Szellemtörténetek
Három sztori, ha igazi borzongásra vágysz. Halloween és halottak napja közeledtével nem árt összegyűjteni néhány szellemtörténetet, ha azt tervezzük, hogy ráhozzuk másokra a frászt egy-egy kellően borzongató sztorival. A következő három történet ezt a célt szolgálhatja. A Kirby út szelleme: Egy fiatal nő tragédiáján alapul a félelmetes paranormális történet, amiből több városi legenda született. A kanadai Vaughn városban furcsa gyerek hangokat szoktak hallani az emberek amellett, hogy a terület elhagyatott házainak ablakából fény szűrődik ki. A jelenséghez kapcsolódó egyik legijesztőbb történet főszerelője egy Sellina nevű nő, aki 1993-ban azért utazott át a területen, hogy meglátogassa a testvérét, Morenát, valamint a barátjukat, Jennifert. A találkozóból tragédia lett, mert Sellina azonnal meghalt, amikor a vonata egy teherautóval ütközött. Ez az erőszakos halál lehet az oka annak a sok furcsa eseménynek, amit a területen lehet tapasztalni. Ilyen például, hogy nem működik a GPS és a telefon. Éjszakai látogató: „Amikor 8 éves voltam, akkor végre kaptam egy saját szobát. Korábban az idősebb testvéremmel osztoztam egy emeletes ágyon. A saját szoba miatt egyszerre éreztem izgatottságot és rettegést. Az emeletes ágy alsó része üresen maradt, de éjjel úgy hallottam, mintha mocorogna ott valaki. Igaz, ez lehetett volna egy rémálom, de biztos voltam benne, hogy éjszakai látogatóról van szó. Ahogy teltek az esték, úgy lett egyre rosszabb a jelenség. Az ismeretlen rángatta, mozgatta a matracot. Ezek az éjszakák annyira megráztak, hogy később antológiát írtam belőlük. Ennek a „Bedtime” címet adtam.” A ház, amelyet elfelejtett a halál: Ha igazán borzongató szellemtörténetet keresünk, akkor egy elhagyatott vidéki út remek kiindulási alap, főleg akkor, ha ezt egy nagyon furcsa fogadó követi, amiben semmi se az, aminek látszik. Ilyen szellemtörténetet mesélt egy Melinda nevű nő, aki egyedül utazott hajnali fél háromkor. Az eltévedt nő egy olyan helyen lyukadt ki, ahol nem volt térerő, majd hamarosan megtalálta a „Granny Grace Fogadó” nevű helyet. Melinda bement a fogadóba, amit egész kényelmesnek talált. A helyet vezető idősebb özvegy elmondta Melindának, hogy a telefonok ott sem működnek, majd felajánlotta a nőnek, hogy maradjon éjszakára. Melinda ezt először visszautasította, ám hamarosan meglátta, hogy kilyukasztották az autója kerekeit, tehát a maradás volt az egyetlen választása. A nő attól tartott, hogy ő lesz az egyetlen vendég, de Granny elárulta, hogy néhány szobában laknak. Melinda számára ez furcsán hangzott, mert egyetlen autót sem látott a fogadó előtt. A dolgokat még rejtélyesebbé tette az, amikor Granny megkérte a nőt, hogy mindenképpen maradjon addig a szobájában, amíg nem világosodik. Úgy tűnt, hogy nem Melinda az egyetlen, aki az antik épület fogságába esett, hanem Granny Royce is, aki a szellemek táborát erősítette. Forrás: trueway.hu
5 ember legrémisztőbb horrortörténete
Szellemkutyáról, durva kéz érintéséről, fantomokról meséltek az internetezők. Bárkivel előfordulhat olyan furcsa dolog, amire nagyon szeretne logikus magyarázatot találni, de egyszerűen hiába próbálkozik, mert egyik ésszerű megoldás se állja meg a helyét, tehát csak a legrémisztőbb verzió marad. A paranormális jelenségeket az emberek jó része nem szívesen éli át, ezért inkább nem is beszélnek róla, ám az interneten mégis vannak, akik elmesélik az életük legrémisztőbb horrortörténetét. A félelmetes sípolás: „A konyhában végeztem a házimunkát, amikor meghallottam, hogy egy ember az utcán üvölt. Nem értettem, hogy mit mond, de arra gondoltam, hogy biztos őrült vagy részeg. Később furcsa sípolás ütötte meg a fülemet, de erről is azt gondoltam, hogy kintről vagy a szomszédból hallatszik be. Nem foglalkoztam a hanggal, és talán ezért nem tűnt fel, hogy a sípolás egyre közelebbről jön. Azt már észrevettem, hogy elhallgatott és hirtelen nyílt a bejárati kapu. Nehéz csizmák csoszogása közeledett, mintha valaki a házunkhoz vezető lépcsőn jött volna felfelé. Ezt követően minden csendes lett. Visszatértem a házimunkához, de a következő pillanatban újrakezdődött a sípolás, ami olyan erős volt, mintha a fülem mellett szólna. Mozdulni se bírtam az ijedtségtől. Hirtelen egy nehéz kéz satuba fogta a karomat, a sípolás pedig folytatódott. Amikor sikerült kiszabadulnom a szorításból, akkor az apámért kiáltottam, aki hozzám rohant. Körbenéztünk, de annak ellenére se találtunk idegent a házban és a környéken, hogy a bejárati ajtó nyitva volt, a lépcsőn pedig állati lábnyomok voltak.” – K Jacqueline Baez Volt kutya, nincs kutya: „Az egyik éjjel arra ébredtem fel, hogy a kutyám rajtam ugrál, nyalogat, nyüszít, mintha játszani szeretne vagy éhes lenne. Megkérdeztem tőlem, hogy mit akar, majd a lámpához fordultam, hogy felkapcsoljam. Amikor a világosság elöntötte a szobát, akkor megmerevedtem, mert a kutyám nem volt ott. Csak egyedül én feküdtem az ágyban. Kirohantam a konyhába, és láss csodát, ott találtam a kutyámat, ahogy békésen alszik a vackában.” – Adri Adri A fantom férj: „Pár nappal azt követően, hogy a unokahúgom gyereket szült, a férjének el kellett utaznia, ezért a nővéremmel úgy döntöttünk, hogy vele maradunk, és segítünk a kisbaba körüli teendőkben. Az egyik este úgy 9 óra körül a tévét néztük az emeleten, amikor meghallottuk, hogy valaki lent bemegy a konyhába, majd a fürdőszobába. Mind a két ajtót jó hangosan becsapta maga mögött az, akiről azt gondoltuk, hogy az unokahúgom férje, akinek sikerült korábban hazaérnie. Lementünk, hogy köszönjünk neki, de senkit sem találtunk odalent. Rettegve, csendben vártunk, de soha nem derült ki, hogy ki volt az, aki az alsó szinten lépkedett.” – Miguel Ángel Pérez Az öcsém játszani akar: „Amikor gyerek voltam, akkor nagyon szerettem egy építős játékkal elfoglalni magamat. Nagy tornyokat építettem, majd lebontottam őket. Az egyik alkalommal meguntam a játékot. Odament az anyukámhoz, hogy megkérdezzem tőle, kimehetek-e. Azt válaszolta, hogy akkor igen, ha előbb elpakolok magam után. Visszamentem a szobámba, de ott megláttam, hogy a kisebbik fiútestvérem mindent rendbe szedett. Felkapcsolta a villanyt és nagyon koncentrált arra, amit csinált. Visszamentem anyához, és elmondtam neki, hogy az öcsém már összepakolt helyettem. Ő kikerekedett szemekkel nézett rám, majd azt mondta, hogy az öcsém a kertben játszik. Visszamentem a szobámba, ahol tényleg nem volt senki, a játékok pedig megint szanaszét hevertek, de a villany még mindig fel volt kapcsolva.” – Brenda Alejandra Dueñas Egy hatalmas, durva kéz érintése: „16 éves koromban történt, hogy az egyik vacsora után elindultam tévézni. Felfelé mentem a lépcsőn, amikor éreztem, hogy egy hatalmas, durva kéz megragadja a vádlimat. Elestem, mire az apukám odaszaladt hozzám. Elindult, hogy megkeresse azt a rejtélyes valakit, aki megfogott, de senkit sem talált a házban vagy annak a környékén. Remegve mentem a szobámba, aminek az ablakán kinézve megláttam egy fehér köpenyt viselő nőt. Hosszú, göndör haja volt, és úgy nézett ki, mintha lábak nélkül siklana az utcán. Felsikoltottam, mire a nővérem berohant a szobámban. Elmondta, hogy ő is látta a nőt. Az eset óta eltelt 12 év, de még ma is rettegem, ha otthon fel kell mennem a lépcsőn.” – JoviiZz Payan de Segoviano. forrás: trueway.hu
Rémtörténetek 2.rész
A titokzatos Caspar Hauser 1828. május – Németország, Nürnberg: Egy tavaszi május reggelen a jószívű Georg Weichmann varga, szerencsétlen kinézetű, tizenhat éves forma fiút látott meg a házával szembeni téren. A fiú rongyokba öltözve, egy pár, lábára nem illő cipőben cammogott és nagyon szánalmas benyomást keltett. A varga megsajnálta őt és azonnal odalépett hozzá, hogy megkérdezze ki ő és mit keres. A legényke nem tudott egyetlen értelmes szót sem kibökni, majd hirtelen egy borítékot nyomott a férfi kezébe. Ez volt ráírva: „A 4. század kapitányának, 6. huszárezred.” A tanácstalan foltozóvarga erre a kapitány közeli házába vitte a fiút, aki nem tartózkodott otthon. A szolga, míg a házigazdára vártak, étellel kínálta őket. Weichmann legnagyobb csodálkozására, a kiéhezettnek látszó gyermek nem nyúlt sem a húshoz, sem a kolbászhoz, ellenben a kenyeret mohón majszolni kezdte. Végre megérkezett a kapitány. Felbontotta a borítékot, amelyben két levél volt. Az egyikben ez állt: „Küldök magának egy fiút, aki ég a vágytól, hogy katonaként szolgálja hazáját. Csecsemőkorában tették ki a küszöbömre. Tíz saját gyerekről kell gondoskodjam, nem tarthatom őt tovább.” A levél kegyetlen fordulattal folytatódott: „Ha nem tart rá igényt, ölje meg, vagy akassza fel a kéménybe.”A másik levelet a gyermek igazi anyja írta és 1812-ben kelt: „Gondoskodják a gyermekemről. Az apja a 6. huszárezredben szolgált.” A kapitány undorodva nézett a hanyagkülsejű kamaszra és a varga tiltakozása ellenére a közeli rendőrőrsre kísérték, ahol fogdába vetették. Míg sorsáról nem döntöttek, itt őrizték. A foglár megdöbbent azon, amit látott. A fiú órákig képes volt mozdulatlanul ülni egyhelyben, jobban szerette a sötétséget, mint a világosságot és úgy mozgott benne, akár egy macska. A foglár mindennap, órákat szánt arra, hogy a fiút írni-olvasni tanítsa, aki amúgy igen eszes gyerek volt. Az egyik szó, amit gyakran leírt, a reiter volt, mely a huszár német jelentése. A másik pedig egy név:Caspar Hauser. Utóbbiról úgy hitték, talán a fiú neve lehet. Caspar mindössze hat hét után már képes volt arra, hogy elmesélje nyomorult életének történetét. Egész nap és egész éjjel bezárva tartották egy sötét helyiségben, ami alig lehetett nagyobb 3-4 négyzetméternél. Rongyokból vetett durva ágyon aludt és soha nem látott se bemenni, se kijönni senkit. Valahányszor felébredt, egy tálon kenyeret és egy korsó vizet talált. Néha sós íze volt a víznek és mély álomba merült tőle. Amikor felébredt észrevette, hogy míg aludt, a haját és a körmét levágták. Csak egyetlenegyszer került kapcsolatba emberi lénnyel, amikor egy kéz papírt és tollat nyújtott be cellája ajtaján, és segített neki leírni ezt a három szót: reiter, Caspar Hauser. Egy napon cipőt húztak a lábára, borítékot nyomtak a kezébe és mire felocsúdott, már Nürnberg utcáit rótta céltalanul. A fiú története futótűzként terjedt a városban, s Casparból egyszerre ismert ember lett. Az egész országban meghirdették, jelentkezzen az, aki ismeri a fiút vagy bármit tud róla. Persze jelentkezett mindenféle szélhámos, nem beszélve a napvilágot látott különböző pletykákról. A vallásos emberek azt pusmogták, csakis az ördög fattya lehet. A misztikusok úgy vélték, talán egy idegen bolygóról került a Földre, mások meg voltak győződve arról, hogy Caspar királyi vérből való. Bármilyen furcsa, utóbbi teória nem is volt olyan hihetetlen, mint amilyennek elsőre tűnik. 1812-ben, amikor Caspar született, a tartomány uralkodójának Károly nagyhercegnek, és nejének Stephanie nagyhercegnőnek fia született. Ám agyhártyagyulladásban meghalt, legalábbis ezt mondták az orvosok. A házaspárnak nem született több gyermeke, s mikor 1829-ben a nagyherceg meghalt, az uralkodás átszállt a hochbergi grófnő férfirokonaira. Tehát Caspart a város szárnyai alá vette és George Daumer professzor, a köztiszteletben álló filozófus és tanár házában élt. A professzor rövid idő alatt megtanította a fiúnak a helyes viselkedést és Caspar hamarosan az előkelő szalonok kedvenc figurája lett. Egyik éjjel, a hazaérkező professzor vérbe fagyva találta meg Caspart a ház alagsorában. Számos szúrásnyom látszott az arcán és a nyakán, s csak a csodával határos módon sikerült életben tartani. Miután Caspar rendbejött, elmesélte, hogy egy álarcos férfi támadta meg. Hamarosan szárnyra kelt a pletyka, miszerint a férfi bérgyilkos lehetett, akit Hochberg grófnő bérelt fel, hogy a jogos örököst eltegye láb alól. Egyre többen voltak azok is, akik kételkedtek Caspar történetében. Az még hagyján, hogy a talált gyerek érdekes múlttal rendelkezik, dehogy mindjárt királyi vérből származzon…abszurd. A rendőrség kénytelen volt Caspart védőőrizet alá venni, de ekkorra a város hangulata annyira a fiú ellen fordult, hogy az már visszafordíthatatlanná vált. Elegük lett belőle. Ekkor a véletlen Caspar segítségére sietett. A városban járt egy angol gróf, bizonyos Lord Stanhope, aki megismerve a fiú történetét, nagy érdeklődést tanúsított Caspar iránt és rávette a városi tanácsot, hogy adják át neki a fiú törvényes gyámságát. 1831-ben bejárta Európát, hogy a csodafiúval elkápráztassa a szalonokat. Később a gróf Magyarországravitette a fiút „abban a reményben, hogy itt fény derülhet Caspar származásának rejtélyére”. (azt nem írja a forrás vajon mi vezetett ehhez a következtetéshez – megjegyzés: Csiribusz) Kétévi utazgatás után aztán a nemes lord ráunt „játékszerére”, nem vállalta tovább a fiú tartását és Caspar ismét földönfutó lett. Egy Meyer nevű puritán, gonosz lelkész gondjaira bízta és a Nürnberghez közeli Ansbach városába került. Itt könyvkötő lett az akkor már huszonegy éves ifjúból. 1833 decemberének egyik estéjén, éppen hazafelé tartott egy parkon keresztül a munkából, amikor ismeretlen tettes rátámadt és késsel többszörösen mellbe szúrta. A halálos sebesülés ellenére Caspar haza tudott támolyogni, ám a lelkész egyetlen szavát sem hitte el. Azzal vádolta a fiút, hogy csak feltűnősködni akart és ezért sebezte meg magát. Ágyba fektették, de a rendőrséget nem értesítették. Három nappal később Caspar belehalt sérüléseibe. A rendőrség később kiszállt a tetthelyre és találtak egy fekete tárcát, benne a következő levélkével: „Hauser meg tudja magának mondani, hogy ki vagyok. De hogy megkíméljem őt ettől a feladattól, inkább megmondom magam. A bajor határról, …-ból való vagyok…A nevem MLO.”A gyilkost soha nem találták meg. Amikor Caspar halálának híre ment, állítólag Stephanie nagyhercegnő összeroppant és azt zokogta, hogy úgy érzi, a meghalt Caspar tényleg az ő elvesztett fia volt. A kis templomkertben temették el Ansbachban. Ott nyugszik mind a mai napig. Sírkövén egyszerű felirat olvasható: „Itt nyugszik Caspar Hauser, ki maga a rejtély. Születése ismeretlen, halála örök titok.” Szellem történet A szellem neve: Ismeretlen Helyszín: Amityville, Long Island, New York Időpont: az 1970es évek vége Nehéz megállapítani e történet valóságtartalmát az
Rémtörténetek 1. rész
A megszállott lány 1936. február 13-án a 19 éves Giuseppe Verardi holttestét a Siano és Catanzano közötti híd alatt találták meg, Olaszországban. A ruhái szétszórva hevertek körülötte, csak alsónemü volt rajta. A városi hatóság öngyilkosság mellett döntött, a fiú hozzátartozói viszont nem értettek egyet, mivel sérülései komolyabbak voltak annál mint amit a tízméteres zuhanás okozott volna. 1939. január 5-én különös eset történt. A 17 éves Maria Talarico, aki nem ismerte Giuseppe-t, éppen a hídon ment át a nagyanyjával, amikor hirtelen térdre rogyott, és delíriumba esett. A nagyanyja egy járókelő segítségével hazakísérte a lányt. Amikor a lány magához tért, már nem önmaga volt. Idegen férfihang szólalt meg a szájából, és azt állította, ö Giuseppe Verardi. Giuseppe nyughatatlan szelleme teljesen hatalmába kerítette Mariát, még levelet is írt az anyjának a saját kézírásával. Ugyanezen a napon, este a kísértet különös pantomimra kényszerítette Mariát, amelyben újraélte az utolsó estéjét Sianoban. Eljátszotta, hogy iszik és kártyázik, mint Giuseppe azon a végzetes estén. A kísértet rengeteg bort ivott, bár Maria soha nem fogyasztott többet egy pohárkánál étkezés után. Ezután Maria verekedést színlelt a kártyapartnerekkel, amely feltehetöleg a hídon zajlott le. Giuseppe anyja másnap meglátogatta Mariát. A szellem azonnal megismerte és leírta sérülései jellegét. A gyilkosait is megnevezte, akik közül csak kevesen éltek már Sianoban. Maria ugyanezen a napon, még mindig megszállott Állapotban, elment a végzetes hídhoz. Levette ruháit, és pontosan úgy feküdt le a földre, ahogy a fiú testét megtalálták. Néhány perc múlva felébredt és semmire nem emlékezett. Olaszország egyik leghíresebb lelki jelenségekkel foglalkozó tudós, Ernesto Bozzano tanulmányozta az esetet és 1940-ben beszámolót írt róla. EMBERI ÖNGYULLADÁSOK 1951. július 2.-án, a floridai St. Petersburgben a 67 éves Mary Reeserrel végzett a tűz, csak a mája, lába és a koponyája egy darabja maradt meg. 1964. november 8.-án, a pennsylvaniai Upper Darby-ban az 51 éves Helen Conway kapott lángra. Ugyancsak Pennsylvaniában, a 92 éves dr. John Irving Bentley-t hasonló körülmények között találták meg 1966. december 5.-én; csak az egyik lába maradt meg. Mindössze három a hasonló, tragikus halálesetek tucatjai közül melyekre azonnal lecsaptak a szenzációhajhász bulvárlapok. Az azonban tény, hogy igen ritkán, de előfordul, hogy valóban így hal meg valaki. 1985. január 8-án a 17 éves Jacqueline Fitzsimmons, aki szakácsnak tanult a Halton Technikal College-ban az angliai Cheshire Widnes nevű városában, már kiment a konyhából, és az osztálytársaival beszélgetett a folyosón, amikor hirtelen lángra lobbant. J. először égő érzésről panaszkodott a hátában a barátnőjének, Karen Glenholmesnak. – J. azt mondta, nem érzi jól magát – mesélte Karen. – Füstszagot éreztünk, aztán lángolni kezdett a blúza. Kiabálni kezdett, hogy segítsünk, és azt mondta, az egész teste ég. Pillanatokon belül már a haja is lángolt. A közelben lévő oktatók és tanulók letépték J. kötényét, és megpróbálták eloltani a ruhájába kapó lángokat. Ezután sietve kórházba vitték, ahol kiderült, hogy égési sérülései nagyon súlyosak; bőrének 18%-a elégett. Tizenöt napos intenzív kezelés után a lány meghalt. Bert Gilles, cheshire-i tűzoltótiszt elismerte, hogy ő is értetlenül áll az esettel szemben. – Hét szemtanút is kikérdeztem – mondta -, de eddig semmilyen magyarázatát nem találtam a tűznek, bár nem zárhatjuk ki az öngyulladás lehetőségét. A halottkémi jelentés megállapította, hogy J. F. ,,szerencsétlenség” követkztében halt meg, ami igaz is. Egy igazán ijesztő eset Az egyik különösen ijesztő eset 1978. október 3-án, este kilenc óra táján történt, amikor egy férfi, kétéves lánya társaságában egy hegyre autózott fel, Sayama City közelében. A férfi egy falatozó tulajdonosa, aki buzgó rádióamatőr is volt egyben. Azért utazott ezen a tájékon, hogy nem korlátozott rádióadást és –vételt tudjon létesíteni fivérével, aki tőle nagyon messze élt. Egyszer csak az autó utasterében hirtelen nagy világosság támadt. A fény érdekes módon azonban csak az utastérre korlátozódott, semmi sem szivárgott ki a kocsi ablakán. A következő pillanatban a férfi észrevette, hogy az idáig nyugodtan ült kislánya a hátsó ülésen fekszik, és erősen habzik a szája. Ugyanabban a pillanatban észrevett egy kör alakú, narancsszínű fényt, ami áthatolt a szélvédőn keresztül a hasához. Látta, hogy a fény az ég egy pontjából ered, és határozottan érezte, hogy valami fémes tárgy nyomódik a jobb halántékához. A kocsi mellett egy földönkívüli, humanoid lényt vett észre, akinek a szájából egy csőszerű valami nyúlt ki, és ez volt az, ami a halántékához nyomódott. Vajon a lény így olvasott a férfi agyhullámaiban, vagy pedig valamiféle elektromos energiát szerzett ezáltal. A szemtanú elmondása szerint a humanoidnak kerek arca, két hegyes füle, két apró, mozdulatlan, kékesen ragyogó szeme volt, de nem volt nyaka, és egy háromszög alakú bemélyedés volt a homlokán. Szája a csövet tartotta, orrot nem lehetett látni. Amikor megpróbálta beindítani az autót, hogy azonnal elmeneküljön, a motor nem indult, és a lámpák sem működtek. Egyszer csak a lény elhomályosodott, majd eltűnt, és vele együtt a narancsszínű fény is. Az utastér világítása normális lett, a berendezések újra működni kezdtek, a motor azonnal beindult, a kislány pedig azonnal vizet kért az apjától Rémtörténet 4 barátnő megbeszélte, hogy elmegy este moziba, a 21:00 órás filmre. A megadott időpontban elmentek a mozi elé, de csak 3-an. A 4. lánynak se híre, se hamva. Gondolták késni fog, ezért bementek a moziba. Megnézték a filmet, kimentek a mozi elé. A barátnőjük még mindig nem volt sehol. Elindultak az egyik lány házába. Út közben, a mozitól nem messze, látták, hogy egy nagy tömeg állja el az utat. Megkérdezték, mi történt! Az egyik lakostól tudták meg, hogy 21:03-kor szándékosan elütöttek egy lányt. A 3 barátnő közelebb ment, és látták, hogy akit elgázoltak, az a barátnőjük volt. Az út többi részét sírva tették meg. Mikor odaértek a házba, az egyik lánynak egy őrült ötlete támadt: idézzék meg az elhunyt barátnőjük szellemét. Nehezen ugyan, de a többiek is belementek. Az asztalhoz ült a 3 barátnő. Gyertyákat gyújtottak -bár korom sötét este volt kint- elhúzták a függönyt. Megfogták egymás kezét, majd elkezdték mondani: Sarah (hívjuk így), kérlek, ha itt vagy, adj jelet! Majd hirtelen a függöny felszállt, és a gyertyák kialudtak. Mikor meggyújtották őket, látták, hogy a tükörre rúzzsal fel van írva: itt vagyok! Az egyik lány ezt mondta: Sarah, ha tudsz, kérlek áruld el, ki ölt meg. Bekapcsolódott a telefon üzenetrögzítője, egy üzenetet jelzett.
15 filmes halál, amit sosem fogunk tudni elfelejteni III. rész
Vannak azok a filmes elemek – esetünkben egyes „halál jelenetek” -, amiket egyszerűen, még ha akarnánk, se tudnánk kiverni a fejünkből. Teljesen a memóriánk legmélyébe égtek – hogy pontosan miért, azt nem tudjuk, de beleborzongunk, ha eszünkbe jutnak. Az következő lista némelyik helyezettje olyan film, amit sanszos, hogy (mint én) kiskorotokba láttatok véletlenül az esti idősávban, a tévét kapcsolgatva. Lehet, hogy nem kellett volna 18 plusszos filmeken tesztelni a tökösséget? Az alábbi leírások néhol SPOILER-t tartalmaznak! 5. Dr. Strangelove Úgy látszik Kubrick is tudta, hogyan kell emlékezetbe vésve megölni a karatereit. Az utolsó jelenetben az atombombán ülve zuhan a mélybe a hős katona, ezzel neki vége. Meg a világnak is. 4. Ponyvaregény „Pofán lőttem Marvint.” Igen a jelenet, amin nem kéne, mi mégis vinnyogunk a röhögéstől. „A filmtörténet két legmulatságosabb bérgyilkosa, egy szerencsétlen pofán lőtt srác, az Isteni létfilozófia és egy bukkanó, ami vagy ott volt vagy nem. És egy kis agyvelő.” Így lehetne jellemezni az alábbi jelenetet. 3.Halálbiztos A harmadik és egyben utolsó Tarantino film a listán. (Itt megjegyezném, hogy QT filmes halálai külön megérdemelnének egy listát.) A jelenet, ami a realitásnál is plasztikusabb. Ráadásul négyszer egymás után. 2. Alien Nekünk, akik ahhoz szoktunk, hogy már a hamburgert is xenomofokból készítik, nem olyan nagy újdonság a Riddly Scott film kultikus jelenete, azonban biztosak lehetünk benne, hogy 1979-ben mindenki feldobta ijedtében pár méter magasba a mozis pattogatott kukit. 1. Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatói Na ez az a filmes jelenet, amitől konkrétan nem tudtam aludni, csak ha anyukám felgyújtotta a kislámpát. Biztos vagyok benne, hogy sosem fogom elfelejteni az olvadó fejű szemüveges faszit, akit gonoszsága miatt gyilkol meg a halál angyala. forrás: newhorizon.hu
15 filmes halál, amit sosem fogunk tudni elfelejteni II. rész
Vannak azok a filmes elemek – esetünkben egyes „halál jelenetek” -, amiket egyszerűen, még ha akarnánk, se tudnánk kiverni a fejünkből. Teljesen a memóriánk legmélyébe égtek – hogy pontosan miért, azt nem tudjuk, de beleborzongunk, ha eszünkbe jutnak. Az következő lista némelyik helyezettje olyan film, amit sanszos, hogy (mint én) kiskorotokba láttatok véletlenül az esti idősávban, a tévét kapcsolgatva. Lehet, hogy nem kellett volna 18 plusszos filmeken tesztelni a tökösséget? Az alábbi leírások néhol SPOILER-t tartalmaznak! 10. Szellemhajó A lista második, és utolsó pocsék filmje. Őszintén bevallom, hogy nem tudtam fél óránál többet megnézni ebből a filmből, de az alábbi nyitójelenet akkora kezdés, amit a slasher horror nagyjai is megirigyelhetnének. 9. Keresztapa Bár nem Sonny volt a legkedvesebb karakterem a filmből, mikor meghalt, együtt éreztem az egész Corleone családdal. Felejthetetlen. 8. Kill Bill 2 Az ötpontos szívrepesztő technikát még ma is idézzük. Kismillió gyilkosságot találunk a legszélesebb skálán a Kill Bill-ben, mégis a finálé kivégzésének finomságát és ezzel együtt karakterességét egyetlen röpülő kar vagy fröcsögő láb sem tudja felülmúlni. 7. Kínai negyed Nagy műnek mondják Polanski film noir alkotását, de én mindig kicsit ferde szemmel néztem rá. Ugyanis kicsit többnek éreztem a manírt mint a tartalmat, az egész mintha egy noir paródia lenne. Ezzel együtt e film halál-jelenete annyira elüt az alkotás többi részétől, hogy muszáj felkerülnie erre a listára. 6. Cápa Spielberg megint. Érdekes, a halál jellege szinte ugyanaz mint a JP-nál – látszik, hogy a mestert a nagy állkapcsok érdekelték mindig. forrás: newhorizon.hu
Ez a hátborzongató lény még a kutatókat is megdöbbentette!
A hatalmas, húsevő óriáspók az óceán fenekén vadászik áldozataira, méretétől pedig még a tudósoknak is leesett az álluk. Nem kérdés, ez az ijesztő ízeltlábú a legnagyobb vízipók, ami valaha létezett a Földön! Az óceán mélyén, jéghideg barlangokba bújva él minden idők legnagyobb és leghátborzongatóbb vízipókja. A hatalmas ízeltlábú – latin nevén Pycnogonio decalopoda – átmérője akkora mint egy emberi fej, nem csoda, hogy méretén még a kutatók is megdöbbentek. Sokáig ők sem tudták, mitől nőhetett ekkorára ez a mélyvízi ragadozó, ami az Antarktiszon él, a tenger fenekén. Ezért egy speciális eszközzel vizsgálták meg a pók természetes élőhelyét: lyukat vájtak az Antarktisz jegébe és alámerültek a dermesztően hideg vízbe. Rájöttek, hogy a hátborzongató teremtmény élőhelyén nagyon magas az oxigéntartalom, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy ez a húsevő nyolclábú ilyen elképesztő méretűre nőtt. Azonban nem ez az egyetlen olyan mélytengeri élőlény, ami hatalmas méretével sokkolja a világot. Az óceán ijesztő teremtményeinek többsége pont a magas oxigéntartalomnak köszönheti óriási termetét. forrás: ripost.hu
Az öngyilkosok erdeje
A japán mitológiában a démonok lakhelyeként számon tartott sűrű rengeteg, Aokigahara a valóságban is létezik, és a San Francisco-i Golden Gate híd után a világon második helyen áll az ott elkövetett öngyilkosságok számát tekintve. A mintegy 35 négyzetkilométer területű, hírhedt erdőség a Fuji-hegy lábánál fekszik. Látványosságokban gazdag, gyönyörű természeti kincs, különleges szikla- és jégbarlangjai és az érintetlen zöld szépsége sok látogatót vonz magához. Azonban Aokigahara (jelentése: megfelelő hely a halálhoz) nem elsősorban a fenséges látványról, vagy a burjánzó növényzetről ismert széles körben. A japán mitológiában a démonok lakhelyeként emlegetett vadon a valóságban is rengeteg szörnyűségnek volt már helyszíne. A múltban ez az erdő az egyik legnépszerűbb hely volt az úgynevezett „ubasute” véghezvitelére. Ez a szó azt a régi japán szokást takarja, amikor az idős, legyengült, a társadalom számára már „hasznavehetetlen” embereket a rokonaik kikísérték egy elhagyatott helyre, majd otthagyták őket. Az idősek aztán hamarosan éhen, vagy szomjan haltak. Sokak szerint ezek a magukra hagyott lelkek azóta is a fák között kísértenek. Legalább ennyi halál oka volt azonban az öngyilkosság is Aokigaharában. Az állatok igen alacsony létszáma miatti síri csend közkedveltté tette az erdőt az életüktől szabadulni kívánók körében. Az ’50-es évek óta több mint ötszázan követtek el itt öngyilkosságot! Az évek előrehaladtával egyre többen és többen döntöttek úgy, hogy a misztikus rengeteget választják haláluk helyszínéül. A megdöbbentően nagy szám miatt a 70-es évektől kezdve tartanak amolyan „holttest-keresést” rendőrök, újságírók és civilek részvételével, melynek során megkeresik, összegyűjtik a hullákat, hogy aztán családjuk eltemethesse őket. Emellett japán és angol nyelvű táblákat is sokfelé helyeztek el, amelyeken életigenlő, bíztató mondatok fogadják az elkeseredett látogatót. 2004-ben egy, a „Fák tengere” című, Aokigaharáról szóló japán film rendezője által elejtett mondat miatt egy új célközönsége is lett a helynek. Takimoto Tomojuki ugyanis azt állította, hogy forgatás közben egy majdnem egymillió forinttal megtömött pénztárcát talált a fák között, amelyet valószínűleg egy halálba készülő dobott el utolsó perceiben. Azóta meggazdagodni vágyók is előszeretettel próbálkoznak hasonló, pénz és értéktárgyak utáni kutatásokkal az erdőben. Érthető okokból rengeteg rémtörténet és kísértethistória kering szerte a világon, melyeknek Aokigahara a főszereplője. Több olyan elbeszélés is van, amelyben saját tapasztalataikat osztják meg az odalátogatók, akik hátborzongató élményekkel gazdagodtak a túra során… Ezek közül olvasható most az egyik legrészletesebb, ismeretlen eredetű írás, ami egy, az erdőt végső elkeseredésében felkereső ember története. A kis noteszt, amibe ezeket a sorokat alig olvasható kézírással feljegyezték, egy nagy kiterjedésű vértócsa mellett találták meg Aokigahara sűrűjében, 2012. március 31-én, egy szokásos holttest-kereső akció felderítői. „Aokigahara egekig nyúló fáinak sötét és véres történelme van. Japán és a világ különböző részeiről érkező turisták a tizenkilencedik század óta ugyanazzal a céllal jöttek ide: hogy véget vessenek életüknek a „Fák Tengerében”. Ma, 2012. március 28-án én is emiatt látogattam erre a hírhedt helyre. Nem voltam még teljesen biztos a döntésemben… régóta motoszkál a gondolat a fejemben, sokat tanakodtam rajta, hogyan kéne csinálni a dolgot. Először adta magát az ötlet: felakasztom magam egy hatalmas fa vastag ágára. De aztán eszembe jutott, mi lesz, ha nem törik ki a nyakam és hosszú percekig, akár órákig csak lógok ott szörnyű kínok között? Nem akartam sokáig szenvedni. Azt akartam, hogy hamar vége legyen… felmerült, hogy gyógyszert szedek be, de az nem biztos megoldás. Melyik gyógyszerből és mennyit kéne bevenni, hogy ne csak kihányjam, vagy rosszul legyek, aztán valaki megtaláljon és kimossák a gyomrom? Aztán bevillant, hogy halálos sebet ejtek magamon. Vettem is egy nagyon éles borotvát, amit magammal vittem az erdőbe. Azonban a következő néhány óra eseményeinek köszönhetően a terveim szertefoszlottak és sokkal inkább akartam elmenekülni és megóvni az életem, mint eldobni azt magamtól. Ha ez nem drámaian ironikus, akkor nem tudom, mi az. Mikor megérkeztem a Fák Tengerébe, közeledett a napnyugta. Arra gondoltam, megvárom, míg besötétedik, hogy elkerüljem a turisták kíváncsi pillantásait. Sötétedés után épeszű ember úgysem marad ezek között a fák között. Kivéve persze, ha hasonló céllal érkezik, mint én… Mikor már alig láttam valamit magam körül, elértem egy helyre, amit megfelelőnek találtam. Végig úgy éreztem azonban, hogy nem vagyok egyedül. Idegesített, hogy ilyen hétköznapi, cseppet sem emelkedett gondolatok járnak a fejemben, mint, hogy nem szeretném, ha valaki itt leskelődne a közelben és szemtanúja lenne annak, ahogyan véget vetek szenvedéseimnek. Nyugalmat akartam, emberi társaságot végképp’ nem. Úgy döntöttem, kicsit tovább megyek, beljebb a sűrűbe, hogy biztosan egyedül lehessek. Sötétedett már, de annyi világosság még volt, hogy a közvetlenül magam körül lévő dolgokat jól lássam. Először nagyon megrémített, amikor egy holttestet pillantottam meg, alig egy méternyire felettem, egy faágról lógni. Aztán örömtelien hamar felváltotta a félelmet a megnyugvás érzése. Ami olyan nehéznek, szinte már-már lehetetlennek tűnik, mégis lehetséges. Meghalhatok itt, ahogy elterveztem. Ahogy mentem előre, egyre beljebb és beljebb, további hullákra bukkantam, akik vagy felakasztva lógtak, vagy a fák alatt hevertek élettelenül. Hátborzongató volt, de ezért jöttem ide. Együtt éreztem velük. Furcsa kimondani, de felnéztem rájuk. Gratuláltam nekik a sikerhez. Aztán megint azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Mármint élő ember pillantását éreztem a hátamon. Ez sokkal jobban megijesztett, mint a holtak körülöttem. Lehetetlen, hogy valaki követni tudott volna a sötétben úgy, hogy ne halljam meg, hogy a közelben lépked. Kizökkentem természetellenes nyugalmamból. A következő akasztott feje, mintha utánam fordult volna… tudtam, hogy ez nem lehetséges. Nem hiszek szellemekben, meg mindenféle legendákban. Az emberek túlmisztifikálják az öngyilkosságot és úgy általában a halált. A nap teljesen lenyugodott. A Szél-barlanghoz tartottam. Szerettem volna, ha a világnak ezt az apró kis szépségét látom utoljára, mielőtt itt hagyok mindent. De a sötétben megbotlottam és elestem az ösvénynek alig nevezhető, sűrűn benőtt kis csapáson. Egyszer csak rádöbbentem, hogy az átláthatatlan rengeteg közepén vagyok, koromsötét van, és nem tudom, merről jöttem, vagy merre kéne tovább mennem, hogy a barlanghoz jussak. Nem kellett sok idő, hogy észrevegyem, a sötétben letértem a napközben is alig kivehető régi kis csapásról. Ahogy a fák sűrű össze-visszaságában vergődve próbáltam visszatalálni egy ismerős ponthoz, egyre több és több holttest került a szemem elé. Elődeim is a csendes, eldugott zugokat kereshették az utolsó percekre, vagy úgy jártak, mint én, elvesztek ezen a borzalmas helyen és nem látták értelmét további bolyongásnak, inkább minél hamarabb túl akartak esni
Vidámpark horrorsztorik [18+] I. rész
Mindenki szereti a vidámparkokat! A vidámpark egy varázslatos hely. ahol mindenki jól érzi magát, tökéletes hely, hogy az ember egy kicsit szórakozzon, kikapcsolódjon. Viszont a vidámparkoknak sajnos van egy árnyoldala is. Soha nem tudhatjuk, mikor történik egy tragikus baleset egy meghibásodás miatt, vagy valakinek a gondatlanságából. Íme a legszívszorítóbb balesetek a vidámparkok történelmében: Matterhorn Bob, Disneyland, Anaheim, California Matterhorn- hegy mintájára készült ez a gyönyörű környezetben levő hullámvasút. 1964-ben írta be magát a vidámparkokban történt balesetek történelmébe, amikor is egy 15 éves fiú felállt a hullámvasúton menet közben és kiesett. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy 3 nap múlva meghalt. Göncölszekér, Battersea Park, London, Egyesült Királyság A Göncölszekér egy fából készült hullámvasút. A London’s Battersea Parkban történt baleset az egyik legtragikusabb a vidámparkok történelmében. 1972. májusában az egyik szerelvény felhúzás közben elszabadult, majd visszaereszkedett nagy sebességgel, és egy másik szerelvénnyel összeütközött. A balesetben 5 gyermek vesztette életét, 13 pedig megsérült. Hydro, Oakwood Theme Park, Pembrokeshire 2004. áprilisában egy 16 éves lány halt meg, miután kizuhant a hullámvasútból. Olyan súlyos belső sérüléseket szenvedett, hogy szinte azonnal életét vesztette. Későbbi vizsgálatok alapján kiderült, hogy a személyzet mulasztása okozhatta a lány a halálát, mert nem ellenőrizték rendesen a biztonsági öveket. Ride of Steel, Darien Lake, Darien, New York 2011. júliusában az iraki háború veteránja James Hackemer vesztette életét itt, akinek egy háborús robbantás következtében mindkét lábát amputálni kellett. Ilyen fizikai állapotban fel sem ülhetett volna a hullámvasútra. Később kiderült, hogy a személyzet mulasztása miatt történt a tragédia. Cyclone, Coney Island, New York, New York A „Ciklon” elnevezésű hullámvasút 1927-ben épült, de kijelenthetjük ,hogy az USA legszerencsétlenebb vidámparkja. 1985. májusában a 29 éves férfi vesztette életét a hullámvasúton miután felállt, és beverte a fejét egy vonóhorogba. Mindössze 3 év elteltével egy 26 éves férfi is hasonló körülmények között halt meg ugyanitt. 2007-ben pedig bekövetkezett az újabb tragédia, egy 56 éves férfi eltörte a nyakát, pár nappal később pedig belehalt a sérülésekbe. A Gauntlet, Camelot Theme Park, Lancashire, Egyesült Királyság 2001. októberében a Camelot Theme Park egyik alkalmazottját gázolta halálra a hullámvasút miközben karbantartási munkát végzett. A park pénzbírságot kapott, mivel nem tartották be a biztonsági előírásokat, majd 2012. novemberében be is zárták. Flight Commander, Kings Island, Mason, Ohio Egy 32 éves nő vesztette életét életét 1991-ben, miután kizuhant a hullámvasútból. Szinte hihetetlen, de az eset előtt pár órával halt meg áramütés következtében szintén ebben a vidámparkban 2 ember, miközben segíteni próbáltak egy másik emberen, aki beleesett a park tavába. Texas Giant, Six Flags Over Texas, Arlington, Texas 2013. júliusában egy 52 éves nő halt meg, szintén azért, mert nem volt rendesen rögzítve a biztonsági öve, és kizuhant menet közben a hullámvasútból. Alpine Slide, Action Park, Vernon, New Jersey Ezt a vidámparkot tartják a világ legveszélyesebb parkjának, „Baleset Parknak” is szokták nevezni. 1980. májusában egy alkalmazott vesztette életét miután a bobpályán szerelvénye felborult, ő pedig egy sziklába olyan erősen beverte a fejét, hogy azonnal életét vesztette. Azonban nem csak ez az egy tragikus dolog róható fel a vidámpark számlájára. A parkban található tóba is több ember belefulladt már. Forrás: google
Felkavaró fotók a múltból [18+]
Nehéz elképzelnünk milyen szörnyűségeket kellett átélnie ezeknek az embereknek. Ezek a szörnyű fotók megmutatják, milyen kegyetlenek is tudunk mi lenni embertársainkkal. Ez a fotó a spanyolnátha idején készült. A spanyolnátha 1918-ban mintegy 100 millió embert érintet. A képen is látszik, hogy az emberek milyen óvintézkedéseket tettek a fertőzés ellen. Atlanti-óceán, rabszolga kereskedelem A Berlini-fal: ez a német katona nem hagyja, hogy a kisgyerek el legyen választva a szüleitől, átemeli őt a szögesdrót kerítésen. Lefejezés Kínában Éhező mongol nő: Mongóliában aki bűnt követett el, egy ilyen dobozba rakták, és meghatározott ideig ott kellett maradnia. Sokan nem élték túl, éhen haltak. Ukrán éhínség: a történelem egyik legsokkolóbb időszaka. Holttestek fekszenek az utcán, a járókelők pedig köztük sétálgatnak. A második kínai-japán háború idején. A bombázások sok embert tettek földönfutóvá, már aki túlélte. Ez a baba valahogyan túlélte, bár kissé megsérült. Koncentrációs tábor – tömegsír Ez a fiú halott kisöccsét cipeli a hátán, elvesztett mindent és mindenkit. Nehéz ugyanúgy tekinteni a világra ez a képek után. Nem igaz? Oszd meg másokkal is! Forrás: gugli