz készültek. Ashley az ágyon fekve, kis éjjeli lámpájával tovább olvasta a naplót. Amiben a kislány (Emma) arról írt, hogy szülei folyton veszekedtek.. A házból nem engedték ki, és csak vacsora közben lehetett együtt szüleivel .. Utána szobájába zárták. Mikor a kislány unatkozott elkezdett dalolászni magában, beszélgetett magával elég sűrű jelleggel, és mikor „összeveszett” magával, tépkedni kezdte saját haját és üveg szilánkkal vagdosta arcát.. Ashley ezt olvasva megrémült eldobta a könyvet magától, lekapcsolta a lámpáját és aludni próbált.. Azonban nyökögésre és kislány sírásra volt figyelmes, a szekrény felé fordult mert onnan jött a hang, mikor meglátott egy „árnyékot” állni maga előtt lehajtott fejjel.. Nem tétovázott sokat, reggel az első dolga volt, hogy elmenjen egy keresztény paphoz elmondani neki mit látott, és kikérni véleményét. (Mivel a keresztény egyházak nem hisznek a szellemekben ezért a legjobb esteben is démonoknak nevezik őket!) A pap azt tanácsolta, vigyázzanak vele! (A kísértetek mérete és alakja megegyezik az élőlényekével. Mivel általában néhány ember aki tapasztalt szemmel látható szellemeket, a leggyakoribb, hogy „füstszerű”, „homályos”, „árnyékot” látnak. A parapszichológia az „anyagot” amiből a kísértetek vannak, „ektoplazmának” hívják. Tudni kell, hogy mivel a szellemeknek nincs anyagi testük, tehát szemmel nem láthatóak, ezért jelenlétük olykor hangokkal, tárgyak mozgatásával fedik fel.) Ashley tehát tisztában volt vele, hogy (Emma) szelleme (aki öngyilkos lett) ott kísért a szobájában. Ismét eljött az este, immár sokkalta furcsább dolgok történtek. Mivel Bill, Ashley bátyja hamar elaludt, Ashley kíváncsiságból és némi unalomból tovább olvasta a naplót. Kiderült, hogy (Emmát) folyton ijesztegették szüleik, mert poénosnak találták.. Emma ebbe bele bolondult, és elvágta saját torkát egy üveg szilánkkal. Emma szelleme, megszállta Ashleyt.. Tépkedni kezdte saját haját, szilánkokkal vagdosta arcát, miközben halkan, óvatos léptekkel át sétált bátyja szobájába.. Ashley, akiben Emma szelleme lakozott, azt hitte apja fekszik az ágyon. Fogott egy kést és megcsonkította vele Billt. Egyik kezét levágta, azzal kezdte ütlegelni Bill testét.. Vérszemet kapott mikor meglátta, hogy Bill menekülni próbál hatalmas kínok közt. A lány hátulról megfogta Bill fejét, és kiszúrta a szemeit, amibe azonnal belehalt. Ashleyt nemsokkal testvére brutális megkínzása után a rendőrök találták meg otthonukban, miközben Bill testére feküdve, csupa véresen sírdogált. A rendőrök kényszerzubbonyba egy gumiszobában elhelyezve zárták el Ashleyt egy York-i pszichiátrián. Két évvel később, egy üveg szilánkkal elvágta saját torkát. Írta: Miszisz Fira Heffner
Megtörtént: Kísértetház Dél-Karolinában!

Hátborzongató dolgok történtek egy South-Carolinai családdal 2007 őszén. David Fisher úgy gondolta, hogy a vidéki élet végre nyugalmat hoz családjának. Ugyanis gyermekük, a nyolc éves Peter előtte egy évvel esett át szívtranszplantáción. A kezdeti napokban úgy tűnt végre békére találnak, azonban idővel megmagyarázhatatlan eseményeket kezdtek el tapasztalni. A család megtudta később a közvetlen szomszédjától, hogy a házban melyet vásároltak, különös és nyomasztó dolgok történtek. A szomszéd elmesélte, hogy 1953-ban egy orvos lakott a házban a feleségével, és szörnyű gyilkosság történt. Az orvos egy féltékenységi ügy miatt brutálisan meggyilkolta a feleségét. Egy átlagosnak induló éjszakán történt az, hogy a gyerek megjelent szülei hálószobájában egy konyhai késsel. A nyolc éves fiú megtámadta édesanyját, és többször is halálos sebet ejtett rajta, miközben azt üvöltözte hogy: megtetted, újra megtetted!!! A férj ijedten riadt fel a sikoltozásra, és mikor a felesége segítségére kelt a gyereket olyan erővel lökte el véletlenül, hogy az a fejét beverve az éjjeli szekrénybe.. életét vesztette. Később az (idősebb) helyi lakosok mesélték, hogy mikor anno az orvos megölte a feleségét, ő is azt üvöltözte hogy: megtetted, megtetted te k*rva!
A halottak figyelnek minket!?

Akik nem tisztelik a halottak földi maradványait, vagy nem veszik figyelembe a haldokló utolsó kívánságát, saját felelősségükre cselekszenek. Több jel mutat arra, hogy a holtak szellemei éberen figyelik földi maradványaik sorsát, és gyorsan közbeavatkoznak, ha valami kegyeletsértő dolog történik velük. Egy Boolen nevű olasz tanár újonnan vásárolt házának kacatjai között kutatva egy ősrégi csontvázra bukkant, amit azonnal a mészégető kemencébe dobott. Az éjszaka kellős közepén elkezdtek mozogni a bútorok, a székek rejtélyes módon felborultak, és fura szag járta be a házat. A tanár azt hitte csak álmodik, de aztán olyan dolgok kezdtek történni, melyek fölött már ő sem tudott ilyen könnyen átsiklani. Boolen kutyája a falat kezdte el ugatni, nevetés hallatszott a házban, a lánya vállát pedig egy kéz érintette meg! Az igazi ijedséget pedig az esőben sétálva tapasztalta, amikor egy lábnyom követte őt. A család számára az tette fel az i -re a pontot, amikor vacsoráztak és a mennyezetről piros valami folyt a terítőre. Mint utólag kiderült emberi vér volt, amit laboratóriumi vizsgálatok is bizonyítottak. A Boolen család ezután elköltözött a házból! Máig tisztázatlan maradt az ügy. A ház azóta is üresen áll. A mindenszentek legyen veletek! Írta: Szola
Megdöbbentő: Időutazó nő 1928-ban!

Charlie Chaplin 1928-as A cirkusz című filmjének premierjén készült az a felvétel, amelyen az ír független filmes George Clark egy mobiltelefonáló nőt fedezett fel a háttérben. A fekete-fehér felvételen úgy tűnik, mintha az egyedül sétáló idős nő menet közben éppen telefonon beszélne: kezét a füle mellett tartja, és Clarke szerint az is látható, hogy mozog a szája. Mivel azonban a mobiltelefonokat csak 1970-ben találták fel, Clarke szerint erre csakis egyetlen magyarázat lehetséges: az idős nő valójában időutazó. Az időutazás, lehetséges elméletileg egyébként a jelenlegi fizikai tudásunk szerint, azonban olyan hatalmas energia lenne hozzá szükséges, hogy egyelőre elképzelhetetlennek tűnik a megvalósítás. Megjegyzés: A videó legtöbbször azt a kritikát kapja, miszerint a nő hogy lehet képes telefonálni, ha nincs kiépített mobiltelefonos hálózat az adott korban? Eme olvasók biztosan nem hallottak még rádió adóvevőről, illetve nem képesek belegondolni abba se, hogy milyen szintű technikai tudást feltételez az időutazás. Az időutazáshoz olyan hatalmas energia szükséges, amely képes ehhez kellőképp meggörbíteni a téridő szerkezetét. Ismereteink szerint ilyenre maximum egy fekete lyuk lenne képes, de még abból is több kellene hogy hatékony lehessen a technológia. Ha valakik ilyen energiák birtokában vannak, azoknak a térerő lefedettség vajon problémát jelenthet? Ne legyünk fantáziátlanok!
Az 51-es körzet felfedte titkait!

Bizonyára mindenki hallott már az 51-es körzetről (Area 51), amelyet a nevadai sivatagban nyitott meg az amerikai hadsereg 1955-ben. A katonai bázis elsődleges célja a kísérleti repülőgépek és fegyverek tesztelése és fejlesztése. Sokáig folyt a találgatás hogy vajon miért is hozták létre ezt a titkos bázist, amelyet egyébként még jelenleg sem ismer el hivatalosan az amerikai kormány. Azonban kár is tagadni, létezik. Megbizonyosodhat bárki, akár a google earth nevű szoftverrel is. Sokak szerint kém repülőket tesztelnek rajta, mások szerint itt tárolják a rooswellben lezuhant UFO roncsokat. A wikileaks, illetve tulajdonosa (Julian Assange) korábban megígérte az olvasóinak, hogy a hozzákerült FBI akták alapján, fellebbenti a fátylat az ufó kérdésről. Mi is derül ki az aktákból állítása szerint? 1945-ben, a náci Németország bukásakor, az amerikai hadsereg érdekes dolgokra bukkant mikor átkutatta a német katonai hangárokat, titkos bunkereket. Számtalan nem földi eredetűnek látszó szerkezetet, illetve ezekről szóló dokumentumokat, képeket találtak. Az akták szerint, a német birodalom valamiféle paktumot kötött az idelátogató idegenekkel akik lezuhantak. A németek technológiáért cserébe, segítettek nyersanyagokkal, illetve munkaerővel segíteni a bajba jutott idegeneknek a hazajutást. Az amerikaiak számtalan dokumentumhoz jutottak, amelyet a németeknek már nem volt idejük megvalósítani. A terveket, illetve lefoglalt teljes, illetve félkész német készítésű gépeket átszállították az 51-es körzetbe, melynek funkciója jelenleg is az, hogy a lefoglalt dokumentumok alapján fejlesszenek ki újabb technikai eszközöket. Eme tervek alapján sikerült „feltalálni” a számítógépet, mikrohullámú sütőt és még számtalan vívmányt ami a 20. században bukkant fel. Vajon milyen titkokra számíthatunk még?
Megdöbbentő: Több ezer éves mechanikus szerkezetet találtak!

Szergej Nyefjodov orosz történész nyilvánosság elé tárta 12 éve tartó expedíciójának eredményét. A kutató munkáját Svante Pääbo, a svédországi Uppsalai Egyetem fiatal doktoranduszának egyiptomi felfedezése motiválta, amely egy ismeretlen szerkezetről szól Szehendet fáraó sírtábláján. (forditás: a doboz, amelyet az égiek küldtek az embernek) Szergej Nyefjodov, pénzt és időt nem kimélve kutatta eme szerkezetet, és idén 2012. szeptemberében járt sikerrel a Kaszpi-tenger déli csücskénél. Radiokarbonos kormeghatározással sikerült kideríteni, hogy a lelet kora több, mint 3200 éves. Tehát a tárgy kora egy időre tehető Szehendet fáraó uralkodásával. Emiatt joggal feltételezik a kutatásba bevont brit tudósok is, hogy a sírtáblán idézett „doboz”-ról van szó. A szerkezet rendeltetési célját még nem sikerült megfejteniük, azonban olyan anyagokat is tartalmaz, amelyek egyelőre nem azonosíthatóak be, a jelenlegi periódusos listán. Emiatt a szerkezet felkeltette a Nasa tudósainak is az érdeklődését. Feltételeztető, hogy nem földi tárgyról van szó. A lelet hasonló a Antiküthérai szerkezethez, amelyet korábban, 1902. május 17-én Antiküthéra szigete mellett találtak meg. (Az antiküthérai szerkezet egyik rekonstrukciója az athéni Nemzeti Régészeti Múzeumban (Robert J. Deroski rekonstrukciója, Derek J. de Solla Price modellje alapján).) Eme szerkezetet a tenger mélyén keresgélő szivacshalászok, egy az i. e. 1. században elsüllyedt római hajóroncsban találták meg.